Borítékok nyomda

borítékok nyomda

a boríték gyártás története

A borítéknak a mostani alakját, 1820-ban, Brightonban az angol Brewer papírkereskedő találta fel. Kezdetben kézimunkával állították elő a borítékokat, a hajtogatáshoz lemezsablont használtak, a zárásoknál ostyát, nem pedig ragasztót. A kézimunkát gyorsan felváltotta a gép. Az angol Erwin Warren Hill 1840-ben megépítette az első borítékgyártó gépet. Az első jó megoldáson alapuló borítékgyártó gépet pedig az 1851-es londoni világkiállításon mutatták be. Az 1867-es párizsi világkiállításon kiállították az első gőzüzemű borítékgyártó gépet, amelynek teljesítménye 8 órás műszakban már 20000-25000 darab volt, míg a korábbi gépeké csak 5000-6000 darabra adott lehetőséget.

A borítékgyártás ipari méretekre történő fejlesztésére jó példa Németország. Rommeler kereskedő alapította az első borítékgyárat 1849. december 27-én Jülichben. Ez még tiszta kézműipar volt. De már 1855-ben megkezdődött a borítékok gépi gyártása a németországi Wuppertal-Elberfeld-ben. Ez az első német borítékgyár a Remker cég volt, mely hamar befutott. Ezután további cégek jöttek létre. 1875-ben a legnagyobb németországi borítékgyártó, a Bothenheim, mai szemmel nézve is figyelemre méltó teljesítményt ért el. Heti 2,5 millió db borítékot állított elő gépekkel, és 0,75 millió darabot kézimunkával.

boritekok nyomda 3skarakter

Érdekes tudni, hogy Németországban az 1900-as évek kezdeténfektették le először a borítékok gyártásához a DIN szabványméreteket(Deutsche Insitut für Normung). A mai DIN méretek azonban jelentősen eltérnek ezektől. (Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy még most a 21. század elején sincs egységes EU szabvány a borítékokra)

1913-at írunk, amikor Alfred Winkler és Max Dünnebier megalkották Németországban, Neuwiedben a mai rotációs (körforgáson alapuló) borítékgyártó gépek alapjait, s megkezdték ezek gyártását Winkler & Dünnebier cég néven. Ezek a gépek ívből méretre kivágott formátumból hajtogattak borítékot és ez az eljárás még ma is használatban van, mert  sok estben ez az eljárás a legcélravezetőbb. A cég első papírtekercsből gyártó gépét 1925-ben mutatta be a nyilvánosság számára. A cég ma is Európában az egyetlen, amely boríték- és tasakgyártó gépeket gyárt. Már az 1900-az évek elején történtek például próbálkozások ablak készítésére, de csak 1930-ban gyártották az első olyan pergamen ablakos tasakot, amely megfelel a funkciójának, jól átlátható. 1932-1934 között fejlesztette ki a Winkler & Dünnebier azt a gépet, amely a pergamenfóliát beragasztja.

Borítékok nyomda

boríték méretek

boritek meretek2 3skarakter

LC/6  114×162 mm
Enyvezett – hagyományos, nedvesítéssel történő boríték lezárási mód.
Öntapadós – nedvesítés nélkül, összenyomással történő boríték zárási mód.
Szilikonos – a ragasztót védő szilikon papírcsík eltávolítása után, nedvesítés nélkül, összenyomással történő borítékzárási mód!
Bélésnyomással vagy bélésnyomás nélkül
Ablakos:  alulról 20mm, oldalról 20 vagy 28 mm = 35×90 vagy 45×90 mm
Anyaga: 80 gr ofszet papír – 1000 db/doboz
LC/5 162×229 mm
Enyvezett – Öntapadós – Szilikonos záródással
Bélésnyomással vagy bélésnyomás nélkül
Ablakos: alulról 20 vagy 60 mm, oldalról 20 vagy 28 mm = 35×90 vagy 45×90 mm
Anyaga: 80 gr ofszet papír – 500 db/doboz
LA/4  110×220 mm
Enyvezett – Öntapadós – Szilikonos záródással
Bélésnyomással vagy bélésnyomás nélkül
Ablakos: alulról 15 vagy 20mm, oldalról 20 vagy 28 mm = 35×90 vagy 45×90 mm
Anyaga: 80 gr ofszet papír – 1000 db/doboz
C6/C5  114×229 mm
Enyvezett – Öntapadós – Szilikonos záródással
Bélésnyomással vagy bélésnyomás nélkül
Ablakos: alulról 15 vagy 20mm, oldalról 20 vagy 28 mm = 35×90 vagy 45×90 mm
Anyaga: 80 gr ofszet papír – 1000 db/doboz
LC/4  229×324 mm
Enyvezett – Öntapadós – Szilikonos záródással
Bélésnyomással vagy bélésnyomás nélkül
Anyaga: 80 gr ofszet papír – 250 db/doboz
LB/4  250×353 mm
Szilikonos záródással
Bélésnyomással vagy bélésnyomás nélkül
Ablakos: alulról 15 vagy 20mm, oldalról 20 vagy 28 mm = 35×90 vagy 45×90 mm
Anyaga: 120 gr ofszet papír – 250 db/doboz

boritek ablakkal 3skarakter

Névjegy boríték 97×63 vagy 114×74 mm
Enyvezett záródással, Anyaga: 80 gr ofszet papír – 500 db/doboz
Képeslap boríték 120×170 mm
Enyvezett záródással, Anyaga: 90 gr ofszet papír – 500 db/doboz

boritek meretek 3skarakter

 

Borítékok nyomda

tasak méretek

TC/6  114×162 mm
Enyvezett – Öntapadós – Szilikonos záródással
Bélésnyomással vagy bélésnyomás nélkül
Ablakos: alulról 60 mm, oldalról 20 mm = 45×90 mm
Anyaga: 90 gr ofszet papír – 1000 db/doboz
TC/5  162×229 mm
Enyvezett – Öntapadós – Szilikonos záródással
Bélésnyomással vagy bélésnyomás nélkül
Ablakos: alulról 60 mm, oldalról 20 mm = 45×90 mm
Anyaga: 90 gr ofszet papír – 500 db/doboz
TC/4  229×324 mm
Enyvezett – Öntapadós – Szilikonos záródással
Bélésnyomás nélkül
Ablakos: felülről 57 mm, oldalról 20 mm = 55×90 mm
Anyaga: 90 gr ofszet papír – 250 db/doboz
TB/5 175×250 mm
Szilikonos záródással
Bélésnyomással vagy bélésnyomás nélkül
Anyaga: 90 gr ofszet papír – 500 db/doboz
TB/4  250×353 mm
Enyvezett – Öntapadós – Szilikonos záródással
Bélésnyomás nélkül
Anyaga: 90 gr ofszet papír – 250 db/doboz
CD Tasak  125×125 mm
Enyvezett vagy öntapadós záródással. Ablak mérete: 108 mm átmérőjű kőr!
Anyaga: 90 gr ofszet – 1000 db/doboz

boritek tasak2 3skarakter

Borítékok nyomda

légpárnás tasak méretek

A/11: 100×165 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból – 200 db/doboz
B/12: 120×215 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból – 200 db/doboz
C/13: 150×215 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból – 100 db/doboz
D/14: 180×265 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból – 100 db/doboz
E/15: 220×265 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból – 100 db/doboz
F/16: 220×340 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból – 100 db/doboz
G/17: 230×340 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból – 100 db/doboz
H/18: 270×360 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból – 100 db/doboz
I/19:   300×445 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból –  50 db/doboz
K/20:  350×470 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból –  50 db/doboz
CD:    180×165 mm – barna vagy fehér nátron kraft anyagból – 100 db/doboz CD tasak
Méret a belső méretet jelzi!

Belső polietilén párnázó anyaggal ellátott tasakok.
Színesben is: fekete, pink, kék, zöld, sárga, piros színben!

Borítékok nyomda

Egyedi gyártású borítékok


Enyvezett vagy szilikonos záródással.
Bélésnyomással vagy bélésnyomás nélkül
Anyaga: 80- 120  gr ofszet között
Ablakos kivitel is lehetséges!
Minimális példányszám 500 db!
Minimum méret: 97×63 mm – Maximum méret: 310×435 mm
Speciális méretnél a stanckés költsége pluszban jelentkezik!

Termékdíj mentes termék, ezért a feltüntetett súly csak a szállításhoz nyújt információt!
Boríték nyomás már 100 db tól! (4 színben, digitálisan) is! Kérje árajánlatunk!
(4-6 munkanapos átfutással)

Boríték egyedi nyomda

Borítékok nyomda