Kacsa

Igen vagy Nem

Kacsa

Kacsa!?  (azok a 80-as évek…)

 

  1. 1986. augusztus 9.-én először rendeznek Magyarországon – egyúttal a Kelet-Európai országokban – Forma 1. autóversenyt.
  1.  1987. január 13. Budapesten ismeretlen tettes, fegyveres merényletet követ el Enrikue Parejo Gonzales perui nagykövet ellen. Az életét sikerül megmenteni. Az akció mögött valószínűleg az ottani kábítószer-maffia áll.
  1. 1985. augusztus 22. 150 éves a Nemzeti Színház. A jubileumi társulati ülésen Köpeczi Béla kulturális miniszter bejelenti: pályázatot írnak ki az új Nemzeti Színház helyének kijelölésére.
  1. 1988. január 18. Megtiltják a gépjárművezetés oktatását a védett közparkokban.
  1. 1984. január 1. Megszűnnek a járások hazánkban. Egyúttal létrejönnek a városi jogú nagyközségek.
  1. 1983. január 24. Megszületnek Budapesten az első magyar négyesikrek. Egy Kiskunfélegyháza asszony három kisleánynak és egy kisfiúnak ad életet.
  1. 1983. november 3. Felavatják a paksi atomerőmű I. sz. 440 megawatt teljesítményű reaktorblokkját. A blokk energetikai indítása 1984. december 28.-án történik, amikor rákapcsolják az országos villamos energia hálózatra az egyik 220 megawattos turbógenerátort.
  1. 1981. március 31. Az első magyar Oscar-díjat Szabó István: Mefisztó c. filmje kapja Hollywoodban.
  1. 1980. január 2-15. A felszabadulás utáni ötödik népszámlálás zajlik hazánkban.
  1. 1982. március 12. Megnyitja kapuit az újjáépített Pesti Vigadó.
  1. 1979. június 20. Megalakul a Skála Coop Országos Szövetkezeti Beruházó és Kereskedelmi Közös Vállalat.
  1. 1980. május 26.-június 3. Farkas Bertalan őrnagy, az első magyar űrhajós a Szojuz-34 fedélzetén űrutazást tesz. Az űrhajó parancsnoka V. Kubászov. A következő kitüntetéseket kapja. SZU: SZU hőse – Aranycsillag érdemrend. Magyar: MNK Hőse.
  1. 1988. április 2. 89 évesen meghal Barcsay Jenő Kossuth-díjas szobrász.
  1. 1986. február 25. az SZKP főtitkára M. Gorbacsov lesz, aki június 8-án Magyarországra érkezik.
  1. 1987. augusztus 27. Újra bevezetik a kínai nyelv tanítását hazánkban.
  1. 1987. december 29.-én 67 évesen meghal Száraz György Kossuth-díjas író.
  1. 1988. február 20. Megalakul a Vállalkozók Országos Szövetsége: a VOSZ.
  1. 1986. június 22. New Yorkból hazaindulnak Bartók Béla hamvai.
  1. 1984. június 12. Elhunyt Ferencsik János az Operaház igazgatója, kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész, karmester.
  1. 1984. szeptember 1. Megnyitotta kapuit a Budavári Panoptikum. A várbarlang fél kilométeres szakaszán kiállító teremmel, klubbal és borozóval várja a látogatókat.
  1. 1983. május 5. Megalakul a Magyar Városszépítő Egyesület.
  1. 1983. június 27. Az NMB megkezdi az 1000 forint címletű bankjegyek forgalomba hozatalát.
  1. 1982. március 30. Rófusz Ferenc: A légy című animációs filmje elnyerte a második magyar Oscar-díjat Hollywoodban.
  1. 1982. május 24. Hazánkba kerül az egyik legbecsesebb nyelvemlékünk, a Tihanyi apátság alapító oklevele. A szövegemlék a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem könyvtára adományozza az Országos Széchenyi Könyvtárnak.
  1. 1982. július 1. Fokozatosan áttérnek hazánkban az ötnapos munkarendre.
  1. 1980. május 6.-ra virradó éjszaka, éjfélkor energiatakarékossági céllal bevezetik nálunk is a nyári időszámítást, amely október 4.-ig tart.
  1. 1979. április 10.-én elhunyt Várkonyi Zoltán négyszeres Kossuth-díjas színész, rendező és színigazgató.
  1. 1979. január 1. Megszűnik a vízumkényszer hazánk és Ausztria, valamint Svédország között.
  1. 1987. szeptember 10. 59 évesen meghal Garai Gábor Kossuth-díjas költőnk.
  1. 1987. szeptember 12. Föld körüli útja végén Rijekába érkezik a Szent Jupát vitorlás, fedélzetén Fa Nándor és Gál József.
  1. 1988. január 19. Megtartják az első tőzsdenapot Budapesten a Magyar Nemzeti Bankban.
  1. 1988. február 7. Megkezdődik hazánkban a XX. magyar játékfilmszemle Pécs városában.
  1. 1984. január 20. A görögországi Pátre város közelében Éjion helységben megtalálják a Szépművészeti Múzeumból 1983. november 5.-én ellopott festményeket, amelyeket január 25.-én hazaszállítanak.
  1. 1984. március 31. Az Interág Rt. Tatabánya határában átadja az ország első autós áruházát.
  1. 1983. április 18. Az MNB új kivitelezésű 5 és 10 forintos pénzérmét, továbbá 20 forintos névértékű új papírpénzt bocsát ki.
  1. 1983. szeptember 21. Díszelőadás a Nemzeti Színházban. Madách Imre: Az ember tragédiája című drámája bemutatójának 100. évfordulója alkalmából. Ekkor ismertetik a kormány határozatát és a társadalmi szervek felhívását: épüljön fel az új Nemzeti Színház.
  1. 1982. február 12. Ünnepélyesen felavatják a Budapest Sportcsarnokot.
  1. 1982. április 18. Megnyitja kapuit az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark Kecskemét mellett.
  1. 1981. április 23. Elhunyt Zelk Zoltán Balász Béla-díjas költőnk.
  1. 1981. november 11. Hazánk rendőrségét felveszik a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség (INTERPOL) tagjainak sorába.
  1. 1980. december 17. Az Elnöki Tanács módosítja a honvédelemről szóló törvényt. Ennek alapján a sorkatonai szolgálatot 24-ről 18 hónapra szállítják le.
  1. 1986. szeptember 19. Az országgyűlésen a képviselők elfogadják az új adótörvényeket: ÁFA és a jövedelemadó.
  1. 1987. október 13. 30 éves lett a Mikroszkóp Színpad.
  1. 1987. december 15. A Magyar Posta megkezdi a fővárosban a szovjet TV műholdról sugárzott egyes programjának kísérleti adását.
  1. 1987. december 21. A budai Várnegyed és Pannonhalma felkerül a világ kulturális örökségének UNESCO-listájára.
  1. 1988. április 8. Az MSZMP KNEB kizárja a pártból Bíró Lászlót – Bihari Mihályt – Király Zoltánt és Lengyel Zoltánt.
  1. 1988. május 7. Leég a Fővárosi VIII. kerületben a Rákóczi téri vásárcsarnok. A kár több százmillió forint.
  1. Hazánk a Nemzetközi Valutaalap 146. tagországa. Fekete János az MNB első elnökhelyettese aláírja az ILF alapokmányát Washingtonban.
  1. 1982. november 30. Az MTV megkezdi a Képújság rendszeres adását.
  1. 1987. április 29. McDonald’s önkiszolgáló étterem nyílik a pesti belvárosban.

Kacsa

Jobb vagy Bal

Igen vagy Nem

Jobb vagy bal

Jobb vagy Bal?

  1.      Az új típusú személyi igazolványban a fénykép a jobb vagy a baloldalon található?
  1.      A HVG (Heti Világgazdaság) című hetilap címoldalán a HVG felirat a lap melyik oldalán helyezkedik el?
  1.     A huszárok melyik oldalukon hordták a kardjukat?
  1.     Velázquez: Az udvarhölgyek c. festményén a kép melyik oldalán fekszik a kutya?
  1.     A cseh nemzeti lobogón a kékszínű háromszög melyik oldalon található?
  1.     A Belgrád rakparton haladva a Boráros tér felé, melyik oldalon lesz a Közgazdasági Egyetem?
  1.     Originált WHS videó kazettát tartok a kezemben. Ha ránézek, melyik oldalon lesz a szalag (azaz melyik irányból, melyik irányba tekeredik)?
  1.     A 100 forintos bankjegyen a vihar elől menekülő kocsi melyik iránybabban?
  1.     Rodin: Isten keze c. szobrán, Isten melyik keze emelkedik ki és markolja meg a követ?
  1.      A francia nemzeti lobogón a piros szín melyik oldalon található?
  1.      Az egyenlítőtől Északra (Jobb) vagy délre (Bal) fekszik Bogota?
  1.     Csáról van a szürke – mondja egy szólásmondás valakire, ha haragban élnek. A „Csáról” szó jobbat vagy balt jelent?
  1.     Michelangelo: Mózes c. szobra merrefelé néz?
  1.     A Török nemzeti lobogón merre domborodik a félhold?
  1.     A szimfonikus zenekarban a karmestertől merre ülnek a gordonkások?
  1.     Az atlétikák a stadionban az óramutató járásával megegyező (jobbra) vagy ellentétes (balra) irányban futnak?
  1.    A rádió URH sávjain a Petőfi adót hallgatja. Melyik irányba kell tekerni a sávkeresőt, hogy a Kossuth rádiót megtalálja?
  1.    A Bécsen keresztül haladó délkörtől jobbra vagy balra van e Prága?
  1.    S. Botticelli: Vénusz születése c. festményén Vénusz melyik kezével takarja el kebleit?
  1.    A kubai nemzeti lobogón a piros háromszög csúcsa melyik irányba mutat?
  1.    Ha a Dózsa György útról ráfordul a Thököly útra a Baross tér felé, a Népstadion (Puskás Ferenc Stadion) melyik oldalán lesz?
  1.     Az egyenlítőtől északra (Jobb) vagy délre (Bal) fekszik: Manila?
  1.     Hol helyezzük el a vizespoharat az asztalon terítéskor – az illemszabályok szerint – a tányér jobb vagy baloldalán?
  1.     Az esküvői szertartáson a pár melyik oldalán található a férj tanúja?
  1.     P.Bruegel: Vadászok a hóban c. festményén a vadászok melyik irányból érkeznek a kutyákkal?
  1.    Ha a Baross utcáról rátér a Szentkirályi utcára, melyik oldalán lesz a Múzeum körút.? (Rákóczi út felé haladva)
  1.    Az 50 forintos bankjegyen a kurucok melyik irányban üldözik a labancokat?
  1.    Jobb vagy balkezes volt Kabos Gyula, híres színészünk?
  1.    Az autóúton Budapestről Debrecen felé haladva, melyik oldalon van Karcag?         
  1.    Az ismert ábrázolások szerint Napóleon melyik kezét tartotta a kabátja alatt?
  1.    Giorgone: Vihar c. festményén a kép melyik oldalán található a gyermekét szoptató nő?
  1.    Az állatkerti úton haladok a Dózsa György. út felé. Melyik oldalon lesz a Cirkusz épülete?  
  1.    Az egyenlítőtől Északra (Jobb) vagy Délre (Bal) fekszik: Luanda városa?
  1.    A Reform c. hetilap címoldalán a Reform felirat a lap melyik oldalán helyezkedik el?
  1.    Ha a gépkocsival hátrafelé jobbra akar fordulni, merre fordítja a kormányt?
  1.     Caravaggio: Máté elhivatása c. festményén a kép melyik oldaláról jön a fény?
  1.    A Podmaniczky utcáról rátérek a Nagymező utcára az Andrássy út felé, melyik oldalamon lesz található a Teréz körút?
  1.    Ha valaki meghal, azt a közmondás a jobb vagy bal szó felhasználásával, fejezi ki?
  1.     A napórákon az árnyék merre halad?
  1.     Merre mutat a nyíl a Volán járműveken látható csigából?
  1.     Az illemtan szerint a következő ételt melyik irányból kötelező felszolgálni: desszert?
  1.     Merre gombolódik a női blúz és általában minden női ruhadarab?
  1.    Jobbra vagy balra csavarodik a csigaház?
  1.     Leonardo Da Vinci: Utolsó vacsora c. festményén Krisztus melyik oldala felé tartja fejét?
  1.     Balra tekints,… néz! – mondja a közmondás. Vagyis merre?
  1.     Ha terítünk a tányér melyik oldalára, helyezzük a villát?
  1.     A katonai zubbonyokon, melyik oldalon viselik a kitüntetéseket?
  1.    A magyar koronás címerben a kettős kereszt melyik oldalon található?
  1.    A. Rodin: Gondolkodó című szobrán a férfi melyik kezére támaszkodik?
  1.    Az illemtan szerint az asztalnál ülő vendég melyik oldaláról szedik le a használt edényeket és evőeszközöket?

Jobb vagy bal

Hazánk útjain

Igen vagy Nem

Hazánk útjain

Hazánk útjain

 

1.            Melyik távolság nagyobb?

                        A.        Baja                            – Pécs

                        B.        Gyöngyös                   – Szolnok

 

 

2.         Melyik távolság nagyobb?        

                        A.        Nagykörös                – Makó

                               B.        Zalaegerszeg           – Kaposvár

 

3.         Melyik távolság nagyobb?         

                        A.        Salgótarján                – Győr

                        B.        Gödöllő                      – Hajdúböszörmény

 

4.         Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Siófok                         – Debrecen

                               B.        Komló                         – Ózd

 

5.        Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Szombathely             – Békéscsaba

                               B.        Nyíregyháza              – Pápa

 

6.          Melyik távolság nagyobb?              

                               A.        Tatabánya                 – Vác

                               B.        Hatvan                       – Szolnok

 

7.         Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Jászberény               – Csongrád

                        B.        Kecskemét                – Eger

 

8.        Melyik távolság nagyobb?  

                        A.         Békéscsaba             – Budapest

                        B.        Cegléd                       – Kaposvár

 

9.        Melyik távolság nagyobb?  

                        A.         Hajdúböszörmény   – Komló

                        B.         Kazincbarcika          – Győr

 

10.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Zalaegerszeg             – Miskolc

                         B.        Pécs                          – Nyíregyháza

 

11.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Cegléd                       – Szentes

                        B.         Kaposvár                  – Nagykanizsa

 

12.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Dunaújváros            – Székesfehérvár

                        B.        Hódmezővásárhely – Orosháza

 

13.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.         Kaposvár                 – Kiskunhalas

                        B.        Szekszárd                 – Győr

 

14.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Budapest                  – Debrecen

                        B.        Gyöngyös                 – Baja

 

15.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.         Mosonmagyaróvár   – Debrecen

                        B.         Nagykanizsa            – Orosháza

 

16.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Nyíregyháza             – Kaposvár

                        B.         Zalaegerszeg          – Debrecen

 

17.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Szeged                     – Szentes

                        B.        Jászberény              – Szolnok

 

18.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.         Ózd                           – Salgótarján

                        B.        Sopron                      – Szombathely

 

19.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Kiskunhalas              – Jászberény

                        B.        Mezőtúr                    – Hatvan

 

20.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.         Szombathely            – Vác

                        B.        Pécs                          – Sopron

 

21.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Eger                            – Kaposvár

                        B.         Győr                           – Békéscsaba

 

22.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Hajdúböszörmény     – Sopron

                        B.        Mosonmagyaróvár    – Nyíregyháza

 

23.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Eger                          – Miskolc

                        B.        Gödöllő                     – Salgótarján

 

24.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Orosháza                  – Debrecen

                        B.        Pécs                          – Kiskunhalas

 

25.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Vác                            – Zalaegerszeg

                        B.        Pécs                          – Szombathely

 

26.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Makó                          – Győr

                        B.        Pápa                          – Kazincbarcika

 

27.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Orosháza                  – Sopron

                        B.        Nagykanizsa             – Nyíregyháza

 

28.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Szentes                      – Szolnok

                        B.        Gyöngyös                  – Veszprém

 

29.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Makó                          – Budapest

                        B.        Veszprém                  – Cegléd

 

30.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Csongrád                  – Kazincbarcika

                        B.        Debrecen                  – Makó

 

31.      Melyik távolság nagyobb?          

                        A.        Nagykanizsa            – Mezőtúr

                        B.        Ózd                           – Baja

 

32.      Melyik távolság nagyobb?           

                        A.        Pécs                          – Kazincbarcika

                        B.        Zalaegerszeg           – Békéscsaba

 

33.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Pécs                          – Szekszárd

                        B.         Pápa                         – Veszprém

 

34.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Szeged                      – Cegléd

                        B.        Székesfehérvár         – Hatvan

 

35.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Dunaújváros              – Sopron

                        B.        Hatvan                       – Kaposvár

 

36.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Veszprém                   – Debrecen

                        B.        Baja                            – Miskolc

 

37.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Szombathely             – Kazincbarcika

                        B.        Nyíregyháza              – Sopron

 

38.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Dunaújváros             – Veszprém

                        B.        Békéscsaba             – Szentes

 

39.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Szolnok                      – Baja

                        B.        Tata                            – Jászberény

 

40.       Melyik távolság nagyobb?          

                        A.        Hódmezővásárhely  – Gödöllő

                        B.        Kiskunfélegyháza     – Komló

 

41.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Ózd                            – Sopron

                        B.        Pécs                           – Debrecen

 

42.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Hajdúböszörmény    – Kaposvár

                        B.        Kazincbarcika           – Sopron

 

43.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Salgótarján                – Vác

                        B.        Budapest                   – Nagykörös

 

44.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Szentes                      – Hatvan

                        B.        Tatabánya                 – Gyöngyös

 

45.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Miskolc                       – Dunaújváros

                        B.        Ózd                             – Mezőtúr

 

46.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Pécs                           – Salgótarján

                        B.        Kaposvár                    – Orosháza

 

47.       Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Szombathely              – Debrecen

                        B.        Sopron                       – Békéscsaba

 

48.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Eger                           – Salgótarján

                        B.        Jászberény                – Nagykörös

 

49.      Melyik távolság nagyobb?  

                        A.        Törökszentmiklós       – Makó

                        B.          Vác                           – Baja

 

50.       Melyik távolság nagyobb?          

                        A.        Szekszárd                 – Eger

 

                        B.         Szentes                   – Kazincbarcika

Hazánk útjain

Földrajzológia

Igen vagy Nem

Földrajzológia

Földrajzológia

 

1.            A két földrajzi név közül melyik takar hegyet?

                        A.                    Csuksz

                        B.                    Maja

 

2.           A két földrajzi név közül melyik takar hegyet?

                             A.                     Tomori

          B.                      Urumcsi

 

3.          A két földrajzi név közül melyik takar hegyet?

                               A.                    Karolina

                               B.                    Kosciuszko

 

4.           A két földrajzi név közül melyik takar folyót?

                               A                      Enns

                       B                      Erie

 

5.                 A két földrajzi név közül melyik takar folyót?

                        A                     Darling

                        B.                     Ross

 

6.                 A két földrajzi név közül melyik takar folyót?

                  A.                    Cienfuegos

                  B.                    Ufa

 

7.                   A két földrajzi név közül melyik takar tengeri kikötőt?

                        A.                    Cumberland

                        B.                   Long Beach

 

8.                 A két földrajzi név közül melyik takar tengeri kikötőt?

                        A.                     Antofagosta

                        B.                    Hokkaido

 

9.                 A két földrajzi név közül melyik takar tengeri kikötőt?

                        A.                    Alborg

                        B.                    Marica

 

10.              A két földrajzi név közül melyik takar repülőteret?

                        A.                    Ipswich

                        B.                    Ruzyné

 

11.               A két földrajzi név közül melyik takar repülőteret?

                        A.                    Okice

                        B.                    Shetland

 

12.              A két földrajzi név közül melyik takar repülőteret?

                        A.                    Calais

                        B.                    Hameda

 

13.              A két földrajzi név közül melyik takar alagutat?

                        A.                    Arlberg

                        B.                    Kalambo

 

14.              A két földrajzi név közül melyik takar alagutat?

                        A.                    Bristol

                        B.                    Cascade

 

15.              A két földrajzi név közül melyik takar alagutat?

                        A.                    El Mirador

                        B.                    Mac Kenzie

 

16.              A két földrajzi név közül melyik takar várost?

                        A.                    Milwankee

                        B.                    Winnipeg

 

17.               A két földrajzi név közül melyik takar várost?

                        A.                    Heathrow

                        B.                    Valdivia

 

18.              A két földrajzi név közül melyik takar várost?

                        A.                     Ontario

                        B.                     Skangen

 

19.              A két földrajzi név közül melyik takar sivatagot?

                        A.                     Dzsungária                 

                        B.                     Kilenc Sárkány                

 

20.            A két földrajzi név közül melyik takar sivatagot?

                        A.                      Illampu

                        B.                      Igidi

 

21.              A két földrajzi név közül melyik takar sivatagot?

                        A.                      Liguri

                        B.                      Tanami

 

22.            A két földrajzi név közül melyik takar tengerszorost?

                        A.                      Anadir

                        B.                      Kibo

 

23.            A két földrajzi név közül melyik takar tengerszorost?

                        A.                      Segovia

                        B.                      Torres

 

24.             A két földrajzi név közül melyik takar tengerszorost?

                        A.                      Hormuzi

                        B.                      Kammon

 

25.            A két földrajzi név közül melyik takar félszigetet?

                        A.                      Kercs

                        B.                      Magdalena

 

26.            A két földrajzi név közül melyik takar félszigetet?

                        A.                     Melville

                        B.                     Norwich

 

27.              A két földrajzi név közül melyik takar félszigetet?

                        A.                     Cornwall

                        B.                     Kazán

 

28.            A két földrajzi név közül melyik takar vízesést?

                        A.                     Montmorency

                        B.                     Kurgan

 

29.            A két földrajzi név közül melyik takar vízesést?

                        A.                     Bregenz

                        B.                     Trümmelbach

 

30.            A két földrajzi név közül melyik takar vízesést?

                        A.                     Baratieri

                        B.                     Millstatti

 

31.              A két földrajzi név közül melyik takar szigetet?

                        A.                     Marianna

                        B.                     Monte Rosa

 

32.            A két földrajzi név közül melyik takar szigetet?

                        A.                    Kenguru

                        B.                    Tutupaca

 

33.            A két földrajzi név közül melyik takar szigetet?

                        A.                    Celebesz

                        B.                    Labrador

 

34.             A két földrajzi név közül melyik takar tavat?

                        A.                    Hudson

                        B.                    Huron

 

35.            A két földrajzi név közül melyik takar tavat?

                        A.                    Marce

                        B.                    Pleso

 

36.            A két földrajzi név közül melyik takar tavat?

                        A.                    Chikuita

                        B.                    Schaffhausen

 

37.              A két földrajzi név közül melyik takar vulkánt?

                        A.                    Santa Maria

                        B.                    Sierra Blanca

 

38.            A két földrajzi név közül melyik takar vulkánt?

                        A.                    Labrador

                        B.                    Chimborazo

 

39.            A két földrajzi név közül melyik takar vulkánt?

                        A.                    Mauna Loa

                        B.                    Rio Negro

 

40.             A két földrajzi név közül melyik takar tengert?

                        A.                    Kurili

                        B.                    Laptyev

 

41.              A két földrajzi név közül melyik takar tengert?

                        A.                   Albert

                        B.                   Timor

 

42.             A két földrajzi név közül melyik takar tengert?

                        A.                 Csuksz

                        B.                 Ohotszki

 

43.             A két földrajzi név közül melyik takar tengeröbölt?

                        A.                  Stromboli

                        B.                  Tremadosi

 

44.             A két földrajzi név közül melyik takar tengeröbölt?

                        A.                  Discovery

                        B.                  Malakka

 

45.             A két földrajzi név közül melyik takar tengeröbölt?

                        A.                 Vaszka

                        B.                 Viscaya

 

46.             A két földrajzi név közül melyik takar szigetcsoportot?

                        A.                 Shetland

                        B.                  Seattle

 

47.              A két földrajzi név közül melyik takar hegyet?

                        A.                  Kirgiz

                        B.                  Kola

 

48.             A két földrajzi név közül melyik takar várost?

                        A.                  Darwin

                        B.                 Deveron

 

49.             A két földrajzi név közül melyik takar sivatagot?

                        A.                 Gibson

                        B.                 Hekla

 

50.            A két földrajzi név közül melyik takar vízesést?

                        A.                  Hellinikon

                        B.                  Angel

Földrajzológia

Földrajzi határok

Igen vagy Nem

Földrajzi határok

Földrajzi határok  (van-e/volt-e közös földrajzi határuk?)

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Oroszországnak Pakisztánnal?

 

  1.   Van-e szárazföldi határa

                        Brazíliának Ecuadorral?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                                Szudánnak Tanzániával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa 

                        Iraknak Libanonnal?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Algériának Nigériával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                                Oroszországnak Indiával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                  Brazíliának Guetemalával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Szudánnak Etiópiával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Iraknak Kuvaittal?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Algériának Csáddal?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Oroszországnak Norvégiával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Brazíliának Argentínával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Szudánnak Szomáliával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Iraknak Pakisztánnal?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Algériának Marokkóval?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Oroszországnak Törökországgal?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Brazíliának Venezuelával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Szudánnak Ugandával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Iraknak Szíriával?

 

  1. Van-e szárazföldi határa

                        Algériának Malival?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                  Magyarországnak Lengyelországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Németországnak Finnországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Oroszországnak Japánnal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Olaszországnak Törökországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Brazíliának Ecuadorral?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Perunak Kolumbiával?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Rhodesiának Kongóval?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Svédországnak Németországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Hollandiának Dániával?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Vietnámnak Laosszal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Indiának Burmával?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Argentínának Peruval?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Mexikónak Nicaraguával?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Líbiának Nigériával?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Lengyelországnak Olaszországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Magyarországnak Franciaországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Brazíliának Chilével?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Rhodesiának Angolával?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Indiának Afganisztánnal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Szaúd-Arábiának Egyiptommal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Oroszországnak Magyarországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Németországnak Oroszországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Szíriának Iránnal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Nepálnak Burmával?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Spanyolországnak Olaszországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Uruguaynak Paraguay-l?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Magyarországnak Olaszországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Iránnak Indiával?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Törökországnak Olaszországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Magyarországnak Bulgáriával?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Vietnámnak Thaifölddel?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Bolíviának Columbiával?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Szaúd-Arábiának Iránnal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Magyarországnak Németországgal?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Venezuelának Ecuadorral?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Mexikónak Salvadorral?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Líbiának Marokkóval?

 

  1. Volt-e történelmük során közös szárazföldi határa

                        Franciaországnak Törökországgal?

Földrajzi határok

Évtizedek

Igen vagy Nem

Évzizedek

Évtizedek (a két esemény megtörtént-e ugyan abban az évtizedben?)

  1.           1441 – 1450.

                Ugyanabban az évtizedben született S. Botticelli festő és D. Bramante építész?

  1.           1451 – 1460.

              Ugyanabban az évtizedben jelent meg az első fogkefe és az első szalvéta?

  1.           1461-1470.

               Ugyanabban az évtizedben fedezték fel a fémcsavarokat és a lendkereket?

  1.            1501-1510.

               Ugyanabban az évtizedben alkalmazták először a női aktmodelleket és a császármetszést szülésnél?

  1.           1511-1520.

               Ugyanabban az évtizedben Cortez meghódítja Mexikót és Magellán körbehajózza a földet?

  1.           1521-1530.

               Ugyanabban az évtizedben terjedt el a kakaó és a kifli Európában?

  1.           1531-1540.

               Ugyanabban az évtizedben jelent meg Werbőczy: Hármaskönyve és Kopernikusz: Az égi pályák körforgásairól című műve?

  1.         1541-1550.

               Ugyanabban az évtizedben kezdődött az ellenreformáció és Dózsa György parasztfelkelése?

  1.         1551-1560.

                Ugyanabban az évtizedben halt máglyahalált, Szervet Mihály Genfben és nyitották meg az első börtönt Angliában?

  1.        1561-1570.

            Ugyanabban az évtizedben jelent meg a divatban a női dekoltázs és a fűző alkalmazása?

  1.        1571-1580.

            Ugyan abban az évtizedben festette P. Brueghel: Téli vadászat és Veronese: Kánai menyegző c. festményét?

  1.       1581-1590.

            Ugyanabban az évtizedben írta Shakespeare: Rómeó és Julia és Ben Johnson: Volpone c. művét?

  1.      1591-1600.

            Ugyanabban az évtizedben halt meg Balassi Bálint és T. Tasso költő?

  1.     1601-1610.

            Ugyanabban az évtizedben alakult meg az Angol Kelet-India és a Holland Kelet-Indiai társaság?

  1.    1611-1620.

            Ugyanabban az évtizedben találták fel a gyűszűt és a csillagászati távcsövet?

  1.    1621-1630.

            Ugyanabban az évtizedben kezdődőt el az angol gyarmatosítás Észak Amerikában és a rabszolgaság Amerikában?

  1.    1631-1640.

            Ugyanabban az évtizedben tört ki a 30 éves háború és az angol polgári forradalom?

  1.    1641-1650.

            Ugyanabban az évtizedben halt meg VIII. Henrik angol király és Lorenzo di Medici olasz herceg?

  1.    1651-1660.

            Ugyanabban az évtizedben adta ki Apáczai CS. J. Enciklopédiáját és Hervey: A vér keringése című művét?

  1.    1661-1670.

            Ugyanabban az évtizedben jelent, meg la Fontaine: Állatmesék és Moliére: Tartuffe című műve?

  1.    1671-1680.

            Ugyanabban az évtizedben kezdték el építeni a Szent Pál Székesegyházat és a Versailles-i palotát?

  1.    1681-1690.

            Ugyanabban az évtizedben született G. F. Handel és J. S. Bach zeneszerző?

  1.    1691-1700.

            Ugyanabban az évtizedben jelent meg az első nyakkendő és az első katonai egyenruha?

  1.    1701-1710.

            Ugyanabban az évtizedben született H. Fielding író és C. von Linné természettudós?

  1.    1711-1720.

            Ugyanabban az évtizedben találták fel a hangvillát és a gyorstüzelésű gépfegyvert?

  1.    1721-1730.

            Ugyanabban az évtizedben jelent meg Swift: Gulliver utazásai és D. Defoe: Robinson Crusoe élete  című műve?

  1.    1731-1740.

            Ugyanabban az évtizedben tört ki az osztrák örökösödési és a spanyol örökösödési háború?

  1.    1741-1750.

            Ugyanabban az évtizedben fedezték fel Pompei és Herculaneum romjait?

  1.    1751-1760.

            Ugyanabban az évtizedben alakult meg a bécsi magyar nemesi testőrség és az első szabadkőműves titkos társaság?

  1.    1761-1770.

            Ugyanabban az évtizedben nyitották meg Budán az első magyar postahivatalt és a világ első műkiállítását Párizsban?

  1.    1771-1780.

            Ugyanebben az évtizedben született J. M. Ampére fizikus és F. W. J. Schelling filozófus?

  1.    1781-1790.

            Ugyanabban az évtizedben kezdődött el Ausztrália gyarmatosítása és a Nagy Francia Forradalom?

  1.    1791-1800.

            Ugyanabban az évtizedben lett Korzika Franciaország és Fiume Magyarország része?

  1.    1801-1810.

            Ugyanabban az évtizedben robbant ki a szemérmességi parasztfelkelés és az erdélyi jobbágyfelkelés: Horia és Closca?

  1.    1811-1820.

            Ugyanabban az évtizedben született G. Verdi és R. Wagner zeneszerző?

  1.    1821-1830.

            Ugyanabban az évtizedben alakult meg a Szent Szövetség és a Magyar Tudós Társaság?

  1.    1831-1840.

            Ugyanabban az évtizedben tört ki Szécskereszturon a kolera felkelés és az USA-ban Nat Turner rabszolgafelkelése?

  1.    1841-1850.

            Ugyanabban az évtizedben jelent meg Petőfi S. : János vitéz és Erkel F. : Hunyadi László c. műve?

  1.    1851-1860.

            Ugyanabban az évtizedben tört ki a galíciai parasztfelkelés és az un. tajping-felkelés Kínában?

  1.    1861-1870.

            Ugyanabban az évtizedben indult be az első csőposta és az első metró: a londoni földalatti?

  1.    1871-1880.

            Ugyanabban az évtizedben találták fel a szén mikrofont és a telefont?

  1.   1881-1890.

            Ugyanabban az évtizedben tárták fel Olympiát és Tróját?

  1.  1891-1900.

            Ugyanabban az évtizedben alakult meg a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Hármas Szövetség?

  1.   1901-1910.

            Ugyanabban az évtizedben nyitották meg a Fészek Klubbot és a Mátyás pincét?

  1.   1911-1920.

            Ugyanabban az évtizedben gyilkolták meg Áchim L. Andrást és Zapata mexikói forradalmárt?

  1.   1921-1930.

            Ugyanabban az évtizedben volt IV.Károly és A. Hitler első puccskísérlete?

  1.   1934-1940.

            Ugyanabban az évtizedben végezték ki Sacco és Vanzettit valamint Sallai Imrét és Fürst Sándort?

  1.   1945-1950.

            Ugyanabban az évtizedben tört ki az I. arab-izraeli háború és a görög polgárháború?

  1.   1951-1960.

            Ugyanabban az évtizedben avatták fel a Ferihegyi repülőteret és a Népstadiont?

  1.   1961-1970.

            Ugyanabban az évtizedben halt meg J. Gagarin űrhajós és J. Steinbeck író?

Évtizedek

Élt-e még

Igen vagy Nem

Élt-e még

Élt-e még/már… amikor

 

  1.            Élt-e még Kazinczy Ferenc, amikor Arany János született?
  1.           Élt-e még Diderot mikor Goethe született?
  1.           Élt-e még Dante, amikor J. Gutenberg született?
  1.           Élt-e még Marco Polo, amikor G. Boccaccio született?
  1.           Élt-e még Luther Márton, amikor Tinódi L. Sebestyén született?
  1.           Élt-e még J. Kepler, amikor J. B. Moliére született?
  1.           Élt-e még Kopernikusz, amikor Lope de Vega született?
  1.           Élt-e még Madách Imre, amikor Majakovszkij született? 
  1.           Élt-e még Morus Tamás, amikor P. P. Rubens született?
  1.           Élt-e még H. Fielding, amikor H. Balzac született?
  1.           Élt-e még II. Rákóczi Ferenc, amikor Robespierre született?
  1.           Élt-e még Zsolnai Vilmos, amikor Németh László született?
  1.          Élt-e még A.. Einstein, amikor Gárdonyi Géza meghalt?
  1.          Élt-e még Shakespeare, amikor G. Galilei meghalt?
  1.          Élt-e még Széchenyi István, amikor Dosztojevszkij meghalt?
  1.          Élt-e még Mikszáth Kálmán, amikor Puccini meghalt?
  1.          Élt-e még F. Goya, amikor G. W. F. Hegel meghalt?
  1.          Élt-e még Hunyadi János, amikor Leonardo da Vinci meghalt?
  1.          Élt-e még Radnóti Miklós, amikor Kosztolányi Dezső meghalt?
  1.         Élt-e még A. Szadat, amikor Indira Gandhi meghalt?
  1.         Élt-e még L. I. Brezsnyev, amikor Barcsay Jenő meghalt?
  1.         Élt-e még Sosztakovics, amikor H. Böll meghalt?
  1.         Élt-e még Klauss Mann, amikor Rejtő Jenő meghalt?
  1.         Élt-e még Illyés Gyula, amikor Truman Capote meghalt?
  1.         Élt-e már Ady Endre, amikor Arany János meghalt?
  1.         Élt-e már C. Darwin, amikor Goethe meghalt?
  1.         Élt-e már Michelangelo, amikor J. Pannonius meghalt?
  1.         Élt-e már Nagy László, amikor Gárdonyi Géza meghalt?
  1.         Élt-e már John Lennon, amikor Karinthy Frigyes meghalt?
  1.         Élt-e már L. Amstrong, amikor A. P. Csehov meghalt?
  1.         Élt-e már J. Amado, amikor A. Rodin meghalt?
  1.         Élt-e már Martin Luther King, amikor Tóth Árpád meghalt?
  1.         Élt-e már J. F. Kennedy, amikor C. A. Debussy meghalt?
  1.         Élt-e már Che Guevara, amikor Maxim Gorkij meghalt?
  1.         Élt-e már Rajk László, amikor L. NY. Tolsztoj meghalt?
  1.         Élt-e már Rosa Luxemburg, amikor Kempelen Farkas meghalt?
  1.         Élt-e már I. Newton, amikor Zrínyi Miklós született?
  1.         Élt-e már J. Verne, amikor A. France született?
  1.         Élt-e már M. Gorkij, amikor F. Engels született?
  1.         Élt-e már L. NY. Tolsztoj, amikor G. Flaubert született?
  1.         Élt-e már Benczúr Gyula, amikor Borsos József született?
  1.         Élt-e már Paál László, amikor E. Degas született?
  1.         Élt-e már Madarász Viktor, amikor C. Manet született?
  1.         Élt-e már Korányi Frigyes, amikor Mengyelejev született?
  1.         Élt-e már MAO Ce-tung, amikor Kun Béla született?
  1.         Élt-e már G. Dimitrov, amikor John Reed született?
  1.         Élt-e már G. J. Rasputyin, amikor  Kemál  Atatürk született?
  1.         Élt-e már A. Dreyfus, amikor Ferenc József született?
  1.         Élt-e már Karl May, amikor G. Garibaldi született?
  1.         Élt-e már Lőrincze Lajos, amikor M. Solohov született?

Élt-e még

Élt vagy Nem élt

Igen vagy Nem

Élt vagy Nem élt

Élt vagy Nem élt?

  1.           Minosz
  1.           Sherlock Holmes
  1.           Osszián
  1.           Seherezade
  1.           Buffalo Bill
  1.           Szemirámisz
  1.          Maecenas
  1.         Don Juan
  1.         Don Quijote
  1.          Lohengrin
  1.         John Bull
  1.         Roland
  1.         Peter Grimmes
  1.         Egmont
  1.        Anyegin
  1.        Gösta Berling
  1.        Twist Oliver
  1.         Mazeppa
  1.         Oberon
  1.         Candide
  1.         Joseph Svejk
  1.         Cyrano de Bergerac
  1.         Tell Vilmos
  1.         Toldi Miklós
  1.         Robin Hood
  1.         Faust
  1.        Simonyi Óbester
  1.        Naszreddin Hodzsa
  1.        Alfred Redl
  1.        Dobó Katica
  1.        Sándor Móric
  1.        Hadik András
  1.       Trisztán és Izolda
  1.        Lukrécia Borgia
  1.       Monte Christo
  1.       Lola Montez
  1.       Arsene Lupin
  1.       Münchausen báró
  1.       Rab Ráby
  1.       Hamlet
  1.       Madame Bovary
  1.       Tímár Mihály
  1.        Francesca da Rimini
  1.        Manon Lescaut
  1.        Don Carlos
  1.        Hans Sachs
  1.        Peer Gynt
  1.        Cinka Panna
  1.        Kund Abigél
  1.        Borisz Godunov
  1.        Falstaff

Élt vagy Nem élt

Állítások

Igen vagy Nem

Állítások

Állítások innen-onnan

 

1.            A pozitív egész számokat (0-nál nagyobbakat) nevezi a matematika természetes számoknak.

 

2.           A személyi szám elején álló hatos szám a múlt században született nőt jelzi.

 

3.           II. Rákóczi Ferenc volt a magyar hadtudományi irodalom megteremtője.

 

4.         A kalandozó magyarok eljutottak portyázásaik során a mai Franciaország területére is.

 

5.         Bence szekérnek a népnyelvben a Göncöl-szekeret nevezik.

 

6.                 Bécs egyik legszebb épülete, a Schönbrunni kastély, a belvárosban terül el.

 

7.                   Egyetlen testrészünk a fülünk, amely egész életünkben nő.

 

8.                 Az Adriai tenger középszintjéhez mérik hazánkban a tengerszint feletti magasságot.

 

9.                 A gyalogos elsőbbséget élvez a kanyarodó járművel szemben a KRESZ szabályai szerint, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű kanyarodik.

 

10.               Légúti elzáródás esetén helyesebb oldalára fektetni a beteget, mint a hátára.

 

11.               A „vezércikk” szót Kossuth Lajos alkotta meg.

 

12.              Zrínyi Ilona első férje Thököly Imre volt.

 

13.              Az újszülöttek eredetileg fejre állva látják a világot, mert a fénysugarak keresztben haladnak át a pupillán.

 

14.              A szódavízben egyáltalán nincs szóda.

 

15.               Az első magyar labdarúgó bajnokságot az MTK nyerte.

 

16.               A szalámi neve szószerinti fordításban ”sós dolgot „jelent.

 

17.                Az űrutazás során fellépő súlytalansági állapotot elsőként J. Kepler írta le.

 

18.               Ady Endre költőnket sokan tartották táltosnak, mivel hat ujjal született, akár csak a régi táltosok a hagyomány szerint.

 

19.               Az angol yard hosszabb egy méternél.

 

20.             Beethoven egyetlen operája a Fidelio Bécsben játszódik.

 

21.              Hunyadi János két fia közül Mátyás volt a fiatalabb.

 

22.             Sohasem volt olyan asszonynép, amelyet amazonoknak neveztek.

 

23.             Jézus Krisztus az i.sz-i első évben született.

 

24.              A Fővárosi Nagycirkusz 1971-ben készült el (új épülete), s valamivel több mint 2000 nézőt képes befogadni.

 

25.             Finnországot azért nevezik az 1000 tó országának, mert egy hilyán1000 tó található az országban.

 

26.            Az egyik É-Amerikai államot (USA) egy francia királyról nevezték el.

 

27.              A  Raffaelo festette Sixtusi Madonna a római pápák Sixtus kápolnájának nevezett vatikáni kápolnában látható.

 

28.             Munkácsy Mihály asztalosinasként végezte el az általános iskolát.

 

29.             Anjou Lajos, I. Lajos és Nagy Lajos egyidőben uralkodtak Magyarországon.

 

30.             A cimbalom magyar eredetű hangszer.

 

31.               Magyarországon többek között három minaret őrzi a török idők emlékét.

 

32.             C. Darwin a XVIII. századi biológia legnagyobb alakja volt.

 

33.             A görög szobrászatban Praxitelész ábrázolt először ruhátlan nőalakot.

 

34.              Erkel Ferenc zeneszerzőt a Bánk Bán sikere ösztönözte a Hunyadi László című operájának megírására.

 

35.             Keszthely messzebb van Egertől, mint Kaposvár.

 

36.             Az angol irodalom felsorolt nagyjai közül, valamennyi ír származású volt: J. Swift – W. B. Yeats – S. O’Casey – O. Wilde.

 

37.              Szemünk sarkából nemcsak elmosódottan látjuk a tárgyakat, hanem a színüket is bizonytalanabbul tudjuk megítélni.

 

38.            A Barbados szigetek és a Longobárd nép is a szakálláról kapta a nevét.

 

39.            János vitéz gyalog érkezik Óriásországba Petőfi Sándor költeményében.

 

40.             Bem József volt az 1848/49-es magyar szabadságharc egyetlen Lengyel tábornoka.

 

41.              Nobel-díjas angol író, J. Joyce: Ulysses című regényének főszereplője Leopold Bloom, a regény szerint magyar származású.

 

42.             Az elektromos áram a levegőn nem tud áthaladni.

 

43.             T. A. Edisonnak kb.1000 találmánya ill. bejelentett szabadalma volt.

 

44.             A római Circus Maximum majdnem kétszer akkora volt, mint a budapesti Népstadion (Puskás Ferenc Stadion).

 

45.             A magyar „Ár” szónak négy, egymástól teljesen független jelentése van.

 

46.             Az első városok közötti videotelefont 1963-ban helyezték üzembe.

 

47.              Európában van olyan ország, ahol a gyermekek nem öröklik szüleik vezeték nevét.

 

48.             A pisai ferde tornyot szándékosan építették ferdére.

 

49.             Az óra nagymutatója egy perc alatt 10 fokot fordul. 

 

50.            A legnagyobb D-Amerikai ország Brazília (területileg).

Állítások

Állati

Igen vagy Nem

Állati

  1. Az afrikai elefántnak nagyobb a füle, mint az indiainak.
  1. A fakusz a rovarok osztályának, bogarak rendjébe tartozik.
  1. A juhok hímje kos, a nőstény anyajuh, a fiatal bárány névre hallgat.
  1. Az őz hímjét baknak, a nőstényt sutának, a fiatalt gidának, ritkábban borjúnak hívják
  1. A sertésfélék hímjét kannak, a nőstényét emsének, a fiatal állatot malacnak vagy kölyöknek hívják.
  1. A lófélék hímje mén vagy csődör, a nőstény kanca, és a fiatal a csikó elnevezést kapta.
  1. A fóka hímjét bikának, a nőtényt tehénnek hívják.
  1. A rágcsálók egyik legnépesebb családja az egérfélék, amelyek öt-hat évig is elélnek.
  1. A denevérek az egyetlen emlős csoport, amelynek tagjai csapongó repülésre képesek.
  1. A vámpír csak a mesében létezik.
  1. A csuszka, a kétéltűek osztályába tartozó lábatlan kétéltű.
  1.  A földimalac a kétéltűek osztályának egyik rendjét alkotja.
  1. A cinegefélék kistermetű énekesmadarak.
  1.  A cetek a mai élő állatvilág leghatalmasabb fajai.
  1. A ceteket helytelenül hívják cethalaknak.
  1. Az óriáscápa májából készítik a csukamájolajat.
  1.  A bolhák kivétel nélkül emlősök vagy madarak élősködői, s a kifejlett bolhák mind vérszívók.
  1. A bogarak a rovarok osztályának legnagyobb fajszámú rendje: számuk meghaladja a 300 ezret.
  1. A béka a halak osztályának egyik rendjét alkotja.
  1. A bíborbagoly nem bagoly, hanem bagolylepkeféle.
  1. A bagolyalakúak rendjének 12 fajtája él hazánkban, többek között a kuvik – fülesbagoly – uhu – gyöngybagoly.
  1. Az árvaszúnyogok a szúnyogfélékre emlékeztetnek, de nem szúrnak.
  1. Az aranyhalat Kínában 3000 éve tartják háziállatként, s mint egy harminc fajtáját tenyésztették ki.
  1. A „Noé bárkája” név a kagylók osztályának egyik rendtagját takarja.
  1.  Hazánkban is előfordult már a grönlandi alka, amely a pingvinre emlékeztető alakú és tartású, vadréce nagyságú madár.
  1. Az ágascsápú rákokat ugráló mozgásuk miatt vízibolhának is nevezik.
  1. Az agancs kizárólag a szarvasfélék hímjének homlokcsontján fejlődő fejdísz, védő és támadó szerv.
  1. Európa egyetlen vadjuha a muflon.
  1. A házinyúl a húst is megeszi.
  1. 30. A kárókatona halakkal táplálkozik.
  1. A hím csimpánz általában 40 cm-el magasabb a párjánál.
  1. Az okapi az egyetlen rokona a zsiráfnak.
  1. A pingvinek az Északi sarkvidéken élnek.
  1. A páva szétterpesztett farktollai 180 foknál nagyobb ívet zárnak be.
  1. A legnagyobb kagyló átmérője kétméteres is lehet.
  1. A mesében kurta farkú malac, a természetben kurta farkú macska van.
  1. A mosómedve ragadozó állat.
  1. 38. A szarvas, szarvas állat.
  1. A sárgarigó sárga ugyan, de nem rigó.
  1. A rágcsálókhoz, nevükhöz illően igen sok – általában 58 db – foguk van, tehát van mivel rágcsálniuk.
  1. Az elefánt közvetlen őse a mamut, annak az őse pedig a masztodon.
  1. Léteznek olyan állatok, amelyek soha nem isznak vizet.
  1. A koala mackó kizárólag az eukaliptuszfa rügyeivel táplálkozik.
  1. A csuka igen kedveli a sodró, gyors folyású vizeket.
  1.  A gólya repüléskor hátrahajtva tartja a nyakát.
  1. A folyami pisztráng félméternyire is megnőhet, súlya 1 kg körüli lehet.
  1. A kőszáli kecske szarva hátrafelé hajlik.
  1. Az orrszarvúnak éles a szeme, messzire ellát.
  1.  A puma az amerikai földrész legnagyobb szabadon élő ragadozója.
  1.  A borz a tél legnagyobb részét átalussza.
  1. Az őshüllők a földtörténeti középkorban végleg kipusztultak.
  1.  A petymeg nem egy állat, hanem kettő.
  1. A menyétfélék családjába tartozó nyércek prémjéből ügyes nercutánzatot készítenek a szűcsök.

Állati