Találós kérdés

jatektortenet

találós kérdés

 

Önök most egyenesen a válaszokat ismerik meg. Kérjük, tegyék fel helyesen a kérdést, amelyre egyes – egyedül csak az alábbiak lehetnek a válaszok!

  1. 15 szélességi fokonként.
  1. Tojásgyümölcs vagy törökparadicsom a magyar neve.
  1. Holográfia felfedezéséért és fejlesztéséért.
  1. A görög mitológia isteneinek halhatatlanságát adó eledele.
  1. Szeptember közepétől október végéig, hirtelen felmelegedő, sok napot sugárzó időjárás.
  1. Nyugati pályaudvar vasszerkezeti része, a Margit – híd és a szegedi Tisza – híd
  1. Kakofónia
  1. 7000 km2, Szaud Arábia és Irak közösen használt területe, állandó lakosa nincs.
  1. Bűnösség és beszámíthatóság.
  1. A szülőhazája Brazília. Az angolok Borneóba csempészték a XIX. században.
  1. Dugonics István ás Lewis Carol.
  1. La Pasionaria – A szenvedélyes néven emlegetik gyakran.
  1. Díjlovaglás – tereplovaglás – díjugratás.
  1. Az egyik egyetemes tudású a másik egyetemes érdeklődésű.
  1. Például: Agrosz, Briareinosz, Küklopsz és Siva.
  1. A Pannonhalmi vár épületegyüttese, amelyet részben 996-ban emeltek.
  1. Szőr – karom – köröm – pata. (szaruképződmények)
  1. Brazília 1994, 1998 és 2002-ben
  1. Házastársam fivére – házastársam nővérének férje – nővérem vagy húgom férje.
  1. Ha az udvarban elrejtik, a kővetkező karácsonyig véd a tolvajoktól.
  1. A véralvadási sebesség lecsökken.
  1. Országos kék túra.
  1. Hegytetőre, kilátóhoz lehet eljutni.
  1. Magyar Hírmondó.
  1. OTI – MABI.
  1. Mohamedán sírkápolnát, 8 szögletű, kupolás, zarándokhely.
  1. Eger – Pécs – Érden találhatók.
  1. Teletext.
  1. Violin – basszus – alt – tenor.
  1. Két szénacsomó között nem tudott választani és ezért éhen halt.
  1. Kőbányán, a Martinovics téren.
  1. Melina Mercuri – Görögországban.
  1. Zarathustra tanait követő vallás hívei Indiában.
  1. Hiúz.
  1. Pozsony és Győr város neve található rajta.
  1. Harisnyakötőgép feltalálója 1589-ben.
  1. Oroszlán testű – sasfejű – szárnyas.
  1. Amerikai indiánok (fordításban: nagylábúak).
  1. Dervis kolostor.
  1. Nádasdy Ferenc.
  1. Birtokai egy évi jövedelmét. Kb. 60. 000.-Ft-ot
  1. Régi hadseregekben a napi nyers élelmet párosával adták ki, együtt főzték meg, felezték meg a kenyéradagot.
  1. Foggal születik vagy több ujja van.
  1. G. Washingtonnak állították a Városligetben, a clevelandi kivándorolt magyarok.
  1. Lajos Fülöp 1831.-ben az Észak Afrikai francia gyarmatok védelmére.
  1. Albánia. Vörös alapon fekete sas, fölötte arany ötágú csillag.
  1. Xerxész. I. e. 480-ban a Hellész partoknál.
  1. Joggyakornokok, akik az 1848 előtti Magyarországon föleskettek, de jogi vizsgát még nem tettek.
  1. Görbe kés, rőzse vágására.
  1. Kórusvezetők az antik görög drámákban.
  1. 1793. december 17. visszafoglalta Toulont.
  2. januárban tábornokká nevezik ki 24 évesen.
  1. 1943. július 25-én. Olaszország északi részének német megszállásával egyidőben. (szeptember 12. Skorzeny Mussolinit kiszabadítja és szeptember 15. Mussolini a kormány élére állt)
  1. Leyte szigete mellett 1944 okt. 7-26.-a között. 216 amerikai és 64 japán hajó csatája
  1. Fekete tapasz (VIII. sz.-ban Franciaországban) Divatból használták, hogy a bőr fehérsége még szembetűnő legyen.
  1. Gustav Mahler 1888-91 között.
  1. Mátyásföldön 1922-27 között. Budaörsön 1937-50. május 7.-ig
  1. A helikoptereknek, amely a felhajtó erőt biztosítja.

58.”Gyalog a mennyországba” volt a film címe, ahol először kapott szerepet.

  1. Révész György – 6 filmre hívta meg szereplőként.
  1. II. Gyula pápa síremlékéhez készítette.
  1. Óbuda – Buda – Pesthidegkút határának találkozásáról nyerte nevét. 497 méter magas.
  1. Skóciát a Caledones kelta törzs latin nevéből.
  1. 5 db tárgyat, ezek a korona – jogar – kard – országalma – palást.
  1. 1911. jan. 18.-án a Pennsylvaniai csatahajó fedélzetére.
  1. Francia eredetű, eredeti jelentése: megbízott.
  1. Az egyik személyzet nélkül startol, a másik személyzettel.
  1. Az Apolló 17 holdkompja és a 2. amerikai űrrepülőgép.
  1. Voltaire eredeti neve volt. (1694 – 1778)
  1. Az egyik nehezékek, a másik mángoló fa.
  1. Az egyik a légkör pillanatnyi állapota, a másik egy-egy terület állandó jellegzetessége, az időjárás átlaga.
  1. Mert emeli az étvágyat.
  1. Törni, ha a kenyér csak kiegészítő étel. Harapni, ha önállóan illetve szendvicsnek van elkészítve.
  1. Bizánc – Konstantinápoly.
  1. Kurdok adják a lakosság 10%-át.
  1. XVI. Lajos és Mária Antoinett.
  1. Lénárd Fülöp – Bárány Róbert – Békésy Görgy – Zsigmondy Richárd – Szt. Györgyi Albert – Hevesy György – Wigner Jenő – Gábor Dénes
  1. Kenguru és az EMU
  1. John Milton (1608-74)
  1. A Pesti napló, Az est és a Magyarország.
  1. Ezek: Fuvola, Klarinét, Szakszofon, Oboa, Fagott, Trombita, Síp és Kürt.
  1. Jedlik Ányos István (1800-95)
  1. Alekszej Leonov.
  1. Bőrkikészítés csávázó lében.
  1. XVI. Sz-i cseh, sziléziai aprópénz.
  1. G. Simenon kapta – 1955 óta többször is.
  1. Eukaliptusz, amelynek magassága a 150 métert is eléri.
  1. A Bécsi operabál.
  1. Prémes állatok szőrmés bőrét.
  1. Az egyik a művésztől kapott gipszmunka alapján faragja ki a figurát. A másik önálló művészi munkát végez.
  1. A Gepárd. 113 km/h sebességgel, rövidtávon.
  1. A bridzs kártyajáték.
  1. A Babilóniai. – I. e. IV. évezredben már érvényben volt. 12 hónapos – 354 napos holdévet számolt. Eltérést a 13. hónappal egyenlítették ki.
  1. Kereskedelmi kaszinó céljára. A második emeleten bérlakások, földszinten üzletek. Ma a Kecskeméti Galéria.
  1. A Zeneakadémián és a szegedi Dómban.
  1. Illyniában – a későbbi Dalmácia egy részén, Adria keleti partján játszódik a cselekménye.
  1. Budapest határában – Budaörstől nyugatra találhatók ezek a hegyek.
  1. A len. I. e. 7000-ben termesztették már, míg búzát és árpát csak i.e. 6000 -től.
  1. Kincstárnoknak hívnák.
  2. Lehet: írószer, zenei üdvözlés, zuhany, puskarész, vívásban találat, birkózásban kétvállas győzelem.
  1. Napfény mesterséges pótlása, valamint napóra.
  1. Szaud – Arábiában: Medina mecsetjében.
  1. Északi sarkcsillag.
  1. 10 képből áll, 5 pedig séta, összekötő zene.
  1. Ezüstnitrát régies neve.
  1. Dright F. Davis amerikai sportember alapította 1900-ban.
  1. Sokácok télűző, tavaszt váró, állarcos farsangi népünnepélye.
  1. 1462-ben az itáliai Perusinában
  1. Mert a pásztorok valaha az állatok e csontjából faragták sípjukat.
  1. Alekszej Makszimovics Peskov.
  1. II. Rákóczi Ferenc szervezte meg.
  1. Neve az árnyékot jelentő sombra szóból származik
  1. Négyet – ha a férj pártatlanul és egyenlően tudja ellátni feleségeit.
  1. Galilei itt ellenőrizte a szabadesés törvényét.
  1. Az 1945-46-os magyarországi volt.
  1. A Martinovics féle összeesküvés vezetőinek kivégző helyéről kapta.
  1. William Harwey angol orvos fedezte fel, több mint 300 évvel ezelőtt.
  1. Az első két metszőfog.
  1. Mert a fej, magasabban lévén, nagyobb kört lenne kénytelen leírni.
  1. Általános, szervetlen (anorganikus) és fizikális (organikus) ágazatra.
  1. Kínában 1498-ban és Angliában 1891-ben.
  2. Konstantinápoly várfalának déli erődítése a Márvány tenger partján.
  1. Igen. USA és Svájc – június harmadik vasárnapján.
  1. A könnyen romló táplálékot mézzé alakítva tartósítani tudja.
  1. A Tour de France.
  1. Az egyiknek kampós, a másiknak kúp, a harmadiknak árcsőre van.
  1. Brazíliában. Az angolok Borneóba csempészték a XIX. században.
  1. Dán – Finn – Görög – Izland – Angol – Norvég – Svájc és a Svéd zászlóban.
  1. 11 tagja van. Ebből 5 állandó és 6 választott.
  1. Buton- nak nevezik, amelynek jelentése: kő
  1. Az afrikai zebrát és az ázsiai vadszamarat.
  1. Angliában 1825. szeptember 27.-én Stockton és Darlington között.
  1. Az alatta levő Halászváros nevű negyedről és a Mátyás templom melletti halpiacról.
  1. Egy Paris nevű grófhoz akarják hozzákényszeríteni.
  2. -400 C – on a lehűlés, majd -200 C – on a tárolás.
  1. 1796-óta tanítanak a sárospataki kollégiumban, de törvény csak az 1844- es országgyűlésen született róla.
  1. Összesen 88 db van, ebből 52 db fehér és 36 db fekete.
  1. Amelyet a könyvnyomtatás feltalálása és 1500 között készítettek.
  1. 1823-óta Miskolcon.
  1. Jelentése: teljes ülés, amelyen minden szervezet, minden tag részt vesz.
  1. Szanszkrit szó, jelentése: a hó hazája.
  1. Magyar Tudós Társaság
  1. John Harvard lelkész nevét viseli.
  1. A Delphoi Apollón jósda homlokzatát.
  1. Holyday Inns
  1. 1857. március 8.-án New Yorkban 40 ezer nő sztrájkol a textil és konfekció iparban, férfiakkal egyenlő bért és munkaidő csökkentést követelve.
  1. Olyan felnőttre, akinek szellemi vagy testi tulajdonságai megmaradtak a gyermekkori szinten.
  1. Kossuth Lajos rendelte el, 1848. november 15.-én.
  1. 1758-ban egy bécsi klinikán, Fahrenheit féle hőmérővel.
  1. Paraquayban a jezsuiták.
  1. A feltűnési vágyból elkövetett esztelen tettet (felgyújtotta az ephesusi templomot)
  1. Az Állítsátok meg Arturo Uit címűben.
  1. Hercule Poirot-t mesterdetektívet (maga is pár hónappal később meghalt).
  1. Az 1707. ónodi és az 1849. debreceni országgyűlésen.
  1. Zalaegerszegen, Szombathelyen, Szentendrén és Nyíregyházán.
  1. Lillafüreden 1940-ben Nemzeti Filmhét néven.
  1. Jelentése: cukorbetegek is fogyaszthatják.
  1. A Pannonhalmi vár épületegyüttese, amelyet részben 996-ban emeltek.
  1. Thaiföld, Burma és Laosz területén.
  1. Egyedül Görögországban, az Athoszi kolostor félszigeten.
  1. A Németh lovagrend, a Templomosok és a Johanniták.
  1. Jelentése: kiváltság, előjog. A római birodalomban a teljes jogú állampolgárnak volt.
  1. Barbara Edelpöck, egy bécsi polgárleány volt.
  1. A lapokban megjelenő, folytatásos tárcaregényé.
  1. 1768-ban készpénzért vásárolta Genovától.
  1. Azt a képzelt teret, amelyből a mikrofon felfogja a hangokat.
  1. Ezek a következők: spanyol, angol, orosz, francia, kínai és arab.
  1. Az ötletet Arany János: Mátyás anyja című verse adta.
  1. Négy eljárás ismert: tőosztás, dugványozás, bujtás és oltás.
  1. Faunus a római mitológiában eredetileg a termékenység istene, az erdők, mezők, nyájak védelmezője volt.
  1. A két szám közül az egyik szám önmagánál kisebb osztóinak összege egyenlő a másik számmal és viszont.
  1. Elsőnek Caruso, az olasz tenorista kapta.
  1. Lehet: a házastársam fivére, lehet a házastársam nővérének férje, és lehet a nővérem vagy húgom férje.
  1. A Békegalamb című plakátjával.
  1. Ha az udvarban elrejtik, a következő karácsonyig véd a tolvajoktól.
  1. Ezek: halálbüntetés, szabadságvesztés, pénzbüntetés és javító, nevelőmunka.
  1. Görög megfelelőik a khariszok.
  1. 185×185 km terület.
  1. A szerző halála után következő év első napjától számított 50 évig.
  1. Egyedül Flotow Mártájában hangzik fel.
  1. Hegytetőre vagy kilátóhoz lehet eljutni.
  1. Az Iszlám, amelyet Mohamed alapított i.sz. 570 – 632 között.
  1. Jövőbe látó királyleány, akinek a jövendöléseit senki sem hitte el, de beteljesültek.
  1. Nem Fokföldön, hanem a kelet-afrikai Usambara-hegyen őshonos.
  1. Knut Hamsun (1859 – 1952).
  1. A Jupiter holdjainak keringési idejéből számította ki.
  1. Az extrakttartalmát (össze nem illő alkotórész mennyiségét) jelzi, ennek 1/4- e – 1/3- a az alkoholtartalma.
  1. 1 SDR = 1,06 USA Dollár
  1. A magyarok őseként említi.
  1. Bláthy Ottó találta fel 1889-ben.
  1. Ezek: verselés, sakk, lovaglás, úszás, nyíllövés, vívás és madarászás.
  1. Mohamedán sírkápolnát (nyolcszögletű, kupolás, vallási zarándokhely).
  1. A ma fajansznak nevezett ónmázas kerámiának.
  1. A vér tulajdonságaival, összetételével és betegségeivel foglalkozik.
  1. Jellemzője, hogy a szára jó része ragadós (enyves).
  1. A szó jelentése: zenekedvelés.
  1. A szó jelentése: szőrös.
  1. Ez az ópium orvosi fedőneve.
  1. Perczel Mór volt, aki 1817-ben került a családhoz.
  1. Angliában, 1840-ben (Pawland Hill készítette, Jacob Chalmers könyvárus javaslatára, Viktória királynő képével).
  1. Két szénacsomó között nem tudott választani, s ezért éhen pusztult.

Találós kérdés

Logi sztori

jatektortenet

logi sztori

rokonságok

1. Közeli rokonság

Kovács úr egy estélyen odalépett egy idősebb hölgyhöz.

– Asszonyom! – kezdte a kérdezősködést. – Nem ismeri véletlenül azt a piros ruhát viselő, szőke hajú leányt, aki a büfénél áll?

– Már hogyne ismerném! – mosolyodott el a hölgy. – Hiszen annak a leánynak az anyja az én anyám egyetlen gyereke.

Milyen rokonságban állt a hölgy a leánnyal?

 

2. Faggatnak valakit

    – Ki volt az a nagykalapos nő, akivel tegnap láttalak?

    – Az egyetlen asszony, akit igazán szeretek.

    – Ne bolondozz, öregem! Hiszen sokkal idősebb nálad.

    – Attól még szerethetem.

    – Jó. De mégis ki ő?

    – Az édes öcsém apja anyósának az egy szem leánya.

    Ki volt tehát a nő?

    Kicsodám nekem a rejtélyes telefonáló?

 

3. Családfa

Valaki felhívott telefonon és a következőt mondta:

 – Anyai nagyanyám bátyja ugyanolyan rokonsági kapcsolatban áll a feleségemmel, mint amilyenben én állok a te nővéred vejének a menyével.

 Kicsoda nekem a rejtélyes telefonáló?

 

4. Nagycsalád

Egy fiúnak ugyanannyi a lány-, mint a fiútestvére. Nővéreinek fele annyi lánytestvérük van, mint fivérük. Összesen hány fiú és hány leány van a népes családban?

 

5. Rejtélyes telefon

Telefonon felhívott valaki – mesélte János – és amikor megkérdeztem, hogy kivel beszélek, csodálkozását fejezte ki, hogy nem ismertem meg a hangját, holott az ő Anyjának anyósa az én anyám.

Milyen kapcsolatban van János a telefonálóval? 

korkérdés

  1. Alexandria Diophantész sírköve

Itt nyugszik Diophantész, akiknek hosszú életet adtak az Istenek. Életének hatod részét gyermekként töltötte. Még tizenketted kellett, míg legénnyé serdült, majd egyheted hozzá, hogy megnősült. Öt év múlva gyermeke született, a fiú azonban gyászos véget ért, midőn atyja korának feléhez ért. E tragédiát az apa négy évvel élte túl, majd követte gyermekét.

Hány évig élt Diophantész?

 

  1. Én és Te

Ha te annyi idős leszel, mint én vagyok, akkor együtt 90 évesek leszünk, de ma még én kétszer olyan idős vagyok, mint te voltál akkor, amikor én olyan idős voltam, mint te vagy most.

Mennyi idős vagyok én és mennyi vagy te?

 

  1. Kormeghatározás

Péter felhívja telefonon Pált. Péter érdeklődik.

 – Hogy vannak a gyerekek, hány éves a két kicsi?

 Péter válasza: – Együttvéve kilenc évesek, az egyik nyolc évvel idősebb a másiknál, tehát az egyik… – itt recsegni kezdett a telefon -… szer olyan idős, mint a másik.

Péter tehát nem hallotta, de könnyen kiszámította. Nos mit számított ki?

 

  1. A furfangos nagypapa

A nagypapa a következőt mondta Bandikának:

– Ha annyi év eltelik, ahányszor én most idősebb vagyok nálad (csak, ha megérem azt a kort), éveim száma annyi szorosa lesz a te akkori korodnak, amennyi idős most vagy.

Melyikük hány éves?

 

  1. Korkérdés

Amikor a papám 31.-k születésnapját ünnepelte, én éppen 8 éves voltam. Apám most kétszer olyan idős, mint én. Ezek szerint hány éves vagyok én most?

 

  1. Gyerekek

Három gyerek beszélget a villamoson.

Pista: Öt évvel vagyok idősebb Jancsinál.

Jancsi: Ha tíz év múlva Pista akkori életkorából levonjuk Karcsi mostani éveinek számát, akkor megkapjuk, hogy hány éves vagyok most.

Karcsi: Háromszor annyi idős vagyok, mint Jancsi.

Ki hány éves?

 

 

 

  1. Barátok:

Gábor éppen annyi éves, mint ahányban 1900 után született. Ha Gábor még egyszer annyi idős lesz, mint most, akkor olyan évszámot írunk 1900 után, mint ahány éves most Ede. Pál 1864-ben született és ötször olyan idős, mint Gábor.

Mikor hangozhatott el ez a szöveg, és akkor ki hány éves volt?

 

  1. Rejtélyes életrajz

Egy híres, de kissé különc lengyel matematikus hátrahagyott iratai között találtak egy önéletrajzot, amely ezekkel, a szavakkal kezdődött:

Az egyetemet 44 éves koromban fejeztem be, egy év múlva már, mint 100 éves ifjú, feleségül vettem egy 34 éves kisasszonyt. A jelentéktelen korkülönbség – már 11 év – nagyon kedvezett harmonikus házaséletünknek. Aránylag rövid időn belül már 10 gyermekünk volt. Az én keresetem havi 13. 000 zlotyira rúgott, amelyből 1/10 részt a húgomnak adtam, így saját magunknak, így saját magunk eltartására csak 11. 200 zlotyi maradt havonta, mégis boldogan éltünk.

Vajon mi a furcsa az életrajz titka?

 

  1. Kis család

Zsuzsa nagyon szerette a fejtörőket, így ha valaki megkérdezte, hogy hány éves, többnyire rejtvénnyel válaszolt. A minap például ezt mondta:

– Az anyám életkora pontosan a fele az apám és az én életkorom összegének. Anyám és apám együtt száz évesek, s mindkettőjük életkora törzsszám.

Ki hány éves a családban?

 

  1. Olga Kora

A nők nem szívesen árulják el, hogy hány évesek, a matematikus nők azonban – úgy hírlik –kivételek. Egy Olga nevű matematikusnő legalábbis így válaszolt, amikor 1936-ban megkérdezték, hány éves:

– Éveim száma önmagával szorozva épp annyi, mint az évszám, amit most írunk, vagyis 1936.

Hány éves volt Olga?

Átkelés

  1. A nyolcadik századból

Volt egyszer egy ember, akinek egy farkast, egy kecskét és egy szép fej káposztát kellett átvinnie a folyón. A csónakban csak egyszerre csak egyiket vihette magával. Ha egyedül hagyja a farkast a kecskével, akkor fölfalja azt. Ha meg a kecskét és a káposztát hagyja magára, a kecske eszi meg a káposztát. Az ő jelenlétében persze egyik sem eszik meg semmit. Emberünk mindent átszállított a folyón.

Hogyan tudta megtenni?

 

  1. Féltékeny férjek

Adott egy folyó és egy kétszemélyes csónak, amellyel három ifjú házaspárt kell a folyó túlfelére juttatni. Azonban az egyik fél sem meri egyedül hagyni feleségét, ha más férj is jelen van.

Mégis hogyan bonyolítható le az átkelés a folyón?

ókori

  1. Prótagórasz talánya

Prótagórasz egy tanítványt fogadott fel, aki nála tanulta az ügyvédi mesterséget. Tandíját két részletben kell kifizetnie, az elsőt azonnal, a másodikat akkor, ha a bíróságon első perét megnyeri.A tanulás időszaka elmúlt, s a tanítvány nem fizet. A tanító a bíróság elé viszi az ügyét. De a tanítvány csak nevetet. A tanító igazat adott neki, mégis megkapta a pénzét.

Hogy történhetett ez?

 

  1. Kegyenc

Az uralkodó egykori kegyencét halálra ítélték. Mielőtt kiitta volna a méregpohár tartalmát, az uralkodó lehetőséget adott neki, hogy megmentse neki az életét. Rámutatott tíz olyan edényre, amelyben méreg volt és tíz olyanra, amelybe tiszta vizet öntöttek. Felszólította a halálra ítéltet, hogy az edényeket állítsa két asztalra. A mérget és a vizet, tartalmazókat olyan számban és arányban teheti vagy az egyik, vagy a másik asztalra, ahogyan akarja. Ezután rabszolgái közül valamelyik bekötött szemmel találomra elvesz az egyik asztalról egy edényt, és annak tartalmát kell a fiatalembernek meginnia. Az elitélt tehát úgy osztotta el a korsókat a két asztalon, hogy lehetőleg ne a méreggel telt edény tartalmát kelljen meginnia.

Vajon hogyan rendezte el a korsókat, hogy a legvalószínűbben életbe maradjon?

 

  1. Szoborfelirat

Pallasz Athéné egyik réges – régi szobrán állt a következő talány:

Nevem Pallasz. Szobromat költők emelték, színaranyból. Karaziosz hozta az arany felét, Theszpisz a nyolcadát, Szolón a tizedét, Themizon a huszadát, ehhez csapták Arisztodikosz 9 talentumnyi aranyát.

Mennyi volt a szobor súlya összesen?

 

  1. Eukleidész talánya

Zsákokkal megrakottan ballag az úton az öszvér meg egy szamár.

Néhány mérföld után a szamár kérlelni kezdi társát, vállaljon át egy zsákkal a terhéből.

– Ugyan már! – inti le az – Ha átvennék tőled egy zsákot, pontosan kétszer annyit kellene hordanom, mint neked. Inkább te vedd magadhoz az én egyik zsákomat, hogy mind a ketten egyforma terhet cipeljünk.

Hány zsákkal indult az öszvér, és mennyivel a szamár?

  1. Püthagorasz felel

Polükratész, Számosz kényura, egyszer találkozott Püthagorásszal.

– Ó múzsák ivadéka, áldott Püthagorasz – szólította meg a tudós férfiút – Hány csodálatos bölcsességű mester él házad falai között?

Püthagorasz, ki minden népek tanítója volt, egy rejtvénnyel felelt:

– Halljad válaszomat, nagy Polükratész! Tudósaim fele irodalmi művek alkotásának szentelte magát, negyedrészük a természet tanulmányozásába merült, hetedrészük csendben elmélkedik, s a tudomány e kegyeltjeinek számát házamban három asszonyszemély gyarapítja. Ebből könnyen kiszámíthatod, hányan vagyunk.

Nos, hányan?

 

  1. Pandekta probléma

Cassus és Semprus közös lakomát rendeztek. Erre Cassus 7, Semprus pedig 8 tál ételt hozott. Váratlan vendégként azonban megérkezett Titus is, s egyenlően megosztották az ételt egymás között. Titus által elfogyasztott étel 30 Dénár értékű volt, s így Titus azt mondta:

– A hozott ételmennyiség aránya: 7/8. Ebben az arányban osztom el a pénzem – és fizetett Cassusnak 14 és Semprusnak 16 Dénárt. Semprus tiltakozott a pénz ilyen felosztása ellen, s mivel társai nem hallgattak rá, a bírósághoz fordult.

Mi volt a bíróság helyes ítélete?

krimi

  1. Kakukk és pokolgép

Kupónia tőzsdeügyi miniszterének egy reggel két levelet hozott a postás. Az egyikben a nagynénje értesítette, hogy feladott címére egy kakukkos órát. A másikban egy névtelen jóakarója figyelmeztette, hogy egy anarchista szervezet postacsomagban egy pokolgépet küld neki. A miniszter nem volt ijedős ember. Mindkét levelet betette a tárcájába, és átment a másik szobába reggelizni. Néhány perc múlva Sam, az inas megjelent, a kezében egy csomaggal, amelyben határozottan ketyeget valami.

– Dobja a tóba azt a csomagot, Sam!  – mondta a miniszter, még egy kis vajat kenve a pirítósára. – Ugyanis pokolgép van benne.

Honnan tudta, hogy az ami a csomagban van, az a pokolgép és nem az óra?

 

  1. Barbara tud valamit

1948.-ban felolvasták a nagybátyám állítólag húsz évvel korábban írt végrendeletét – mesélte Barbara. – Körülbelül így hangzott: Teljes szellemi képességeim birtokában, most, 10 évvel a háború után, elhatároztam, hogy minden ingó és ingatlan vagyonomat unokaöcsémre (név, cím, stb.) hagyom. Kelt Bécsben, 1928. július 10.-én. Aláírás, tanuk. Mondanom sem kell, hogy amint meghallottam a szöveget, máris tudtam: a végrendelet hamis!

Miből tudta Barbara? 

  1. A sógor gyanakszik

– Képzeld! Megszereztem Gárdonyi Géza eredeti születési anyakönyvi kivonatát – dicsekedett a ritkaság gyűjtő sógorának. – Kissé szakadozott a papírja, sárgult is, de hisz mondom, nem holmi másolat, hanem eredeti. Nem megható?

Ahogy vesszük! – töprenget el a sógor. – Tulajdonképpen mi áll azon a papíron?

– Hát ami szokott. Apja neve Gárdonyi Sándor, apa foglalkozása géplakatos, születési hely Agárd, dátum 1863. augusztus 3. …

– Ezek szerint két okból is biztos, hogy hamisítványt sóztak rád!

– Ne bolondozz! Gárdonyi apja Sándor volt, és géplakatos. Véletlenül azt is pontosan tudom, hogy ezen a napon született Gárdonyi, s Agárdon.

– Meglehet, de a papír mégsem eredeti.

Igaza van a sógornak?

 

  1. Bankók a tárcában

Pocket felügyelő egy egész Párizst izgalomba tartó bűnügyben nyomozott,és tulajdonképpen már a nyomozás első napjaiban biztos volt benne, hogy a tettes, akit keres, egy Désastre nevű ember. Bizonyítéka azonban nem volt ellene. Mivel nem akarta elhúzni a nyomozást, elhatározta, hogy csapdát állít neki. És ez nem is volt nehéz. Tudta, hogy Désastre udvarol egy, bár kávéfőzőnőjének, s minden estét a bárpultnál ülve tölt. Kitanított egy fiatal nyomozót, hogy üljön mellé, bankókkal teli tárcával a zsebében. Majd a tömött tárcát a bárpulton felejtse, s menjen ki a telefonfülkébe, és hívjon fel akárkit. A nyomozó követte az utasítást, s a fülke üvegén át hamarosan Désastrét vette észre, aki előbb bement a mosdóba, majd onnan kilépve egyenesen a telefonfülkéhez indult. Amint odaért, mosolyogva nyújtotta neki elvesztett tárcáját.

– Ön igazán könnyelmű ember uram – jegyezte meg. – Ennyi pénzt nem hagy az ember a bárpulton heverni.

– Köszönöm, hogy utánam, hozta! – mosolygott vissza a nyomozó és megszámolta a pénzt. Nem hiányzott belőlük egy sem. Pocket felügyelő viszont még aznap éjjel letartóztatta a becsületes megtalálót, kezét dörzsölve, hogy a csapda ilyen jól bevált.

Milyen ügyben nyomozott a felügyelő?

 

  1. A mosókonyha titka

– Higgye el, alig láttam valamit – mondta a tanú a felügyelőnek.

– Hogy, hogy alig? – nézett rá az. – Hisz, az előbb azt állította, hogy belátott a mosókonyhába,

és éppen akkor lesett be az ablakon, amikor a házfelügyelő a teknőben lepedőt mosó

Kemenesnéhez fenyegetően közeledett egy baltával.

– Így igaz. Ugyanis épp az udvaron álltam, amikor az asszony felsikított. Csakhogy odakint mínusz tíz fok volt a hőmérséklet, a mosókonyhában felszálló gőz meg bepárásította az ablakot. Mire tenyérnyi csíkot töröltem az üvegen, már csak annyit láttam, hogy a házfelügyelő a baltával belevág a lámpába, és a következő pillanatban minden sötétségbe borult.

– Jól vigyázzon, mit mond! – figyelmeztette a felügyelő. – A hamis tanúzást ugyanis a törvény szigorúan bünteti.

Csakugyan hamis volt a tanú vallomása?

  1. A késdobáló vendége

Fellow felügyelő egy gyilkossági egy gyilkossági ügyben nyomozván, folyton beleütközik bizonyos Gyorskezű Joe nevébe, de nem ismerte ezt a Joe-t személyesen, tudni is csak annyit tudott róla, hogy minden este a Késdobáló vendéglőben található. Elhatározta, hogy a maga is oda megy, és titkon megfigyeli. De hogyan szegődjön a nyomába, ha nem ismeri? Hamarosan rájött hogyan.

Mielőtt kilépett volna az irodából, súgott valamit a segédjének. Aztán pontosan este hétkor beült a vendéglőbe, és öt perc múlva anélkül, hogy érdeklődött volna vagy bármivel feltűnést keltett, volna, mát tudta, ki a vendégek közül az, aki Gyorskezű Joe névre hallgat.

Hogyan tudta meg, és mit súgott a segédjének?

 

  1. A portás csodálkozik

Kleptomantiában volt egy gyár, ahol mindenki lopott. Köztudott volt a dolog, így a portást sem izgatta már túlzottan. Egyszer azonban felvettek egy új embert, aki alig, hogy munkába állt, máris igyekezett egy talicskával a kapu felé. Új lévén a fiú, őt megállította a portás. Át is vizsgálta alaposan a talicskát, de semmi lopott holmit nem talált benne, így tovább engedte. Másnap megint jött a legény, talicskástul. A portás újra átvizsgálta, újra semmi nyom. Így ment egy ideig, végül a portás megunta a vizsgáltatást, és elhatározta, hogy kifaggatja a legényt.

– Hallja koma! – állította meg – Ebben a gyárban mindenki lop. Csak nem akarja bemesélni nekem, hogy maga az egyetlen, aki becsületes?

– Nyugodjon meg, én is lopok.

Mit lop tulajdonképpen az illető?

       8. A tanúvallomás

– A függöny mögül kilesve csak annyit láttam – mondta a felügyelőnek a tanú -, hogy egy álarcos alak rálő a fal mellet álló arabra, majd elmenekül. Az arab összerogyott, de ereje megfeszítésével ismét feltápászkodott, és felírt a falra valamit, aztán írás közben jobbra dőlve ismét összeesett. Többé nem is mozdult. Hogy mit írt fel azt nem tudom, mert nem ismertem az arab betűket.

– Mondja el még egyszer, hogy mit látott, de ügyeljen jobban a részletekre – kérte a felügyelő. – Pontosan, így ahogy elmondta, ugyanis nem történhetett meg az eset.

Így miért nem történhetett?

logi sztori

számtan és logika

  1. Esztergályos

    Egy üzem esztergályos műhelyéből ólom tömbökből készítenek alkatrészeket, mindegyikből egyet. Hat tömb megmunkálása során annyi forgács keletkezik, amennyiből egy újabb tömböt lehet önteni.

Számítsuk ki, hogy hány alkatrészt lehet készíteni 36 tömbből?

  1. Szálloda

Megérkezvén a szállodába, három amerikai kényelmes szállást kér a tulajdonostól

(egy háromágyas lakosztályt). 30 dollárért felkínáltak nekik egy lakosztályt. A turisták felmentek, hogy megnézzék. Megfelelőnek találtak mindent, így fejenként 10-10 dollárt összeadtak és átadták az őket felkísérő házi szolgának. Amikor az átadta a tulajdonosnak a pénzt, az akkor jött rá, hogy tévedett, a háromágyas lakosztály ára csak 25 dollár. Így visszaküldött 5 db egydollárost. A háziszolga felfelé menet arra gondolt, hogy nehéz volna öt egydollárost három ember között szétosztani, ezért zsebre vágott kettőt, s a turistáknak 1-1 dollárt adott vissza. Így mindenki kilenc dollárt fizetett,

3 X 9 = 27, és van még kettő a háziszolga zsebében, ez összesen 29 dollár, pedig eredetileg harminc volt.

Hova tűnt az 1 dollár?

  1. Matek – logi

7 asszonynak volt hét macskája. A 7 macska mindegyike naponta 7 egeret, a 7 egér mindegyike naponta 7 búzamagot evett. A búzamagok napi mennyisége összeadva olyan számot ad, amelynek számjegyei összegezve szintén 7-et eredményeznek.

Mi ez a szám?

  1. Gázolás

 Egy autó gázolt és tovább robogott. A kihallgatott tanúk közül az egyik azt vallotta, hogy emlékezete szerint az autó rendszáma 4 páros számból állt. A következő tanú szerint az első számjegy ugyan olyan volt, mint az utolsó. A harmadik tanú arra emlékezett, hogy az első két szám összege kétszer akkora volt, mint az utolsó két szám összege.

Mi volt az autó rendszáma?

 

  1. Juhállomány

Hétfőn a juhász párosával hajtotta be az akolba a juhait, de az utolsó pár után egy kint maradt. Kedden hármasával terelte be az állatokat, szerdán négyesével, csütörtökön ötösével, pénteken hatosával, de akárhogy számolt is mindig maradt mellette egy állat a végére, és mindig csak egyetlen egy. Szombaton aztán hetesével kezdte terelgetni a juhokat, és ez a módszer végre bevált, mert így már maradéktalanul el tudta osztani az állatokat.

Ha száznál több juha volt, de ezernél kevesebb, akkor hány volt összesen?

  1. Indiai történet

A XII. században élt indiai Lilavati Bhaskara azt írja, hogy egyszer felfedezett egy csodás kis tavat, amelynek a tükrén lótuszok nyíltak Leszedte valamennyi virágot. Harmadrészüket elhelyezte Shiva szobra előtt, ötödrészüket egy Vishnu szobor lábához rakta, hatodrészüket a napnak áldozta, és a hat megmaradtat, elvitte a lánynak, akit szeretett.

Hány lótusz nyílt a tavon?

  1. Hídvám

Hencidaboncidában, ahol szintén Ft és fillér a fizetőeszköz, még van hídvám. Egyszer egy gazda 100 állatot hajtott át a hídon. Minden ökörért 5 Ft-t, minden malacért 1 Ft-t fizetett, a birkákért viszont fejenként csak 5 fillért, így éppen 100 Ft-ot rótt le.

Melyik állatból hányat vitt át a hídon?

  1. Érdekes telefonszám

Dömötrey Demeter nyugalmazott tanár kilépett az utcai telefonfülkéből, amikor becsukta az ajtót, ezt mondta magában: – Nincs nálam ceruza, de a kapott telefonszámot mégis könnyen megjegyezhetem, mert éppen a születésem évét, hónapját és napját jelenti. Sőt ha visszafelé olvasom, akkor a mai dátumot adja. Vidáman tipeget tovább, aztán hirtelen megállt, és felnevetett: – Nini, a két dátum középső számjegyének szorzata meg a nagyapámat juttatta eszembe, aki honvéd volt Kossuth seregében.

Ne kövessük tovább Dömötrey tanár urat, hanem próbáljunk megfelelni a következő kérdésekre.

Mikor született Dömötrey Demeter? Mikor történt a fenti telefonálás?

Melyik az a szorzatszám, amelyet a nagyapjával hozott kapcsolatba?

  1. Csiba Jani utasai

A szittyói kankalin TSZ minden nap hazaszállítja saját kis autóbuszán messzebb lakó dolgozóit. A fuvarozást, Csiba Jani gépkocsivezető bonyolítja le, aki így meséli el mindennapos utjait:

– A Barackosnál leteszem az utasok nyolcadát és még négy főt. A következő búcsúzkodás a tunyogi hídnál van. Itt – ha magamat is beleszámítom – a negyedrészük és még három fő válik el, és most már annyi az utas, ahány ülőhely van. Legközelebb Kistúron állunk meg, ahol a maradék fele és még két fő lakik. Innen a kállai majorig megyünk, ott kiszáll a meglévő háromnegyede meg még egy fő. A végállomás Boglárkút, oda már csak egyetlen utassal, a feleségemmel érkezem. Másnap reggel aztán innen indulok vissza, és ugyan ilyen arányban szedem össze a dolgozókat.

Hány utasa volt az autóbusznak? Mennyi volt az ülőhelyek száma?

  1. Istállóban

Egy istállóban, ha hirtelen számolni kezdünk, 22 fejet és 72 lábat számolhatunk össze.

Hány ló és hány ember van az istállóban?

  1. Jóbarátok

A négy jó barát között 1-1 év korkülönbség van. Négyen együtt 66 évesek

Hány évesek külön-külön?

  1. A család

Egy család négytagú, és együtt 100 évesek. Az anya ötször annyi idős, mint ikrei külön-külön. Az apa négy évvel idősebb, mint az anya.

Hány évesek a család tagjai?

  1. Az üveg

Az üdítőital üveggel együtt 84 forint. Az üdítőital 20 forinttal drágább, mint az üveg.

Mennyibe kerül az üdítőital, és mennyibe az üveg?

  1. A hal

Egy hal feje 9 cm hosszú. A farka egyenlő hosszúságú a fejével, plusz a test hosszának a felével. A test hossza megegyezik a fej és a farok hosszúságának az összegével.

Milyen hosszú a hal?

  1. Rokonság

Ha valaki anyjának anyósa az én anyám, az nekem kicsodám?

  1. Almák

A kosaram fele tele van almával. Az almák kétharmada pontosan öttel több, mint az almák fele. Hány almám van?

  1. Cukorkák

Marika egy zacskó cukrot kapott ajándékba. Miután megevett egyet, a maradék felét a kishúgának adta. Ezután megevett még egyet és a maradék felét odaadta a bátyjának. Ezután Marikának öt szem cukorkája maradt.

Hány szem cukorkát kapott Marika eredetileg?

  1. Hatvan

Hogyan lehet hatvanat úgy két részre osztani, hogy az egyik rész hetede, egyenlő legyen a másik rész nyolcadával?

  1. Négy szám

Van négy számom. Az összegük 27. Az első számból levonunk kettőt. A másodikhoz hozzáadunk kettőt. A harmadikat elosztom kettővel. A negyediket megszorzom kettővel. Az eredmény mindig ugyanaz.

Melyik négy számmal kezdtem el számolni?

  1. A rendszám

A rendszámom négy páros számból áll. Az első és az utolsó számjegy azonos benne, és az utolsó két számjegyének összege, éppen fele annyi, mint az első két számjegyének összege. Mi a rendszámom?

  1. Eszti és Éva

Ha Éva egy forintot ad Esztinek, akkor Esztinek pont kétszerannyi forintja lesz, mint Évának. Ha Eszter ad egy forintot Évának, akkor Évának ugyanannyi forintja lesz, mint Eszternek.

Hány forintja van Eszternek, és hány Évának?

  1. Barátok

Egy munkahelyen dolgozik három jó barát lakatos, esztergályos és hegesztő munkakörben. A nevük: Balogh – Iványi – Szilágyi. A lakatosnak nincsenek testvérei, és ő a legfiatalabb. Szilágyi, aki Balogh testvérét vette feleségül, idősebb az esztergályosnál.

Kinek mi a foglalkozása?

  1. Vásárlás

Egy kisfiút néhány forinttal engedett el vásárolni édesanyja. Pénze egyharmadáért csokit vásárolt, ami megmaradt, annak kétharmadáért tejet vett, és még mindig maradt 12 forintja, amiből répát vehetett.

Mennyi pénzzel indult el otthonról a kisfiú?

  1. Életkor

Tamás azt mondja Jánosnak. Ha Te annyi idős leszel, mint én most vagyok, akkor együtt 90 évesek leszünk. De most én még kétszer olyan idős vagyok, mint Te voltál akkor, amikor és olyan idős voltam, mint Te most vagy.

Hány éves Tamás és János?

  1. Útközben

Két ember utazik a vonaton Budapestről Győrbe. Az egyik budapesti, a másik győri. Az egyik azt mondja: Én most utazom harmincötször ezen a vonaton. A másik erre rávágja: Én huszonhatszor.

Melyik lakott Budapesten, és melyik Győrben?

  1. Óramutatók

Az órán a nagy és kismutatók néha pontosan derékszögben állnak.

Hányszor alkotnak derékszöget 24 óra alatt?

logikusan

  1. Kemény törvény

Egy ország szigorú uralkodója nem akart senkit sem beengedni birodalmába. A határfolyón épített hídra őrt állított, aki mindenkitől megkérdezte: Miért jössz? – Ha hazudott, fel kellett akasztani, ha igazat mondott a folyóba dobták. Senkinek sem sikerült birodalmába bejutnia. Volt egyszer egy paraszt ember, aki a parancs ellenére nyugodtan ballagott a határt lezáró híd felé. Miért jössz? – állította meg őt a kegyetlen őr. De az elképedt őr olyan választ kapott, hogy urának kemény parancsár szigorúan értelmezve, semmit sem tudott tenni a furfangos paraszttal.

Mit mondott a paraszt?

 

  1. Életbiztosítás

A kalandos kedvű Peter Hobsen egy kis vitorlással nekivágott a tengernek, miután felesége javára óriási biztosítást kötött. Útjáról nem tért vissza, de másfél év múltán palackot fogtak ki a tengerből ezzel a szöveggel: Árbocom eltört, pár órám van hátra. Feleségemet értesítsék P. Hobsen, Lübeck. A keltezés 13 hónapos volt. Az asszony követelte a biztosítást és az üvegen látható elmosódott címke alapján a fűszeressel is bizonyította, hogy Hobsen valóban ilyen bort vitt magával. Azonban a biztosító egy súlyos kifogással a maga javára döntötte el az ügyet.

Mi volt ez a kifogás?

 

  1. Ki, ki után?

Jancsi születésnapján az ünnepi tortát kellett szétosztani, de pillanatok alatt óriási zűrzavar támadt a gyerekek között a torta körül. Végül Jancsi papája azt ajánlotta, hogy álljanak fel kor szerint egymás mögé, s a legidősebb ehet majd először, és a legfiatalabb a végére marad.

– Jó ötlet – mondta Jancsi – akkor hát sorakozó! Tamás fiatalabb Péternél, Feri idősebb nálam, Hugó fiatalabb, mint Tamás, Péter idősebb Ferinél, és később született Tamásnál, Hugónál hamarabb született Feri. Hugó fiatalabb Péternél, Feri idősebb Tamásnál, én öregebb vagyok Hugónál, de fiatalabb Péternél, aki a társaságban a legidősebb, Hugó pedig a legfiatalabb.

Hogyan sorakozik fel az öt fiú?

 

  1. A rejtekhely

Pisti kis növésű gyerek volt, de kisportolt és csupa izom. Peti jóval magasabbra nőtt és szintén kedvelte a sportokat. Sokat kószáltak együtt, volt néhány közös tervük, titkuk is, amiről gondosan naplót vezettek. Csak az volt a gond, hova rejtsék a naplót, hogy senki meg ne lássa.

Peti, aki egy kis földszintes házban lakott, azt ajánlotta, hogy húzzanak a naplóra műanyagzsákot, s dugják az ő házukban az eresz alá. Van ott egy jó hely, ahol senki rá nem bukkan.

– És létra is van? – kérdezte Pisti.

– Létra feltűnő – mondta Peti – Majd ráállsz a vállamra és tartalak, meglátod menni fog.

Nyomban nekiláttak a terv végrehajtásának. Pisti azonban Peti válláról nem érte fel a kiszemelt helyet.

– Csak pár centivel lennék magasabb! – mérgelődött

Igazán alig pár centi hiányzik, hogy elérjem a kiszemelt hézagot.

.- Tudom, már mit tegyünk – döntött Peti. – S valóban két perc múlva bent volt a napló a rejtekhelyen.

Ha semmire sem álltak fel, vajon hogyan tették?

 

  1. Homokóra

Vannak emberek, akiknek nincs szükségük órára, a nélkül is boldogulnak. Kertalaki szaki is remekül megvolt időmérő nélkül. Azaz nem teljesen, mert reggelente felkelés után szépen kikészítette három különböző homokóráját: 1 háromperceset: pirítósra, egy négyperceset lágy tojásra: 1 ötperceset: teára, de csakis homokórával.

Naponta elkészítette a bőséges reggelit, természetesen a homokórák segítségével, és egy napon megtörtént a baj, a konyhakőre esett a négyperces homokóra, és összetört. Kertalaki vigasztalhatatlan volt.

Hogyan főzze meg ezek után időre a lágy tojást – pontosan négy percig?

 

  1. Robi a sivatagban

Barátunknak a sivatagon keresztül hatnapos utat kell megtennie a legközelebbi városig. Ő azonban egymaga legfeljebb csak négy napra elegendő vizet és élelmet tud magával vinni. Többen vállalkoznának rá, hogy elkísérik. De négy nap elteltével valamennyiük élelme elfogyna, mert senki sem tud annál többet magával vinni, mint amennyi négy napra elegendő.

Vajon mi a megoldás, hogy mégis elérjék a sivatag túloldalán lévő várost?

 

  1. Fogadás

Tornyai és Kikindai jó barátok voltak, együtt nyaraltak Gálszilason. Sok mókás vetélkedésben ugratták egymást, és az utolsó estén fogadást kötöttek, hogy ki ér előbb Budapestre. Tornyai reggel Kikindainak csak hűlt helyét találta. Megtudta, hogy a szomszéd gazdával már korábban elszekerezett. Cseppet sem bosszankodott, hanem kiállt az országútra, és egy teherautóra kéredzkedett fel, és félóra múlva nevetve robogott el az ámuló Kikindai szekere mellett. Éppen jókor érkezett Pusztaszabolcsra, mert a pesti gyors indulóban volt. Hanem egy üresnek vélt fülkében ott találta Kikindait. Kiderült, hogy egy Trabantra szállt át a szekérről, így sikerült megelőznie a barátját. Nevetve mondta a vele szemben helyet foglaló Tornyainak:

– Fuccs a fogadásnak pajtás! Egyikünk sem nyert!

Negyedóra múlva már feltűntek Nagytétény első házai. Tornyai ekkor nyitott tenyerét Kikindai orra alá tartotta:

– Ide a tétet komám, mert én lettem a győztes!

Hogyan lehetséges ez?

  1. A Lottózó házaspár

A lottózó házaspár mindjárt az első helyen foglalt a nyilvános sorsoláson, és mindketten nagyon izgatottak voltak. De amikor az első kihúzott számot kiáltották, felcsillant a szemük. A másodiknál mosolyogva néztek egymásra, a harmadiknál boldogan szorongatták egymás kezét, amikor vége volt a húzásnak, túláradó örömmel csókolták meg egymást, és elégedetten távoztak. Ekkor egy férfi lépett eléjük, és tisztelettel mondta:

– Nem kerülhette el a figyelmünket, hogy a mai sorsolás eredménye mit jelentett Önöknek. Örülök, hogy hivatali minőségemben elsőnek gratulálhatok.

– Gratulálni? – csodálkozott a férfi – Mihez?

Miért nem fogadhatták el a gratulációt?

logi sztori

táblás

  1. Adattár

Adva van öt diák: Popov – Ivanov – Sopov – Tonev – Kolev és öt tantárgy: irodalom – matematika – orosz – történelem – ének. A diákokról még a következőket tudjuk:

– Popov és Ivanov nem szereti a művészeteket.

– Sopov, Ivanov és Kolev holnaptól egy nyári orosz nyelvtanfolyam hallgatója

– Kolev, Sopov, Popov és az, aki a matekot szereti, szomszédok

– A matematika és a történelem kedvelői gyakran sakkoznak Sopovval

– Sopov és a zenekedvelő diák verseny győztesek

Melyik diáknak melyik a kedvenc tantárgya?

  1. Három jó barát

Adva van három barát: Berkes – Jármai – Sós.

A foglalkozásaik: pénztáros – anyagbeszerző – könyvelő.

Hármukról még a következő adatok állnak rendelkezésünkre:

– A könyvelő egyetlen gyermek, neki van a legkevesebb fizetése.

– Sós, aki Berkes húgát vette feleségül, többet keres, mint az anyagbeszerző.

Mi a három barát foglalkozása?

  1. Kovács család

Adva van a család: Kovács János – felesége – fiuk – Kovács János nőtestvére – Kovácsné édesapja.

A foglalkozásaik: közért elárusító – postatisztviselő – esztergályos – bíró – tanító.

A családról még a következőket tudjuk: A bíró és a tanító nem vérrokonok.

– Az elárusító idősebb, mint a sógornője, de idősebb a tanítónál is

– Az esztergályos, aki vállalata futballcsapatának edzője, idősebb, mint a postatisztviselő

Mi a család tagjainak a foglalkozása?

  1. Főnök és titkárnő

Ugyanannak a háznak más-más emeletén van: egy ügyvédi munkaközösség, egy orvosi rendelő és egy építési tervezőiroda.

A három vezető: Pusztai János – Robos Péter – Sas István.

Titkárnőik: Acél Mária – Benedek Ilona – Cobor Sára.

A következőket tudjuk még róluk:

– Az ügyvédi munkaközösség a földszinten van.

– Benedek Ilonát nem a főnöke kérte feleségül, hanem Sas István, s mindennap együtt mennek ebédelni.

– Acél Mária délben felmegy a lépcsőn, hogy Roboz titkárnőjével ebédeljen.

– Pusztai János leküldte a titkárnőjét, hogy a tervezőirodában kérjen kölcsön másnapig néhány bélyeget.

Ki melyik irodának a vezetője és ki a titkárnője?

  1. Döntő az olimpián

Adva van hat versenyző: A és B európai, C és D afrikai, E és F amerikai kontinensről.

A következőket tudjuk a végső sorrendről:

– A megelőzte F-et

– Afrikai csapat az aranyérmes

– B megelőzte D-t

– a két amerikai váltó közé beékelődött az egyik európai váltó

– az egyik afrikai váltó lemaradt minden csapat mögött

– F megelőzte B-t

– E megelőzte F-t

Mi volt a verseny végső sorrendje?

  1. Öt úszó versenye

Az öt versenyző nyilatkozott az úszás után, de a megadott két információjuk közül mindig csak az egyik igaz. Nyilatkozatok:

András:          Dezső végzett a második helyen – én lettem a harmadik

Béla:               én értem el a legjobb eredményt – 2. Csaba lett

Csaba:           3. lettem – Béla utolsó lett

Dezső:            2. helyen végeztem – Ernő erejéből a 4. helyre futotta

Ernő:              egyetlen úszót sikerült megelőznöm – a versenyt András nyerte

Mi volt verseny végső sorrendje?

  1. Torkoskodás

A család gyerekei: Julcsa – Pista – Erzsi – Jóska.

Vacsora közben az egyik széttörte a porcelán tányérját. A következőket vallották:

Julcsa –         nem én borítottam ki a vacsorát

                       én csak akkor jöttem ki a konyhába, amikor Pista már itt volt.

                       Jóska később jött ki, mint én

Pista –            nem én borítottam ki a vacsorát

                       én csak akkor jöttem ki a konyhába, amikor Julcsa már itt volt

                       a konyhába Jóska jött ki utoljára

Erzsi –            nem én törtem össze a tálat

                       Julcsa is, Pista is egyszer hazudott,

                        amikor kijöttem a konyhába, Jóska már itt volt.

Jóska –          nem én ütöttem a földre a vacsorát,

                        utoljára szaladtam ki a konyhába, amikor meghallottam a csörömpölést.

                        Pista jött ki először a konyhába.

A gyerekek közül csak egy mondott mindig igazat, az, aki utoljára jött ki a konyhába.

A többiek közül mindig csak 2 – 2 alkalommal mondtak igazat és egyszer füllentettek.

Ki borította ki a vacsorát?

  1. Három a kislány

Három fiú ismeretséget akar kötni három leánnyal. Három kérdést tettek fel a lányoknak:

Hova jártok iskolába –          X – mindhárman gimnazisták vagyunk

                                                Y – gimnáziumba járok

                                                Z – nincs köztünk ipari tanuló

Hogy hívnak benneteket –    X – Éva a nevem

                                              Y  – az én keresztnevem a legrövidebb a 3 közül

                                              Z – Ilonka a nevem

Mutassátok be egymást –    X – közülünk Anna már nem jár a Berzsenyi gimnáziumba

                                               Y – egyikünk Ágnes, technikumba jár

                                               Z – mind osztálytársak vagyunk

A lányok közül egy mindig igazat mondott, a másik mindig hazudott, a harmadik egyszer füllentett csak, a nevét megadva. Hogy hívják a lányokat, és milyen iskolába járnak?

  1. Úszóverseny

Az úszóverseny két versenyző nagy harcát hozta, miközben két fő sereghajtó volt.

A versenyről a nyolc versenyző közül hat nyilatkozott:

A – nagyon örülök, hogy F-t is, H-t is sikerült megelőznöm

B – legyőztem C-t, és ezúttal is sikerült legyőznöm A-t

C – jobb, ha nem is nyilatkozom

D – nem sikerült ugyan C-t legyőznöm, de közvetlenül utána végeztem

E – sajnos megint lemaradtam G mögött

F – hiába akartam H-t utolérni, nem sikerült

Mi volt a verseny végeredménye?

  1. Lopás

Egy tanítónő erszénye elveszett. Kihallgatták az öt gyanúsítottat.

Azt tudjuk még, hogy mindegyikük egyszer hazudott.

Vallomásaik:

Lilian –           én nem loptam el az erszényt,

                        soha életemben nem loptam semmit

                        Theo volt a tettes.

Jane –            én nem loptam el az erszényt,

                        az én apám elég gazdag, nekem van saját erszényem.

                        Margaret tudja, hogy ki a bűnös.

David –           én nem loptam el az erszényt.

                        Margaret csak az óta ismer, amióta iskolába kezdtünk járni.

                        Theo a tettes.

Theo –           nem vagyok bűnös.

                        Margaret a tettes.

                        Lilián hazudik, amikor azt állítja, hogy én loptam el az erszényt.

Margaret –     én nem loptam el az erszényt.

                       Jane a bünős.

                       David kezeskedhet rólam, hiszen ismer születésem óta.

Ki lopta el az erszényt?

  1. Évike és a színes játékszerek

Évikének öt különböző színű doboza van: fehér – fekete – piros – kék – zöld.

És van 2 -2 golyója az előbbi színekből, összevissza helyezve a dobozokban:

– egyik golyó sincs a vele azonos színű dobozban

– a piros dobozban nincs kék golyó

– az egyik semleges színű dobozba egy piros és egy zöld golyó került

– a fekete dobozba hideg színű golyók kerültek

– az egyik dobozban egy fehér és egy kék golyó van

– a kék dobozban van egy fekete golyó

Melyik dobozban milyen színű golyók vannak?

  1. Katonatisztek

Egy társaságban öt katonatiszt van: gyalogos – tüzér – repülő – híradós – hadmérnök.

A rendfokozatuk: százados – őrnagy – őrnagy – őrnagy – alezredes.

A következőket tudjuk még róluk:

– János rendfokozata megegyezik hadmérnök barátjával

– a híradós tiszt jó barátságban van Ferenccel

– a repülőtiszt nemrég Bélával és Lajossal együtt Ferencnél járt vendégségben

– a múltkor a tüzérnek és a hadmérnöknek majdnem egyszerre romlott el a rádiója.

– Kérésükre mind a két esetben Lajos hívta segítségül a híradóst, és nem is hiába. Azóta mindkettőjük rádiója jól működik.

– Ferenc eredetileg repülő akart lenni, de hadmérnök barátjának tanácsára mégis más fegyvernemet választott.

– János Lajosnak, Béla pedig Ferencnek tiszteleg előre

– András az ötödik tiszt, tegnap látogatóban volt Lajoséknál

Kinek mi a rendfokozata és melyik alakulatnál dolgozik?

  1. Kultúrprogram

A négy fiúból álló baráti kör: Csaba – András – Béla – Dezső most külön-külön szervezet magának randevút a következő lányokkal: Olga – Panni – Rozi – Sári.

Programjaikról a következőt tudjuk még:

– András hangversenyre ment

– Béla Olgával töltötte az estét

– Csaba nem is látta Rozit

– Panni moziban volt

– Rozi viszont színházban

– a társasághoz tartozik Dezső és Sári

– mindegyik fiúnak egy-egy leánnyal volt közös programja

– az egyik pár kiállításon volt

Ki kivel és hol járt ezen az estén?

  1. Sportolók

Hat jó barát: András – Béla – Csaba – Dezső – Elemér – Ferenc különböző sportágakat űz: kettő focizik – kettő magasugró – egy úszó és egy vízilabdázó. Három egyesületben sportolnak: kettő a Vasasban – kettő a Dózsában – kettő az FTC-ben.

A következőket tudjuk még róluk:

– Béla edzései a Sportuszodában vannak. Mostani egyesületéhez az FTC-ből ment át 

– a Dózsában játszók nem labdajátékosok

– egyikük keresztneve is, egyesületének neve is, sportágának neve is ugyan azzal a betűvel kezdődik, s mindig is ugyanazt a sportágat művelte, ugyanabban a klubban

– Csaba nem tud úszni

– a két Vasas-belli különböző szárazföldi sportot űz

– Elemér régebben gyakran játszott Feri ellen, de azután abbahagyta azt a sportágat.

– András és Elemér klubtársak

Ki milyen sportot űz, és melyik egyesületben?

  1. Baráti vacsora

Egy baráti vacsora után megkérdeztük a házaspárokat, és a következőket mondták:

András –        mind a három férj öt évvel idősebb, mint a felesége

Éva –              nem titkolom, én vagyok itt a legidősebb nő

Imre –             Juliskával együtt 52 évesek vagyunk

László –         Hatunk életkora együtt 151 év

Juliska –         Lászlóval együtt 48 évesek vagyunk

Márta –           háziasszony, éppen a konyhában volt.

Hány évesek a nők és a férfiak összesen?

  1. Három lakóhelyen

Adva van három barát: Aladár – Béla – Balázs:

A foglalkozásaik: asztalos – bádogos – agronómus.

Lakóhelyeik: Budapest – Békéscsaba – Aszód.

A következőket tudjuk még róluk:

– Balázs csak ritkán látogat el a fővárosba, pedig minden rokona Budapesten lakik.

– két olyan ember is van, akinek foglalkozása és a lakóhelye is ugyanazzal a betűvel kezdődik, mint a neve

– az asztalos felesége Balázs húga

Kinek mi a foglalkozása és hol lakik?

  1. Csúcsforgalom

Négy utassal készült a délutáni csúcsforgalomról riport: Aladár – Vilmos – Péter – Lajos.

A következő villamosokon utaztak: 55 – 15 – 25 – 33.

Foglalkozásaik: lakatos – villanyszerelő – kárpitos – marós.

A következőket tudjuk még róluk:

– Vilmos villamosának száma nem eggyel kezdődik

– a 33-ason vasmunkással készült a riport

– a marós olyan villamoson utazott, amelynek számában a jegyek összege ugyanannyi, ahány betűből a keresztneve áll

– Lajos olyan villamoson beszélt, amelynek száma két azonos jegyből állt

– a villanyszerelő keresztneve más betűvel kezdődik, mint a foglalkozása

– Péter az iránt érdeklődött, hogy át tud e szállni közvetlenül a 25-ösre

– Lajos mondta – rossz villamosra szálltam, átszállok az 55-ösre

Kinek mi a foglalkozása és melyik villamoson utazott?

  1. Eszpresszóban

Négy barát ül egy eszpresszó asztalánál: Sándor – Gábor – László – Zoltán.

Négyféle italt: bor – sör – megylé – Coca-Cola és

négyféle ételt: szendvics – 4 krémes – 3 pogácsa – fagylaltot rendeltek.

A következőket tudjuk még róluk: (beszélgetésüket hallgatva)

-Zoltán – figyelmeztetem, én antialkoholista vagyok

– Pogácsa az a bor vagy a sör mellé való. Pedig én nem ahhoz rendeltem – mondja a társaság Zoltán mellett ülő tagja, és elveszi a pogácsát

– Nem meleg a söröd? – csak a te fagylaltod legyen ilyen hideg válaszolta Sándor

– László – én az édes dolgokat nem eszem

– Sajnos pogácsát elfelejtettem rendelni, de a megylé az enyém – mondja egyikük

– Sándor – nem rendeltem süteményt – és közben az eléje tett borospoharat is eltolja

Ki mit rendelt az asztalnál?

  1. Füllentők klubja

Négy jó barát megalakította a füllentők klubját. Össze is ültek egy próbabeszélgetésre, azzal a kikötéssel, hogy igazat mondani tilos. A társalgás a következőképpen zajlott le:

János – szerencsére nem a hármas számú székre ültem

László – én annak örülök, hogy az a Feri ül velem szemben, akinek fehér Trabantja van

János – igen, én is látom, hogy Feri az egyes, Ottó viszont nem a négyes számú széken ül

Feri – ugye nem baj, Laci, hogy a Fiatod mellé állítottam a piros színű kocsimat

Ottó – Lacinak nincs sárga színű kocsija, és János sem Trabanttal érkezett

János – Ferinek ugyan nincs Ladája, de a piros kocsi a tied, Ottó

Ki hol ült, és milyen színű illetve típusú kocsival érkezett?

  1. Édes otthon

Öt család lakik egy lakónegyedben, mindegyiküknek más színű háza van. Az alábbi adatokból kell megtudni, mindegyik család házának nevét, helyét és azt, hogy milyen színűre van festve?

  • Nortonék házának nevét a kertben álló fa után adták: nem feketére festették
  • A kék színű ház a Szabolcs utcában található – Nem Fűzfa-laknak hívják
  • Turnerék a Borsod utcában laknak, Jacksonék pedig a Zsindelyes nevű házban
  • Akáclak nevű ház a Zemplén utcában található – Robinsonék nem abban laknak
  • a zöld ház nem a Pilis utcában van, és a sárga ház, amely nem Turneréké, a Rózsaház nevet viseli
  • Smithék háza pirosra van festve, míg az Orgona-lak fekete
  • a Kanizsa utcában nem Robinsonék laknak, s zöldre van festve

Ki milyen elnevezésű, melyik utcában, és milyen színű házban lakik?

 

logi sztori

számlogika

  1. 1 – 4 – 17 – 40 – 73 – 116 – 169 -?

 

  1. 50 – 44 – 40 – 31 – 27 – 18 – 14 -?

 

  1. 29 – 18 – 48 – 32 – 67 – 42 – 86 -?

 

  1. 83 – 77 – 84 – 60 – 24 – 18 – 18 -?

 

  1. 17 – 16 – 21 – 12 – 15 – 36 – 63 -?

 

  1. 2 – 2 – 3 – 4 – 9 – 32 – 283 -?

 

  1. 66 – 48 – 45 – 32 – 19 – 21 – 15 -?

 

  1. 4 – 16 – 27 – 37 – 46 – 54 – 61 -?

 

  1. 2 – 1 – 6 – 2 – 10 – 3 – 14 -?

 

  1. 0 – 5 – 8 – 17 – 24 – 37 – 48 -?

 

  1. 9 – 11 – 15 – 21 – 29 – 39 – 51 -?

 

  1. 8 – 1 – 14 – 7 – 20 – 13 – 26 -?

 

  1. 27 – 35 – 36 – 39 – 48 – 53 – 36 -?

 

  1. 152 – 88 – 56 – 40 – 32 – 28 – 26 -?

 

  1. 21 – 14 – 43 – 36 – 65 – 58 – 87 -?

 

  1. 9 – 11 – 15 – 21 – 29 – 39 – 51 -?

 

  1. 4 – 1 – 12 – 13 – 28 – 33 – 51 -?

 

  1. 7 – 19 – 32 – 46 – 61 – 77 – 94 -?

 

  1. 1 – 5 – 7 – 17 – 31 – 65 – 127 -?

 

  1. 97 – 34 – 46 – 22 – 26 – 14 – 18 -?

 

  1. 4 – 7 – 9 – 11 – 14 – 15 – 19 -?

 

  1. 92 – 75 – 83 – 66 – 74 – 57 – 65 -?

 

  1. 18 – 17 – 14 – 13 – 10 – 9 – 6 -?

 

  1. 3 – 9 – 4 – 12 – 7 – 21 – 16 -?

 

  1. 1 – 1 – 2 – 6 – 24 – 24 – 48 -?

 

  1. 2 – 12 – 32 – 72 – 152 – 312 – 632 -?

 

  1. 11 – 6 – 18 – 13 – 39 – 34 – 102 -?

 

  1. 0 – 1 – 2 – 5 – 10 – 15 – 30 -?
  2. 251 – 246 – 231 – 206 – 171 – 126 – 71 -?

 

  1. 241 – 175 – 120 – 76 – 43 – 21 – 10 -?

 

  1. 7 – 10 – 17 – 27 – 44 – 71 – 115 -?

 

  1. 2 – 5 – 12 – 27 – 58 – 121 – 248 -?

 

  1. 40320 – 5040 – 720 – 24 – 6 – 2 -?

 

  1. 4 – 7 – 9 – 14 – 21 – 33 – 52 -?

 

  1. 0 – 1 – 2 – 5 – 14 – 75 – 1056 -?

 

  1. 4 – 12 – 30 – 56 – 90 – 132 – 182 -?

 

  1. 5 – 6 – 11 – 17 – 28 – 45 – 73 -?

 

  1. 4 – 7 – 12 – 19 – 28 – 39 – 52 -?

 

  1. 2 – 5 – 12 – 27 – 58 – 121 – 248 -?

 

  1. 5040 – 720 – 120 – 24 – 6 – 2 – 1 -?

 

  1. 2 – 12 – 31 – 68 – 141 – 286 – 575 -?

 

  1. 79 – 16 – 14 – 15 – 24 – 30 – 18 -?

 

  1. 4 – 14 – 3 – 10 – 2 – 6 – 1 -?

 

  1. 1 – 3 – 25 – 28 – 61 – 65 – 109 -?

 

  1. 54 – 30 – 28 – 16 – 14 – 8 – 6 -?

 

  1. 35 – 70 – 51 – 32 – 13 – 30 – 11 -?

 

  1. 1 – 4 – 17 – 40 – 73 – 116 – 169 -?

 

  1. 53 -44 – 40 – 31 – 27 – 18 – 14 -?

 

  1. 29 – 18 – 48 – 32 – 67 – 42 – 86 -?
  2. 6 – 12 – 3 – 6 – 2 – 4 – 2 -?

 

  1. 6 – 16 – 4 – 20 – 5 – 28 – 7 -?

 

  1. 1800 – 300 – 60 – 15 – 5 -?

 

  1. 2 – 4 – 12 – 48 – 240 -?

 

  1. 5760 – 576 – 72 – 12 – 3 -?

 

  1. 20 – 40 – 120 – 480 – 2400 -?

 

  1. 191 – 164 – 137 – 110 – 83 – 56 – 29 -?

 

  1. 1/9 – 1/9 – 2/9 – 2/3 – 8/3 – 40/3 – 80 -?

 

  1. 88 – 87 – 84 – 78 – 68 – 53 – 32 -?

 

  1. 3 – 7 – 10 – 17 – 27 – 44 – 71 -?

 

  1. 0 – 81 – 82 – 153 – 164 – 225 – 246 -?

 

  1. 74 – 24 – 8 – 4 – 2 – 2 – 2 -?

 

  1. 24 – 39 – 60 – 93 – 150 – 255 – 456 -?

 

  1. 1 – 5 – 13 – 29 – 61 – 125 – 253 -?

 

  1. 2 – 5 – 13 – 31 – 69 – 147 – 305 -?

 

  1. 38 – 49 – 62 – 70 – 77 – 91 – 101 -?

 

  1. 3 – 4 – 9 – 32 – 155 – 924 – 6461 -?

 

  1. 13 – 17 – 17 – 21 – 25 – 33 – 45 -?

 

  1. 3 – 4 – 7 – 12 – 19 – 28 – 39 -?

 

  1. 5 – 4 – 5 – 8 – 13 – 20 – 29 -?

 

  1. 4 – 6 – 10 – 18 – 34 – 66 – 130 -?
  2. 989 – 26 – 16 – 21 – 12 – 15 – 36 -?

 

  1. 0 – 36 – 72 – 108 – 144 – 180 – 216 -?

 

  1. 54 – 41 – 36 – 25 – 21 – 12 – 9 -?

 

  1. 80 – 60 – 43 – 29 – 18 – 10 – 5 -?

 

  1. 1 – 5 – 17 – 53 – 161 – 485 – 1457 -?

 

  1. 13 – 85 – 9 – 18 – 5 – 32 – 1 -?

 

  1. 1 – 1 – 6 – 12 – 17 – 51 – 56 -?

 

  1. 28 – 38 – 49 – 62 – 70 – 77 – 91 -?

 

  1. 9 – 11 – 15 – 21 – 29 – 39 – 51 -?

 

  1. 7 – 19 – 32 – 46 – 61 – 77 – 94 -?

 

  1. 97 – 34 – 46 – 22 – 26 – 14 – 18 -?

 

  1. 4 – 7 – 9 – 11 – 14 – 15 – 19 -?

 

  1. 92 – 75 – 83 – 66 – 74 – 57 – 65 -?

 

  1. 3 – 9 – 4 – 12 – 7 – 21 – 16 -?

 

  1. 1 – 1 – 2 – 6 – 24 – 24 – 48 -?

 

  1. 11 – 6 – 18 – 13 – 39 – 34 – 102 -?

 

  1. 0 – 1 – 2 – 5 – 10 – 15 – 30 -?

 

  1. 7 – 10 – 17 – 27 – 44 – 71 – 115 -?

 

  1. 241 – 175 – 120 – 76 – 43 – 21 – 10 -?

 

  1. 251 – 246 – 231 – 206 – 171 – 126 – 71 -?

 

  1. 53 – 44 – 40 – 31 – 27 – 18 – 14 -?
  2. 35 – 70 – 51 – 32 – 13 – 30 – 11 -?

 

  1. 29 – 18 – 48 – 32 – 67 – 42 – 86 -?

 

  1. 83 – 77 – 84 – 60 – 24 – 18 – 18 -?

 

  1. 2 – 2 – 3 – 4 – 9 – 32 – 283 -?

 

  1. 66 – 48 – 45 – 32 – 19 – 21 – 15 -?

 

  1. 0 – 5 – 8 – 17 – 24 – 37 – 48 -?

 

  1. 8 – 1 – 14 – 7 – 20 – 13 – 26 -?

 

  1. 27 – 35 – 36 – 39 – 48 – 53 – 36 -?

 

  1. 21 – 14 – 43 – 36 – 65 – 58 – 87 -?

logi sztori

Játéktörténet

jatektortenet
jatektortenet

játéktörténet

„Ha egyszer rajtakapnám magam, hogy unatkozom, nyomban főbelőném magamat” – mondta Edison, egyik barátjának, majd így folytatta: „Mert aki unatkozik, az érdemtelenné vált az életre, hisz maga az élet sohasem unalmas… Az unalom csupán a szellem lustasága.”

A szellemet, hogy el ne lustuljon, tornásztatni kell. Erre szolgál az elme sportja: az agytorna, melynek gyakorlatai a legkülönfélébb rejtvényekből és szellemi játékokból állnak össze.

Az első találós feladványok azokból a kérdésekből fejlődtek ki, amelyeket maga a környezet adott fel az embereknek. George Thomson angol tudós szerint, az ősközösségekbe való felvételt kérdés – felelet „játék” előzte meg, s ez életre – halálra ment, hiszen ha felvételt nyert emberünk, olyan közösséghez tartozhatott, amely megvédte őt, s átadta tudását, ismereteit (pld. a vadak vonulásáról néhány rovással  a fán lehetett tájékoztatni a többieket), ez végsősorban létfenntartását biztosította.

A természet tehát feladta „rejtvényeit”, amelyeknek első megfejtései az ősi mítoszok voltak. Ez lett a vallás alapja is, amely újabb misztikus kérdéseknek minősülő szimbolikus jelek egész sorát hozta létre, s amely jelek közösség tartalmat sugároztak. A mindennapi élet egyezményes jelein kívül az írás megjelenése volt az a fordulópont, amely a jelek elterjesztési lehetőségét megnövelte.

Az I. e. IV. évezredben, Mezopotámiában alakult ki az írás első formája, melynek előnyeit már a sumérok is arra használták fel, hogy többek között közmondásokat és állatmeséket a „jegyzék – tudomány” elvei szerint rendszerezzenek oktatási célokra. Az utód akkádok iskola költészete pedig, nem más, mint vetélkedés, amelyben a civilizáció tényezői szerepelnek, témájuk pedig az, hogy melyikük hajt nagyobb hasznot az embernek. Az asszír közmondás gyűjtemények különféle mondások és jelenségek megfejtéséhez adnak útmutatót.

A rejtvény kezdetben szent játék volt, azaz a komolyság és a játék határán mozgott, igen nagy a súlya, és szent anélkül, hogy játékjellegéből veszítene.

Kétfelé ágazik el útja ezután:

– egyrészt a társadalmi szórakozás felé

– másrészt a megszentelt ezoterikus tanítás felé.

A világ első ismert rejtvénykönyvét egy bizonyos Aamesz nevű egyiptomi írnok jegyezte le (20m hosszú és 30cm széles papirusztekercsre), egy úgynevezett tekercskönyvre, kb. 4000 éve, összefoglalva az akkor ismert talányokat.

A mondák és mesék sokféle, de egytőről fakadó próbatétele kultúrkörönként eltérő, de legbelső tartalma mindig közös marad. Ez pedig az emberiség történetét végigkísérő verseny – versengés. Jellemző példa erre az indián törzsek úgynevezett potlach játéka, amely abból állt, hogy a törzs tagjainak egy – egy ünnepség adásakor túl kellett licitálniuk az előző hasonló rendezvényt, pompában és külsőségekben egyaránt. De élt közöttük egy rombolási verseny is, amelyben a törzs tagjai azzal fejezték ki fölényüket, hogy minél többet tudtak elpusztítani, tönkretenni javaikból.

Kínában a másik véglet volt ismert. Itt ugyanis pazarlási versenyeket rendeztek. De ismerték a dicsekvési illetve az ellenfelet ócsároló versenyeket, melyek jellemzőek voltak magára a korra, s a kínai társadalomra is.

A görögök irányították először társadalmilag ezeket a versengéseket. Az állam hivatalos ünnepén, a Theseus – on például férfiszépségversenyt rendeztek. Az Olimpiákon a testi erő, az ügyesség számított. Spárta ezen a téren is újított, ott azt kiáltották ki győztesnek, aki legtovább bírta a fájdalmas próbatételeket. Ez az antik világ teremti meg azokat a klasszikus rejtvényeket, amelyek mindmáig minden talány mintaképei, s amelyek közül Klearkhosz rejtvénykönyve, gyűjteménye a leghíresebb. A római „ludus” – okban már csak cirkuszi és gladiátor küzdelmek folytak.

A középkor hozza meg a szórakozás elsorvadását. Néhány kivétel természetesen akad. Példa erre a lovagi játék, vagy a mestermunka, amellyel a jelölteket vették fel a céhekbe, a mesterek közé. Szabályait ősi versenyszokásokban gyökerező hagyományok rögzítették.

A XVIII. század, a barokk hozza meg egy új, friss játék – kultusz hajnalát, amelyeknek a nemesi szalonok lesznek az alapjai. Majd a XIX: században a kávéház hoz új változást, amikor megalakulnak az első asztaltársaságok, s ennek nyomán az új játék- közösségek. Az első időben Bécs volt a központ, de a századfordulóm már Budapestet nevezik a Kávéházak városának.

Az eltelt évszázadok új és újabb játékokat hoztak létre. Így minden korszak megalkotta a maga játék jellegzetes formáját. Ezek közül ismertetjük, csak úgy ízelítőnek, néhány eredetét!

A legrégibb játék

Bűvös négyzet: egy 6000 éves kínai könyvben maradt fenn.

A legrégibb társasjáték

Egy háromszor hat mezős, agyagból készült tábla, rajta 11 kúp alakú figurával. El Mohasznában (Felső-Egyiptom) találták, valószínűleg az i.e. 4000-3500 közötti időkből.Mivel játékleírás nem maradt meg róla, használatát sem ismerjük.

GO

4000 éve Kínában született. Első írásos feljegyzés Konfuciustól i.e. 500-ból származik.

Dáma

Őse, a 3000 éves egyiptomi Alkerk, Európába mór harcosok hozták.

Malom

I. e. 1400 – körül I. Ramszesz fáraó alatt épült szentély romjainál találták meg bevésett rajzként. Először Ovidius említi Tristia című könyvében.

Kártya

A hindusztáni naib játékkártyából alakult ki kb. i. e. 1000 körül.

Szonett játék

A XVIII. században egy Dulas nevű párizsi költő találta ki barátai bosszantására.

Dominó

A XVIII. században Monte Casinóban egy Alvin Sigebert nevű bencés rendi szerzetes ötlete volt.

15-ös játék

Egy süketnéma amerikai: Samuel Loyd találta fel 1878-ban.

Keresztrejtvény

Arthur Wynne, amerikai újságíró 1913. december 21.-én – szókereszt névvel – jelenteti meg a New York World című újságban.

Csacsi-pacsi

Csukás István és Czibor János író közös találmánya az 1950-es évek végéről.

Az egyik utolsó: SZUDOKU

Egy nyugalmazott bíró, Wayne Gould 1997- ben Japánban járt, és találkozott egy könyvesbolt kirakatában egy keresztrejtvényhez hasonló játékkal, de a betűk helyett számok szerepeltek benne. Hét év munkája nyomán továbbfejlesztette a játékot és az első Szundoku feladványt (Szu: szám + Doku: egy van belőle) a Conway Daily Sunban publikálta, amelyre számítógépes programot is kifejlesztett.

De igazán csak itt lesz izgalmas a történet, ugyanis közben kiderítették, hogy az őseredetijét I. Katalin szentpétervári udvarában szolgáló Leonhard Euler svájci matematikus találta ki a 18. században latin kvadrát néven. Ezt pedig az 1970 –es években egy japán újságkiadó dobta piacra, teljesen visszhangtalanul.

De a játékok többségének eredetéről nagyon keveset tudunk. Legfeljebb első előfordulásukat ismerjük, és látjuk, hogy – mint az előző példa is mutatja-, hogy az évszázadok során egyes játékokból hogyan fejlődnek tovább és át újabb és újabb játékfajták.

Külön játékelmélet is született a filozófiában, elsőként Platónnál, de nála még negatív értelemben. Az ősforrás Schiller, aki szerint a játék az esztétikum alapja. Az utódok közül K. Gross figyelemre méltó, aki a játék értelmét a fejlődésben betöltött funkciójában keresi, és megállapítja: a játékkal az ember gyakorolja, s ezzel tökéletesíti képességeit, pihenés közben kiegészíti az élettevékenységét.

Játéktörténet

játéktörténet

logi sztori

 

Az első ismert rejtvény, az úgynevezett szfinx – rejtvény, egy Oidiposz mondán keresztül egy ősi napmítoszig vezethető vissza, majd az ókori Görögországban jött divatba a sportszerű rejtvénypróba, vagy más néven rejtvénypárbaj. Itt az ünnepnapokon nyilvános rejtvény versenyeket, úgynevezett szellemi tornákat rendeztek. A győztes jutalma babér -vagy rózsakoszorú volt, de a vesztesről sem feledkeztek el, neki egy kupa sózott bort kellett meginnia!

Az ókori talányokon kívül bizonyára az I. e. V. században élt Zénón volt az egyik atyja a párbajoknak, akit Arisztotelész a dialektika felfedezőjének is tartott. Logikai paradoxonokat talált ki érvelési módszerként, és ebben vitapartnere alapvető téziseiből indult ki, még ha hibásnak is tartotta azt. De pont ezt kihasználva, tiszta logikával kimutatta, hogy ez az alaptétel elfogadhatatlan következtetésekhez vezet. Például négy híres paradoxont talált ki arra, hogy a mozgás csupán illúzió. Ezek:

Akhilleusz

Egy versenyben, ahol a gyorsabb versenyző később rajtol, soha nem tudja megelőzni a lassúbbat (Akhilleusz egy teknősbékát), mert üldözőként, mindig előbb el kell érnie azt a pontot, ahol riválisa az előző pillanatban volt.

Dichotómia

Egy ember csak úgy tehet meg egy adott véges távolságot, ha képes végtelen számú, véges hosszúságú szakasz megtételére (út fele, annak fele és így tovább). Végtelen sok útszakasz pedig véges időtartam alatt nem tehető meg.

Nyíl (repülő nyíl) és Stádium (elmozdulás).

Tulajdonképpen az ókori logikai sztorik szerzői (magyar nevét Kun Erzsébettől kapta) is ezt tették, csak a kiindulási alapjuk volt más. Ők a mindennapok egy – egy egyszerű kérdését, mesterségesen bonyolult történetbe ágyazták. Jellemző példa erre Polükratész meséje:

Az ősi Izraelben élt egy öregember, aki azt hirdette magáról, hogy furfanggal bárkinek túljár az eszén. Hírét vette ennek Sámson, a bírák bölcse és magához rendelte.

– Ki tudnál – e vinni a házamból a piactérre anélkül, hogy a testemet érintenéd? – kérdezte az öregembertől.

– Ez meghaladja az erőmet, – mondta az öreg – de a piactérről a házadba be tudlak vinni, anélkül, hogy akár egy újjal is érintenélek.

– Nekem így is jó – nevetett Sámson.

A piactérre érve azonban elment a kedve a nevetéstől. Miért is?

A párbaj szabályai szerint, ezután választ kellett adni a kérdésre: az öregember anélkül, hogy érintette volna, kivitte Sámsont a piactérre.

A játék szabályai szerint ezután a másik játékos kérdezhetett, azaz adhatta elő saját történetét, megfejtésre.

Az ókori Athén piacterén a kor leghíresebb bölcsei vívtak nyilvános rejtvénypárbajt, egymás kérdéseire felelve. Ismerjük a bölcs Salamon király Sába királynőjével folytatott rejtvénypárbaját, sőt arról is maradt ránk írott krónika kb. 1200 – ból – egy Rajna menti költő Heinrich von Ofterdingen írta, aki Herman thüringiai őrgróf, Wartburg egykori várának udvari dalnoka volt -, hogy a középkor leghíresebb rejtvénypárbaja Wartburgban zajlott le, Wolfram von Eshenbach és a magyar származású Kleingsor aus Ungarland között. Majd a reneszánsz bevezette mindennapjainkba, hogy azután a XIX. század kávéházaiban játékká alakulva, sohasem látott mértékben elterjedjen, és népszerű maradjon napjainkban is.

játéktörténet

találós kérdés

Valaki így fogalmazta meg a rejtvény és a találós kérdés közötti különbséget. A rejtvény agytorna és egyszerű kérdéseket bonyolult történet burkába rejt. A találós kérdés akrobatika és szellemi bukfencen alapul, tótágast állnak benne a szavak és fogalmak.

A kérdés – felelet, mint fordulat, írói eszköz, szerepel szinte valamennyi vallás és erkölcstan ős – irodalmában.

Így válaszol

– Zarathustra Vistappa király 60 bölcsének

– Salamon király Sába királynőjének

– Yudhistra a víz szellemének (Mahabharatában)

– Eddában a katekizmus kérdve-kifejtő formájában.

A többség még irodalmi műfajokban fordult elő. Eleinte el sem különül az irodalomtól, sőt, szerves részét képezi annak. A legrégibb irodalmi emlékeink kivétel nélkül tartalmaznak rejtvényeket.

A találós kérdések népmesékkel, közmondásokkal együtt terjedtek országról országra, folytonosan alakulva, anélkül, hogy eredetük nyomát megőriznék, így a klasszikus rejtvények legtöbbje csaknem minden nép folklórjában fellelhető és a népek mindegyike magáénak követeli a szerzőséget. A legvalószínűbb az, hogy a talányok valóban több helyen egyszerre jelentkeztek – hiszen azonos kérdésre kerestek választ -, majd az idők folyamán a kultúrák közeledésével, és cseréjével együtt ezek a talányok is egymáshoz csiszolódtak.

Mint a héber irodalom az I. e. III. és IV. század körül keletkezett responzumaiban, ahol a kérdésekre adtak választ – Talmuddal (mesék, mondák, tudományos jegyzetek gyűjteménye) vagy nyelvi, liturgiai – különböző problémákkal kapcsolatban.

Az első ismert találós kérdés a hét görög bölcs nevezetes lakomáján hangzott el. Később a rejtvény párbajokon is bevezették, de már sok évszázad kérdéseiből válogatva és újrafogalmazva. Végzetes hírétől itt még sokáig nem szabadult meg. Az egyik történet szerint Homérosz egyik este sétáján halászokkal találkozott, akik arról panaszkodtak, hogy aznap elkerülte őket a halászszerencse. De tréfával akarták elütni a dolgot, és így válaszoltak Homérosz kérdésére: Amit fogtunk, azt eldobtuk. Amit nem fogtunk, azt hazavisszük. 

Homérosz, aki az „összes görögnél bölcsebb volt” nyomban rájött, hogy a felelet egyben találós kérdés is, de megfejteni nem tudta, végül nem tudván elismerni, hogy kifogtak rajta, a szégyenbe belehalt. Az utókornak Hérakleitosz árulta el a megfejtést: a halászok tetvészkedtek a parton, és a megfogott tetűket eldobták, a meg nem fogottakat kénytelenek voltak hazavinni.

A találós kérdések magyar elsőségét a XVI. század eleji Cornides kódex és a Döbrentei kódex tartja, de ezek puszta megértéséhez is alapos nyelvtörténeti felkészültség szükséges. Az első magyar nyelvű gyűjteményt egy elterjedt német népkönyv fordításaként nyomtatták ki 1629-ben Lőcsén. A világ legnagyobb gyűjteményét is egy magyar mondhatja a magáénak, Mándoki László néprajztudós 120 ezer találós kérdést szedett össze a világ minden tájáról.

játéktörténet

quíz

A „Kvíz” angol szó: tréfálkozást, de egyben talányt is jelent. A műfaj a szó mindkét értelmezésével él. Talányok alkotják a gerincét, de tréfás feladatokban is bővelkedik. Lényegében nem más, mint az egykori szellemi tornák modern változata: kérdés – felelet játék, játékos elemekkel tarkítva. Ismeretes még a témakvíz elnevezés, amelynek célja az adott téma minél szélesebb körű művelődéstörténeti megvilágítása, az adott téma köré csoportosított kérdésekkel.

A legősibb kvíz az úgynevezett nehézkérdés, amely szinte valamennyi ősi mítoszban, mondában szerepet kap. Az Oind Védák egyenesen azt tekintik a legmagasabb bölcsességnek, ha valaki olyan kérdést tud feltenni, amelyre senki sem tud feleletet adni. A kérdés – felelet játékok ezután évszázadokon át szerepelnek minden nép meséiben és mindennapjaiban, más – más köntösben, formában.

Napjaink formáját Olaszországban nyerte el, ahol Dupla vagy semmi címen indult, hazárd alapon, fordulónként egy millió líra jutalommal, nagyrészt felbérelt játékosokkal, akikkel a megfejtést előre közölték. A mindentudó versenyzőkkel egy ideig sikerült a nézőket elkápráztatni, de aztán kiderült a csalás, és a televízióadás botrányba fulladt. Innen veszi át Amerika, majd felfigyelnek rá a nyugat – európai televíziók. Országról – országra halmozódik a sikere!

Franciaországban Jugcote a neve: egy szándékosan dodonai fogalmazású definíciót kell megfejteni benne. Egy másik játék a Tirlipot nevet viseli: egy elrejtett igét kell kitalálni a kérdésekkel.

Németországban a 17+4 nevet viseli: itt 21 kérdés alapján lehet kitalálni a megfejtendő személy nevét.

Olaszországban Hajsza a hang után hangzatos név illeti: itt kérdésekkel kell megállapítani a megfejtendő személy nevét.

A kvíz találós kérdései műveltségi tesztek, melyek megfejtésénél kizárólag a tudás segít. Éppen ezért forradalmasította a kvíz a rejtvénytörténetet. A televízió szerencsés technikai adottsága csak másodsorban, elterjesztésében, népszerűsítésében játszott szerepet. Így az ismeretterjesztő fejtörőként, műveltségi próbaként rövid időn belül általánosan elterjedt.

Magyarországon először 1957. április 4.-én 108 percben hangzott el az első vetélkedő a Kossuth Rádióban, Padisák Mihály és Szabó István vezetésével, a Szilágyi Erzsébet gimnázium leányai és az Eötvös Gimnázium fiai között. A műsor sikere hamar folytatásokat hozott létre. Igen hamar, 1957 nyarán a VI. VIT alkalmával, már az első nemzetközi kapcsolásos vetélkedőnek is izgulhatott az ország, amely Moszkva és Budapest között zajlott le. Egy másik elsőséget 1960-ban a Rádióiskola szerzett meg, nyilvános vizsgáján ugyanis először használtak Szellemi totó-t.

Rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert, és rövid időn belül követte az irodalmi háttéranyag megjelenése. Olyan hasznos könyvekről van szó, mint Kun Erzsébet, Vargha Balázs, Lukácsy András, Grétsy László, stb. munkái, amelyek mellett sok külföldi alapkönyvet is ez időben fordítottak magyarra.

Aránylag kevés új játék születik korunkban, de a játékos tevékenység hatóterülete óriásian kitágult. A mai médiumok által uralt világban, eme kommunikációs eszközök jóvoltából milliókhoz sugárzik szét egy – egy okos játék intelligencia fejlesztő hatása. Igen a televízióról van szó, ahol számtalan kvíz műsorral a kezdetekben is a népszerűség csúcsán tartották a Kapcsoltam, Fele sem igaz, Elmebajnokság és egyéb adásokat. A kilencvenes évek pedig a licenc játékok korszakát hozták.

játéktörténet

betűrejtvény

A Rébusz latin szó, azt jelenti, hogy szavak helyett dolgokkal kifejezni valamit. A fákba vésett rovások, a barlangrajzokba rejtett üzenetek, a piktográfiák, azaz a képírások különféle jelei, egytől egyig mind a rébusz ősei. Tehát közvetítőjelként kezdte pályafutását ember és ember között. Az is maradt addig, amíg a betű mai formája ki nem alakult. Az olvasáskultúra rohamos terjedésével, mind jobban homályosul az a képasszociációs készség, amely az embert jellemezte. Ennek következményeként nagy szükség lesz rá, hogy az agyát vizuálisan dolgoztassa, s végül ez a szükséglet lesz a műfaj megteremtője is.

A játéktípus nevét adó középkorban a rébuszok már közismertek, de még nem elég rejtvényszerűek. Egyszerű vizuális gyakorlatok, amelyek minden ötletet
nélkülöznek. A betűt elterjesztő újkorban a rébusz pedig már nem is agytorna, hanem gyógytorna. Franciaországban használták először a rébusz szót a
képtalányok megjelölésére, a XV. században, s századról századra érdekesebbek és népszerűbbek lettek. Végérvényes sikerüket a sajtó, a nyomtatás elterjedése hozza meg.

Századunkig nem változtak a szabályai, így rejtette világítótorony képébe (majak = világítótorony) a nevét Majakovszkij is. A folyóiratokból és családi
lapokból már szinte elmaradhatatlanok a rébuszok. Fogalommá válnak, mondások születnek róluk, emberek ezreit foglalkoztatják.

Századunk fordulóján a képrejtvény átcsap a végletbe, a rébuszokat úgy agyon halmozzák ötletekkel, hogy az már a megfejthetőség rovására megy. Például a Rakéta című rejtvényújság az alábbi rébuszt közölte: 

 

 

A lap szerint ennek a semminek nem is egy, de harminc megfejtése van.Nézzünk hármat a sok közül:           

 Ahol nincs, ott ne is keress!  +  Nesze semmi, fogd meg jól!  +  Kint tágasabb!

és így tovább. Korunkban pedig már letűnőben vannak a képtalányok, helyüket újfajta talányok veszik át:

Ugyanaz kétszer: megfelelő számú különbség megtalálása a hasonlónak ható két kép között.

Bűvös ábra: egy rajzban még valaki, vagy valami van berajzolva. Megkeresése a feladat.

Logi ábrák: egy sorozat ábra folytatásaként kell kitalálni, milyen ábra hiányzik, az ábrák logikai sorából következően.

Párhuzamosan velük kialakult egy új rejtvény típus is, a szó- és betűtalány, eredeti nevén: logogrif. Az ilyenfajta rejtvények legnagyobb
mestere a magyar Gratzer József volt, akinek két talánya azóta szállóigévé vált:
 

ÁBRAHÁMNAK

NEM VOLT FIA

 

    
O   L   G   A

 

Megfejtésük:  Hátizsák    +     Esztelen szolga, ól mögött, gatya nélkül áll.

A világ egyetlen Betűrejtvény abc-je ugyancsak az ő nevéhez fűződik. Íme három példa belőle:                          

A – Látszat               
(Látsz „A” – t)

B – Jób                     
(Jó „B”)

C – Különc               
(Külön „C”)

játéktörténet

palindrom

Az első szójátékok, szópárok – valamikor mágikus eredetűnek vélt – varázsszavak voltak, például: hókusz – pókusz. Innen már csak egy lépés volt az önálló szavak mágiájáig. Fennmaradtak oda- vissza olvasható görög betűsorok, ezeket néha körbe írták, és a napistent jelképezték. A ténynek, hogy egy mondat visszafelé olvasva is értelmes, titkos erőt tulajdonítottak a régiek. Mágikus formulák születtek, ezek közül máig a legelterjedtebb a római idők közkeletű palindrom négyzete, amelyet amulettként viseltek nyakba akasztva, s házak falára írták védőmondásul. Korán feltűntek az irodalomban a palindrom versek. De az első és igazi szerző után Szótadészi játékoknak nevezték. Az I. e. III. században élt görög költőt tartják a későbbi korokban palindromnak hívott játék első szerzőjének. Platón fedezte fel, hogy Homérosz híres Midiász epigrammája visszafelé is értelmesen olvasható. 

Az első tervszerű formabravúr Optatianus Porfyriusnak köszönhető, akinek verseiben hexameterek és pantaméterek váltják egymást, de egyúttal a sorok visszafelé is értelmesen olvashatóak, ugyanazon versmérték szerint. Fennmaradtak a császárkorból olyan sorok, amelyek visszája visszafelé olvasva borsos értelműek. Akárcsak az anagrammát, a palindromot is az a hiedelem kísérte, hogy a rejtett értelemnek mágikus ereje van. A vers formaművészei régen felismerték, hogy a visszatérő, ismétlődő, fordítva felsorakoztatott szavak, sorok és képek egyéni belső ritmikája hatásfokozó erő lehet. Szinte zenei módon az. A visszatérő frázisok zenei elemzése – a rondó – a költészetben is polgárjogot nyert. A régi provencei költészet (Carmina Burana) mutat fel ilyen darabokat, hogy a népdal szép példáiról ne is szóljunk.

A középkor elsősorban szövegrejtő formulának fogta fel a palindromot. A dijoni Benigna – kápolnában például még ma is látható egy híres kettős felirat. Egy angyalszobor alatt jámbor hexameterek olvashatók, melyeknek szerzője a bűnök elkerülését javasolja az olvasónak. Két felirat áll mellette:

                                   Olvasd rendesen, és üdvözülni fogsz.

                                   Olvasd fordítva, s az enyém leszel.

Ebben az olvasatban csupa bűnre csábító felhívást láthatunk. Ilyen szópalindromok igen gyakoriak voltak később is. Az ilyen alkotásoknak német földön rákvers volt a nevük, amit neveznek még rákmondatnak, tükörmondatnak is.

 

Kétféle palindromot különböztetünk meg egymástól:

  1. Tökéletes

Visszafelé olvasva is ugyanazt az értelmet kapjuk. A magyar nyelvben néhány igen szép példány található ebből a fajtából. Lássuk a leghosszabbakat:

találat – icipici – rókakór – gárdanadrág – kenderednek

  1. Átköltő

Visszafelé olvasva értelme is megváltozik. A magyar szókincs ebből is bőséges példát tud nyújtani:

zseton (notesz) – darázs (szárad) – kapuk (kupak) – késsel (lessék) – sokkal (lakkos)

 

A fordítva is olvasható szövegek divatja az ókorban kezdődött, a középkorban tetéződött, majd mind fokozatosabban lanyhult. Kivétel az egész világon talán egyedül Magyarország, ahol a játékot az újkorig alig ismerték, a XIX. században viszont úgy felkapták, hogy évtizedekig zengett tőle az ország. Babits Mihály bukkant rá először egy fordítva is értelmes mondatra:

            Római fővezér – Rézevő fia Mór.

De Karinthy Frigyes itt sem tűrhette, hogy lefőzzék, s vetélkedésük nyomán (Hadik Kávéházban) hamarosan megszületett nálunk is a játék Sátidrof vagy Avtidrof névvel.

Surányi Miklós hosszú ideig tartotta a leghosszabb rákmondattal az elsőséget (24 betű), amíg Varga Tamás tanár össze nem állított egy még hosszabbat (27 betű). A leghosszabb palindrom mondat címmel az óta Demők Béla rejtvényszerző készítette: 79 betűből áll.

Rengeteg játékos változata terjedt el az idők folyamán:

  1. A játék bizonyos tengelyből indul ki, például „Z” betűből, és erre kell, jobbra és balra is kiépítenünk palindrom szavunkat. Jelen esetben a következő megoldás is lehetséges:

ÉZÉ – GÉZÉG – IGÉZ ÉGI

  1. A játék egy megadott tükörszóból indul ki és ebből kell tükörmondatot szerkeszteni, szavak hozzátételével.
  2. Egy palindrom mondat összes szavát megadjuk (összekeverve vagy abc – rendben):

üt – engem – kerek – nem – meg – tűm

és ebből kell rekonstruálni az eredeti mondatot. Íme: Meg nem üt, kerek tűm engem.

  1. A szavak meghatározásait adjuk meg, oda és vissza (átköltő változat), csak a palindrom szót kell kitalálni.
  2. A palindrom szórejtvényben egy megadott mondatot kell tükörmondatban elmondani.

Például: Balatonalmádi számos víg kedélyű polgára = Sok almádi vidám lakos.

  1. Egy szóból úgy olvashatunk ki visszafelé haladva értelmes szót, ha egy betűt kihagyunk belőle. Csak a szavak meghatározásait adjuk meg.

Például: Régi Lottó játék – T = Elszégyelli magát.

Megoldás:     LUTRI – T = IRUL

játéktörténet

akrosztichon

A vallásos titkos irodalom rejtőeszköze volt a kezdeti időkben. Az abecedarius például a csuklás elleni varázsmondás szerepét töltötte be. De fordított folyamatban olykor nyelvi tévedések is váltak mítoszteremtő erővé. Ilyen hibás értelmezés eredményeként nőttek Mózesnek szarvai, s halt mártírhalált 11 ezer szűz. Eredetileg a szakrális költészetben és a szent könyvekben alkalmazták, a szerzők a sajátságos megjelölési rendszerrel igyekeztek védekezni a későbbi illetéktelen behatolások, elhagyások ellen. Ez a technika már a babiloni iratokban is feltűnik. A görög irodalomban Diogenész Laertioszt (i.e. II-III. Sz.) tartják jeles akrosztichon gyártónak, de Ciceró közli, hogy már Ennius verseiben is fellelhető ilyen technika, sőt a szibilla jóslatok szintén tartalmaztak hasonlókat.

A technika felül nem múlt ókori mestere Publius Optatianus Porfymus, aki nem csak különböző tichonokat mesterkedett költeményeibe, de képeket is épített beléjük, az összeolvasható betűk sajátos elhelyezése révén.

Már az ősi Kínában is használták Taoista, buddhista mesterek és tanítványaik, akik u.n. családot alkottak, ezért, akárcsak egy családban, egy nemzedéken (és nemen) belül,a tanítványok kéttagú szerzetesi nevének egyik tagja azonos volt, a másik tagja pedig a tanítványok rangsora szerint összeolvasva, valami kegyes mondást adhatott ki.

A középkorban a szerzők neve, de még inkább a megénekelt személyiség neve szerepelt az akrosztichon tárgyaként, de egy korai Trisztán legenda feldolgozása tartalmaz a témára vonatkozó akrosztichont is. Hans Sachs is alkalmazza a verstechnikát, amely aztán a dalnokversenyek egyik feladványa lett. A francia középkorból Villon neve emelkedik ki. Tudjuk, hogy balladáinak ajánlásába nem egyszer saját nevét rejtette el.

Volt egy idő, amikor túlnőtt saját keretein és politikai szerepet kapott. Az elnyomott népek ugyanis akrosztichonba kezdték rejteni forradalmi jelmondataikat. Németországban a francia megszállás idején, díszkivilágítást rendeltek el Napóleon születésnapjára (ablakokban gyertyát kellett gyújtani!). Az egyik ismert hazafi a gyertyák mellé egy táblát is kitett a „ZWANG” azaz kényszer felirattal. Amikor a rendőrség elhurcolta, azzal védekezett, hogy a kicsi ablak miatt a teljes szöveg nem fért volna el, így a ZWANG csak a: Napóleon születésnapjának ünneplésére mondat akrosztichonja akart lenni. Hogy mi lett a fogoly sorsa, arról már nem szól a fáma.

A leghosszabb akrosztichon a XV. században született, egy bizonyos Johannes Rothe tollából, Thüringiai krónika címmel 773 versszakos versében a verskezdő betűkben saját életét meséli el.

Az akrosztichon, sor elejét jelent. Lényege a betűrejtés, megoldásként a sorkezdő betűket kell összeolvasni. Mellette ismer az irodalomtörténet telisztichonokat, ahol a sorvégi betűkbe rejtik a szöveget, és ismer mezosztichonokat, itt a középmetszet után következő első betűkben rejtették el a maguk üzenetét. Kettejük, hármajuk párosítása az óta is gyakori.

Ismert még a Kronosztichon, a számok elrejtése versben, ami csak olyan nyelvekben lehetséges, amelyekben betűk jelzik a számokat is (latin). A későbbi századokban főként latin nyelvű sírfeliratokban találkozunk néha vele: az életkort vagy a halálozási dátumot jelölték meg vele.

Közeli rokon még az Abecedarius, amely az ABC teljes vagy részleges betűsorára készült vers. Az egymást követő betűk nemcsak a versfőkben, hanem az egymást követő szavak elején is szerepelhetnek. Nevezetes Jean Paul: Az élet ábécés könyve című verse, amely szakaszonként váltogatja a főnévkezdő betűket.

A másik rokon a Notorikon, itt egy adott szó betűit úgy is tekinthetjük, mint más szavak kezdőbetűinek sorát. Így számtalan jelentés volt kiolvasható, például a katakombákban élőknek a Krisztus jelként szereplő: IKHTON betűkből, ugyanúgy értelmezte MÁRIA nevét számtalan módon a skolasztikusok hada.

Magyarországon volt egy játék, aminek egyetlen szabálya úgy szólt, hogy meghatározott szavakkal történeteket kellett elmesélni. A játékosoknak a játékmester által föladott szóra úgy kellett válaszolniuk, hogy a válaszok szavai a föladott szó valamelyik betűjével kezdődjenek. Az utolsó játékosnak egy történetet kell elmondania, amelyben az időközben feljegyzett szavak szerepelnek.

Hazánkban Tinódi Lantos Sebestyén korába terjedt el az akrosztichon, aki maga is így szignálta műveit. A XVIII. századig irodalmunkban számos költő írt így verset: Balassi, Ilosvai a legismertebbek közül. Volt olyan poétánk is a XV. században, akinek neve is csupán akrosztichonban maradt fenn, egyébként nem is tudnánk róla: Vásárhelyi András a neve.

A szövegrejtő technika, amely a költőktől indult ki, a jelenkorra jobbára társasági szórakozássá szelídült. A szabály szerint köznapi szavakhoz kell rájuk jellemző értelmet keresni. Ugyanilyen módon használják fel a notorikont a modern reklámfeliratok is. Az akrosztichon költészetre ma már senki sem gondol, legfeljebb a dilettánsok eszköztárát gazdagítja.

játéktörténet

tiltott betű

A műfaj megteremtője az i.e. 500 körül élt herminoei Laszosz volt, aki olyan himnuszt írt szülővárosa védőistenéhez, Déméterhez, amelynek egyetlen szavában sem fordult elő „S” betű. Egyes betűk tudatos mellőzése a betűk mágikus erejére vonatkozó ősi hiedelmekre vezethető vissza. Az utódok már nem is egy, de valamennyi betűnek hadat üzentek. Laszosz példáját Pindarosz és mások követték. Az egyiptomi Thrüpiodorosz egy elbeszélő költeményének 24 énekét úgy írta meg, hogy az egyes énekekből az abc-nek mindig más és más betűje hiányzik, énekenként váltakozva.  

Egy Gordianus nevű középkori szerzetes ugyanezen a módon írta meg a 24 fejezetből álló világtörténetét. A XVIII. század végén Gottlob Wilhelm Burman egyik kötetének összes verséből hiányzik az „R” betű. A lipogrammatikus (betűelhagyó) módszer még az irodalom nagyjait is csábította. Lope de Vega például öt novellát írt öt magánhangzó elhagyása kedvéért.

A rejtvényfejtők már az ókorban megunták az eleinte izgalmasnak tűnő, de minden komoly fejtörőhöz méltatlan játékot, és visszatértek a szellemi tornák eredeti szabályaihoz. A középkor ugyan ismét divatba hozta a játékot, nagyszabású költői versenyeket rendeztek Spanyolországban, Franciaországban és Németországban, de már fordított előjellel, azt szabva feltételül, hogy bizonyos találós kérdésekre csak olyan választ lehet adni, amelyben a latin abc valamennyi betűje szerepelt. Emellett tovább éltek a hiedelmek. Még a középkori szerzetesek sem választhattak maguknak például „R” betűs nevet, mert szerintük ilyen nevek viselői rossz útra térnek és elkárhoznak.

Az első hazai betűelhagyó vers 1755-ben látott napvilágot, a debreceni református kollégium professzora Varjas János tollából (1721-1786), érdekessége pedig az, hogy „E” és „É” betűt kivéve minden magánhangzót száműz soraiból, ezzel a világon egyedülálló és más nyelvben, mint a magyarban meg sem valósítható rejtvényjáték alapjait vetette meg.

Már maga a vers címe is szenzációt keltett:

            Megtért embernek énekje, melyet nem régen szerzett és egy megkeseredett, de

            reménységgel teljes Lélek képében tett fel egy nevezetlen ember Debrecenben.

Maga a vers 275 sorból áll, s e zsoltárhoz zenét is szerzett a tudós professzor. Szilágyi Sámuel szuperintendens tréfásan ezzel a megjegyzéssel juttatta vissza Varjasnak, a megküldött bűnbánó éneket:

            Uttszú húgunk, lúdhúst szúrjunk, úgy újuljunk. Ujjuju!

Így bár figyelmét felhívták a többi magánhangzóra is, de Varjas megmaradt a maga hangzójánál. Az utánzók, epigonok hada azonban már tovább kalandozott. Édes Gergely hagyatékából egy az abc minden magánhangzójára írott verset találtak.

Szerfelett szertelen sebességgel terjedt e nyelv: orosz Ádám egerszalóki plébános szintén megszállottja volt az „E” betűnek. Egy ízben még prédikációt is készített fogadásból, csupa „E” betűvel. Egy „E” betűs szótárt is szerkesztett, hasonló meghatározásokból állítva össze:

            Villa                =          kés felesége

            Halastó           =          egy hely, melyben régente fejedelmek részére keszegek fetrengtek

Már 1799-ben feltűnik egy magyar Szó-játék című gyűjtemény, melynek szerzője megpróbálkozik többek között „e-vacalisu” énekkel is. 1814-ben Kölcsey Ferenc és Szemere Pál Felelet című szellemes paródiában pellengérre állították a maradiságot, a mesterkedő költőket, így többek között Varjas Jánost is, aki ezután lett igazán nevezetes. Arany János még 50 esztendővel később is utal rá, bár rosszallóan, a nehézkesség példájaként említve. E bírálat olyan hatással járt, hogy évtizedekig semmilyen említésre méltó nem történt a nevezetes magánhangzó körül.

 Egészen addig, míg Karinthy Frigyes fel nem fedezte magának, és társasjátékot nem készített belőle. Kialakult az új nyelv, melyet Karinthy nevezett el később igen találóan „Eszperente”-nek, és amellyel új fejtörők egész sora került be a rejtvény irodalomba.

Karinthy titkárának múlhatatlan érdeme, hogy megkísérelte összeállítani az első e betűs szótárt (Gratzer József). Az Eszperente mintájára egy humoristánk, Heves Ferenc megalkotta az oszporontót. Egy levelet írt a rejtvényújság szerkesztőjének, csupa „O” betűvel, majd csupa”A” betűvel folytatta. Tímár György volt az, aki drámaszinopszisokat gyártott csupa „E” betűvel.

játéktörténet

vicc

Kant írta: Nevetéssel reagálunk, amikor a feszült várakozás hirtelen semmivé foszlik. Ugyanis a valószínűnek látszó következő láncszem helyett, rendszerint valami egészen más következik, s ez először meghökkenést vált ki, majd nevetést. A hoppon maradt várakozást illusztrálja Freud példája:

– Mi az a kannibál, aki megette saját apját és anyját?

– Árva

– És ha összes rokonát is megette?

– Egyedüli örökös.

– Találhat rokonszenvet az ilyen szörnyeteg?

– Hogyne, a szótárban, az R betűnél.

A vicces találós kérdések pedagógiai funkciót is betöltenek: rugalmas gondolkodásra, gyors észjárásra nevelnek. Megtanítanak, hogy szokatlan szemszögből, új módon lássuk a dolgokat, s ez közelíti a rejtvények világa felé a viccet.

A humor latin szó: folyadékot, nedvet jelent. Már az ógörögök a mélyhumorú élcek hívei voltak. Attika híres lakói elmésségéről, a finom humort mindmáig attikai sónak nevezik. A sötét középkor után Olaszország lett a viccek bölcsője. A Toscanai Arezzo városában látott napvilágot 1380 – ban Poggio Bracciolini, ismertebb nevén Fiorentino klasszikus vicckönyve. A reneszánsz korában finomabb formát ölt. A mérvadó Franciaország lesz. A Bonnot is francia szó, jelentése: elmés mondás, élc, adoma. 

A rokokó kortól kezdve ugyanis a francia mondások úgy elterjedtek, hogy a bonnot maga is nemzetközileg használt szó lett. A vicc maga német eredetű szavunk. Hazánkfiai sokáig próbálkoztak új, magyar szóval helyettesíteni. Nevezték: elménckedésnek, elméncségnek, stb. Majd megszületett az élc Döbrentei Gábor író tollából, és rögtön el is terjedt.

A vicc néhány alapformája nagyon hamar kialakult.

Londonban, 1739-ben Joe Millertől megjelent vicckönyv először tartalmazott gyerekszáj vicceket. A gyűjtemény olyan népszerű lett, hogy a szakállas vicceket ma is joe-millernek nevezik Angliában.

A skót vicceket már a XVII. században mesélték egymásnak az emberek, ami szorosan összefügg I. Jakab brit királynak a trónralépésével, ő ugyanis udvarában minden jövedelmező állását skót honfitársainak juttatta, akiknek híres takarékossága pénzügyileg is szilárdabb alapnak tűnt. A háttérbe szorított britek erre csattanósan tálalt történeteket kezdtek terjeszteni a skótok takarékosságáról.

Hasonló vicceiről híres a bulgáriai Gabrovó, amelyet ma már a humor fővárosának neveznek, jelzőjét humor és szatírafesztiváljaiért kapta, amelyet minden év május 21-29. között rendeznek. Az akasztófahumort állítólag a francia forradalom idején egy arisztokrata indította hódító útjára, akinek lenyakazása előtt levágták hosszú haját, s ő közben átszólt társának:

– Nem tudja véletlenül, mennyi borravalót szokás ilyenkor adni?

A pesti vicc világhírű, ugyanis mi lényegesen több viccet exportálunk, mint importálunk. Két fajtáját ismerjük: a nép eredetű magyar viccet, amely mögött többnyire valami bölcselkedés és tanításféle húzódik meg, a másik a tipikusan pesti vicc, amely gyakran öncélú és nem is mindig eredeti, s többször alapul szóviccen, mint helyzetkomikumon.

Mi tehát a vicc? Komédia dióhéjban, de olyan komédia, amely témáját tekintve éppúgy lehetne tragédia is. Nézzük végül G. B. Shaw – t, aki a következőképpen magyarázta el saját humorának titkát:

„Megvizsgálta egy szemorvos barátja a szemét, és közölte, hogy semmi érdekeset nem lát benne, mivelhogy normális. Én ezt úgy értelmeztem, hogy olyan, mint akárki másé. Ő azonban ezt az elgondolást elutasította, mint paradoxont, és elmagyarázta, hogy optikai szempontból kivételesen szerencsés vagyok, mert normális a látásom, amennyiben tökéletesen éles, és hogy ezzel a tulajdonsággal az emberek mintegy 10%-a rendelkezik csupán, a fennmaradó 90% szeme abnormis… Nos, hát lelki szemeim, épp úgy, mint a külső kettő, normálisak: egészen máskép látom a dolgokat, mint a többi ember, ráadásul sokkal jobban.”

játéktörténet

titkosírás

A titkosírás, régebbi nevén kriptográfia illetve kriptografika (krüptosz = rejtett, görögül) számunkra azért érdekes, mert megfejtésének módszere a rejtvényével azonos. A mai „sifírozott” elnevezése a francia schiffre szóból ered (jelentése: rejtjelezett), amelyből német közvetítéssel alakult át a XIX. század végén.

Az írásnak még nyoma sincs az őskorban, amikor különféle testvér törzsek már titkos jelrendszerrel rendelkeztek, így üzenve meg az utánuk érkezőknek, hol találhatóak például a vadászterületek, és ilyen jelrendszert találunk még ma is egyes afrikai és ausztrál primitív törzseknél.

A kriptográfia jelentősége az írás elterjedésével párhuzamosan nőtt és alakult ki. Az írás kezdetei valahol az ősi Mezopotámiában alakultak ki (képírás), ez pár ezer év fejlődése után, fogalom és szótagjegyes írások közvetítésével alakult át Föníciában betűírássá, amely azonban még csak mássalhangzók halmaza. Az írás végső formáját a görögöktől kapta.

A titkosírást a spártaiak híres szkütalájából származtatják (hengeres alakú, botra igen szorosan és pontosan felcsavart keskeny bőrszalag), a bőrszalagra a bot hosszában írták fel a közleményt, az írást csak az tudta megfejteni, akinek éppen olyan hosszú és vastag botja volt, mint az üzenet elküldőjének. Hérodotosz már az i.e. V. században írt láthatatlanná tett írásokról. Az i.e. IV. században Aineisz Taktikosz várostromokról szóló Poliarkétika című könyvében 16 titkosírás változatot említ már. 

Köztük olyanokat, mint a levélkereket (fonalakat húztak keresztül azokon a lyukakon, amelyek az elküldeni kívánt üzenet szövegét adták, minden egyes lyuk ugyanis egy betűt jelentett), vagy a hatszor hatsoros szorzótábla jellegű számírást, amelyben minden betűt kétjegyű szám helyettesít, a koordináták a betűk helyét jelölik.

A XVI. században fordultat állt be a titkosírások történetében. Johannes Tritheim megalkotja az ABC valamennyi lehetséges betűeltolásos variációját tartalmazó táblázatát, ez a titkosírás addig ismert legbiztonságosabb rendszere, ugyanis a transzpozíciós tabellán, minden egyes nyílt betű behelyettesítésére 26 különféle jel, egy egész ABC áll rendelkezésre. Módszerét egy XVI. századi francia nemes, Blaise de Vigenére fejlesztette tovább (megfejthetetlen jelzővel tisztelték), s csak 1863-ban kísérte siker a megfejtők munkáját.

A XVII. században élt a modern kriptográfia megalapítója, XIV. Lajos király rejtjelező szolgálatának a vezetője: Antoine Rossignol. Rendszerének a Nagy chiffre nevet adták, amelyet csak 1890-ben sikerült megfejteni. Lényege: minden szóösszetételhez egy – egy számcsoport illeszthető. E századot nevezték egyébként a titkosírások virágkorának. Ekkor született meg a kriptográfia „altudománya”, a kodisztika: a titkosírásokat érintő ismeretek rendszere, a velük való elméleti és gyakorlati foglalkozás.

Újabb fordulópontot egy dessaui német professzor, Woeke ötletének felhasználása hozott. Kétkönyves kódokat készítettek ez alapján. Az egyik könyv volt a szövegkönyv (siffráns), a másik pedig a megoldókönyv (desiffráns).

A legelső magyarországi titkosírási dokumentum Corvin János horoszkópja, 1473 – ból. A következő egy 10×12 cm nagyságú könyvecske, amely 1529 – 1540 között készült, és csak napjainkban sikerült megoldani. A Rohonci kódex – ről van szó, amelyet végül is Gyürk Ottó háromévi kísérletezés után oldott meg, egyébként ő volt Gárdonyi Géza titkosírású naplójának is sikeres megfejtője.

A világ legterjedelmesebb titkosírású könyvei a Mongol Tudományos Akadémián találhatóak. A XI: századi lámaizmus tanításait tartalmazzák, a Kandzsur 109 kötetes, a Tandzsur 226 kötetes, és jórészt még ma is megfejthetetlenek, bonyolult jelképrendszerük miatt.

játéktörténet

Anagramma

Görögül: ana – grammata, vagyis új írást, még egy írást jelent. Eredetileg kultikus célt szolgált, transzcendens üzenetnek vélték az egy szóból vagy névből, betűátcsoportosítással kiolvasható

új értelmet. És ennek a mágikus értelmezésnek megkülönböztetett jelentőséget –hatalmat- tulajdonítottak. Így vált például kabalisztikus módszerré, amelynek során egy szó betűinek okszerű átcsoportosítása értelmezte magát a fogalmat. Hasonló felfogás uralkodott egyes keleti vallási tanításokban, de a középkori keresztény misztikában is. Az angyali üdvözlet első sorából például jámbor szerzetesek 1200 Máriát dicsérő sort állítottak össze anagrammatikus úton.

A név anagrammák keletkezésének az a hiedelem az oka, hogy a névből kiolvasható titkos értelem meghatározza a név viselőjének tulajdonságát, sorsát és életútját. Ezt a babonát még a felvilágosult szellemek közül is sokan elhitték, sőt vallották:

                        Heltai Jenő                                       Ihlet a nője

                        Szörényi Levente                             Zenés nyelvet ír ő

                        Salamon Béla                                   A méla sablon

                        Nagy László                                     Lágyan szól

                        Karinthy Frigyes                              Híres így firkant

és a hasonló anagrammák még táplálták is ezt a babonát.

Anagramma, a betűjátékok fejedelme, ugyanis több mint 2000 éve tartja a népszerűségét a betűrejtvények között. Az i.e. III. században találkozunk először vele, egy Lükhophrón nevű görög költő kapcsán, aki Ptolemaiosz király nevének betűit boncolva, s új szavakká szőve kialakította az „Apo melitosz” azaz Mézből való anagrammát.

A játék mértéktelen tisztelete az egészközépkoron át tartott. Az anagrammagyártáshoz minden írástudónak értenie kellett, ugyanezért G. Froben német író a XV: században ki is adott egy Anagrammatopoea című könyvet, amelyben a betűátcsoportosítás tudományára oktatta az avatatlanokat. A középkor barbárabb esztendeiben a tudományok titkosságát segíti. Egész hosszú szövegeket, tudós formulákat rejtenek összekevert betűk mögé az alkimisták (Roger Bacon anagrammában jegyzi fel például a lőpor receptjét), s ugyanígy járt el egyszer Galilei is. Az anagrammabalett az uralkodóknál volt népszerű: egy-egy király köszöntésére, vagy dicsőítésére élő betűk csoportosultak különféle koreográfikus alakzatokba.

Divat az anagramma a reformáció évtizedeiben is. A hitvitázók egymás nevezetesebb idézeteiből készítettek gúnyos értelmű anagrammákat. A nagy anagramma felvirágzás kora mégis a XVII. – XIX. század idejére esik, ez egyben a politikai jellegű betűjátékok fénykora is. A XVIII. században anagramma klubok, egyletek, társaságok alakultak. Divatba jöttek a mai bridge – vacsorákhoz hasonló anagramma teák és vacsorák. 

A XIX. században járvány erejével tört ki az anagrammaláz, s néhány évtizedre átvette az egyeduralmat a társasági szórakozások körében. Londonban lett az anagramma először szalonjáték, ahol meghatározott névből vagy szövegből kellett anagrammákat készíteni, s a legsikerültebbeket gazdagon díjazták is.

Kuriózumként itt említendő, hogy a XIX. század elején egy német költőnő, Unica Zurn egy teljes verset írt a vers címének (Ezer varázslat) anagramma változataiból.

Hazánkban az első ismert anagrammát a számkivetett kurucok készítették Rodostó nevéből (ostorod). Előfordultak irodalmunkban anagramma álnevek:

                        Kazinczy Ferenc                  Zafír Czenczy  (nem minden betűt használt fel)

                        Zalka Máté                            iskolavárosa (Mátészalka) betűiből választott nevet

A XX. században társasjáték lett belőle. Szabályai úgy módosultak, hogy közismert nevekből kellett új betűcsoportot létesíteni. Ennek a lényege a véleményközlés, a kritika, s ezt legjobban az anagramma szó anagrammája határozza meg: Na, maga mar!

A szórakozás új formája nagy népszerűségre tett szert, s különösen a húszas – harmincas években mulattak vele mindenfelé. Karinthy Frigyes e játéknak is nagymestere, így definiálta a játékot: egy csomó betű ismerete, amelyet agyunkban raktározva magunk előtt látunk, egyszerre egy új szó létrejöttét idézi elő.

A világ első anagramma királya egy Billon nevű Aix-i ügyvéd volt, aki XII. Lajos király nevéből nem kevesebb, mint 500 anagrammát mesterkedett össze. Jutalma 12 ezer lívre évjáradék volt. A következő már magyar, Sebestyén Gábor, aki Bartakovics Béla nevére 5068 anagrammát rakott össze, de csak addig, míg Likó Zoltán felesége nevére 10 ezer anagrammát nem szerkesztett. Nézzünk néhány példát Váradi Erzsébet nevére:

                        Tiszába ér vedre

                        Zsebeidet varrá

                        Baráti eresz véd

                        Várt az ebédre is

Azóta nagy sok változata terjedt el. Nézzük meg a legismertebbeket:

Anagrammoid

            Egy teljes helyett több rész anagrammából kell következtetni a megfejtést adó szóra             (amelyből a részanagrammákat kialakították).

Pajzsjáték

            Betűket egyenként kartonlapra írjuk, kiosztjuk a résztvevőknek, akik ruhájukra tűzik, s             egymás mellé állva kell kialakítaniuk a megfejtést.

Társasjáték I.

            104 lapra írt betűkből 6 – 10 lapot kapnak, illetve húznak a játékosok. Aki először   használja fel (rakja le) az összes lapját, nyeri a játékot.

Társasjáték II.

            Egyik változata szerint mindenki ugyanazokat a betűket kapja.

Társasjáték III.

            Karinthy Frigyes változata szerint, mindenki hét darabot húz, és abból kell kiraknia a szavakat, majd húzva újra hétre kiegészítenie lapjai számát, egészen a pakli végéig. A végeredményt a kirakott szavak négyzetes összege dönti el.

Névjegyfejtörő

            A megadott képzelt névjegy alapján kell kitalálni, hogy mi a névjegy tulajdonosának foglalkozása illetve lakhelye.

játéktörténet

TOTÓ Portya8

Játékgyűjtemény Rejtvény

TOTÓ Portya8 utolsók

1. Ki volt az utolsó Lengyel király?

            1. Tadeusz Kosciuszko

       2. II. Ulászló

         x. Stanislaw A. Poniatowskij

 

2. Ki írta Az utolsó gavallér címmel a pesti mulatozásairól ismert walesi herceg

 – a későbbi VII. Edward – históriáját?

            1. Heltai Jenő

       2. Krúdy Gyula

         x. Kosztolányi Dezső

 

3. Mi volt a neve az utolsó Árpád – házi fejedelemnek?

            1. Géza

       2. Béla

         x. András

 

4. Mi volt a neve az utolsó Árpád – házi királynak?

            1. III. Endre

       2. III. András

         x. IV. László

 

5. Kinek melyik művéből vált szállóigévé az „utolsó tánc” fogalma?

            1. Madách Imre: Az ember tragédiája

       2. Madách Imre: Mózes

         x. Katona József: Bánk bán

 

6. Melyik nagy magyar író írta Az utolsó budai pasa című, számos nyelvre lefordított elbeszélését?

            1. Kemény Zsigmond

       2. Jókai Mór

         x. Mikszáth Kálmán

 

7. Hol található Michelangelo: Utolsó ítélet című műve?

            1. Angyalvár

       2. Borghese képtár

         x. Vatikán

 

8. Mikor volt az utolsó ókori olimpia Antiokhiában?

            1. 321

       2. 421

         x. 521

 

9. KI volt az utolsó orosz cár?

            1. III. Sándor

       2. II. Miklós

         x. I. Pál

 

10. Melyik regény volt Mikszáth Kálmán utolsó nagyobb szabású műve?

            1. Különös házasság

       2. A fekete város

         x. Sipsirica

 

11. Ki volt az utolsó kínai császár?

            1. Tao – kung

       2. Pu – ji

         x. Szun Jat – szen

 

12. Mi volt Mohamed próféta utolsó tartózkodási helye?

            1. Bagdad

       2. Medina

         x. Mekka

 

13. Honnan ered a magyarban is gyakran használt „végső, de nem utolsó”, vagy ahogyan ma fordítják: utoljára, de nem utolsó sorban, szállóige?

            1. Shakespeare: Lear király

       2. Shakespeare: III. Richárd

         x. Shakespeare: Szentivánéji álom

 

+1. Ki mondta 1849. október 6.-án az aradi bitófák alatt, a szekérről őt lesegítő porkolábnak e szavakat:  „Már azt hittem, hogy én leszek az utolsó, pedig a csatákban mindig elől szoktam járni.”?

            1. Aulich Lajos

       2. Damjanich János

 

         x. Lázár Vilmos

TOTÓ Portya8 Virág I.

1. Melyik az a virág, amelynek a XVII. század első felében külön tőzsdéje volt, s ennek révén komoly spekulációk tárgya lett?

            1. Szegfű

       2. Tulipán

         x. Orchidea

 

2. Ki volt Hollandia első nagy virágcsendélet festője?

            1. Jan Davids de Heem

       2. Loos von Cleve

         x. Frans Floris

 

3. Melyik olasz várost nevezik virágvárosnak?

            1. Bologna

       2. Padova

         x. Firenze

 

4. Ki alapította az egykori pesti Muskátli Kabarét, amelynek Berky Lili volt a primadonnája?

            1. Gózon Gyula

       2. Nagy Endre

         x. Kellér Dezső

 

5. Melyik Albrecht Dürer legismertebb virágkompozíciója?

            1. Muskátli liget

       2. Rózsafüzér

         x. Ibolyacsokor

 

6. Melyik posztimpresszionista festőnek volt kedves témája a napraforgó?

            1. Matisse

       2. Guguin

         x. Van Gogh

 

7. Melyik városnak van nagyobb múltja a virágkarneválok rendezésében?

            1. Nizza

       2. Rió de Janeiro

         x. Velence

 

8. Milyen magasságban terem a havasi gyopár?

            1. 1000 m felett

       2. 1500 m felett

         x. 2000 m felett

 

9. Mi a petúnia magyar neve?

            1. Hangarózsa

       2. Kékliliom

         x. Tölcsérke

 

10. Mit jelentett a középkori virágnyelvben, ha egy hölgy rózsákkal övezte lovagja homlokát?

            1. Sohasem leszek a tiéd

       2. Házasság szertartásának végét

         x. Téged választalak

 

11. Melyik virágot áldozták az ó – rómaiak Venusnak?

            1. Tulipánt

       2. Rózsát

         x. Liliomot

 

12. Mi a csirág?

            1. Spárga régies neve

       2. Kártékony rovar

         x. Erős ragasztó

 

13. „Helyettem kis virág, tégy vallomást!” Melyik opera szövegkönyvéből vált szállóigévé ez a mondat?

            1. Verdi: Traviata

       2. Gounod: Faust

         x. Puccini: Bohémélet

 

+1. Melyik írónkból „virágzott” ki a Lila akác története?

            1. Szép Ernő

       2. Heltai Jenő

 

         x. Krúdy Gyula

TOTÓ Portya8 virág ii.

1. Virágok vagy állatok a virágállatok?

            1. virágok

       2. állatok

         x. egyik sem, hanem ásványi kövületek

 

2. Ki inti így barátját Barátomhoz című versében: Minden órának leszakaszd virágát?

            1. Berzsenyi Dániel

       2. Kölcsey Ferenc

         x. Vörösmarty Mihály

 

3. Hány faja van a népes rózsa nemzetségnek?

            1. 67

       2. 199

         x. 381

 

4. Milyen költői művet neveznek virágéneknek?

            1. XIV. századi szerelmes tárgyú, magyar költeményt

       2. XV. századi szerelmes tárgyú, magyar költeményt

         x. XVI. századi szerelmes tárgyú, magyar költeményt

 

5. „ A virágnak megtiltani nem lehet

     Hogy ne nyíljék tavasz idején.”

     Melyik költőnk versének parafrázisa az ismert Zerkovits sláger szövege?

            1. Csokonai Vitéz Mihály

       2. Petőfi Sándor

         x. Vörösmarty Mihály

 

6. Csillagvirág, vad nárcisz, őszi kikerics, pirítógyökér, vetővirág, törpe nőszirom és kardvirág. Miben hasonlítanak egymáshoz e növények?

            1. Évelők

       2. Gyógynövények

         x. Liliomfélék

 

7. Szeptember végén nyílnak azok a virágok, amelyek Arany János őszikéit ihlették. Milyen virágokról van szó?

            1. Holdviola

       2. Őszi kikerics

         x. Pitypang

 

8. Melyik virágrész vesz részt az áltermés képzésében?

            1. Csak a termő

       2. Csak a vacok

         x. A termő és más virágrész is

 

9. Melyik virágrész hiányzik a hímnős virágból?

            1. Egyik sem

       2. Porzó

         x. Termő

 

10. Miből módosult a virág minden része?

            1. A gyökérből

       2. A levélből

         x. A szárból

 

11. Mi az olyan virág neve, amelyben vagy csak a porzó, vagy csak a termő található meg?

            1. Egylaki

       2. Egyivari

         x. Kétlaki

 

12. Mikor lélegeznek a növények?

            1. Nappal

       2. Éjjel

         x. Állandóan

 

13. Melyik variáció nem létezik?

            1. Egyivarú, egylaki növény

       2. Hímnős, egylaki növény

         x. Hímnős, kétlaki növény

 

+1. Mi az összefüggés az

       A/ Növény gyökérzetének nagysága és a

       B/ Növény szárazságtűrése között?

            1. Egyenes arány

       2. Fordított arány

 

         x. Nincs összefüggés

TOTÓ Portya8 víz

1. Milyen vízen át ereszkedett le Vergilius Aeneasa az alvilágba?

            1. Akheron folyó

       2. Avernói tó

         x. Sztix folyó

 

2. Miből jósoltak a forrás menti jósok?

            1. vízben megjelenő tükörképből

       2. bedobott tárgy körüli fodrokból

         x. vízbe dobott hajfonat alakzatából

 

3.  A víz fontos alkotórésze szervezetünknek. Mikor válhat testünk vízvesztesége életveszélyessé?

            1. Ha 10%-át elveszti

       2. Ha 20%-át elveszti

         x. Ha 30%-át elveszti

 

4. A földfelszín hány százalékát borítja víz?

            1. 2/3

       2. 3/4

         x. 3/5

 

5. Hol rendezték az első Úszó és vízilabda Európa bajnokságot?

            1. Franciaországban

       2. Magyarországon

         x. Olaszországban

 

6. Milyen hőfokon a legsűrűbb a víz?

            1. +4 Co

       2. +8 Co

         x. +10 Co

 

7. Mióta olimpiai versenyszám a vízilabda?

            1. 1896

       2. 1904

         x. 1912

 

8. Mi a választóvíz?

            1. Ragasztó

       2. Ékszeriparban használt salétromsav

         x. Szomszédos vízrendszerek közötti képzeletbeli választóvonal

 

9. Ki szerezte a Vízizenét?

            1. Bach

       2. Händel

         x. Mozart

 

10. Mikor állították elő először a nehézvizet, H. C. Urey és E. W. Washburn találmányát

            1. 1929

       2. 1933

         x. 1937

 

11. Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr…  Melyik költő verséből idéztük e sorokat?

            1. Ady

       2. Arany

         x. Petőfi

 

12. Melyik századból maradt ránk Aquincum páratlan lelete, a víziorgona?

            1. I. század

       2. II. század

         x. III. század

 

13. Mikor rendezték az első Vízisí Világbajnokságot Torontóban?

            1. 1950

       2. 1956

         x. 1962

 

+1. Melyik állatot nevezi a népnyelv: vízileánynak?

            1. Nádirigó

       2. Szalamandra

 

         x. Szitakötő

TOTÓ Portya8 zenére tánc

1. Edison 1877-ben feltalált egy hangrögzítő készüléket, amelynek a hengerét kézzel, majd óraművel forgatták. Mi a készülék neve?

            1. Fonográf

       2. Biograph

         x. Gramofon

 

2. Gyors ütemű spanyol tánc. Buenos Airesből terjedt el a század elején. Mi a tánc neve?

            1. Habanéra

       2. Tangó

         x. Csacsacsa

 

3. Melyik opera része a kártyaária?

            1. Carmen

       2. Traviata

         x. Tosca

 

4. Melyik Verdi operában szerepel a „Ha majd a végzett elragad” kezdetű ária?

            1. Falstaff

       2. Az álarcosbál

         x. A végzett hatalma

 

5. Melyik magyar keramikus tervezett, híressé vált huszárfigurákat, Kodály Zoltán Háry Jánosának harangjátékából?

            1. Gádor István

       2. Koródy György

         x. Kovács Margit

 

6. Mióta jelzi harangszó a delet, a Magyar Rádióban?

            1. 1928. április 1.

       2. 1945. augusztus 1.

         x. 1948. április 4.

 

7. Lengyel nemzeti tánc. Chopen-t 52 mű megírására ihlette. Mi a neve?

            1. Polka

       2. Mazurka

         x. Polonéz

 

8. A francia császári udvarból elterjedt tánc. Jellemzője a táncos párok négyszögben való elhelyezkedése. Melyik táncról van szó?

            1. Menüett

       2. Francia négyes

         x. Polka

 

9. Pápa átkoz, bolt virágzik. Melyik opera tartalmának lényege fejthető meg a négy szóból?

            1. Puccini: Angelica nővér

       2. Donizetti: A szerelmi bájital

         x. Wagner: Tannhauser

 

10. „Az asszony ingatag” – melyik Verdi operából való ez az idézet?

            1. Rigoletto

       2. A végzett hatalma

         x. Az álarcosbál

 

11. Ki öntette a debreceni református nagytemplom Rákóczi harangját?

            1. II. Rákóczi Ferenc

       2. I. Rákóczi György

         x. II. Rákóczi György

 

12. Hol található a világ legnagyobb harangja?

            1. Kölni dóm

       2. Moszkvai Kreml

         x. Krakkói Wavel

 

13. Izgató ritmus, az ötvenes években divatba jött tánc. Zenéjét a beatmuzsika közvetlen elődjének tekintik. Mi a tánc neve?

            1. Twist

       2. Rock and roll

         x. Bugi

 

+1. Melyik opera készült Puskin mű nyomán?

            1. Muszorgszkij: Borisz Godunov

       2. Muszorgszkij: Szorocsinci vásár

 

         x. Prokofjev: A tüzes angyal

TOTÓ Portya8 zugló i.

1.  A kerület a Dózsa Gy. út, Kerepesi út, Rákosrendezői pályaudvar, ill. Rákospalota-Szentmihály és Pestújhely által határolt területe hány hektár?

            1. 1274, 78

            2. 1512, 78

            x. 1874, 78

 

2. Itt tartották… ban az első országgyűlést, majd Buda török kézre kerülése előtt,

    1540-ben az utolsót. Tehát mikor volt az első?

            1. 1286

            2. 1305

            x. 1366

 

3.  A Városliget volt a színhelye az abszolutizmus időszakában az első nagyszabású függetlenségi tüntetésnek is, amelyen mintegy 2-3 ezer ember vett részt. Mikor történt ez?

            1. 1855. július 4.

            2. 1860. augusztus 20.

            x. 1865. március 15.

 

4. 1945. január 1.-én megkezdődött a főváros ostroma. Zugló felszabadítása mikor fejeződött be?

            1. 1945. január 13.

            2. 1945. január 23.

            x. 1945. február 3.

 

5. Az egykori Rákos vidék homokos, mocsaras pusztaságát Mária Terézia rendeletére fűzfákkal ültették be. Ettől kezdve beszélhetünk Városligetről, mert ez a céltudatos munka tekinthető a mai Városliget megalakításának (Városerdőnek hívták ekkor). Mikor zajlott ez le?

            1. 1755-1757

            2. 1801-1803

            x. 1731-1733

6. Az ezredéves emlékművet 1896-ban kezdték el építeni, de csak mikor készült el véglegesen a Hősök terén az emlékmű?

            1. 1901

            2. 1914

            x. 1929

 

7. A Széchenyi szigeten, a Mezőgazdasági Múzeum bejáratával szemben áll Anonymus szobra. Ki az alkotója?

            1. Kisfaludy Stróbl Zsigmond

            2. Ligeti Miklós

            x. Zala György

 

8. Melyik épület a kerület legrégibb sportlétesítménye?

            1. Millenáris

            2. Sportcsarnok

            x. Ügető

 

9.  A felsoroltak közül ki lakott hosszabb ideig a Thököly út 95. számú házban?

            1. Jókai Mór

            2. Karinthy Frigyes

            x. Zelk Zoltán

 

10. 1945 után eltávolították a Hősök tere Millenniumi emlékműjéről a Habsburg szobrokat. A felsoroltak közül kik kerültek a helyükre?

            1. Rákóczi és Kossuth

            2. Petőfi és Dózsa

            x. Mátyás király és Hunyadi János

 

11. A felsoroltak közül melyik műben történik említés, illetve játszódik a XIV. kerületben?

            1. Fejes Endre: Rozsdatemető

            2. Gyurkó László: Faustus doktor

            x. Mesterházi Lajos: Férfikor

 

12.  Az ország első korcsolyázó egylete Kresz Géza orvos vezetésével alakult meg …december 2.-án. Azaz mikor?

            1. 1869

            2. 1878

            x. 1886

 

13. A mezőgazdasági és erdészeti-vadászati anyag néprajzi tárgyakkal kibővítve lett az alapja az …szeptember 12.-én megnyílt Mezőgazdasági Múzeumnak, amely 1907-ben a Vajdahunyad vár épületkomplexumában nyert végleges elhelyezést. Mikor nyílt meg a Múzeum?

            1. 1892

            2. 1897

            x. 1902

 

+1. Mikor írta alá I. Ferenc József a Magyar Földtani Intézet felállítását elrendelő okiratot, (így Lechner Ödön alkotása 1899-ben elkészülhetett) ?

            1. 1869. július 18.

            2. 1879. július 18.

            x. 1889. július 18.

 

 

TOTÓ Portya8 zugló ii.

1. Már …ben gazdasági és gépkiállítást rendeztek Zuglóban. Egy évvel később az Állatkert is megnyitja kapuit. Azaz mikor történt ez a kerületben?

            1. 1865

       2. 1881

         x. 1905

 

2. …ban a Gyarmat utcában Filmgyárat hoztak létre, Corvin Filmgyár néven, amelynek vezetői között Korda Sándor és Vajda László is vezető szerepet kapott. Tehát mikor történt a Corvin létrehozása?

            1. 1908

       2. 1913

         x. 1918

 

3. József Attila 1933-36 között lakott itt a „Város peremén” a …utca 6. ház első emeletén, albérletben. Melyik utcában?

            1. Gizella utca

       2. Korong utca

         x. Róna utca

 

4. …áprilisában a Városligetben létesült az első állandó budapesti mozi – Fényes Mártonné tulajdonában. Mikor történt ez?

            1. 1896

       2. 1902

         x. 1908

 

5. Mikor alakult meg a főváros XIV: kerülete Közigazdaságilag, amelynek területe korábban a VI. VIII. és X. kerülethez tartozott?

            1. 1925

       2. 1935

         x. 1945

 

6. A Szépművészeti Múzeum jelenlegi épületébe …-ban költözött, amely Schiekedanz A. és Herczog F. tervei szerint készült. Tehát mikor volt a költözködés?

            1. 1896

       2. 1906

         x. 1926

 

7. Az állam 1907-ben megvette az 1865-ben alakult Állatkert Rt-t és átépítette, egyúttal akváriumot és pálmaházat is létesítettek. Mikor volt az új Állatkert megnyitása?

            1. 1911

       2. 1912

         x. 1913

 

8. A Műcsarnok (hazánk legreprezentatívabb kiállítási helysége) elődje 1874-ben épült fel a mai Bábszínház épületében. De mikor költözött a mai helyére?

            1. 1896

       2. 1926

         x. 1946

 

9. Hol áll Pátzay Pál: Xantus János című szobra?

            1. A Dózsa György úton

       2. Thököly út, Hungária krt. sarkán

         x. A Közlekedési Múzeumnál

 

10. Zsigmond Vilmos által 1878-ban fúrt kút vizére 1881-ben a Nádor (Páva) szigeten fürdő épületet húztak fel, s csak később készítették el a Széchenyi fürdő végleges épületét. Mikor volt ez?

            1. 1909

       2. 1913

         x. 1926

 

11. A felsoroltak közül melyik műben történik említés ill., játszódik a XIV. kerületben?

            1. Jókai Mór: És mégis mozog a föld

       2. Mikszáth Kálmán: Noszty fiú esete Tóth Marival

         x. Móricz Zsigmond: Rokonok

 

12. Feld Zsigmond felépítette a Városligeti Színkört, és igazgatása alatt 1889-től magyarul is játszottak benne. Mikor épült a Színkör épülete?

            1. 1859

       2. 1969

         x. 1879

 

13. A felsoroltak közül ki lakott hosszabb ideig a Pálma utca 10. számú házban?

            1. Gábor Andor

       2. Illés Béla

         x. Molnár Ferenc

 

+1. Mikor épült a Sportcsarnok?

            1. 1941

       2. 1951

 

         x. 1961

TOTÓ Portya8

 

TOTÓ Portya7

Játékgyűjtemény Rejtvény

TOTÓ Portya7 szeptemberi

1. Szeptember 19. a fegyveres erők napja. Minek az emlékére?

            1. 1848. Pákozd

       2. 1919. megalakulás

         x. 1945. újjáalakulás

 2. 1944. Szeptember 23.-án kezdődött meg hazánk felszabadítása. Melyik községnél?

            1. Battonya

       2. Lökösháza

         x. Mezőhegyes

3. Lehet szeptember végén őzsutára vadászni?

            1. igen

       2. csak november 1-től

         x. nem, egyáltalán

 4. Petőfi Sándor a mézeshetei alatt írta Szeptember végén c. versét. Hol?

            1. Koltó

       2. Komlósd

         x. Kondoros

 

5. Szeptember 26.-án nyitották meg a budai Gellért fürdőszállót. Melyik században?

            1. XVIII. sz.

       2. XIX. sz.

         x. XX. sz.

 6. Szeptember 27.-én nyílt meg a pesti Operaház. Melyik évben?

            1. 1884.

       2. 1889.

         x. 1912.

 7.  Rendszertani neve: Aster dumosis. Az ősz jellegzetes virága, szeptember végétől hosszú időre virágba borítja a kerteket. Mi a magyar neve?

            1. csillagvirág

       2. jázmin

         x. orgona

 8. Egy napon, szeptember 25.-én született Picasso és Sosztakovics.

     Melyikük melyik században?

            1. P. XIX. sz – S. XIX. sz.

       2. P. XIX. sz – S. XX. sz.

         x. P. XX, sz.  – S. XIX. sz.

 9. 1825. szeptember 27.-én adták át a világ első vasútvonalát. Hol?

            1. Angliában

       2. Franciaországban

         x. USA-ban

 10. 1896 szeptember 25.-én született Elsa Triolet orosz származású francia írónő. Melyik francia író felesége lett:

            1. L. Aragon

       2. P. Éluard

         x. J. P. Sartre

 11. Szeptember végén nyílnak a Margitszigeten Arany János őszikéi. Milyen virágokról van szó?

            1. Árvácska

       2. Ibolya

         x. Őszi kikerics

 12. Szeptember 28.-án született Petőfinek az a Mihály nevű barátja, aki költő és református lelkész volt. Mi a neve:

            1. Szentiváni

       2. Tompa

         x. Vörösmarty

 13. Szeptember 28.-án volt nikápolyi csata. Melyik században?

            1. XIII.

       2. XIV.

         x. XV.

 +1. 1741. szeptember 30.-án született az a kalandor életű magyar gróf, akiből Madagaszkár királya lett. Mi a sokat megért férfi neve?

            1. Benyovszky Móric

       2. Kittenberger Kálmán

 

         x. Sándor Mátyás

TOTÓ Portya7 szerelmi

1. Ki a szerzője a Szerelmi bájital című operának?

            1. Donizetti

       2. Leoncavallo

         x. Puccini

 

2. Melyik zenedrámában szakad meg a hősnő szíve a szerelemtől?

            1. Offenbach: Hoffmann meséi

       2. Puccini: Bohémélet

         x. Wagner: Trisztán és Izolda

 

3. Regény vagy dráma Móricz Zsigmond: Szerelmeslevél című műve?

            1. regény

       2. dráma

         x. egyik sem, kisregény

 

4. Melyik költőnk szerelme és múzsája volt Liza, azaz Szegedy Róza?

            1. Juhász Gyula

       2. Kisfaludy Sándor

         x. Vajda János

 

5. Egy latin költő műveinek címe: Szerelmek – A szerelem művészete. Ki a költő?

            1. Catullus

       2. Ovidius

         x. Vergilius

 

6. Egy szerelmespár férfi tagjának nevét közöljük: Gyula Márton. Hogy hívják szíve hölgyét?

            1. Kádár Kata

       2. Kis Mariska

         x. Mosoly Julcsa

 

7. Ki a szerelem görög istene?

            1. Ámor

       2. Cupido

         x. Érosz

 

8. Miből ered a szerelmi háromszög kifejezés?

            1. Ibsen: Hedda Gabler

       2. Platón: Törvények

         x. Schiller: Don Carlos

 

9. „Ó, hogy szerettem őt! Nem volt azóta lány

     Szívemnek kedvesebb, és nem is lesz talán.”

     Írta Első szerelem c. versében egy nagy orosz költő. Azaz ki?

            1. Jevtusenko

       2. Lermontov

         x. Puskin

 

10. Juvenális szatíráiból lett – némi gondolatmódosítással – szállóigévé az a mondás, hogy a szerelem nem káposzta. Miért nem káposzta?

            1. felmelegítve nem jó

       2. nem lehet savanyítani

         x. csak taposva jó

 

11. Ki a szerelmi költészet múzsája?

            1. Cupido

       2. Erató

         x. Pothosz

 

12. Ki írt dalciklust Szerelmi dalkeringők címmel?

            1. Brahms

       2. Liszt

         x. Schumann

 

13. Kik laknak Prokofjev: Három narancs szerelme című operájának narancsaiban?

            1. Angyalok

       2. Pillangók

         x. Tündérkisasszonyok

 

+1.  Arra is volt példa, hogy a szerelem jogán egy pár fává változott. Kikről van szó?

            1. Ámor – Psziché

       2. Peer Gynt – Solvejg

 

         x. Philemon – Baucis

TOTÓ Portya7 szex

1. Mi történik megtermékenyítéskor?

            1. állandóan termelődik a tüszőserkentő hormon

       2. fokozatosan kialakul a méhlepény

         x. lelökődik a méh nyálkahártyája

 2. Mi a neve az érett petesejt kilökődésének?

            1. menstruáció

       2. ováció

         x. ovuláció

3. Mi a neve a hím nemi hormonnak?

            1. Follikulin

       2. Progeszteron

         x. Tesztoszteron

 4. Hány ovuláció van egy szabályosan menstruáló nő életében?

            1. kb. 500

       2. kb. 1000

         x. kb. 3000

 5. Melyik állítás hamis?

1. Az ovulációt követően a petefészekben kialakul a sárgatest, a méhnyálkahártya pedig méhlepénnyé alakul át, majd lelökődik

2. Az ovuláció alkalmával az érett petesejt kilökődik

x. A menstruáció alkalmával a feleslegessé vált méhnyálkahártya lelökődik

 

 6. Mi az összefüggés A/ petesejt és a B/ hímivarsejt nagysága között?

            1. A nagyobb, mint B

       2. A kisebb, mint B

         x. A egyenlő B

 7. Minek a jele az XY kromoszóma az emlősökben?

            1. A hím nemnek

       2. A mutációnak

         x. A vérzékenységnek

 8. Melyik házasságból születhetik AB vércsoportú utód?

            1. Anya A, Apa B vércsoportú

       2. Anya A, Apa O vércsoportú

         x. Anya B, Apa O vércsoportú

 9. Ki állította azt, hogy az élőlények egyedfejlődése, a törzsfejlődés rövidített megismétlése

            1. Dollo

       2. Haveckel

         x. Mendel

 10. Mi a harmadik Mendel – törvény lényege?

1. Az egyes tulajdonságok egymástól függetlenül öröklődnek

2. A faj valamennyi egyede az adott tulajdonságra nézve egyforma

x. A harmadik nemzedékben 76% domináns, 25% recenzív tulajdonságú egyed jelenik meg.

 

11.  A vérzékenység génje az X kromoszómában helyezkedik el. Mi az oka annak, hogy a nők nem lehetnek vérzékenyek?

            1. A nők nem örökölhetik a vérzékenység génjét.

       2. Két hibás X kromoszóma sohasem kerülhet egymás mellé.

         x. Két hibás X kromoszóma esetén nem alakulhat ki életképes lányutód.

 

12. Mi a valószínűsége annak, hogy egy családban egymás után négy fiú szülessen?

            1. 1, 75%

       2. 6, 25%

         x. 12, 5%

 

13. Mi a mennyiségi összefüggés az

       A/ emberi hímivarsejt kromoszómaszáma és az

       B/ emberi petesejt kromoszómaszáma között?

            1. A nagyobb, mint B

       2. A kisebb, mint B

         x. A egyenlő B

 

+1. Mi a mennyiségi összefüggés az

       A/ emberi terhesség időtartama és az

       B/ emberszabású majmok terhességének időtartama között?

            1. A nagyobb, mint B

       2. A kisebb, mint B

         x. A egyenlő B

TOTÓ Portya7 szín

1. Milyen színű ruhát visel a Gainsboraugh legismertebb festményén látható fiú?

            1. fehér

       2. zöld

         x. kék

 

2. Melyik században volt a fehérhegyi csata?

            1. XVI. sz.

       2. XVII. sz.

         x. XVIII. sz.

 

3. Melyik tenger melléktengere a Fehér-tenger?

            1. Balti

       2. Jeges

         x. Földközi

 

4. Milyen színe van a smaragdnak?

            1. Zöld

       2. Sárga

         x. Lila

 

5. Egykoron nagy árat adtak a fehér alapanyagra, fehér fonallal font, u.n. fehérhímzésért. Hol készültek ezek a hímzések?

            1. Drezda

       2. Amsterdam

         x. Lille

 

6. Melyik színnek kicsinyítőképzős alakja egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községünk neve?

            1. Zöld

       2. Kék

         x. Fehér

 

7. Mi a neve a lőcsei fehérasszonynak?

            1. Kiskúti Péterné Hanka Mária

       2. Korponai Jánosné Géczy Julianna

         x. Virág Anna

 

8. Mi az, ami akkor sem fehér, ha fehér?

            1. Fehérnemű

       2. Lelkiismeret

         x. Bor

 

9. Mit nevez a népnyelv fehérmájnak?

            1. Hasnyálmirigyet

       2. Virágfajtát

         x. Az irigy embert

 

10. Milyen színű haja van a mesében Hófehérkének?

            1. Fekete

       2. Barna

         x. Szőke

 

11. Melyik hajszál vastagabb: a vörös vagy a fekete?

            1. Vörös

       2. Fekete

         x. Egyforma vastagok

 

12. Mit gondol, vörös – e a vörösbegy?

            1. Igen

       2. Nem

         x. Igen, de csak a begye

 

13. Melyik ország zászlója fehér-piros?

            1. Dánia

       2. Lengyelország

         x. Monaco

 

+1.  De hátravan még a feketeleves! Ették, vagy itták a baljós figyelmeztetésben szereplő fogást?

            1. Ették

       2. Itták

 

         x. Is-is

TOTÓ Portya7 tájszó

1. Mi a népi megfelelője a gabonának?

            1. boroszlán

       2. büszke

         x. élet

 2. Mi a népi megfelelője a kelkáposztának?

            1. grufa

       2. olaszkáposzta

         x. kompár

 3. Mi a népi megfelelője az egresnek?

            1. piszke

       2. szelönce

         x. tulipánt

 4. Mi a népi megfelelője a petrezselyemnek?

            1. papucs

       2. petris

         x. piszke

 

5. Mi a népi megfelelője a napraforgónak?

            1. makuka

       2. szentgyörgyi

         x. szőrösfüge

 6. Mi a népi megfelelője a céklának?

            1. köszméte

       2. lúdmák

         x. pirosrépa

 7. Mi a népi megfelelője a ribizlinek?

            1. csipkeszőlő

       2. pünkösdszőlő

         x. szelönce

 8. Mi a népi megfelelője a pipacsnak?

            1. bicske

       2. petris

         x. vadmák

 9. Mi a népi megfelelője a sárgarépának?

            1. murok

       2. szelönce

         x. vitézke

 10. Mi a népi megfelelője a burgonyának?

            1. pityóka

       2. szőrösfüge

         x. tengeribodza

 

11. Mi a népi megfelelője a málnának?

            1. makula

       2. manna

         x. murok

 12. Mi a népi megfelelője az orgonának?

            1. kompér

       2. tányérvirág

         x. tengeribodza

 13. Mi a népi megfelelője az uborkának?

            1. gruja

       2. iborka

         x. ilet

 +1. Mi a népi megfelelője a bodzának?

            1. bicske

       2. borza

 

         x. buborka

TOTÓ Portya7 technikai

1. Hol legkönnyebbek a testek a Földön?

            1. Északi sarkon

       2. Egyenlítőn

         x. Déli sarkon

 

2. A Föld felszínétől milyen távolságban szűnik meg a nehézségi erő?

            1. 10. 000 km

       2. 100. 000 km

         x. Nem szűnik meg.

 

3. Mi a magyarázata annak, hogy egyes anyagok jól vezetik az áramot, mások pedig szigetelők?

            1. A molekula lánc szerkezete miatt.

       2. Mert atomszerkezetükben szén található.

         x. Felépítésükben van szabadon mozgó elektron.

 

4. A villamos hálózatok feszültségét 110 V-ról 220-ra növelték. Mi ennek az előnye?

            1. Azonos áramerősséggel arányosan több energiát lehet átvinni.

       2. Kisebb az áramveszteség.

         x. A kisebb ellenállás miatt gazdaságosabb.

 

5. Mi az infravörös sugárzás?

            1. Elektromágneses hullámzás.

       2. Elektromos térrezgés.

         x. Fénymodulláció.

 

6. Mikor lőtték fel az első mesterséges holdat?

            1. 1955

       2. 1957

         x. 1959

 

7. Ki találta fel a televíziót?

            1. Baird

       2. Franklin

         x. Siemens

 

8. Mikor készült az első szemüveg?

            1. I. e. 64-ben

       2. 1285-ben

         x. 1610-ben

 

9. Honnan ered a mai órabeosztás?

            1. Egyiptom

       2. Fönícia

         x. Mezopotámia

 

10. Mivel magyarázható az árapály jelensége?

            1. A Hold vonz erejével

       2. A víz, közlekedő edény szerinti mozgásából.

         x. A Nap vonz erejével.

 

11. Honnan ered a tenger vízének sótartalma?

            1. Őslégkörből

       2. Szárazföldről

         x. Víz és a föld reakciójából

 

12. Mikor gyújt a villám?

            1. A villámsújtotta anyagtól függ.

       2. Ha negatív a villám.

         x. Ha pozitív a villám.

 

13. Hány földrajzi fokonként változik egy órával a zónaidő?

            1. 5

       2. 10

         x. 15

 

+1. Hány alkatrész van egy hagyományos karórában?

            1. 160 db

       2. 290 db

 

         x. 610 db

TOTÓ Portya7 tojás

1. Mi a nürnbergi tojás?

            1. ágyúgolyó

       2. régészeti lelet

         x. zsebóra őse

 

2. Magdó lenyeli a Mókától kapott madártojást. Melyik színpadi játékban?

            1. Darvas J: Hajnali tűz

       2. Tamási Á: Bölcső és bagoly

         x. Tamási Á: Énekes madár

 

3. Melyik mesében van szó zöld tojásokat tojó zöld tyúkokról?

            1. Darvas József: Hajnali tűz

       2. Tamási Áron: Bölcső és bagoly

         x. Tamási Áron: Énekes madár

 

4. Melyik operában akarja a cigánykaraván vezetője arra kényszeríteni a címszereplőt, hogy tojástáncot járjon?

            1. Donizetti: Szerelmi bájital

       2. Rossini: Zelmira

         x. Thomas: Mignon

 

5. Mennyi a súlya egy átlagos tyúktojásnak

            1. 30 gramm

       2. 50 gramm

         x. 70 gramm

 

6. Milyen arányban oszlik meg egy tyúktojásban, a fehérje és a sárgája?

            1. 2/3 – 1/3

       2. 3/4 – 1/4

         x. 4/5 – 1/5

 

7. Hol járják a tojástáncot?

            1. Franciaországban

       2. Olaszországban

         x. Spanyolországban

 

8. Melyik fuvola lehet tojás alakú?

            1. Fagott

       2. Oboa

         x. Okarina

 

9. Vu Cseng-en: Nyugati utazás c. regényében a majomkirály hős tojásból kell életre. Milyen tojásból?

            1. Majomtojás

       2. Kőtojás

         x. Strucctojás

 

10. Kalocsai népszokás a tojáskoccintás. Mi a lényege?

            1. evéshez invitálás

       2. köszöntés

         x. vetélkedés

 

11. „Nincs tojás?! Nincs tojás?!” – e szavakkal kezdődik G.B. Shaw egyik színműve. 

 Mi a címe

            1. A sors embere

       2. Sosem lehet tudni

         x. Szent Johanna

 

12. KI írta  A tojás c. drámát?

            1. Pierre Corneille

       2. Félicien Marceau

         x. Peter Nichols

 

13. Melyik hazai vicclap alakja volt Tolyáss Dániel?

            1. Auróra

       2. Borszem Jankó

         x. Obsitos

 

+1 Melyik a legismertebb tojásjáték?

            1. Tojásolás

       2. Tojástánc

 

         x. Kakukktojás

TOTÓ Portya7 török

1. Mikor írta Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság c. röpiratát, amelyben állandó magyar hadsereg fölállítására sürgetett?

            1. 1575

            2. 1660

            x. 1701

 

2. Ki írta a Török világ Magyarországon című regényt?

            1. Jókai Mór

            2. Jósikai Miklós

            x. Kemény Zsigmond

 

3. A budai várhegy déli lábánál elterülő városrészt, a Tabánt, a törökök Debághánenak nevezték. Mit jelent ez a szó?

            1. Kovács telep

            2. Fürdő telep

            x. Tímár telep

 

4. Mit virágoztattak fel a törökök Budán, aminek még ma is hasznát látjuk?

            1. Csatornahálózatot

            2. Kertészkedést

            x. Fürdőkultúrát

 

5. Mikor kezdődött a török-magyar háború kora?

            1. Nagy Lajos korában

            2. Mátyás király korában

            x. II. Ulászló korában

 

6. Mi a törökbors?

            1. Kapor

            2. Paprika

            x. Majoránna

 

7. Török létére a főváros megmagyarosításáért szállt síkra. Mi volt a teljes neve?

            1. Török Pál

            2. Török Gyula

            x. Török Ignác

 

8. Ki volt az a török szultán, akit Szigetvár ostromlott falai alatt ért utol a halál?

            1. II. Mohamed

            2. II. Szulejmán

            x. II. Szolimán

 

9. Mikor jelent meg Mikes Kelemen Törökországi levelek című munkájának első kiadása?

            1. 1719

            2. 1794

            x. 1811

 

10. Melyik az az ital, amely Magyarországon a török hódoltság idején terjedt el, de csak a mi korunkban vált „nemzeti ital”-lá?

            1. Kávé

            2. Tea

            x. Sör

 

11. Hányadik hónap a ramadán, vagyis a böjt hava, a mohamedánok holdévében?

            1. 9

            2. 10

            x. 11

 

12. Mikor törölték el a többnejűséget törvényesen Törökországban?

            1. 1926

            2. 1949

            x. Nem törölték el.

 

13. Melyik, török eredetű szó, a felsoroltak közül?

            1. Tubák

            2. Turbán

            x. Bátor

 

+1. Minek az erődítése volt, a magyarul Héttoronynak nevezett Jedikule, a törökök hírhedt börtöne?

            1. Ankara

            2. Konstantinápoly

 

            x. Drinápoly

TOTÓ Portya6

Játékgyűjtemény Rejtvény

TOTÓ Portya6 orvosi

1. Ki volt a világ első orvosnője?

             1. Elisabeth Blackwell

            2. Guilly Herbemont

            x. Hugonnai Vilma

 

2. Melyik német orvosból lett pasa?

             1. Eduard Schnitzer

            2. Franz Vicarius

            x. Viktor Bruns

 

3. Ki kapta az első orvosi Nobel – díjat?

             1. Anbroise Paré

            2. Emil Behring

            x. William Harvey

 

4. William Harvey mondta: Minden élő, élőből származik. Mi tette halhatatlanná?

            1. Hormonok szerepének meghatározása

            2. Vérkeringés felfedezése

            x. Vércsoportok osztályozása

 

5. Milyen nemzetiségű ember volt a vatta feltalálója?

            1. Amerikai

            2. Magyar

            x. Német

 

6. Frankel Leó orvoscsaládból származott. Az apja, vagy a nagyapja volt orvos?

            1. Apja

            2. Nagyapja

            x. Mindkettő

 

7.  Milyen szakorvos volt Ludwig Zamenhof, az eszperantó nyelv megalkotója?

            1. Bőrgyógyász

            2. Sebész

            x. Szemész

8.  Ki fogalmazta meg először azt a sokat idézett mondást, hogy a jó orvos, csak jó ember lehet?

            1. Aszklépisz

            2. Hippokratész

            x. Parmenidész

 

9. Milyen ruházatban közlekedett (viselt) a reneszánsz orvos?

            1. Fehér talár és kesztyű

            2. Fekete talár és fehér kesztyű

            x. Vörös talár és kesztyű

 

10. Milyen betegséget jelölt az aszúkor, régies magyar szó?

             1. Depressziós

            2. Nagyothalló

            x. Tüdőbajos

 

11. Ki a történelem első orvosa, akinek nevét az írások megőrizték?

              1. Dzsószer

            2. Imhotep

            x. Sotisz

 

12. Ki volt a szülészeti fogó első feltalálója?

            1. Chamberlen

            2. Johannes Mulder

            x. Jean Palfyn

 

13.  Az első szívátültetést a fokvárosi Bernard professzor és orvoscsoportja végezték. Mikor történt ez?

            1. 1961

            2. 1967

            x. 1969

 

+1.  Az európai kontinensen működő mentőegyesületek közül, melyiket szerelték fel elsőnek gépkocsikkal?

             1. Angol

            2. Francia

 

            x. Magyar

TOTÓ Portya6 öltözködési

1. Melyik magyar királynak írhatott volna elő az orvos a legstílusosabban kalapkúrát?

            1. II. József

       2. Mária Terézia

         x. Nagy Lajos

 

2. Mi a különbség a suba és a guba között?

            1. a guba szőrével kifordított suba

       2. Guba: durva posztóból készült, ujjas

                Suba: juhbőrből készült, ujjatlan

         x. csak a viselője foglalkozása alapján más a két név

 

3.  Az első gombgyárat Franciaországban és Angliában építették fel. Melyik században épültek?

            1. XIII. sz.

       2. XIV. sz.

         x. XV. sz.

 

4. Melyik az a női ruhadarab, amelynek fazonja sok ezer év óta jószerivel semmit sem változott?

            1. fejkendő

       2. kötény

         x. szoknya

 

5. Melyik férfiöltözethez illik a szegfű?

            1. frakk

       2. öltöny

         x. zsakett

 

6. Melyik az a ruhadarab, amelynek használatát Európa népei a honfoglalás kori magyaroktól tanulták el?

            1. gomb

       2. nadrág

         x. öv

 

7. Honnan terjedt el Európában a posztó viselete?

            1. Angliából

       2. Hollandiából

         x. Franciaországból

 

8. A késő gótika hölgyeinek magas, merevített, egy vagy kétszarvú fejdíszét nevezik ………………. Azaz mi a neve?

            1. Hennin

       2. Kaskétli

         x. Pilleus

 

9. Ki írt örökzölddé vált dalt, a híres bukjelszoknyáról?

            1. Bihari János

       2. Seres Rezső

         x. Zerkovits Béla

 

10. Eleinte a női ruhák ugyanúgy gombolódtak, mint a férfi zekék. Az ellenkező gombolásra mikor kezdtek áttérni?

            1. 1750

       2. 1850

         x. 1910

 

11.  A görög hitregékben egy Neszosz kentaur vérével átitatott ruhadarab vált halhatatlanná. Ez a ruhadarab okozza ugyanis Héraklésznek a vesztét. Miről is van szó?

            1. cipő

       2. ing

         x. kabát

 

12. A hajdani magyar parasztasszonyok egyik jellegzetes ruhadarabja volt a kuzsok. Mi volt ez?

            1. fehér vászonszoknya

       2. pendely alá kötött kötény

         x. vállkendő

 

13.  Az alábbiak közül melyik a rómaiak fejfedője, amelyet minden felszabadított rabszolga megkapott ajándékba (ugyanis a szabadság jelképe volt)?

            1. Petaszosz

       2. Pilleus

         x. Pülosz

 

+1.  A tudálékos és felületesen művelt nőket kékharisnyának nevezik. Mi a kifejezés eredete?

            1. Jane Austen híres angol írónő harisnyái után (gúnyként használva)

       2. a szüfrazsett mozgalom elindítójának harisnyája után

     x. az angol irodalmi szalonban az egyik látogató kékharisnyában jelent meg, a divatos fekete helyett, mire a szalon a kékharisnya csúfnevet kapta

 

 

TOTÓ Portya6 ördög

1. Ördög vitte volna el! – ezzel a kifakadással kezdődik Leporelló monológja, Mozart egyik operájában. Mi az opera címe?

            1. Varázsfuvola

       2. Don Juan

         x. Szöktetés a szerájból

 

2. Kodály Z: Háry Jánosában szerepel egy Lucifer nevű vad táltos, amely nem tűr meg „anyától szült eleven” lovast a nyergében, amíg Háry János meg nem fékezi. Mit kap jutalmul Háry Mária Lujzától a daljáték szerint?

            1. egy csókot, violával

       2. a betört lovat

         x. „pénzt számolatlan”

 

3. Mi az ördögbőr?

            1. katonaruha

       2. fonák oldalán bolyhosított pamutszövet

         x. vedlett állat bőre

 

4. S. Maugham: Az ördög sarkantyúja c. regényét egy posztimpresszionista festő élete ihlette. Ki volt ez a festő?

            1. Cézanne

       2. Gaugin

         x. Toulouse – Lautrec

 

5. R. Radiguet: A test ördöge c. művéből azonos címmel készült film, egy nagy francia művésszel a főszerepben. Mi a színész neve?

            1. Belmondó

       2. Delon

         x. G. Philippe

 

6. Ki írta Az ördög c. drámát?

            1. Molnár Ferenc

       2. Thurzó Gábor

         x. J. P. Sartre

 

7. Minek köszönheti nevét az ördöghal?

            1. a színének

       2. a fején lévő tüskének

         x. a testéből kiálló nyúlványnak

 

8.  Ki az a regés görög lantművész és énekes, aki Eunüdiké nevű feleségéért leszállt az alvilágba?

            1. Kharon

       2. Orpheusz

         x. Prométheusz

 

9.  Az Augusztus-i aranykor nagy latin költője. Főművének trójai hőse bejárja az alvilágot, ő maga pokolbéli kísérője lesz Danténak. Kiről van szó?

            1. Ovidius

       2. Terentius

         x. Vergilius

 

10. „Inkább pokolban úr, mint szolga az égben!” – hangzik egy klasszikus idézet. Miből való?

            1. Dante: Isteni színjáték

       2. Goethe: Faust

         x. Milton: Elveszett paradicsom

 

11.  Az USA melyik városában van temploma a sátánnak?

            1. Chicago

       2. Los Angeles

         x. San Francisco

 

12. Mikor öntötte el a Budai Ördögárok vize a Tabánt?

            1. 1838

       2. 1876

         x. 1883

 

13. Kire mondják, hogy az „ördögnek harangoz”?

            1. ültében lábával kalimpál

       2. gyorsan elfecseg valamit

         x. evés közben káromkodik

 

+1. Minek a neve: ördögszem?

            1. látcső

       2. dísznövény

 

         x. szembetegség egy fajtája

TOTÓ Portya6 Sport méretek

1. Melyik labdának nagyobb a térfogata?

            1. Kézilabda

            2. Kosárlabda

            x. Röplabda

 

2. A müncheni olimpián a férfi győztes, melyik sportágban dobta messzebbre a sportszerét?

            1. Diszkoszvetés

            2. Gerelyhajítás

            x. Kalapácsvetés

 

3. A szabályok szerint melyik pálya játéktere nagyobb?

            1. Kispályás kézilabda

            2. Kosárlabda

            x. Röplabda

 

4. Kinek van nehezebb sportszere?

            1. A női súlylökőnek

            2. A férfi gerelyhajítónak

            x. A férfi diszkoszvetőnek

 

5. Melyik sportágban a leghosszabb a játékidő?

            1. Kézilabda

            2. Kosárlabda

            x. Vízilabda

 

6. Melyik sportág kapuja kisebb?

            1. Gyeplabda

            2. Jégkorong

            x. Kézilabda

 

7. Melyik úszószámban teszi meg a világcsúcstartó rövidebb idő alatt a távot?

            1. 4×100 m női gyorsváltó

            2. 4×100 m férfi vegyes váltó

            x. 400 m férfi vegyes úszás

8. Mi van magasabban?

            1. Kosárlabda gyűrűje

            2. Férfi röplabdaháló felső része

            x. Labdarúgó kapu felső léce

 

9. A vívó fegyverek közül melyik a leghosszabb?

            1. Tőr

            2. Párbajtőr

            x. Kard

 

10. Melyik versenyzőnek nagyobb a mozgási területe a dobás végrehajtásában?

            1. A diszkoszvetőnek

            2. A kalapácsvetőnek

            x. A súlylökőnek

 

11. Melyik versenyszám szabadon választott gyakorlata hosszabb?

            1. Jégtánc

            2. Női műkorcsolya

            x. Páros műkorcsolya

 

12. A felsorolt vitorlás hajók közül melyikbe ülhet a legtöbb versenyző?

            1. Sárkányhajó

            2. Finn dingi

            x. Repülő hollandi

 

13. Melyik versenyző halad gyorsabban?

            1. A férfi kerékpáros

            2. Az alpesi síző

            x. A gyorskorcsolyázó

 

+1. Melyik volt a leghosszabb életű (30 éven át megdönthetetlen) magyar atlétikai csúcs?

            1. Női magasugrás

            2. 100 m-es férfi síkfutás

 

            x. 400 m-es gátfutás

TOTÓ Portya6 Sport

1. Melyik sportágban nem lőhet a kapus gólt?

            1. Kézilabda

            2. Labdarúgás

            x. Vízilabda

 

2. Melyik sportágnak az NB-I-es mérkőzésén van a legtöbb cserelehetőség?

            1. Jégkorong

            2. Kosárlabda

            x. Röplabda

 

3. Melyik sportágban nyerte Magyarország eddig a legtöbb olimpiai aranyérmet?

            1. Birkózás

            2. Úszás

            x. Vívás

 

4. Melyik sportágban jár büntető a szándékos hazaadásért?

            1. Gyeplabda

            2. Jégkorong

            x. Kézilabda

 

5. Melyik sportágban recés hegyű a sportoló korcsolyája?

            1. Gyorskorcsolya

            2. Jégkorong

            x. Műkorcsolya

 

6. Melyik sportág elengedhetetlen tartozéka a versenyző szereléseként a zsebkendő?

            1. Birkózás

            2. Cselgáncs

            x. Sakk

 

7. Melyik sportágban van több súlycsoport?

            1. Birkózás

            2. Ökölvívás

            x. Súlyemelés

 

8. Melyik sportágban bonyolítják le u.n. kismadár és nagymadár versenyszámban a bajnokságot?

            1. Íjászat

            2. Műrepülés

            x. Vitorlázás

 

9. Melyik sportág őse a csu-csü?

            1. Kézilabda

            2. Labdarúgás

            x. Tenisz

 

10. Melyik sportág versenyén van több bíró?

            1. Kosárlabda

            2. Súlyemelés

            x. Röplabda

 

11.  A felsorolt sportágak közül: vízilabda – kézilabda – labdarúgás, melyikben nem lehet gólt fejelni?

            1. Mindháromban lehet

            2. A vízilabdában nem lehet

            x. A kézilabdában nem lehet

 

12. Melyik sportágban állítják meg a játékost, ha a versenyző fejéről leesik a sapka?

            1. Kerékpár

            2. Lovaglás

            x. Vízilabda

 

13. Melyik sportágban viselhetnek kesztyűt a sportolók versenyzés közben?

            1. Cselgáncs

            2. Diszkosz

            x. Kalapácsvetés

 

+1. Melyik sportágban indulhatnak az olimpián a nők a férfiakkal együtt?

            1. Gyaloglás és Kajak-kenu

            2. Vitorlázás és Lovaglás

 

            x. Úszás és Lövészet

TOTÓ Portya6 statisztikai 1980.

1. Melyik Magyarország legnépesebb városa Budapest után?

            1. Debrecen

            2. Győr

            x. Miskolc

 

2. Melyik város népesebb a felsoroltak közül?

            1. Baja

            2. Mosonmagyaróvár

            x. Pápa

 

3. Melyik gépkocsiból futott akkor a legtöbb hazánkban?

            1. Polski Fiat

            2. Skoda

            x. Wartburg

 

4. Melyik országból volt akkor a nagyobb behozatalunk (importunk)?

            1. Ausztria

            2. Németország

            x. Olaszország

 

5. Melyik országba volt akkor a nagyobb kivitelünk (exportunk)?

            1. Csehszlovákia

            2. Jugoszlávia

            x. NDK

 

6. Melyik országos napilap jelent meg akkor nagyobb példányszámban?

            1. Esti Hírlap

            2. Népsport

            x. Népszava

 

7. Melyik múzeumunk volt akkor a leglátogatottabb?

            1. Hadtörténeti

            2. Közlekedési

            x. Munkásmozgalmi

 

8. Melyik sportkör tagjainak száma volt akkor nagyobb?

            1. Kézilabda

            2. Kosárlabda

            x. Röplabda

 

9. Melyik az ország magasabb hegycsúcs?

            1. Írottkő

            2. Istállókő

            x. Nagy Milic

 

10. Melyik megyénkben volt akkor nagyobb a népesség száma?

            1. Csongrád megye

            2. Győr-Sopron megye

            x. Szolnok megye

 

11.  Az elitéltek száma szerint, akkor mi miatt ítélték el jogerősen a legtöbb felnőttet?

            1. Lopás

            2. Sikkasztás

            x. Szándékos testi sértés

 

12.  Melyik lakossági szolgáltatás teljesítmény értéke volt akkor a nagyobb?

            1. Építőipari javítás

            2. Fodrász, kozmetika

            x. Személygépkocsi javítás

 

13.  A szerzők nemzetisége szerint melyik ország szépirodalmi műveiből jelentek meg akkor többet?

            1. Francia

            2. Német

            x. USA

 

+1. Melyik szakmában volt akkor a legnagyobb a tanulók létszáma?

            1. Motorszerelő

            2. Ruházati

 

            x. Villamosgép

TOTÓ Portya6 Szél

1. Viharos (északi) szél a dalmát partokon. Mi a neve?

            1. Bóra

       2. Főn

         x. Passzát

 

2. Milyen szél a ciklon?

            1. Mexikói öböl környéki forgószél

       2. Viharos forgószél, az USA DK-i részén és Ny-Indiában

         x. Viharos forgószél a forró égövi tengereken, partvidékeken

 

3. A szélmalom, A kakas és a szélkakas, A szél meséje. Ki e mesék szerzője?

            1. Andersen

       2. Benedek Elek

         x. Grimm

 

4. Tavaszi szél vizet áraszt                Virágom, virágom.

     Így kezdődik egy közismert népdal. Milyen eredetű?

            1. Moldvai

       2. Székely

         x. Szlovák

 

5. Hogy hívták azt a mitológiai királyleányt, akit azért áldoztak fel az isteneknek, hogy a kikötőben megszűnjön a szélcsend és a görög hajók   tovább vonulhassanak Trója felé?

            1. Alkméné

       2. Danaé

         x. Iphigenia

 

6. A II. világháborúban játszódik a Jó széllel a francia partra című regény. Ki az írója?

            1. Bates

       2. Semprun

         x. Vercors

 

7. Csapni a szelet annyi, mint udvarolni. Miből ered az udvarlásnak a széllel való kapcsolata?

            1. A lovag meghajláskor, az imádott előtt tovább legyezte tollas kalapját

       2. A lovag, legyezővel hűsítette szíve hölgyét

         x. Ha a hölgy távozáskor erősebben becsapta az ajtót, az jelzés volt az udvarlónak

 

8. Úgy félti, hogy még a széltől is óvja – hangzik egy régi mondásban. A megfázás veszélye miatt féltek és féltettek eleink a széltől?

            1. Igen

       2. Nem. A szélben lévő ártó szellemektől.

         x. Nem. A szélben lakozó, és vele érkező sátántól.

 

9. Melyik hazánk legismertebb szélmalma?

            1. Bazsi – i

       2. Kisdorog – i

         x. Kiskundorozsma – i

 

10. Melyik emberre mondják, hogy széllel bélelt?

            1. Hebehurgya

       2. Üresfejű, megbízhatatlan

         x. Ütődött

 

11. Mi a szélrózsa?

            1. Hideget jól tűrő rózsafajta

       2. A szelek irányának meghatározására szolgáló körlap

         x. A szélmalom forgó energia átalakítója

 

12. Az élénk szél óránként hány km-es sebességgel száguld?

            1. 30-40 km

       2. 40-50 km

         x. 50-60 km

 

13. Melyek a hódara jellemzői?

            1. 5 mm-nél kisebb szemű csapadék, amely talajra érve felpattan és szétspriccel

       2. 5 mm-nél nem nagyobb, fénylő szemekből álló csapadék

         x. A földre érve megfagy és síkos jégréteggel vonja be a talajt

 

+1. Egy zivatarfelhő tömege elérheti a 15 km-es magasságot is. Mennyi vizet tartalmazhat?

            1. 15.000 tonna

       2. 150.000 tonna

 

         x. 300.000 tonna

TOTÓ Portya6 szép

1. Miről nevezetes a Szép Serge című 1958-ban készült film?

            1. C. Chabrol első filmje

       2. C. Chabrol első filmje, amely fesztivál díjat kapott

         x. a francia újhullám elindítója

 

2. Ki a szerzője a Szép molnárlány című húszrészes dalciklusnak?

            1. Haydn

       2. Schubert

         x. Mozart

 

3. Ki írta a Rezeda Kázmér szép élete című, színpadra is átdolgozott regényt?

            1. Krúdy Gyula

       2. Heltai Jenő

         x. Füst Milán

 

4. Ki írta a Himnusz a szépséghez című verset?

            1. Verlaine

       2. Baudelaire

         x. Rimbaud

 

5. Melyik versében faggatja egy királyné a tükrét, hogy ki a legszebb a világon?

            1. Csipkerózsika

       2. Hófehérke és a hét törpe

         x. A hókirálynő

 

6. Ki a Szép Galathea című operett szerzője?

            1. Suppé

       2. Offenbach

         x. Strauss

 

7. Egy dráma címe: Az a szép fényes nap. Ki a darab szerzője?

            1. Hubay Miklós

       2. Gyárfás Miklós

         x. Szabó Magda

 

8. Szépen, csendben – éneklik Gilda elrablása előtt az udvaroncok. Melyik Verdi operáról van szó?

            1. Rigoletto

       2. Álarcosbál

         x. Trubadúr

 

9. Minek volt a régi magyar nyelvben, széptan a neve?

            1. Színművészet

       2. Költészet

         x. Esztétika

 

10. Melyik lengyel város műemléke a Szép Madonna nevű 1415-ből származó gótikus szobor?

            1. Gdansk

       2. Varsó

         x. Krakkó

 

11. Melyik versében írja Petőfi Sándor, hogy szép csillag a honszeretet?

            1. A hazáról

       2. Magyarország

         x. Magyar vagyok

 

12. Hová merült el szép szemed világa? kérdezi Laurájától Vörösmarty Mihály. Melyik versében?

            1. Az úri hölgyhöz

       2. A merengőhöz

         x. Laurához

 

13. Ki az idézett költő: Szülőföldem szép határa.?

            1. Kisfaludy Károly

       2. Petőfi Sándor

         x. Kölcsey Ferenc

 

+1. Kinek volt az álneve a Széppataki Róza?

            1. Jászai Mari

       2. Blaha Lujza

 

         x. Déry Istvánné

TOTÓ Portya5

Játékgyűjtemény Rejtvény

TOTÓ Portya5 macska

s1.  Az 1957-ben elhunyt, Kossuth-díjas költő írta a Macskák című vidám versében:

                Ha kitekint az éjszakába gondol-e arra nagysád

                Miért nyávognak oly veszettül a háztetőn a macskák?

    Ki írta a verset?

              1. Áprily Lajos

            2. Szabó Lőrinc

            x. Heltai Jenő

 

2. Mennyi a macska átlagos életkora?

              1. 10-12 év

            2.  8-10 év

            x.  6 – 8 év

 

3. Ki írta a Macskajáték című tragikomédiát?

              1. Déry Tibor

            2. Örkény István

            x. Csurka István

 

4. Hol tartották szent állatnak a macskát

              1.  Egyiptomban

            2.  Indiában

            x.  Kínában

 

5. Ki a festője annak a Macska koncert című képnek, amelyen egy macska karmester vezénylése alatt 13 macska zenél, s a kotta hangjegyei fekete egerek?

              1.   Jan Brueghel

            2.  P. van Eyck

            x.  Hieronymus Bosch

 

6. Ballag egy cica          bogarászni restell

     óvakodva lépdel       hosszan elnyúlt testtel. Kinek a versében?

              1.   Petőfi Sándor

            2.  Vajda János

            x.  Arany János

7. Ki írta a Macska az esőben című novellát?

              1.   Csehov

            2.  Hemingway

            x.  Huxley

 

8. Ki a szerzője a Macska a forró háztetőn című darabnak?

              1.  Tennessee W.

            2.  Osborn

            x.  E. O Neill

 

9. Melyik világhírű krimiszerző írt A macska címmel kisregényt, két idős korban egymásra talált magányos ember házasságáról?

              1.  A. Christie

            2.  G. Simenon

            x.  R. Chandler

 

10. Ki az aki

            „Mint prédájához a macska zajtalan léptekkel

            S szeme égő üszkével  sompolygott a lágyszívű kántor háta mögé”

       Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című költeményében?

              1.  Harangláb

            2.  Vitéz Csepi Palkó

            x.  Szélestenyerű Fejenagy

 

11. Milyen eredetű szavunk a macska?

              1.  finn-ugor

            2.  szerb származék szó

            x.  szláv

 

12. Ki volt a legendás hírű ókori uralkodó, akinek trónjának ötödik lépcsőjén tyúk és macska alakok álltak?

              1.  Nagy Sándor

            2.  Kleopátra

            x.  Salamon király

 

13. Ki a zeneszerzője a Zsákbamacska című operettnek?

              1.  Offenbach

            2.  Eisemann Mihály

            x.  Buttykay Ákos

 

+1. Mióta háziállat a macska?

              1.  kb. 2000 éve

            2.  kb. i.e. 450-től

            x.  kb. i.e. 1000-től

TOTÓ Portya5 magyar film

1. Író: Balázs Béla, Radványi Géza             Operatőr: Hegyi B.

    Szereplők: Somlay Artúr, Gábor Miklós, Bánky Zsuzsa – 1947- ?

              1. Radványi Géza: Mezei próféta

       2. Radványi Géza: Emberek a havason

         x. Radványi Géza: Valahol Európában

 

2. Író: Magyar Film dramaturgiai közössége          Operatőr: Makay Árpád

    Szereplők: Szirtes Árpád, Molnár Tibor, Mészáros Ági  – 1948-?

              1. Szőts István: Ének a búzamezőkről

       2. Bán Frigyes: Talpalatnyi föld

         x. Radványi Géza: Mezei próféta

 

3. Író: Karinthy Ferenc, Thurzó Gábor                 Operatőr: Illés György

    Szereplők: Gábor Miklós, Molnár Tibor, Gordon Zsuzsa, Mezey Mária – 1955- ?

              1. Máriássy Félix: Budapesti tavasz

       2. Radványi Géza: Valahol Európában

         x. Keleti Márton: Különös házasság

 

4. Író: Fábri Zoltán, Nádasi László              Operatőr: Hegyi Barna

    Szereplők: Kiss Manyi, Töröcsik Mari, Soós Imre – 1955- ?

              1. Fábri Zoltán: Bolond Április

       2. Fábri Zoltán: Körhinta

         x. Fábri Zoltán: Ludas Matyi

 

5. Író: Fábri Zoltán, Gyenes István, Szász Péter          Operatőr: Szécsényi Ferenc

    Szereplők: Szabó Ernő, Kiss Manyi, Makláry Zoltán, Somogyvári Rudolf – 1956- ?

              1. Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr

       2. Fábri Zoltán: Édes Anna

         x. Fábri Zoltán: Nappali sötétség

 

6. Író: Darvas József                 Operatőr: Pásztor István

    Szereplők: Sinkovits Imre, Bara Margit, Molnár Tibor, Horváth Tibor – 1956- ?

              1. Keleti Márton: A tizedes meg a többiek

       2. Kovács András: Hideg napok

         x. Ranódy László: Szakadék

7. Író: Hubay Miklós                  Operatőr: Szécsényi Ferenc

    Szereplők: Tolnay Klári, Makláry Zoltán, Madaras József, Molnár Tibor – 1962- ?

              1. Révész György: Déryné

       2. Révész György: Egy szerelem három éjszakája

         x. Révész György: Angyalok földje

 

8. Író: Köllő Miklós                    Operatőr: Szécsényi Ferenc

    Szereplők: Töröcsik Mari, Avar István, Várkonyi Zoltán, Dayka Margit – 1957- ?

              1. Kovács András: Falak

       2. Keleti Márton: Tanítónő

         x. Herskó János: Vasvirág

 

9. Író: Lengyel József novellájából                       Operatőr: Somló Tamás

    Szereplők: Latinovits Zoltán, Szakáts Miklós, Ajtay Andor, Domján Edit – 1962- ?

              1. Jancsó Miklós: Így jöttem

       2. Jancsó Miklós: Oldás és kötés

         x. Jancsó Miklós: A harangok Rómába mentek

 

10. Író: Gaál István                    Operatőr: Sára Sándor       Szereplők:

      Drahota Andrea, Moór Marianna, Kozák András, Szersén Gyula – 1963- ?

              1. Gaál István: Holt vidék

       2. Gaál István: Sodrásban

         x. Gaál István: Magasiskola

 

11. Író: Dobay I.                            Operatőr: Pásztor István

    Szereplők: Sinkovits Imre, Major Tamás, Darvas Iván, Pálos György – 1965-?

              1. Fábri Zoltán: Szemtől szembe

       2. Rényi Tamás: Leganda a vonaton

         x. Keleti Márton: Tizedes meg a többiek

 

12. Író: Szabó István                 Operatőr: Sára Sándor

    Szereplők: Gábor Miklós, Bálint András, Tolnay Klári, Erdélyi Dániel – 1967-?

              1. Szabó István: Álmodozások kora

       2. Szabó István: Apa

         x. Szabó István: Szerelmesfilm

 

13. Író: Kertész Ákos, Rényi Tamás                       Operatőr: Forgács Ottó

    Szereplők: Koncz Gábor, Töröcsik Mari, Horváth Sándor, Dégi István – 1966-?

              1. Rényi Tamás: Legenda a vonaton

       2. Rényi Tamás: A völgy

         x. Rényi Tamás: Sikátor

 

+1. Író: Kósa Ferenc, Gyöngyösi Imre      Operatőr: Sára Sándor

    Szereplők: Molnár Tibor, Koltai János, Kozák András, Görbe János – 1964-?

              1. Gyöngyösi Imre: Virágvasárnap

       2. Kósa Ferenc: Tízezer nap

 

         x. Kósa Ferenc: Ítélet

TOTÓ Portya5 mitológiai

1. Ki volt a győzelem istennője?

             1. Artemis

       2. Héra

         x. Niké

 

2. Ki nem volt az alábbiak közül Zeus testvére?

              1. Atlas

       2. Déméter

         x. Héra

 

3. Ki a felsoroltak közül egyedül Prometheus testvére?

           1. Apollón

       2. Menoitios

         x. Poseidon

 

4. Ki volt Artemis: az erdők és a vadászat istennőjének latin utódja?

           1. Diana

       2. Victoria

         x. Vulcanus

 

5. Mi volt Niké istennő különös ismertetőjele?

           1. Íj és fáklya

       2. Szárnyak, koszorú és pálma

         x. Láthatatlanná tevő sisak

 

6. Kinek volt a felesége Aphrodité?

          1. Artemis

       2. Hadés

         x. Héphaistos

 

7. Hogyan született Léda, a spártai királynő?

           1. Tojásból kelt ki

       2. Apja fejéből pattant ki

         x. Tenger habjaiból bukkant fel

 

8. Ki az alábbi istenek közül idegen, tehát nem görög?

           1. Anubis

       2. Dionysos

         x. Niobé

 

9. Kinek voltak a szülei Zeus és Látó?

           1. Artemis

       2. Hestia

         x. Persephoné

 

10. Kinek nem volt a felsoroltak közül házastársa?

           1. Aphrodité

       2. Andromeda

         x. Niké

 

11. Ki volt a kilenc múzsa közül a tragédia istennője?

           1. Kalliopé

       2. Melpomené

         x. Thaleia

 

12. Mi volt az ismertetőjele az alvilág bejáratánál álló Cerberus – nak?

           1. Háromfejű, sárkányfarkú kutya

       2. Félig kígyó, félig szörnyeteg

         x. Oroszlánfejű, kecsketestű, kígyófarkú

 

13.  Az alábbiak közül ki nem született halandó anya és Zeus nászából?

           1. Dionysos

       2. Pallas Athéné

         x. Perseus

 

+1. Priamos fiát, Paris trójai királyfit, kinek az ígérete vesztegetett meg a három istennő közül, hogy neki ítélje a legszebbnek járó aranyalmát, amelynek következménye a trójai háború lett?

 

           1. Aphrodité

       2. Héra

         x. Pallas Athéné

 

 

TOTÓ portya5 nap/hónap

1. Melyik hónapban fenyeget Medárd napja?

            1. Április

       2. Május

         x. Június

2. Április a régi rómaiaknál sokáig az év második hónapja volt. Kinek a rendeletére készült az a naptárreform, amelynek életbe lépése óta április a negyedik hónap?

            1. Julius Caesar

       2. IV. Gergely

         x. II. Pius

 

3. Melyik múzeumban őrzik Cézanne: Húshagyó kedd című festményét?

            1. Moszkva: Puskin

       2. Leningrád: Ermitázs

         x. Párizs: Louvre

 

4. Melyik napon érkezik jégtörő Mátyás?

            1. Február 12.

       2. Február 24.

         x. Március 12.

 

5. Eljött már november didergő hónapja

     Hideg szele a fák ágait megcsapja. – Kinek a verséből idéztünk?

            1. Csokonai Vitéz Mihály

       2. Juhász Gyula

         x. Szabó Lőrinc

 

6. Melyik Molnár Ferencnek az a színdarabja, amelyik egy peches pénteken kezdődik?

            1. Az ördög

       2. Doktor úr

         x. Játék a kastélyban

7. Mikor volt az első fekete péntek a New York-i tőzsdén?

            1. 1857. szeptember 24.

       2. 1869. szeptember 24.

         x. 1889. szeptember 24.

 

8. Ki volt az a magyar művész, aki a nyomorgó festők támogatására 1857-ben megalapította az u.n. Pénteki Társaságot?

            1. Munkácsy Mihály

       2. Than Mór

         x. Zichy Mihály

 

9. Melyik vallás hívei tartják a pénteket, a keresztény vasárnapnak megfelelő heti ünnepnek?

            1. Zsidó

       2. Hindu

         x. Mohamedán

 

10. Melyik híres beat együttes dala a Születésnap?

            1. Beatles

       2. Bee Gees

         x. Led Zeppelin

 

11.  Amióta naptárt használnak, azóta szokás a születésnap számontartása. Már az ókori görögök is megünnepelték mindenkinek a születésnapját?

            1. Igen

       2. Nem

         x. Csak a férfiak és az istenek születésnapját

 

12. 32 évem elszelelt, s még havi 200 sose telt. Az ám Hazám! Írta József Attila: Születésnapomra című versében. Melyik évben?

            1. 1937

       2. 1938

         x. 1939

 

13. Boldog születésnapot!- éneklik a Harmincéves vagyok című darabban. Kik a szerzők?

            1. Illés – Bródy

       2. Presser – Adamis

         x. Sztevanovics testvérek

 

+1. Egyes magyarázatok szerint, az április 1.-ei bolondozás eredete az ókori szaturnáliáig, Saturnus isten tiszteletére tartott 7 napos örömünnepig nyúlik vissza. Ez mely részére esett az évnek?

            1. Nyári napforduló

       2. Téli napforduló

         x. Karácsony – szilveszter között

 

 

TOTÓ portya5 nevek

 

1. Norvég sarkkutató. Híressé vált hajójának neve: Fram. Ki az?

            1. Amundsen

       2. Nansen

         x. Scott

 

2. Ajaccioban született francia uralkodó. Ki az?

            1. Nagy Károly

       2. Napóleon

         x. IV. Henrik

 

3. Német gépszerkesztő és nagyiparos, a sűrítéssel működő négyütemű robbanómotor feltalálója. Ki az?

            1. Benz

       2. Diesel

         x. Ottó

 

4. Fehérvárcsurgón született, külföldön élő magyar szobrász. Ki az?

            1. Szász Endre

       2. Amerigo Tot

         x. Vazarelli

 

5. Melyik amerikai író neve azonos, Kinizsi Pál eredeti foglalkozásával?

            1. Joseph Heller

       2. Arthur Miller

         x. Jack Kerouac

 

6. Melyik filozófus nevének jelentése: Paraj?

            1. Holbach

       2. Lessing

         x. Spinoza

 

7. Melyik francia író nevének jelentése: levegő szépe?

            1. Baudelaire

       2. Béranger

         x. La Rochefoucauld

 

8. Melyik francia író neve jelent: gyökeret?

            1. Corneille

       2. Diderot

         x. Racine

 

9. Melyik író tette „Lóvá” saját magát?

            1. H. Fallada

       2. G. Hauptmann

         x. E. Renan

 

10. Melyik magyar író viselte vezetéknévként egy másik író eredeti keresztnevét?

            1. Balázs Béla

       2. Jósika Miklós

         x. Móricz Zsigmond

 

11. Alfred. Német zoológus és utazó, az első modern állatkert alapítója. Mi a neve?

            1. Bynot

       2. Brehm

         x. Salk

 

12. Mi a szószerinti jelentése az Emese névnek?

            1. Anyácska

       2. Gyönyörű

         x. Játék

 

13. MI a szószerinti jelentése az István névnek?

            1. Fáklya

       2. Fiatalos

         x. Koszorús

 

+1. Mi a szószerinti jelentése az Anna névnek?

            1. A kegyelem

       2. Egyedül élő

         x. Nemes

TOTÓ portya5 növényi i.

1. Melyik állításunk hibás?

              1. az ivaros szaporodás általában kevesebb utódot eredményez, mint az ivartalan

       2. az ivaros szaporodás csak a legfejlettebb növényekre jellemző

         x. az ivaros szaporodáshoz általában kedvező körülmények szükségesek

 

2. Mi az összefüggés az

            A/. Növény fejlettsége

            B/. Virágszirmok összenövése között?

              1. Egyenes arányosság

       2. Fordított arányosság

         x. Nincs összefüggés

 

3. Mi jellemző a növények egyedfejlődési szakaszaira?

             1. Elmaradásuk nem befolyásolja döntően a növények fejlődését

       2. Felcserélhetők egymással

         x. Időtartamuk meghosszabbítható

 

4. Mi az összefüggés az

     A/ Évgyűrűk vastagsága és a

     B/ Felvett víz mennyisége között?

             1. Egyenes arányosság

       2. Fordított arányosság

         x. Nincs összefüggés

 

5. Ki hozott mesterséges rendszert létre?

             1. Linné Károly

       2. Liebig

         x. Orsós Ottó

 

6. Mi az összefüggés a A/ Vízmennyiség csökkenése és a

                                                B/ Növény hervadása között?

              1. Egyenes arányosság

       2. Fordított arányosság

         x. Nincs összefüggés

 

7. Melyik név jelent növénytörzset?

             1. Kétszikűek

       2. Zárvatermők

         x. Zuzmák

 

8. Mi az összefüggés a

     A/ Napsugárzás erőssége és a

     B/ Párologtatás mértéke között?

             1. Egyenes arányosság

       2. Fordított arányosság

         x. Nincs összefüggés

 

9. Melyik öntözés ma a legelterjedtebb?

             1. Barázdás öntözés

       2. Esőstető öntözés

         x. Sávos csörgedeztető

 

10. Mi az összefüggés a

       A/ Növény párologtató felületének nagysága és a

       B/ Növény szárazság tűrése között?

             1. Egyenes arányosság

       2. Fordított arányosság

         x. Nincs összefüggés

 

11. Melyik környezeti tényezőnek van a legnagyobb hatása a növények fejlődésének első szakaszában?

             1. Fénynek

       2. Hőmérsékletnek

         x. Talaj tápanyag tartalmának

 

12. Melyik állítás hibás?

              1. A fejlődés belső tényezői a hormonok

       2. Az egyedfejlődés minőségi változás

         x. A fejlődés szakaszai nem cserélhetők fel egymással

 

13. Miért mondjuk, hogy a növények szabadítják fel az állatok és emberek számára az oxigént?

             1. Mert a növények szén-dioxidból oxigént szabadítanak fel

       2. Mert a növények termelik az oxigént, de nem fogyasztják

         x. Mert a növények lényegesen több oxigént termelnek, mint amennyit fogyasztanak

 

+1. Miért a morzsalékos talaj a legjobb?

             1. Mert könnyű megművelni

       2. Mert sok benne a víz, a levegő és a tápanyag

 

         x. Mert sok benne az agyag

TOTÓ portya5 növényi ii.

1. Mi a békalencse?

            1. Állóvizek felszínének vízinövénye

       2. A béka utódainak telelő helye

         x. A béka ürüléke

 

2. Egy közmondás a lencséről: Lencsét laposít. Mit jelent?

            1. Felesleges munkát végez

       2. Nincs jó kedve

         x. Urizál

 

3. MI építi fel a növények sejtfalát?

            1. Cellulóz

       2. Fehérje

         x. Lignin

 

4. Hol fejlődnek ki a rügyek?

            1. Gyökereken

       2. Szárakon

         x. Virágokon

 

5. Mi a növényekkel foglalkozó tudomány neve?

            1. Botanika

       2. Cönológia

         x. Ökológia

 

6. Melyik a növények párologtatásának legfontosabb helye?

            1. Gázcsere – nyílások

       2. Szőrök

         x. Tövisek

 

7. Milyen anyag raktározódik el a burgonya gumójában?

            1. Keményítő

       2. Sikér

         x. Szőlőcukor

 

8. Milyen termése van a paradicsomnak?

            1. Áltermés

       2. Bogyó

         x. Kaszat

 

9. Mi a neve, a fényenergiát felhasználó asszimilációnak?

            1. Fotószintézis

       2. Kemoszintézis

         x. Légzés

 

10. Milyen hatással van a fény a hajtás növekedésére?

            1. Serkentő hatású

       2. Némileg gátolja a növekedést

         x. Közömbös hatású

 

11. Melyik folyamat a disszimiláció?

            1. Fotólízis

       2. Fotószintézis

         x. Légzés

 

12. Melyik minden rendszerezés alapvető egysége?

            1. Faj

       2. Fajta

         x. Nemzetség

 

13. Mi a nevük, az elpusztult élőlények anyagjaival táplálkozó növényeknek?

            1. Paraziták

       2. Szaprofitenek

         x. Szimbiózisban élők

 

+1. Mi az összefüggés

       A/ Növény evolúciós fejlettségi szintje és a

       B/ Növény méretei között?

            1. Egyenes arányosság

       2. Fordított arányosság

 

         x. Nincs összefüggés

TOTÓ Portya5 olimpiai

1. Volt-e olimpia 1906-ban, Athénban?

            1. volt, de nem ismerték el

            2. volt

            x. nem volt

 

2. Az olimpiákon 1908-1960 között állandóan első helyezettek voltunk a vívásban, kivéve melyik évet?

            1. 1924 Párizs

            2. 1936 Berlin

            x. 1952 Helsinki

 

3. Az ókorban a 14. olimpiai játékokig csak egy számból álltak a játékok. Melyik volt ez?

            1. diszkoszvetés

            2. stadion futás

            x. kocsiverseny

 

4. Mikor voltak az angol olimpiai játékok?

            1. XV. században

            2. XVI. században

            x. XVII. században

 

5. Hol volt a XII. olimpia, 1940-ben megtartva?

            1. Helsinkiben

            2. Stockholmban

            x. Helsinkiben tervezték, de nem tartották meg

 

6. Hol volt 1896-ban az első olimpia?

            1. Párizs

            2. Athén

            x. Róma

 

7. Melyik női sportoló szerezte a legtöbb olimpiai aranyérmet?

            1. Vera Caslawska

            2. Larissza Latinyina

            x. Olga Korbut

8. Melyik férfisportoló szerezte a legtöbb olimpiai aranyérmet?

            1. Kovács Pál

            2. Paavo Nurmi

            x. Viktor Csukarin

 

9. Ki szerzett négy egymást követő olimpián aranyérmet és melyik sportágban?

            1. Papp László, ökölvívásban

            2. Paavo Nurmi, futásban

            x. Alfred Oerter, diszkoszvetésben

 

10. Mikor és hol volt az első világbajnokság?

            1. 1893 Hamburg

            2. 1893 Amszterdam

            x. 1894 Párizs

 

11. Miből szereztük a legtöbb első helyezést a világbajnokságokon?

            1. Kajak – kenu

            2. Asztalitenisz

            x. Vívás

 

12. Melyik olimpián vettek először részt szovjetsportolók?

            1. 1948 London

            2. 1952 Helsinki

            x. 1956 Melbourne

 

13. Melyik a legtöbb olimpiai aranyat nyert magyar versenyző?

            1. Gerevich Aladár

            2. Kárpáti Rudolf

            x. Kovács Pál

 

+1. Hányadik olimpia volt a tokiói?

            1. 16.

            2. 17.

 

            x. 18.

TOTÓ Portya4

Játékgyűjtemény Rejtvény

TOTÓ Portya4 husvéti

1. Melyik H. Heine versből származik a „Népek tavasza” szövegű szállóige, amely a forradalmak jeligéjévé vált?

              1. Ideálom Te vagy, ki más

       2. Énekek éneke

         x. Nyáréji álom

 

2. Mikor van a tavaszi napéjegyenlőség napja?

              1. március 1.

       2. március 11.

         x. március 21.

 

3. „Nincs tojás?! Nincs tojás?! A mennydörgős menykő csapjon beléd, ember, hogy mered azt mondani, hogy nincs tojás?” – e szavakkal kezdődik G. B. Shaw egyik színműve. Mi a címe a darabnak?

            1. Barbara őrnagy

       2. Warrenné mestersége

         x. Szent Johanna

 

4. Melyik költőnk válogatott verseinek gyűjteményét adták ki Húsvét előtt címmel?

            1. Szabó Lőrinc

       2. Babits Mihály

         x. Kosztolányi Dezső

 

5. Melyik lapban jelent meg Deák Ferenc híres, Húsvéti cikke?

            1. Pesti Napló

       2. Nemzeti Újság

         x. Pesti Hírlap

 

6. Húsvétkor a mese szerint, a nyuszi is tojást tojik. Még hozzá milyen tojást?

            1. Csoki tojást

       2. Patkós tojást

         x. Piros tojást

 

7. Milyen emberre mondják, hogy olyan, mint a pulykatojás?

            1. Ovális, nagyfejű emberre

       2. Haragos, mérges emberre

         x. Szeplős emberre

 

8. Melyik hónapot nevezték eleink tavaszhónak?

            1. Március

       2. Április

         x. Május

 

9. Egy Puskin műből idézünk:          Tavasz, te szerelem idénye

                                                                      Jöttöd mily bánatos nekem!

     Melyik műről van szó?

            1. Anyegin

       2. Ruszlán és Ludmilla

         x. A kaukázusi fogoly

 

10. Melyik Lev Tolsztoj mű kapcsolódik a Húsvéthoz?

            1. Háború és béke

       2. Anna Karenina

         x. Feltámadás

 

11. Melyik örökbecsű irodalmi műben szerepel egy gyakran idézet húsvéti séta?

            1. Goethe: Faust

       2. Byron: Childs Harold zarándokútja

         x. Dante: Isteni színjáték

 

12. Kinek a műve az „Aku-Aku, a Húsvét sziget titka című világsikert aratott könyv?

            1. Däniken

       2. Heyerdahl

         x. Verne

 

13. Mit jelentett egykoron faluhelyen, ha a legény meg a leány húsvétkor hímes tojást cserélt?

            1. Jegyesség véglegesítése

       2. Házassági ígéret

         x. Udvarlás fogadása

 

+1. Mennyi tojást tojik egy tyúk, egy költés alatt?

            1. 40-50 db

       2. 30-40 db

 

         x. 20-30 db

TOTÓ Portya4 idegen szavak I.

1. Mit jelent az „Avanzsál” szó?

              1. közeledik

            2. előrelép a rangsorban

            x. reménykedik

 

2. Mit jelent az „Atlasz” szó?

              1. lapockacsont

            2. koponyacsont

            x. nyakcsigolya

 

3. Mit jelent az „Mobilizál” szó?

              1. ingatlant pénzzé tesz

            2. módosít

            x. mozgósít

 

4. Mit jelent az „Konveniál” szó?

              1. összehajlik

            2. társalog

            x. megfelel

 

5. Mit jelent az „Fermán” szó?

              1. erjesztő anyag

            2. szultáni kézjeggyel ellátott rendelet

            x. szünet a zenében

 

6. Mit jelent az „Tandem” szó?

              1. divatos tánc

            2. kétüléses kerékpár

            x. tartálykocsi

 

7. Mit jelent az „Litográfia” szó?

              1. fényképezés

            2. részlettanulmány

            x. kőnyomat

 

8. Mit jelent az „Fraktúra” szó?

              1. csonttörés

            2. párton belüli csoportosulás

            x. tisztség, feladatkör

 

9. Mit jelent az „Alfabetikus” szó?

              1. vizsga

            2. varázslat

            x. sorrend

 

10. Mit jelent az „Sztetoszkóp” szó?

              1. magasságmérő

            2. orvosi hallgató cső

            x. földrengésjelző

 

11. Mit jelent az „Maróni” szó?

              1. gyermekbetegség

            2. szelídgesztenye

            x. csőtészta

 

12. Mit jelent az „Tonométer” szó?

              1. hangmérő

            2. vérnyomásmérő

            x. csillagászati óra

 

13. Mit jelent az „Parafál” szó?

              1. dugót gyárt

            2. kézjeggyel ellát

            x. megbénít

 

+1. Mit jelent az „Beriberi” szó?

              1. vitaminhiány következtében fellépő betegség

            2. D-Afrikai bennszülött törzs

 

            x. bogyós növény

TOTÓ Portya4 idegen szavak ii.

1. Mit jelent az „Autokrata” szó?

            1. zsarnok, kényúr

       2. önműködő berendezés

         x. önbíráló

 

2. Mit jelent a „Labirintus” szó?

            1. belső fül

       2. kis agy része

         x. orrjárat

 

3. Mit jelent a „Kvadrál” szó?

            1. engedelmeskedik

       2. perel

         x. összevág (valamit)

 

4. Mit jelent a „Persziflázs” szó?

            1. perzsa felségjel

       2. irodalmi paródia

         x. megtanácskozás

 

5. Mit jelent a „Aposztrofál” szó?

            1. valakihez fordul

       2. megváltoztat

         x. tiltakozik

 

6. Mit jelent a „Abszolvál” szó?

            1. lelép

       2. érettségizik

         x. iskolát elvégez, befejez

 

7. Mit jelent a „Expanzió” szó?

            1. túlérzékenység

       2. terjeszkedés

         x. mentség

 

8. Mit jelent a „Iden-tikus” szó?

            1. botrányos

       2. békés

         x. azonos

 

9. Mihez kapcsolódik a „Sztoikus” jelző?

            1. tartás

       2. szépség

         x. nyugalom

 

10. Mit jelent a „Repríz” szó?

            1. színházi felújítás

       2. meglepetés

         x. képviselet

 

11. Mit jelent a „Magnólia” szó?

            1. földrengésmérés

       2. hangszer

         x. liliomfa

 

12. Mit jelent a „Paralógia” szó?

            1. mértani fogalom

       2. hasonlatosság

         x. téves következtetés

 

13. Mit jelent a „Permanencia” szó?

            1. kitartás

       2. folytonosság

         x. őméltósága

 

+1. Mit jelent a „Kvaccs” szó?

            1. sajtféle

       2. gyengén szeszes ital

 

         x. sületlenség

TOTÓ Portya4 írói álnevek

1. Kinek volt az írói álneve O’Neyros?

              1. Heltai Jenő

       2. Szép Ernő

         x. Kosztolányi Dezső

 

2. Benedek Elek írói álneve, Ön szerint melyik az alábbiakból?

              1. Sombucus

       2. Székely Huszár

         x. Virgonc Gergely

 

3. Egyik írónk Veigelsberg Hugó néven látta meg a napvilágot. Milyen néven lett híressé?

            1. Molnár Ferenc

       2. Herczeg Ferenc

         x. Ignotus Pál

 

4. Az alábbi nevek egyetlen író álnevei voltak: Homonnai, Lator György, Pörögei Kis Pál. Ki az író?

            1. Arany János

       2. Petőfi Sándor

         x. Vajda János

 

5. Kinek volt az írói álneve Rezeda Marcell?

            1. Krúdy Gyula

       2. Rákosi Viktor

         x. Bajza József

 

6. Kossuth Lajos írói álneve, Ön szerint melyik az alábbiakból?

            1. Spartacus

       2. Sipulusz

         x. Ramway

 

7. Egyik írónk Szathmáry Józsefként látta meg a napvilágot. Milyen néven lett híressé?

            1. Czuczor Gergely

       2. Szigligeti Ede

         x. Csiky Gergely

 

8. Az alábbi nevek egyetlen író álnevei voltak: Egy ismeretlen, Kákay Aranyos, Mohoray Pál. Ki az író?

            1. Móricz Zsigmond

       2. Mikszáth Kálmán

         x. Eötvös Károly

 

9. Kinek volt az írói álneve Sebők deák?

            1. Janus Pannonius

       2. Pázmány Péter

         x. Tinódi Lantos Sebestyén

 

10. Herczeg Ferenc írói álneve Ön szerint melyik az alábbiakból?

            1. Katang

       2. Mustármag

         x. Tegzes

 

11. Egyik írónk Grosschimid Sándorként látta meg a napvilágot. Milyen néven lett híressé?

            1. Madách Imre

       2. Márai Sándor

         x. Molnár Ferenc

 

12. Az alábbi nevek egyetlen író álnevei voltak: Kakas Márton, Kis Endymion, Sajó. Ki az író?

            1. Jókai Mór

       2. Jósika Miklós

         x. Kemény Zsigmond

 

13. Kinek volt az írói álneve Széplaky Erneszt?

            1. Bajza József

       2. Kármán József

         x. Kisfaludy Károly

 

+1. Vörösmarty Mihály írói álneve, Ön szerint melyik az alábbiakból?

            1. Vágotai Kálmán

       2. Virgonc Gergely

 

         x. Zalánfi Kornél

TOTÓ Portya4 íz

   1. Ki írt Édes címmel könyvet egy gyermekről, aki nagyon szereti a cukrot?

              1. Szép Ernő

       2. Krúdy Gyula

         x. Reviczky Géza

 

2. Mikor jött divatba a költészetben a Dolce stil nuovo – az édes új stílus?

              1. XII. sz.

       2. XIII. sz.

         x. XIV. sz.

 

3. Melyik nagy költőnk hívta „Édes”-nek az édesanyját?

            1. Petőfi Sándor

       2. Ady Endre

         x. József Attila

 

4. Mikor jelent meg először az Édes anyanyelvünk című mű?

            1. 1912

       2. 1938

         x. 1946

 

 

5. Melyik országban volt szerepe a sónak, a nemzeti függetlenségi mozgalomban?

            1. Brazília

       2. India

         x. USA

 

6. „Szeretlek, te édes mostoha” – kinek, melyik verséből idéztünk?

            1. József Attila: Óda

       2. Ady Endre: Vallomás a szerelemről

         x. Vajda János: Utolsó dal, Ginához

 

7. Hol tanyázott Savanyú Jóska, a betyár?

            1. Mátra

       2. Bükk

         x. Bakony

 

8. Kinek a meséjében mondja a róka, a számára elérhetetlenül magasan nőtt falatra, hogy: „savanyú a szőlő”?

            1. La Fontaine

       2. Aesopus

         x. Benedek Elek

 

9. Ki sóhajtott így versében: „csöppenj bé keserű életem poharába, édes szerelem!”?

            1. Arany János

       2. Petőfi Sándor

         x. Vajda János

 

10. Ki nevezte először édes hazának Magyarországot?

            1. Janus Pannonius

       2. Mikes Kelemen

         x. Balassi Bálint

 

11. Melyik világhírű operában hallhatjuk az „Én édes bűvös álmom” kezdetű kvartettet?

            1. Puccini: Bohémélet

       2. Verdi: Álarcosbál

         x. Donizetti: Szerelmi bájital

 

12. Melyik neves írónknak jelent meg A só íze című tanulmánykötete?

            1. Illyés Gyula

       2. Illés Endre

         x. Hegedűs Géza

 

13. Melyik világhírű író vezeték neve jelent magyarul: keserűt?

            1. T. Dreiser

       2. M. Gorkij

         x. S. Heym

 

+1. Egy világhírű amerikai író, magyarul Szerelemcsütörtök címmel megjelent művének eredeti címe, Édes csütörtököt jelent. Ki az író?

            1. Henry Miller

       2. Truman Capote

 

         x. Steinbeck

TOTÓ Portya4 kutya

1. Milyen fajta kutya volt Jack London éneklő kutyája, Jeromos?

              1. skót juhász

            2. bernáthegyi

            x. ír terrier

 

2. Melyik a felsoroltak közül a legapróbb termetű kutyafajta?

              1. gordon szetter

            2. dobermann

            x. pekingi pincsi

 

3. Melyik a felsoroltak közül a legnagyobb termetű kutyafajta?

              1.  Dog

            2.  Skót juhász

            x.  Bernáthegyi

 

4. Hány őst szoktak feltüntetni a fajtiszta kutya származási lapján?

              1.  4

            2.  12

            x.  30

 

5. Ki írta a Kutyaévek című világsikerű regényt?

              1.  Klauss Mann

            2.  Stefan Heym

            x.  Günter Grass

 

6. Mi a neve, Mézga Géza Aladár kutyájának?

              1.  Pletyka

            2.  Blöki

            x.  Fickó

 

7. Kinek kezdődik így, Kutyám című verse:

    „Ádáz kutyám, itt heversz mellettem

    Amióta a gazdád lettem.”?

              1.  Babits Mihály

            2.  Kosztolányi Dezső

            x.  Szabó Lőrinc

 

8. A Légyhű magadhoz című regény világsikerű írója, Eric Knight, kutyaregényt is írt. Mi volt a címe?

              1.  Niki

            2.  A tigriscsíkos kutya

            x.  Lassie hazatért

 

9. Itt van a kutya eltemetve! Kitől ered ez a sokak által használt szólás?

              1.  Kautsky

            2.  Diogenész

            x.  Hans Sacks

 

10. Melyik mesterséges bolygónak volt Lajka kutya 1957. november 3.-án az utasa?

              1.  Vosztok

            2.  Szputnyik II.

            x.  Szaljut II.

 

11. Melyik Cooper indiánregényben szerepel a Hektor nevű kutya?

              1.  Nyomkereső

            2.  Utolsó Mohikán

            x.  Bőrharisnya

 

12. Ki írta a Niki című számos nyelven megjelent kutyanovellát?

              1.  Déry Tibor

            2.  Fekete István

            x.  Mesterházy Lajos

 

13. A kutya. Melyik ógörög filozófus csúfneve volt ez?

              1.  Epikurosz

            2.  Diogenész

            x.  Szolón

 

+1. Eb ura fakó. Mai napságtul fogvást … nem királyunk. Kit fosztottak meg e szavakkal a trónjától?

              1.  I. József

            2.  II. József

 

            x.  Mária Terézia

TOTÓ Portya4 külföldi film

1. Író: Godard, Truffaut, Operatőr: R. Coutard

    Szereplők: J. P. Belmondó, J. Seberg,     D. Boulanger   – 1960-?

              1. Godard: Éli az életét

       2. Godard: Kifulladásig

         x. Truffaut: Jules és Jim

 

2. Író: Marguerite Duras, Operatőr: Visrny, Michio

    Szereplők: Emmanuelle Riva, Eiji Okoda, Bernard Fresson – 1959-?

              1. Resnais: Muriel

       2. Resnais: Szerelmem Hirosima

         x. Resnais: Tavaly Marienbadban

 

3. Író: Bunuel, J. C. Carriere             Operatőr: R. Fellous

    Szereplők: J. Moreau, M. Piccoli, F. Lugagne – 1963 -?

            1. Bunuel: A nap vége

       2. Bunuel: Tristana

         x. Bunuel: Egy szobalány naplója

 

4. Író: R. Rose                               Operatőr: B. Kaufman

    Szereplők: Henry Fonda, E. G. Marshall, J. Warden – 1956 -?

            1. Sidney Lumet: A domb

       2. Sidney Lumet: 12 dühös ember

         x. Sidney Lumet: Az Anderson magnószalagok

 

5. Író: N. Dougles, H. J. Smith            Operatőr: Ernest László

    Szereplők: Spencer Tracy, Frederich March, Gene Kelly -1961-?

            1. S. Kramer: A legénylakás

       2. S. Kramer: Ítélet Nürnbergben

         x. S. Kramer: Bolond, bolond, bolond világ

 

6. Író:  B. Wilder, A. Diamond                        Operatőr: J. Lashalle

     Szereplők: Jack Lemmon, Shirley Machlaine, R. Walston -1960-?

            1. B. Wilder: A legénylakás

       2. B. Wilder: Férfiszenvedély

         x. B. Wilder: Van, aki forrón szereti

 

7. Író: E. Concini, A. Gionetti, P. Germi       Operatőr: L. Barbani

    Szereplők: M. Mastroianni, D. Rocca, S. Sandrelli -1961-?

            1. P. Germi: A szalmaözvegy

       2. P. Germi: Elcsábítva és elhagyatva

         x. P. Germi: Válás olasz módra

 

8. Író: Campanile, Franciosa, Medioli, Visconti          Operatőr: Rotunno

     Szereplők: B. Lancaster, A. Delon, C. Cardinale, P. Stoppa -1962-?

            1. Visconti: Roccó és fivérei

       2. Visconti: Párduc

         x. Visconti: Megszállottság

 

9. Író: Antonioni, Flaiano, Guerra              Operatőr: Venanno

     Szereplők: M. Mastroianni, J. Moreau, B. Wicki, Monica Vitti -1961-?

            1. Antonioni: Napfogyatkozás

       2. Antonioni: Az éjszaka

         x. Antonioni: A kaland

 

10. Író:  Fellini, T. Pinelli                      Operatőr: Martelli

       Szereplők: G. Masina, A. Quinn, R. Basehart -1954-?

            1. F. Fellini: Cabiria éjszakái

       2. F. Fellini: Országúton

         x. F. Fellini: A bikaborjak

 

11. Író: M. Kakoyannis                          Operatőr: W. Lassally

      Szereplők: A. Quinn, A. Bates, I. Papas, I. Kedrova -1965-?

            1. M. Kakoyannis: Zorba a görög

       2. M. Kakoyannis: Vasárnap soha

         x. M. Kakoyannis: Akinek meg kell halnia

 

12. Író: Logan: Dimond, Thoeren, Wilder            Operatőr: C. Lang

      Szereplők: J. Lemmon, T. Curtis, M. Monroe, G. Raft -1959-?

            1. Wilder: Van, aki forrón szereti

       2. Wilder: Irma, te édes

         x. Wilder: Sógorom a zugügyvéd

 

13. Író: Clouzot, Geronimi                              Operatőr: A. Thirard

      Szereplők: Y. Montand, C. Vanel, V. Clouzot, P. von Eyck -1951-?

            1. H. G. Clouzot: Igazság

       2. H. G. Clouzot: Az ördöngösök

         x. H. G. Clouzot: A félelem bére

 

+1. Író: C. Spaak, J. Renoir                 Operatőr: Matras, C. Renoir, Baumeaud

       Szereplők: J. Gabin, E von Stroheim, Dita Parlo -1937-?

            1. J. Renoir: Állat az emberben

       2. J. Renoir: A nagy ábránd

 

         x. J. Renoir: Miénk az élet

TOTÓ Portya4 lovas

a1. Egy angol király Shakespeare drámájában egy országot adott egy lóért. Kiről van szó?

              1. III. Richárd

       2. V. Henrik

         x. Macbeth

 

2. MI a neve a trójai háborúból ismert Agamennón csodalovának?

              1. Podorgosz

       2. Incitatus

         x. Aithé

 

3. Mi a neve Don Quijote gebéjének?

            1. Fecske

       2. Rocinante

         x. Lucifer

 

4. Mi a reccs – reccs nyihaha?

            1. Víziló

       2. Lódarázs

         x. Trójai faló

 

5. Ki írt regényt egy Flórián nevű lóról?

            1. Felix Salten

       2. Kolozsvári G. E.

         x. Robert Merle

 

6. Ki írta a Csutak és a szürke ló című könyvet?

            1. Mándi Iván

       2. Csurka István

         x. Rákossy Gergely

 

7. Ki írta az alábbi elbeszéléseket: Ló, búza, ember és a ló meg az öregasszony?

            1. Örkény István

       2. Mesterházy Lajos

         x. Déry Tibor

 

8. Melyik Arany János balladában olvasható, hogy valaki

     „Csalogatja csemegével Muci paripáját”?

            1. Rozgonyiné

       2. Zács Klára

         x. Ágnes Asszony

 

9. Melyik Budapesti Múzeum őrzi Delacroix: Vihartól megvadult ló című képét?

            1. Nemzeti Galéria

       2. Szépművészeti Múzeum

         x. Iparművészeti Múzeum

 

10. Frissen száguld jó lovam – éneklik egy operában. Mi az opera címe?

            1. Don Pasquale

       2. Állarcosbál

         x. Parasztbecsület

 

11. Ki a Könnyűlovasság című zenemű szerzője?

            1. J. Strauss

       2. Offenbach

         x. Suppé

 

12. Fakó lovam Murza

       Lajta vizét megússza

       hangzik egy régi kuruc dalban. Kinek a lováról van szó ebben?

            1. Vak Bottyán

       2. Rákóczi fejedelem

         x. Balogh Ádám

 

13. MI Kodály Zoltán: Háry János című művében, Háry lovának a neve. amely számára, gazdája dupla adagot kér Máris Lujzától?

            1. Holló

       2. Fecske

         x. Galamb

 

+1. Melyik Pesti színház mutatta be A versenyló halála című Csingiz Ajtmatov regényéből készült darabot?

            1. Bárka

       2. Kamra

         x. Mikroszkóp Színpad

 

TOTÓ Portya3

Játékgyűjtemény Rejtvény

TOTÓ Portya3 földrajzi nevek

1. Mit jelent magyarul Argentína neve?

              1. Ezüstország

       2. Folyók közötti ország

         x. Isten ajándéka

 

2. Mit jelent magyarul a Bajkál név?

              1. Béke helye

       2. Gazdag tó

         x. Nagyobb tó

 

3. Mit jelent magyarul Chicago neve?   

            1. Büdös mocsár

       2. Hatalmas város

         x. Sóstó városa

 

4. Mit jelent magyarul Grönland neve?

            1. Kancakert

       2. Nagyobb sziget

         x. Zöld föld

 

5. Mit jelent magyarul Koppenhága neve?

            1. Árus kikötő

       2. Gazdag kikötő

         x. Kék kikötő

 

6. Mit jelent magyarul Liverpool neve?

            1. Hársváros

       2. Mocsár város

         x. Város a tenger felett

 

7. Mit jelent magyarul Malmö neve?

            1. Havas fűrész

       2. Homok sziget

         x. Új város

 

8. Mit jelent magyarul Peking neve?

            1. Déli főváros

       2. Északi főváros

         x. Keleti főváros

 

9. Mit jelent magyarul Szarajevó neve?

            1. Szép város

       2. Szeráj város

         x. Sziklavár

 

10. Mit jelent magyarul az Ural neve?

            1. Egyenlítő

       2. Jégföld

         x. Öv

 

11. Mit jelent magyarul Vlagyivosztok neve?

            1. A kikötő

       2. Fehérvár

         x. Kelet ura

 

12. Mit jelent magyarul Weimar neve?

            1. Mártírhegy

       2. Puha mocsár

         x. Óvár

 

13. Mit jelent magyarul München neve?

            1. Béke lakása

       2. Egybefolyók

         x. Szerzetesek városa

 

+1. Mit jelent magyarul Brit neve?

            1. Fürdő

       2. Kilátó

 

         x. Tarka

TOTÓ Portya3 főváros

1. Melyik ország fővárosa Dakar?

              1. Ruanda

       2. Szenegál

         x. Tanzánia

 

2. Melyik ország fővárosa Bogota?

              1. Costa Rica

       2. Csád

         x. Kolumbia

 

3. Melyik ország fővárosa Accra?

            1. Ghána

       2. Kenya

         x. Nepál

 

4. Melyik ország fővárosa Lusaka?

            1. Angola

       2. Zimbabwe

         x. Zambia

 

5. Melyik ország fővárosa Kingston?

            1. Haiti

       2. Honduras

         x. Jamaica

 

6. Melyik ország fővárosa Vadúz?

            1. Honduras

       2. Liechtenstein

         x. Új – Zéland

 

7. Melyik ország fővárosa Mogadishu?

            1. Kenya

       2. Szomália

         x. Uganda

 

8. Melyik város a fővárosa Sri – Lankának?

            1. Banjul

       2. Colombo

         x. Dodoma

 

9. Melyik város a fővárosa Marokkónak?

            1. Bamako

       2. Rabat

         x. Tripoli

 

10. Melyik város a fővárosa Nepálnak?

            1. Bamako

       2. Islamabad

         x. Katmandu

 

11. Melyik város a fővárosa Costa Ricának?

            1. La Paz

       2. Porto – Novo

         x. San José

 

12. Melyik város a fővárosa Paraquaynak?

            1. Asuncion

       2. Manaqua

         x. Caracas

 

13. Melyik város a fővárosa Kazasztánnak?

            1. Asztana

       2. Asgabat

         x. Biskek

 

+1. Melyik ország fővárosa Baku?

            1. Örményország

       2. Grúzia

 

         x. Azerbajdzsán

TOTÓ Portya3 gyermek

1. Enfant terrible – rettenetes gyermek – mondjuk bizonyos kellemetlen emberekről. Kiről is?

              1. csintalan

       2. konok, veszekedős

         x. illetéktelen előtt fecsegők

 

2. Az első irodalmi értékű magyar gyermeklap az Én Újságom volt. Alapítói Benedek E. és Pósa L. voltak. Mikor jelent meg először?

              1. 1889

       2. 1895

         x. 1905

 

3. Mikor tartják hazánkban a gyermeknapot?

            1. Május első vasárnapján

       2. Május utolsó vasárnapján

         x. Május 17.-én

 

4. Mikor alapították a Fóti Gyermekvárost?

            1. 1948

       2. 1952

         x. 1958

 

5. Kinek melyik darabjában szerepel az alábbi követelés:

     Hagyjátok az anyának gyermekét! ?

            1. Madách Imre: Mózes

       2. Madách Imre: Az ember tragédiája

         x. Katona József: Bánk bán

 

6. Ki a szerzője a Múlnak a gyermekévek című népszerű slágernek?

            1. Ihász Gábor

       2. Presser – Adamis

         x. Illés – Bródy

 

 

 

7.  A gyermeklélektan tudományát egy Preyer nevű pszichológus alapította. A múlt század hányadik harmadában?

            1. Első harmadában

       2. Második harmadában

         x. Harmadik harmadában

 

8. Hány 14 éven aluli gyermek él hazánkban?

            1. 1,5 millió

       2. 1,8 millió

         x. 2,1 millió

 

9. Kit tekintenek Magyarországon fiatalkorúnak?

            1. 16 éves korig

       2. 18 éves korig

         x. 20 éves korig

 

10. Mikor nyílt meg az első óvoda Magyarországon?

            1. 1828

       2. 1849

         x. 1896

 

11. Mióta van Magyarországon ifjúsági törvény?

            1. 1957

       2. 1966

         x. 1971

 

12. Egy múlt századbeli, ma már édeskésnek ható kifejezés: angyalkert. Mi a jelentése?

            1. Bölcsőde

       2. Óvoda

         x. Játszótér

 

13. Ki nevezte a munkásokat az anyag gyermekeinek?

            1. Váci Mihály

       2. Radnóti Miklós

         x. József Attila

 

+1. Honnan származik a „Nem mese ez gyermek…” szállóige?

            1. Arany János: Családi kör

       2. József Attila: Altató

 

         x. Karinthy Frigyes: Mene tekel

TOTÓ Portya3 harang

1. A harang ősrégi jelzőeszköz. De vajon mikor iktatták be a keresztény vallás szertartásaiba a harangot?

              1. IV. század

       2. VI. század

         x. VIII. század

 

2. Mi volt az a bizonyos harangjog, amely a hadvezéreket évszázadokon át, egész a XIX. sz. elejéig megillette?

              1. harangtorony állítás joga

       2. hadisarc jog a harang súlyának mennyiségéig

         x. az elfoglalt város harangjai a tüzérparancsnok tulajdonába mentek át

 

3. Melyik Magyarország legnagyobb harangja?

            1. pannonhalmi apátságé

       2. pécsi székesegyházé

         x. szegedi dómé

 

4. Ami a harangnál is szebben szól: az a harangjáték. Ki találta fel?

            1. Gyemjan Bednij

       2. Knech Bertalan

         x. Vasco Protolini

 

5. KI a világirodalom leghíresebb harangozója?

            1. Quasimodo

       2. Don Juan

         x. I. Pál pápa

 

6. Mióta jelzi harangszó dél – t, a magyar rádióban?

            1. 1928.

       2. 1938.

         x. 1948.

 

7. Melyik városban harangoznak délnél egy órával korábban, azaz 11-órakor?

            1. Kőszeg

       2. Eger

         x. Szigetvár

 

8. Amikor még nem volt déli harangszó, mivel jelezték a delet?

            1. ágyúszó

       2. dobolás

         x. trombitaszó

 

9. Kinek melyik balettje kezdődik azzal, hogy a színpadon kiragasztanak egy harangavatás alkalmával rendezett táncversenyre vonatkozó hirdetményt?

            1. Csajkovszkij: Diótörő

       2. Csajkovszkij: Hattyúk tava

         x. Delibes: Coppelia

 

 

10. Melyik a világ legnagyobb harangja?

            1. kölni dóm

       2. krakkói Wawel székesegyház

         x. moszkvai Kreml

 

11. Ki volt az a Ny-Európai emigrációba kényszerült orosz író, aki Kolokol (Harang) c. 1857-ben lapot indított Londonban?

            1. Dosztojevszkij

       2. Herzen

         x. Turgenyev

 

12. Ki írta a Bázeli harangok c. regényt?

            1. L. Aragon

       2. S. Maugham

         x. A. Mauris

 

13. Miért öntik „harang” alakúra a harangokat?

            1. öntés így tökéletesebb

       2. Egyiptomi hagyomány miatt

         x. a harang alakjának hangolási lehetősége miatt

 

+1. Mikor állítottak fel déljelző harangot a Gellérthegyen?

            1. 1689.

       2. 1830.

 

         x. 1896.

TOTÓ Portya3 helyesírás i.

1. Hogyan írjuk helyesen?

            1. sebbellobbal

       2. sebbel – lobbal

         x. sebbel lobbal

 

2. Hogyan írjuk helyesen?

            1. termeléselőírányzat

       2. termelés – előirányzat

         x. termelés előirányzat

 

3. Hogyan írjuk helyesen?

            1. rendbehoz

       2. rendbe – hoz

         x. rendbe hoz

 

4. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Egyetmást

       2. Egyet – mást

         x. Egyet mást

 

5. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Holnaputáni

       2. Holnap – utáni

         x. Holnap utáni

 

6. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Ittartózkodást

       2. Itt – tartózkodást

         x. Itt tartózkodást

 

7. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Négyezerhatszázhúsz

       2. Négyezer – hatszázhúsz

         x. Négyezer hatszázhúsz

 

8. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Rájuknéz

       2. Rájuk – néz

         x. Rájuk néz

 

9. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Girbegörbe

       2. Girbe – görbe

         x. Girbe görbe

 

10. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Többezer

       2. Több – ezer

         x. Több ezer

 

11. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Harisnyakiárusítás

       2. Harisnya – kiárusítás

         x. Harisnya kiárusítás

 

12. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Tűzoltólaktanya

       2. Tűzoltó – laktanya

         x. Tűzoltó laktanya

 

13. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Harmadfél

       2. Harmad – fél

         x. Harmad fél

 

+1. Hogyan írjuk helyesen?

            1. Keramitburkolat

       2. Keramit – burkolat

 

         x. Keramit burkolat

TOTÓ Portya3 helyesírás II.

1. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Alumíniumedény

       2. Alumínium – edény

         x. Alumínium edény

 

2. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Résztvesz

       2. Részt – vesz

         x. Részt vesz

 

3. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Ezerkilencszázhetvennégy

       2. Ezerkilencszáz – hetvennégy

         x. Ezerkilencszáz hetvennégy

 

4. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Gépkocsialkatrész

       2. Gépkocsi – alkatrész

         x. Gépkocsi alkatrész

 

5. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Huszonnégyéves

       2. Huszonnégy – éves

         x. Huszonnégy éves

 

 

6. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Mendemonda

       2. Mende – monda

         x. Mende monda

 

7. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Sakkör

       2. Sakk – kör

         x. Sakk kör

 

8. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Földközitengeri

       2. Földközi – tengeri

         x. Földközi tengeri

 

9. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Energiagazdálkodás

       2. Energia – gazdálkodás

         x. Energia gazdálkodás

 

10. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Negyedízben

       2. Negyed – ízben

         x. Negyed ízben

 

11. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Kosárlabdaegyüttes

       2. Kosárlabda – együttes

         x. Kosárlabda együttes

 

12. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Közlekedésrendészet

       2. Közlekedés – rendészet

         x. Közlekedés rendészet

 

13. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Ösztöndíjkiutalás

       2. Ösztöndíj – kiutalás

         x. Ösztöndíj kiutalás

 

+1. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Menetközben

       2. Menet – közben

 

         x. Menet közben

TOTÓ Portya3 helyesírás iii.

1. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Alabástromszobor

       2. Alabástrom – szobor

         x. Alabástrom szobor

 

2. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Amerikabarát

       2. Amerika – barát

         x. Amerika barát

 

3. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Autóbuszközlekedés

       2. Autóbusz – közlekedés

         x. Autóbusz közlekedés

 

4. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Békevilágtanács

       2. Béke – világtanács

         x. Béke Világtanács

 

5. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Cirillbetű

       2. Cirill – betű

         x. Cirill betű

 

6. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Bizalmitestület

       2. Bizalmi – testület

         x. Bizalmi testület

 

7. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Dohányzószakasz

       2. Dohányzó – szakasz

         x. Dohányzó szakasz

 

 

8. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Előadássorozat

       2. Előadás – sorozat

         x. Előadás sorozat

 

9. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Hathónapos

       2. Hat – hónapos

         x. Hat hónapos

 

10. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Hálókocsipótjegy

       2. Hálókocsi – pótjegy

         x. Hálókocsi pótjegy

 

11. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Vöröskáposzta

       2. Vörös – káposzta

         x. Vörös káposzta

 

12. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Idegösszeroppanás

       2. Ideg – összeroppanás

         x. Ideg összeroppanás

 

13. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Orvosszakértő

       2. Orvos – szakértő

         x. Orvos szakértő

 

+1. Hogyan írjuk helyesen?

              1. Labdarúgócsapat

       2. Labdarúgó – csapat

 

         x. Labdarúgó csapat

TOTÓ Portya3 hideg

1. A legutóbbi negyedkori jégkorszak mintegy 2 – 2, 5 millió esztendővel ezelőtt kezdődött. És mikor ért végett?

              1. 150. 000 éve

       2.   15. 000 éve

         x. nem ért véget

 

2. Cseres Tibor nagy sikert aratott regényének a Hideg napoknak mikor játszódik a cselekménye?

              1. 1941

       2. 1942

         x. 1943

 

3. Mi a hidegágy?

            1. eszkimó szánkó

       2. ideggyógyászati eszköz

         x. növénytermesztésben használt kerti ágy (ágyás)

 

4. Testünknek ugyanazokkal a részeivel érezzük a hideget, mint a meleget?

            1. Igen

       2. Nem

         x. Csak egyes testrészeknél

 

5. Ki az a sok telet átfagyoskodott költőnk, aki az alábbi verset írta?

     „Egy telem Debrecenben

       A puszta télen

       A téli esték

       A téli világ”

            1. Berzsenyi Dániel

       2. Csokonai Vitéz Mihály

         x. Petőfi Sándor

 

6. Melyik rendező alkotta a Jégmezők lovagja c. szovjet filmet?

            1. Dovzsenko

       2. Eizenstein

         x. Pudovkin

 

7. Mit gondol, mennyi a súlya 1 köbméter frissen hullott hónak?

            1.   30 kg

       2. 110 kg

         x. 200 kg

 

8. Ki írta a Hidegvérrel című dokumentumregényt?

            1. Saul Bellow

       2. Truman Capote

         x. Jack Kerauac

 

9. Költöző madár-e a hósárkány?

            1. Igen

       2. Nem

         x. Nem is madár

 

10. Kinek a műve a Tűnt idők szép asszonyai című ballada, amelynek szállóigévé vált szavaival gyakran sóhajtunk fel: De hol van a tavalyi hó?

            1. Chateaubriand

       2. Alfred de Musset

         x. Francois Villon

 

11. Ki az, aki olvadékony hóból óriási szobrot épített Firenze népének szórakoztatására?

            1. Donatello

       2. Leonardo da Vinci

         x. Michelangelo

 

12. Régi tapasztalaton alapuló néphit szerint: ha a holdat ködfátyol övezi, azaz udvara van, hamarosan … mi lesz?

            1. eső vagy hó

       2. jó idő

         x. időváltozás

 

13. Ha megfagy az eső, mi lesz belőle?

            1. dara

       2. dér

         x. zúzmara

 

+1. A jégeső télen szenzáció számba menő ritkaság. Milyen feltétel miatt?

            1. 0 fok feletti hőmérséklet kell hozzá

       2. viharos zivatar kell hozzá

         x. csak akkor esik, ha nincs felhő

TOTÓ Portya2

Játékgyűjtemény Rejtvény

TOTÓ Portya2 divatcikk

1. Melyik francia építész-színész emlékét őrzi az 1975-ben alapított Arany szalmakalap díj?

              1. I. Montand

       2. Chavallier

         x. Aznavur

 

2. Örkény István melyik művében esznek meg egy mustárszínű tiroli kalapot, babérlevéllel és csipetnyi majoránnával pácolva?

              1. A párbaj

       2. Vendégek

         x. Budai böjt

 

3. Melyik magyar festő tett halhatatlanná egy lila női ruhát?

            1. Csók István

       2. Ferenczy Károly

         x. Szinyei Merse Pál

 

4. Milyen hangszer a high – hat (Magyarul: magas kalap) nevű?

            1. Elektromos

       2. Fúvós

         x. Ütő

 

5. Először is tovalebben         Lenge bájjal kalapom

     Majd köpenykém tán még szebben    És a szablyát megkapom.

     Melyik színdarabból idéztünk?

            1. Rostand: Cyrano de Bergerac

       2. Shakespeare: Othello

         x. G. B. Shaw: Barbara őrnagy

 

6. Melyik mesehős veszti el a cipellőjét?

            1. Óz

       2. Világszép nádszál királykisasszony

         x. Hamupipőke

 

7. Melyik operában éneklik a kabátáriát?

            1. Donizetti: Don Pasquale

       2. Puccini:    Bohémélet

         x. Verdi:       Trubadúr

 

8. Melyik Chaplin filmben hangzik fel, a két piciny, fehér balettcipőről szóló, slágerré vált dal zenéje?

            1. Aranyláz

       2. Rivaldafény

         x. Modern idők

 

9. Melyik az a Moliére darab, amelyben a hős csak úgy járul hozzá gyermekei házasságához, ha készíttetnek neki egy öltözet ruhát?

            1. Úrhatnám polgár

       2. Tartuffe

         x. A fösvény

 

10. Melyik városról nevezték el a széles karimájú, szalaggal és virággal díszített női Florentin kalapot?

            1. Trento

       2. Firenze

         x. Foggia

 

11. Melyik opera része a kesztyűária?

            1. Csajkovszkij: Anyegin

       2. Verdi: Rigoletto

         x. Wagner: Lohengrin

 

12. Kinek melyik versében „Alszik a széken a kabát”?

            1. Heltai Jenő: Csavargó

       2. József Attila: Altató

         x. Tóth Árpád: Hajnali szerenád

 

13. Kinek tulajdonítják azt a mondást, hogy a divat – akár a történelem – folytonosan ismétli önmagát

            1. Maria Antoinette

       2. Madame Dubarry

         x. Rose Bertin

 

+1. Melyik ruhadarabról írta Arany János: hogy „ha felteszem: magasság, ha leveszem: mélység”?

            1. Cipő

       2. Kabát

 

         x. Cilinder

TOTÓ Portya2 Duna

1. Hol található a Duna Múzeum?

              1. Esztergom

       2. Győr

         x. Komárom

 

2. Melyik évben tette első útját Dunán gőzhajó?

              1. 1808

       2. 1831

         x. 1844

 

3. Hány földrajzi pont tekinthető többé-kevésbé hiteles Duna – eredetnek

              1. 4

       2. 6

         x. 8

 

4. Hol indul Verne: A dunai hajós című regényének cselekménye, egy nevezetes halfogó versennyel?

              1. Ingolstadt

       2. Sigmaringen

         x. Ulm

 

5. Hol állt a Nibelung – ének szerint Attila palotája?

              1. Baja

       2. Esztergom

         x. Mohács

 

6. Mi ért véget valaha Einingnél?

              1. A Duna hajózhatósága

       2. A rómaiak erődítési vonala, a limes

         x. A vámhatár

 

7. Mi volt Mátyás király díszhajójának a neve?

              1. Aranygálya

       2. Beatrix

         x. Feketegálya

 

8. Ki írta a Duna vallomása című verset?

              1. Ady Endre

       2. Arany János

         x. József Attila

 

9. Mikor adták át a forgalomnak a közös Jugoszláv – Román zsilipet a Vaskapunál?

              1. 1962

       2. 1972

         x. 1982

 

10. Passaunál két folyó is ömlik a Dunába. Melyik kettő?

              1. Ilz – Inn

       2. Vltava – Isar

         x. Neckar – Lech

 

11. Melyik Duna menti városban végezték ki Lehel és Bulcsú vezéreket?

              1. Linz

       2. Passau

         x. Regensburg

 

12. „Búvár Kund” 1052-ben fúrta meg III. Henrik német császár hajóit, s ezzel megmentett egy magyar várost. Melyiket?

              1. Győr

       2. Komárom

         x. Pozsony

 

13. Mátyás király visegrádi palotáját a növényzet úgy benőte, hogy az utókor még a palota létezésében is kételkedett. Mikor tárták fel?

              1. 1898

       2. 1934

         x. 1946

 

+1. Meddig ment fel régen a fekete-tengeri víz a Dunán?

              1. Bajáig

       2. Budapestig

 

         x. Pozsonyig

TOTÓ Portya2 Ékszer

1. Melyik operában hangzik fel a híres ékszerária?

              1. Gounod: Faust

       2. Leoncavallo: Bajazzók

         x. Verdi: Aida

 

2. Mi a násfa?

              1. amulett

       2. karkötőként viselt egyiptomi női arany ékszer

         x. zománcos, drágakővel kirakott arany ékszer,

   nyakláncon viselve

 

3. Hol volt katonai kitüntetés a karkötő?

            1. Avaroknál

       2. Frankoknál

         x. Rómaiaknál

 

4.  A babona szerint bánatot, könnyeket okozó opál, drágakő vagy sem?

            1. Drágakő

       2. Nem drágakő

         x. Is-is

 

5. Mikor hozta divatba a brossnak nevezett melltűt Madame de Sévigné, francia írónő?

            1. XVI. sz.

       2. XVII. sz.

         x. XVIII. sz.

 

6.  A drágakővésés i.e. II. évezredben elterjedt formája, a máig is divatos gemma. Mi is pontosan a gemma?

            1. alakos díszítésű, metszett drágakő

       2. a kőbe több helyen történő befúrás alapján képződő minta

         x. monogramvésés a kőbe

 

7. Mit gondol, mennyi idő alatt fejlődik ki egy tenyésztésre befogott kagylóban a gyöngy?

            1. 3 év

       2. 5 év

         x. 7 év

 

8. Athénban, Szolón idején minden szabad ember köteles volt gyűrűt viselni. Miből készült az ógörög férfiak gyűrűje?

            1. borostyánból

       2. elefántcsontból

         x. fémből

 

9. Mi a halászgyűrű?

            1. bajt elhárító, mágikus karika

       2. pápai méltóság egyik jelvénye

         x. a halak csillagjegyében szülötteinek névgyűrűje

 

10. Mit nevez a népnyelv eleven ezüstnek?

            1. a falu bolondját

       2. a higanyt

         x. a talált pénzt

 

11. Mennyi az arany olvadáspontja?

            1. 810 oC

       2. 950 oC

         x. 1063 oC

 

12. Kik őrzik a görög regék varázserejű aranyalmáinak fáit?

            1. gráciák

       2. heszperidák

         x. párkák

 

13. Mit díszítettek valaha a gomb alakú, gyöngyös díszítésű, ékköves boglárral?

            1. fegyvert

       2. korona ékszereket

         x. könyvek tábláit összetartó kapcsokat

 

+1. Mit jelent az alábbi, kővel kapcsolatos fogalom: kámea?

            1. domborműszerű ábrázolással vésett kő

       2. kőfaragás és drágakővésés művészete

 

         x. vésett, alakos ábrázolással díszített drága vagy féldrágakő

TOTÓ Portya2 Elsők

1. Melyik volt az első csapat, amely elnyerte a Labdarúgó Világkupát?

              1. Liverpool

       2. Manchester United

         x. Real Madrid

 

2. Mikor gyúltak ki az első utcai lámpák Budán?

            1. 1777

       2. 1794

         x. 1805

 

3. Ki szerkesztette azt a szódavízgyártó gépet, amelynek alapján az első magyar szikvízüzem létesült?

            1. Flór Ferenc

       2. Jedlik Ányos István

         x. Morgó Tivadar

 

4. Mikor jelent meg első ízben Chaplin klasszikussá vált maszkjában a mozivásznon?

            1. 1914

       2. 1917

         x. 1925

 

5. Mettől meddig tartott az első keresztes háború?

            1. 1085 – 1088

       2. 1096 – 1099

         x. 1103 – 1106

 

6. Ki volt a pesti Nemzeti Színház első igazgatója?

            1. Bajza József

       2. Kisfaludy Károly

         x. Toldy Ferenc

 

7. Melyik olimpián indítottak először női versenyzőket?

            1. 1908 London

       2. 1912 Párizs

         x. 1920 Los Angeles

 

8. Ki adta ki az első magyar népmese gyűjteményt?

            1. Benedek Elek

       2. Gaál György

         x. Kármán József

 

9. Ki volt az első nem európai író, akit Nobel – díjjal tüntettek ki?

            1. Grazia Deledda

       2. Sinclar Lewis

         x. Rabindranath Tagore

 

10. Mikor rendezték meg az első könyvnapot, Supka Géza hírlapíró kezdeményezésére hazánkban?

            1. 1927

       2. 1938

         x. 1947

 

11. Kit neveznek az elsőszámú közellenségnek?

            1. Al Capone

       2. John Dillinger

         x. John Hinckley

 

12. Hol nyílt meg az első nyilvános Operaház Európában?

            1. Firenzében

       2. Milánóban

         x. Velencében

 

13. Mikor mutatták be a Lumiére fivérek Párizsban a világ első mozgófilmjét?

            1. 1895. március 22.

       2. 1895. december 28.

         x. 1896. február 19.

 

+1. Mikor emelkedett a levegőbe a Wright testvérekkel a fedélzetén az első repülőgép?

            1. 1899

       2. 1903

 

         x. 1908

TOTÓ Portya2 embertani

1. Miért nevezhetjük izmainkat kályhának?

              1. Mert védi a bennfutó ereket

       2. Mert a benne lévő oxidáció hőtermelő folyamat

         x. Mert vastagságával védi a mélyebb rétegeket a lehűléstől

 

2. Melyik az a páratlan emberi szerv, amely a test középvonalától nem balra helyezkedik el?

              1. Aorta

       2. Lép

         x. Máj

 

3. Mi a legfőbb különbség a belső és a külső elválasztású mirigyek között?

            1. A kivezetőcső jelenléte, vagy hiánya

       2. A sejtek fejlődése

         x. A váladék mennyisége

 

4. Melyik a leggyorsabban kimerülő érzékszervünk?

            1. Látó

       2. Szagló

         x. Halló

 

5. Melyik az a szervünk, amelynek csökkent működése, törpeséget okoz?

            1. Csecsemőmirigy

       2. Pajzsmirigy

         x. Tobozmirigy

 

6. Mi az, amihez az első és a második jelzőrendszer kölcsönhatása kell?

            1. Fogalmi megismerés

       2. Koordinált mozgás

         x. Színlátás

 

7.  Az emberben gát – lás jöhet létre, a…?

            1. Szokatlan erős ingerre

       2. Táplálékadásra

         x. Társításra

 

8. Kb. mennyit pihen vízszintes nyugalmi állapotban egy egészséges emberi szív, egy óra alatt?

            1.    72 sec

       2. 360 sec

         x. 720 sec

 

9. Melyik állapot felel meg a mellkas nyugalmi helyzetének?

            1. A belégzés előtti

       2. A kilégzés előtti

         x. A kilégzés utáni

 

10. Mivel van a legszorosabb kapcsolatban az állandó testhőmérséklet?

            1. A bőr alatti zsírréteg vastagságával

       2. A légző rendszer fejlettségével

         x. A teljesen elkülönült négyüregű szívvel

 

11. Kb. mennyi vér áramlik nyugalmi állapotban, egy egészséges felnőtt ember bal kamrájából az aortába, 45 perc alatt?

            1. 2,6 l

       2. 26 l

         x. 260 l

 

12. Kb. mennyi oxigént szív be átlagos körülmények között, egy tanuló, egy tanítási órán?

            1. 3 millió ml

       2. 70 l

         x. 350 l

 

13. Miért adható szükség esetén a 0-s vércsoportú vér, bárkinek?

            1. Mert nincs benne kicsapható anyag

       2. Mert nincs benne kicsapó anyag

         x. Mert se kicsapó, se kicsapható anyag nincs benne

 

+1. Melyik változat felel meg az átlagos, egészséges felnőtt ember adatainak?

            1. 4, 5 millió vörösvértest, 7000 fehérvérsejt, 300 ezer vérlemezke/mm3

       2. 4, 5 millió vörösvértest, 7500 fehérvérsejt, 150 ezer vérlemezke/mm3

 

         x. 6, 2 millió vörösvértest, 6500 fehérvérsejt, 320 ezer vérlemezke/mm3

TOTÓ Portya2 embertani II.

1. Hol található az ember lépe?

              1. a bal bordaív alatt

       2. jobboldalt a rekeszizom alatt

         x. a máj és a gyomor között

 

2. Melyik emberi szerv található a gyomor mellett jobboldalt?

              1. Féregnyúlvány

       2. Hasnyálmirigy

         x. Máj

 

3. Mi mozgatja az emberi szív hártyás billentyűit?

            1. Az ínhúsok

       2. A pitvar izomzata

         x. A vér

 

4. Mi az emésztés lényege?

            1. A tápanyagok, diffúzióra alkalmas alkotóelemekre esnek szét.

       2. A tápanyagok lebomlanak, kisebb szerves alkotórészeikre.

         x. A tápanyagok vízben oldódhatóvá válnak.

 

5. Mi a különbség az RH és az ABO vércsoport rendszer között?

            1. ABO: öröklötten kicsapó anyagok vannak

                RH: öröklötten nincsenek ilyen anyagok

       2. ABO csak az emberre jellemző, az RH nem csak rá

         x. Nincs semmi lényeges különbség

 

6. Melyik vért kaphatja szükség esetén a „O RH+” vércsoportú beteg?

            1. Csak O RH+ vért kaphat

       2. O RH- vért is kaphat

         x. AB RH+ vért is kaphat

 

7. Melyik idegrendszer biztosít akaratunktól független szabályozást

            1. A központi idegrendszer

       2. A szomatikus idegrendszer

         x. A vegetatív idegrendszer

 

8. Hol érzékeljük a keserű ízt?

            1. A nyelv hegyén

       2. A nyelv oldalán, elől

         x. A nyelv tövében

 

9. Hol termelődik szervezetünkben a növekedésre ható hormon?

            1. Adrenalinban

       2. Agyalapi mirigyben

         x. Lépben

 

10. Mit jelent ez a szó: rövidlátás?

            1. Az ilyen ember közelre nem lát jól

       2. Az ilyen ember közelre lát jól, de távolra nem

         x. Az ilyen ember távolra és közelre egyaránt rosszul lát

 

11. Mekkora az emberi agykéreg felülete?

            1.      200 cm2

       2.   2000 cm2

         x. 20000 cm2

 

12. Mit okoznak a fizikailag túl erős, feltételes ingerek?

            1. Feltétlen gátlást

       2. Feltételes gátlást

         x. Feltétlen reflexet

 

13. Mely emberek látása javulhat meg az öregkor felé közeledve?

            1. A rövidlátók közelre látása

       2. A rövidlátók közelre és távolra látása

         x. A távollátók távolra látása

 

+1. Melyik állítás hamis?

            1. Az inzulin csökkenti a vércukor szintet

       2. Az inzulin csökkenti az izmok glikogénépítését

 

         x. Az inzulin növeli a sejtek glukóz felhasználását

TOTÓ Portya2 embertani iii.

1. A felsoroltak közül melyek alkotják az ember fogainak koronáját?

              1. Cement

       2. Dentin

         x. Pektin

 

2. Melyik emberi szerv páros?

              1. Húgycső

       2. Húgyhólyag

         x. Vese

 

3. Mi a mennyiségi összefüggés az

     A/ Emberi vörösvértestek száma és az

     B/ Emberi fehérvértestek száma között?

            1. A nagyobb, mint B

       2. A kisebb, mint B

         x. A egyenlő B

 

4. Mi az összefüggés az A/ Táplálék víztartalma és a

                                                  B/ Nyál mennyisége között?

            1. Egyenes arány

       2. Fordított arány

         x. Nincs összefüggés

 

5. Mi a mennyiségi összefüggés a A/ Mély hangok hullámhossza és a

                                                                        B/ Magas hangok hullámhossza között?

            1. A nagyobb, mint B

       2. A kisebb, mint B

         x. A egyenlő B

 

6. Mi az összefüggés a A/ Pulzusszám nagysága és a

                                                B/ Véráramlás sebessége között?

            1. Egyenes arány

       2. Fordított arány

         x. Nincs összefüggés

 

7. Mi a mennyiségi összefüggés a

    A/ Gerincvelő térfogata az emberben és az

    B/ Agyvelő térfogata az emberben között?

            1. A nagyobb, mint B

       2. A kisebb, mint B

         x. A egyenlő B

 

8. Mi az összefüggés az A/ Elfogyasztott folyadék mennyisége és a

                                                 B/ Vizelet mennyisége között?

            1. Egyenes arány

       2. Fordított arány

         x. Nincs összefüggés

 

9. Mi a mennyiségi összefüggés az A/ Ősember testmagassága és a

                                                                          B/ Mai ember testmagassága között?

            1. Egyenes arány

       2. Fordított arány

         x. Nincs összefüggés

 

10. Mi az összefüggés a A/ Vér inzulin tartalma és a

                                                  B/ Vércukorszint között?

            1. Egyenes arány

       2. Fordított összefüggés

         x. Nincs összefüggés

 

11. Mi az összefüggés a A/ Munkavégzés mennyisége és a

                                                 B/ Szervezet kalória igénye között?

            1. Egyenes arány

       2. Fordított arány

         x. Nincs összefüggés

 

12. Mi az összefüggés a A/ Szervezet verejtékezésének mértéke és a

                                                 B/ Szervezet sóvesztesége között?

            1. Egyenes arány

       2. Fordított arány

         x. Nincs összefüggés

 

13. Mi az összefüggés a A/ Fény mennyisége és a

                                                 B/ Pupilla tágassága között?

            1. Egyenes arány

       2. Fordított arány

         x. Nincs összefüggés

 

+1. Mi az összefüggés a A/ Munkavégzés mennyisége és az

                                                 B/ Alapanyagcsere között?

            1. Egyenes arány

       2. Fordított arány

 

         x. Nincs összefüggés

TOTÓ Portya2 eső

1. Mi köze a Lunahold I. holdautónak az esőhöz?

             1. elinduláskor esett az eső Oroszországban

       2. esők tengerétől indult el

         x. orosz neve az eső szóból ered

 

2. Melyik eső ér aranyat a néphit szerint?

             1. kora reggeli

       2. májusi

         x. nyári

 

3. Egy hosszú című dráma: Beszélj, mint az eső, hadd hallgassalak. Ki a mű szerzője?

            1. O’ Neill

       2. J. Osborn

         x. Tennessee Williams

 

4. Mi az aranyeső?

            1. díszcserje

       2. virág

         x. újévi konfetti

 

5. Régi találósdi: Eshet-e eső két nap egymás után?

            1. Igen

       2. Nem

         x. Ha isten is úgy akarja

 

6. Ki volt az USA ama elnöke, aki személyesen gratulált Mikszáth Kálmánnak, a Szent Péter esernyője c. regényéhez, hogy jobb könyvet még sohasem olvasott?

            1. D.D. Eisenhower

       2. T. Roosevelt

         x. H. Truman

 

7. Ki volt az a mitológiai hölgy, akit, aranyeső alakját magára öltve közelített meg Zeusz, az Olümposzi istenek fejedelme?

            1. Alkméné

       2. Athéné

         x. Danaé

 

8. Kinek a regénye: Részeg eső?

            1. Darvas József

       2. Szabó Pál

         x. Veres Péter

 

9. Volt egy politikus, aki úgyszólván sehol sem jelent meg esernyő nélkül. Mi a politikus neve?

            1. N. Chamberlain    – angol

       2. W. Churchill          – angol

         x. G. Saragat             – olasz

 

10. Sokáig Parapli – revolúció, azaz esernyős forradalom néven emlegettek egy történelmi eseményt. Melyikről van szó?

            1. 1848. március 15. Magyar szabadságharc

       2. 1871. párizsi kommün

         x. 1919. Bajor Tanácsköztársaság

 

11. Eső többféle felhőből hullhat, de számottevő csapadék mennyiséget csak az esőrétegfelhő és a zivatarfelhő adhat. Mikor keletkezik ez a két felhőfajta?

            1. melegfrontkor

       2. hidegfrontkor vagy erős hőmérsékleti feláramláskor

         x. I. melegfrontkor II. hidegfrontkor

 

12. Kinek tulajdonították az ókori görögök az esőcsinálás tudományát?

            1. Déméter

       2. Poszeidon

         x. Zeusz

 

13.  Az esernyőt Kínában találták fel, s mire Európába ért, mintegy 3500 éves múltja volt. Mióta hordanak esernyőt Európában?

            1. XVI. századtól

       2. XVII. századtól

         x. XVIII. századtól

 

+1. Kik képesek esőcsinálásra a magyar népmesék szerint?

            1. Boszorkány és Garabonciás

       2. Ördög és Garabonciás

 

         x. Csak az ördög