Reklámtáskák

Elődjeink általában elfogyasztották az ételt, de gyorsan rájöttek, hogy különösen jó ötlet lenne megtakarítani néhány készletet arra az esetre, amikor szűkösebb idők köszöntenek be. A legkorábbi csomagolóanyagokat számukra minden bizonnyal a természet szolgáltatta csontok, bőrök, levelek formájában. Amiről azonban konkrét tárgyi leleteink is vannak, az az egyiptomiak csomagolási innovációja. A piramisokat emelő nép már Krisztus előtt 1500 körül olvasztott mészkővel, szódával, homokkal és szilikáttal kevert üvegedényeket hozott létre. Pár száz év múlva már az edényeket és a bögréket is üvegből formálták. A csomagolást innovációját a kereskedelméről híres föníciaiak vitték tovább, akik felfedezték a fúvócsövet, a keresztény Európa pedig az átlátszó üveg megalkotását tette mindezekhez hozzá.

A papír már nagyon korán megjelent csomagolóanyagként, hiszen a papírt már régóta képesek vagyunk könnyen átalakítani. Ebben a kínaiak jártak élen, ahol a Krisztus előtti első és második században a Han-dinasztia alatt, Cai Lun találta fel azt az akkor még forradalminak számító papírkészítési módszert, amelyhez vélhetően a fészküket készítő darazsak adták az inspirációt. Növényi rostokat, úgymint kendert, eperfakérget, vagy selymet vízbe áztattak, majd az így keletkezett pépből kifacsarták a vizet. Ezt követően vékony lapot nyomtak belőle, majd azt kiszárították a napon, ezt ők már élelmiszerek csomagolására használták. A gyártás technikáját a következő 1500 évben tovább finomították. Így jutott el a Közel-Keleten keresztül 1310-ben az Egyesült Királyságba, majd Amerikába 1690-ben. A korai papír alapanyagok lenből vagy akár az elhasználódott textíliákból kerültek gyártásra, míg 1867-ben kifejlesztették a mostani papír alapanyagát, a fa alapú pépet. De a kereskedelemben használatos papírzsákok elterjedése csak 1905 után vált lehetővé, amikor feltalálták a ragasztott papír gyártására alkalmas automata gépsort. Így kiválthatók lettek a sokkal drágább textil zsákok is például a liszt csomagolására. Papírzsákok sorozatgyártásáról csak 1925-től beszélhetünk, amikor a zsákok elvarrása is lehetővé vált.

Visszatérve a rómaiakra: az első században élt Plinius írótól maradt fenn, hogy a rómaiak a töményt másodlagos minőségű papyrusba csomagolták, mert az szépen, esztétikusan mutatott. Ez volt az első ismert példája annak a gyakorlatnak, hogy egy árut a csomagolása adott el. Aztán az ismeret megszűnt, a középkorban a hatodik században kezdték a teát már papírba csomagolni, és megjelent az első papírtáska is.                                                                                                                                                                                                           A fától a fémig                                                                                                                                  Bár a fahordókat közel 7000 évvel ezelőtt találták ki Egyiptomban, a középkorban vált igazán népszerűvé, ugyanis felhasználhatók voltak különféle élelmiszerek tárolására, beleértve a folyadékokat, és sokkal kevésbé voltak törékenyek, mint az üveg vagy fajansz eszközök. Bohémiába a csehek 1200 körül találhatták fel az ónlemezeket, amelyek később, a 14. század környékén már lehetővé tették a konzervdobozok gyártását. Ennek mikéntjét abban a korban viszonylag hosszú ideig titokban is tartották, de a fémre történő átállás elavulttá tette az ónlemezek használatát.

Meglepő módon a konzervétel fogalma viszonylag újkeletű, és a francia hódító, Bonaparte Napóleon nevéhez fűződik. Történt ugyanis, hogy a diktátor 1809-ben azt ígérte: aki a hadsereg élelmiszerellátásának védelmére a megfelelő módszerrel áll elő, annak busás összeg, 12 000 frank üti a markát! A summát a párizsi séf, cukrász Nikolas Appert vághatta zsebre, akinek az ónötvözettel körülvett konzervdoboza képes volt megőrizni az ételeket a fertőtlenítés után is. Egy évvel később az angol Peter Durant megszerezte a jogot, hogy a hengeres kannát szabadalmaztassa. A fémcsomagolás történetében az első nyomtatott doboz 1866-ban készült az Egyesült Államokban. További lépésként logikus: ha már van fémkonzerv, kell hozzá konzervnyitó is – ezt pedig 1875-ben találták fel. Még előtte megjelentek a flexibilis, fémből előállított csomagolások, és ennek legfontosabb felhasználási területét az 1890-es évektől terjedő fogkrémes tubusok jelentették. Az ételeket viszont csak 1960 után kezdték ilyen tubusokba tölteni. Az első, a maihoz hasonló alumíniumkonzervek 1959-ben bukkantak fel az üzletek polcain.

Az emberek évszázadok óta kereskednek egymással. És a megtermelt, becsomagolt árukat el kellett szállítani a megrendelt helyre. Ehhez 1792-től modern konténerekhez hasonló dobozokat használzak Angliában kombinált vasúti és lószállításra. A kereskedelem nőtt, szélesedett. Viszont a kikötők nem feltétlenül voltak összekötve az autóutakkal, és nehéz volt a hajóról teherautókra pakolni.

Az észak-karolinai Malcolm MacLean benzinkutasként kezdte, majd kamionos lett 1934-ben. Figyelemmel kísérte a fuvarozást, amikor feltűnt neki az ömlesztett áruk rakományokkal mennyi elpazarolt idővel jár.

1955-ben gőzhajózási társaságot vásárol azzal a gondolattal, hogy teljes teherautó utánfutókat szállítson a rakományukkal együtt. Azonban rájött, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb lenne egy olyan tároló eszköz, amelyet a járműből közvetlenül a hajóra lehetne emelni anélkül, hogy először ki kellene pakolnia annak tartalmát. Ez lett a mai konténerek igazi elődje. Pár év alatt ez a csomagolás, tárolás és fuvarozó konténerrendszer elterjed az egész világon, mivel a hajók fedélzetén történő optimalizálása hihetetlen időmegtakarítást jelent. Ezután bevezetik a konténerek nemzetközi szabványosítását. Egészen pontosan 1956. április 26-tól beszélünk modern konténerszállításról.                                                                                                                                                                                                                                                                A papír újabb térhódítása

1800-as évek elején egyre több termék gyártója jelent meg előre csomagolt áruikkal, melyek már márkajelzéssel és figyelemfelhívó képekkel voltak ellátva, ami a brand építés első megnyilvánulása volt a csomagolásokon. Bár tudjuk, hogy ez valószínűleg 1817-ben történt, még mindig vita tárgyát képezi, hogy ki találta fel a csomagolást. Az biztos, hogy ez az első kereskedelmi használatra szánt dobozba a Németországban készült „The Game of Besieging” nevű ostromjátékot csomagolták. A papírzacskókat 1852-ben fejlesztették ki, Azonban csak jóval később, 1870-ben szabadalmaztatták az első lapos fenekű bevásárlószatyrot, ami Margaret Knight nevéhez fűződik. A papírból aztán később már kartonpapírt és viaszos, vagy vízálló papírt is készítettek.

A nagy ipari forradalom és a nyomában bekövetkezett tömegtermelés minden addiginál szükségesebbé tette a gyorsan előállítható, praktikus csomagolóanyag megteremtését. Szerencsére már az 1870-es évekre megvolt a papírzacskót előállító gépsor, és rájöttek a papaírragasztási technológiákra is. Ekkoriban egy brooklyni gyártó, a skót Robert Gair a kartondoboz gyártását is kitalálta. 1890 Megsérült egy szállítmány papírzacskógyártó üzemében. Ahelyett, hogy meghajtogatta volna, elvágta a zacskókat. Miközben Gair meg akarta menteni a 20 000 zacskóból azt, amit lehetett, Heuréka-élményt élt át: rájött, hogy a papírt dobozzá tudja alakítani. Így találta fel véletlenül a világ első előre gyártott flatpack (lapos csomagolású) dobozát! 1906-ban a Kellog’s testvérek a pelyhesített gabonaféléket egy viaszos, hővel lezárt dobozba rakták, amely köré papírt tekertek. Erre került rá a márkanév és a reklám. Annyira sikeres lett a „Toasted Corn Flakes”, a Michigan állambeli termék, hogy hamarosan tömegek reggeliző szokásait változtatta meg.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      A legfontosabb találmányok

Az első műanyagot Alexander Parkers készítette 1838-ban, és 1862-ben a londoni Nagy Nemzetközi Vásáron mutatták be. A polietilént 1933-ban fedezték fel, és elsősorban műanyag zacskók, fóliák gyártásánál használták. 1920-ban jött az áttörés. Ekkor Hermann Staudinger német kémikus egy tanulmányában azt állította, hogy a gumi és más polimerek, mint például a keményítő, a cellulóz és a fehérjék rövid, ismétlődő molekuláris egységek hosszú láncaiként kapcsolódnak kovalens kötésekhez. Ez az elképzelés vezetett egyrészt Staudinger 1953-as Nobel-díjához, de a csomagolástechnika történetének mérföldkövéhez is: kutatása eredménye számtalan műanyag, és textil létrehozását, magyarán az olcsóbb és óriási mennyiségben előállítható csomagolás létrehozását tette lehetővé. Staudinger nélkül nem következhetett volna be a műanyag aranykora.

A celluloidot az amerikai polgárháború idején találták ki 1861 és 1865 között, méghozzá egy pályázat okán: az elefántcsont hiánya miatt az Egyesült Államok egyik biliárdgolyó-gyártója 10 000 dolláros jutalmat ajánlott fel egy elefántcsontpótlóra. A John Wesley Hyatt nevű New York-i mérnök és testvére, Isaiah Smith Hyatt alkották meg sok évnyi kísérletezés után az új anyagot.

Jacques E. Brandenbergert, a svájci textilmérnököt annyira bosszantották az abroszon éktelenkedő borfoltok, hogy munkájának jelentős részét azok kiküszöbölésére fordította. Tíz éven át kísérletezett a folyadéktaszító szövettel. Sajnos eredménytelenül, de közben 1900-ban feltalálta a celofánt, így erőfeszítései legalább nem voltak hiábavalóak.

A hatodik századtól már ismerünk papírtáskához hasonló termékeket, azonban csak jóval később, 1870-ben szabadalmaztatták az első lapos fenekű bevásárlószatyrot, ami Margaret Knight nevéhez fűződik.

Richard Drew 1930-ban feltalálta a cellofán ragasztószalagot, amelyet hamarosan sok élelmiszerbolt és pékség használt termékeik csomagolásához. Ma már minden háztartásban megtalálható az átlátszó ragasztószalag.

1960-ban Mario Lepore, detroiti születésű mérnök feltalált egy gépet, amely automatikusan összehajtogatja és lezárja a nyeregtetős kartoncsomagolást. Ez igazi forradalmat jelentett a tejipar számára, mivel a tejet most már közvetlenül a gazdaságokban is hatékonyan lehet csomagolni és lezárni. (Automatizálás kezdete)