Ajándéktárgy

A világ első ismert kézi bélyegzőjét 1449-ben használták Velencében „Mediolarum Cursores“ (országok futára) felirattal, melyet postai bélyegzőként alkalmaztak. Ez egy kör alakú bélyegző (pontosabban pecsét) volt, középen Francesco Sforza milánói herceg címerével.  Sajnos ebből az időből nem igazán maradtak fent levelek, így a pecsét készítő kilétéről és a későbbi bélyegzőkről sincs bővebb információnk. Csak a 17. század közepétől maradtak fent nagy számban levelek, melyekről tanulmányozhatóak voltak a pecsét lenyomatok. A bélyegzők használata igazából ebben az időben terjedt el.

Ekkor jelentek meg a dátummal, és pár esetben még pontos idővel is ellátott pecsétek, amiket  elsősorban a postai tevékenység koordinálására használtak. Az első dátumot is tartalmazó pecsét lenyomat 1661-ből származik. Ezek után, viszonylag korán jelent meg az első „fizetve” témájú bélyegző Londonban „Paid One Penny” szöveggel 1681-ben.

A ma is használt gumis bélyegzők története a gumi felfedezésével kezdődött, amikor Charles Marie de la Condamine francia tudós rátalált erre az érdekes anyagra 1736-ban az Amazonas vidékén. Majd bő száz évvel később a gumi mai formáját az azonos keresztnévvel rendelkező Charles Goodyear kísérletezése folyamán nyerte el. Történt akkor, hogy Goodyear véletlenül egy kis nyersgumit ejtett forró kénbe, melynek köszönhetően a gumi megszilárdult. Ezt a jelenséget nevezték később vulkanizálásnak, melynek hatására a gumi elvesztette azt a képességét, hogy a hőmérsékletváltozásra változzon az állaga.

Ez az apró baleset vezetett a mai napig is használt bélyegző szöveglemezek anyagához. A felfedezés olyan későbbi találmányokhoz segített hozzá, mint a kerékgumi, bélyegző szöveglemezek, cipőtalp, vagy akár az elasztikus anyagok. A sors fintora, hogy Goodyear a kísérletezései során hatalmas adósságot halmozott fel, mely után halálos ágyán a következő szavakkal búcsúzott: „Én boldogan halok meg, a többiek meggazdagodhatnak.” Így is lett!

Sok országban, például az Egyesült Királyságban a bélyegeket a mindenkori uralkodó portréjával jelentették és jelentetik meg. A hivatalnokoknak természetesen nem volt szabad az uralkodó arcát elcsúfítani, hanem ezt gondosan el kellett kerülniük. 1850-ben Spanyolországban emiatt a bélyegző alakja egy négylevelű lóhere formáját kapta, mely Izabella királynő arcát volt hivatva keretbe foglalni. A bélyegzők gyártása az 1900-as években lendült fel, amikor is több prototípus is elkészült. Már egész korán megjelentek olyan modellek, mint a dátum, vagy automata sorszámozó bélyegzők. A bélyegzőkészítés ezek után gyors fejlődésnek indult, melyhez hozzájárult a technológia modernizálódása is. Üzemszerű előállításának megjelenése gyors elterjedéséhez vezetett, főleg az üzleti és hivatali környezetben, megkönnyítve az adminisztrációs munkákat.

Külön iparág épült a bélyegző gyártásra, és hamarosan megjelentek azok a világmárkák, amiket ma már óriási bélyegző és pecsét készítő üzemek ontanak magunkból. A technika fejlődésének hála, ma már nemcsak postákon és hivatalokban használhatóak a bélyegzők, hanem több tucat új alkalmazási terület jelent meg. Egyre inkább felismerték a postai bélyegzőkben reklámhordozót és így jöttek létre az olyan külön bélyegzők, melyek egy korlátozott időtartamra szóltak és egy meghatározott eseményhez kötődtek A bélyegzés betört a gyermekjátékok, a marketing, de még a konyhai eszközök piacára is. 1976-ban ismerte meg a világ a műanyagházas önfestékező bélyegző fogalmát (Trodat).