Kitűzők

kituzok1 3skarakter

kitűzők

a kitűző története

kokárda (szalagrózsa) – mint magyar neve is mutatja – eredetileg színes szalagból készített kör alakú, rózsadíszt szimbolizáló, eredetét tekintve főúri ruhadísz volt. Első ábrázolásai a 18. század közepéről ismertek, francia és angol festményekről. Mint nemzeti színű kitűző a francia forradalomidején, 1789-ben tűnt fel, hagyomány szerint Gilbert du Motier de La Fayette márki készített először kék-fehér-piros szalagszínekből kitűzőt. Később ezeket a színeket vették alapul, amikor a Francia Nemzetgyűlés megalkotta a polgári állam nemzeti zászlóját. A trikolor kokárdát még – követve a divatot – a franciák rendszerint kalapra tűzve hordták. Viselője ennek feltűzésével mutatta, hogy szimpatizál, adott esetben tevékeny résztvevője a polgári forradalomnak.

A polgári – nemzeti színeket – mutató kitűző ezt követően Franciaországból terjedt el a 1819. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.

A magyar kokárdát március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján volt szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózátólkaptak nemzetiszínű kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.

kituzok9 3skarakter

Hazánkban 1899-ben alakult meg az Erzsébet falvi Közműhely telepen az Első Magyar Tűzzománc Kézelőgomb és Jelvénygyár, amely nemcsak vidékre, de külföldre is gyártott. Az ezekben a műhelyekben alkalmazott gépek állítólag mindmáig üzemképesek. Az első nagy reneszánsz az 1920-as években volt, amikor elkezdődött az iskolajelvények divatja: ezeknek két típusát ismerjük, a sapkajelvényeket és a ruhára tűzhető, úgynevezett fazonjelvényeket. 1945 után a sapkajelvények kimentek a divatból, viszont az iskolajelvények szerepe kibővült. Jelezték, hogy viselőjük az iskola kiváló diákja, vagy, hogy épp egy jubileum idején jár az intézménybe. Gyakori volt, hogy a jelvényeket maguk a diákok tervezték. Természetesen politikai mondandó is megjelent a kitűzőkön, előbb a Kossuth-címer, később a sarló és kalapács. 1983-tól intézményesült a popjelvény piac; ekkor jelentek meg a színes Duran Duran- és Judas Piest-jelvények, melyeket lemezborítókról vagy Brávókból fotóztak ki a vállalkozó kedvű magyarok, és feloldódott az úttörős – kiszes szimbólumrendszerben. A jelvények virágzását a nyolcvanas évek második felében a heavy metal tartotta fenn, illetve az 1987-ben megjelenő smile – őrület.

kituzok1 3skarakter

kitűzők

POP kitűzők

A jelvény látható része papír alapú kép (nagy-felbontású), amely (általában) galvanizált alumíniumhordozó lemezre kerül, majd víztiszta fólia kerül kifeszítésre rá. A kitűző hátulján bekapcsolható, rozsdamentes tű van. Így lesz tartós és időtálló!

Ehhez az alábbi méretben kérjük elkészíteni a nyomdai anyagot! (kőrben a megadott kifutóval együtt)

kituzok8

Árlista!

DB SZÁM25mm
KÖR
32mm
KÖR
37mm
KÖR
44mm
KÖR
58mm
KÖR
75mm
KÖR
10-49399,0 /db399,0 /db399,0 /db399,0 /db399,0 /db580,0 /db
50-99325,0 /db330,0 /db335,0 /db345,0 /db360,0 /db410,0 /db
100-299210,0 /db215,0 /db220,0 /db225,0 /db240,0 /db285,0 /db
300-499134,0 /db159,0 /db145,0 /db147,0 /db160,0 /db200,0 /db
500-699130,0 /db136,0 /db139,0 /db143,0 /db150,0 /db183,0 /db
700-999119,0 /db122,0 /db125,0 /db133,0 /db139,0 /db165,0 /db
1000-1999106,0 /db111,0 /db113,0 /db117,0 /db121,0 /db148,0 /db
2000-299994,0 /db99,0 /db102,0 /db105,0 /db109,0 /db132,0 /db
       

DB SZÁM60x58mm
ÖTSZÖG
53x37mm
SZÍV,3SZÖG
45x69mm
OVÁLIS
37x37mm
NÉGYZET
60x40v.70×25
TÉGLALAP
78x54mm
TÉGLALAP
10-49590,0 /db590,0 /db590,0 /db590,0 /db590,0 /db590,0 /db
50-99405,0 /db430,0 /db405,0 /db385,0 /db405,0 /db450,0 /db
100-299280,0 /db300,0 /db280,0 /db265,0 /db280,0 /db315,0 /db
300-499190,0 /db210,0 /db190,0 /db178,0 /db190,0 /db225,0 /db
500-699174,0 /db174,0 /db174,0 /db160,0 /db174,0 /db180,0 /db
700-999160,0 /db160,0 /db160,0 /db106,0/db160,0/db160,0 /db
1000-1999149,0 /db149,0 /db149,0 /db98,0 /db149,0 /db149,0 /db
2000-2999135,0 /db135,0 /db135,0/db87,0 /db135,0 /db135,0 /db
       

5

pop szalagos kitűző

 

Kérje egyedi árajánlatunk!  (POP kitűző + 10-14 mm széles szalag)

Pop kitűző ára + 60-120 Ft/db+áfa (Szalag vastagságától és a darabszámtól függően)

kituzok7 3skarakter

Klippes kitűző

 Méret: 44 mm és 50 mm és 58 mm és 75 mm kőr!
Ára: Pop kitűző ára + 15 Ft/db+áfa

Mágneses kitűző

Méret: Összes Pop kitűző méret!
Ára: Pop kitűző ára + 15 Ft/db+áfa

kitűzők

műanyag kitűző

Proximity kártyatok – kemény műanyag (PVC) kártyatok, 85×54 mm belső méret, fekvő vagy elrendezéssel. Csipesszel, passztartóval (nyakszalag,  nyakpánt) vagy kihúzható kártyatartóval (yoyo) is hordható.
Ára: 100 Ft felett

kituzok5 3skarakter

Standard kitűző – átlátszó műanyagból készült, melynek rögzítése biztosító tűvel vagy krokodilfogas csipesszel egyaránt történhet. Kemény és lágy, hajlítható anyagból egyaránt rendelhető!
Mérete: 90×56 mm Minimum 50 db-tóll rendelhető!  Ára 100 Ft alatt!

gravírozott kitűző

Mechanikus CNC- vezérlésű gépekkel, valamint CO lézer berendezéssel rendelkezünk,
melyekkel széles körben tudjuk kielégíteni ügyfeleink igényeit ( gravírozás, jelölés, kontúrvágás )
UNIVERSAL M-30-as CO2 lézergravírozó és vágógép. Munkaterülete 609x457mm.
Roland Camm-2 gravírozógép. Munkaterülete: 305x230mm.
Isel kontúrmaró és gravírozógép. Munkaterülete: 790x1020mm.
Kérje egyedi árajánlatunk!

kituzok4 3skarakter

mágneses kitűző

Típusai
1.Tetszőleges formára vágott arany, vagy ezüstszínű duplex lemez, nevek gravírozva fekete színnel jelennek meg, hátoldalon erős neodímium páros mágnes.
2. A gravírozott nevek mellett színes logó tamponnyomással.
3. Plexi alap lemez, adott grafika alapján 4 szín színes nyomtatással, teljes felületen gyantázva.
Kérjen egyedi árajánlatot!

kituzok3 3skarakter

műgyantás kitűzők

Műgyantás jelvény, kitűző. Bármilyen forma gyártható belőle, színes grafikával (lézernyomtatás 1200 dpi-vel). A jelvény előlapján a logó, szöveget sűrű víztiszta UV stabil polyurethane műgyantaréteggel vonjuk be ami a felületen egyenletesen kiterül, majd megszilárdul 1,8-2 milliméter vastagon. Hátlapjára amerikai patentos tüskét gyantázunk.

A matrica készítése során a kétdimenziós felirat a kristálytiszta műgyanta felhasználásával háromdimenzióssá (dombor matrica=3D matrica), elegáns megjelenésűvé válik.
– Klasszikus formák: kör, téglalap, ovális, pajzs, stb.
– Méret: egyedileg megadható, 5 cm-nél nagyobb méretben nem ajánljuk.

kituzok2 3skarakter

Ugyanez fém alapon is megoldható: négyzet, kőr, téglalap, ovális formában.
Minimális példányszám: 100 db – szállítás  6 munkanap alatt
Ár: A műgyantázott matrica ára számítható cm2 alapján, az alap ára mindig egyedi.
Fém alapúaknál ár 200 Ft felett!
Méretek:  négyzet 15×15 mm – ovális 20×11 mm – téglalap 26×14 mm, 12×18 mm, 15×40 mm – kőr 15, 17, 26, 35 mm átm.

kitűzők

Egyedi kitűzők

Egyedi tervezésű, precíziós öntéssel készült  fém kitűzők 2+1D ill. 3D kis méretű, (vastagság 1,6-1,8 mm). Réz-, vagy nikkel, arany vagy bronz bevonattal, pillangó patent rögzítéssel készül.Igény szerint antikozható, színezhető és gyantázható.Így időállóbb is lesz, valamint tűzzománc jelleget is ad neki. A klasszikus patentes tűs, vagy biztonsági záras tűrögzítés mellett készülhet mágneses rögzítéssel is.Lényegesen olcsóbb ez az eljárás, mint a préselés, ugyanis nincs szükség külön prés és kivágó szerszám elkészítésére. A gyártáshoz csak egy öntőminta kell, amely teljes egészében megegyezik a végleges termék mintájával és fazonjával. Ennek az ára töredéke egy prés szerszáménak.

Vagy vert, tűzzománc festett, plasztikus kitűző jelvény, esetleg  vert, festett, süllyesztett  kivitelű kitűzők.
Minimum darabszám: 250 – Kérjen egyedi árajánlatot!

kituzok6 3skarakter

kitűzők

Reklámtáskák

Reklámtáskák

reklámtáskák

papír reklámtáskák

Szalagfüles reklámtáskák

ÁRTÁBLAAlapanyag Natúr anyagból  Termékdíj
Méret cmgr/ncmDoboz1-2 doboz3-4 doboz5-12 doboz13-20 doboz21 doboztólFt/doboz
18×22+870 gr500 db30,50232118,5017,50220
22×28+1070 gr250 db38,70312420,5019,50150
22×36+1070 gr250 db40,5032,702622,5021,50175
26×25+1770 gr250 db43,5035,5028,5024,5023,50175
26×35+1270 gr250 db4436292524312
32×27+1770 gr250 db4436292524198
32×27+2180 gr250 db52,504337,503432,50265
32×41+1280 gr250 db48,5040332928270
32×44+1790 gr250 db4941,503530,5029,50350
45×48+17110 gr150 db7060,505346,5044,50293

ÁRTÁBLAAlapanyag Fehér anyagból  Termékdíj
Méret cmgr/ncmDoboz1-2 doboz3-4 doboz5-12 doboz13-20 doboz21 doboztólFt/doboz
18×22+870 gr500 db3325,502221,5021220
22×28+1070 gr250 db4133,5026,502322150
22×36+1070 gr250 db43,5035,50292524175
26×25+1770 gr250 db4638,5031,5027,5026,50175
26×35+1270 gr250 db47,5039,5032,5028,5027,50312
32×27+1770 gr250 db47,5039,502928,5027,50198
32×27+2180 gr250 db615144,504139,50265
32×41+1280 gr250 db50,5043,5036,503231270
32×44+1790 gr250 db55474035,5034,50350
45×48+17110 gr150 db7767,5059,5052,5050,50293

reklamtaska szalagfules 3skarakter

Sodrott füles reklámtáskák

ÁRAlapanyag Natúr anyagból  Termékdíj
Méret cmgr/nmDoboz1-2 doboz3-4 doboz5-12 doboz13-20 doboz21 doboztólFt/doboz
20x10x261104004434302824244
24x10x311102504636322826186
27x11x361102505242383631226
32x12x411102005646424036225
46x16x491101506858545250266
36x12x26110200 db5646424037176

ÁRAlapanyag Fehér anyagból  Termékdíj
Méret cmgr/nmDoboz1-2 doboz3-4 doboz5-12 doboz13-20 doboz21 doboztólFt/doboz
20x10x261104004737333127244
24x10x311102504939353329186
27x11x361102505646424036226
32x12x411102005949454341225
46x16x491101507868646260266
36x12x26110200 db6151474542176

reklamtaska sodrottfules 3skarakter

Feliratozás költsége
Formakészítés:   1500 Ft/szín+áfa filmkészítés + 6000 Ft/szín+áfa szitaköltség
Nyomás:               1-4 doboz Ft/szín+áfa – 5-20 doboz Ft/szín+áfa
1-2 színnel flexo nyomás 5000 db-tól
4 színnel flexo nyomás 10.000 db-tól (átfutási idő: szalagfüles 4-6 hét, sodrott füles 8 hét!)

Zsinórfüles reklámtáskák

ÁR  KRAFT   
Méret cmAlapanyag100 db250 db500 db1000 dbTermékdíj
10×8,6×38125 gr/nm1451201151050,85 Ft/db
20x10x24125 gr/nm1451201151050,85 Ft/db
24x8x35125 gr/nm1501251201100,85 Ft/db
26x12x35125 gr/nm1551301251150,85 Ft/db
32x12x41125 gr/nm1601351301200,85 Ft/db
45x15x36125 gr/nm1981731681580,85 Ft/db

Anyaguk: fehér csíkos, sima fehér, barna csíkos – Sima barna esetén -5 Ft/db+áfa az árból!
Csomagolás: 125 – 200 db/doboz! – A zsinór alapanyaga 0,6 mm pamut, hossza 2×45 cm, vagy igény szerint alakítható!

reklamtaska zsinorfules 3skarakter

Feliratozás költsége
Formakészítés:   1500 Ft/szín+áfa filmkészítés + 6000 Ft/szín+áfa szitaköltség
Nyomás:               500 db-ig  Ft/szín+áfa – 500 db-tól  Ft/szín+áfa
1000 db felett gyártással (2-4 hét) ofszet eljárással – egyedi árat adunk!

 

Borostáskák

Sodrott és zsinórfüles borostáskák

 

ÁR  Sodrott fülesnátron boros   
Méret cmAlapanyagSzíne100 db300 db500 dbTermékdíjDoboz
12x8x38110 gr/nmbarna9585800,60 Ft/db300 db
12x8x38110 gr/nmfehér10090850,60 Ft/db300 db
12x8x38110 gr/nmszínes10595900,60 Ft/db300 db
16x7x39110 gr/nmnatúr csíkos9272620,65 Ft/db450 db

reklamtaska italtaska 3skarakter

ÁRKraftzsinórfüles boros 
Típus100 db300 db500 db
Zsinórfüles210200182
Zsinórfüles mintás250240205
Feliratozás költsége
Formakészítés:   1500 Ft/szín+áfa filmkészítés + 6000 Ft/szín+áfa szitaköltség
Nyomás:               darabszám függvénye Ft/szín+áfa

reklámtáskák

reklámtáskák

Polietilén reklámtáskák

                                     Általánosságban tudni kell, hogy ha nyomni akarjuk a táskánkat, minimum 1 tekercs,                                                                                azaz 100 kg anyagot tudunk egyszerre a gépre tenni, azaz ennyi a minimális mennyiség!                                         Amelyet pedig a méret és a vastagság adatából tudunk megadni majd! Nyomtatás 8 színnel történhet!
A termékdíj a papírtáskáknál csak 19 Ft/kg+ áfa, addig ez a polietilénnél: 1900 Ft/kg+áfa!

Ingvállas reklámtáskák
Szélesség  190 től 800 mm-ig – Alapanyag: 8 mikrontól

reklamtaska pe ingvallas 3skarakter

Piskótafüles reklámtáskák
Szélesség  200 tól 600 mm-ig – Alapanyag: 18 mikrontól

reklamtaska pe piskotafules

Szalagfüles reklámtáskák
Szélesség  350 tól 900 mm-ig – Alapanyag: 120 mikronig

reklamtaska pe szalagfules 3skarakter

Kérje részletes árajánlatunk ennek alapján:
Méret:                  mm x mm + 2 x oldalredő
Anyagvastagság: mikronban  (hány kg teherbírás)
Nyomás:               hány oldalon hány szín, a felület %-ában
Fül:                        piskóta – ingvállas – szalagfüles
                                                                          Pldszám:               min. 10.000 db   vagy 100 kg                                                                       Termékdíj: 1800 Ft/kg+áfa

                                                                                           Kis példányszámú nyomtatás                                                                                           500 db-tól:
Méret:                 400 x 500 mm (nincs oldalredője)
Alapanyag:         0,05 my fehér HDPE+LDPE (75%-25%)
Nyomtatás:        1+0 szín (1 oldalon 1 direkt szín)
nyomat mérete: 200 x 230 mm
Fül:                        stancolt ingvállas
Rendelési minimális mennyiség:   500 db
Egységár:             darabszám fügvénye  Ft/db+áfa (termékdíjjal)
+ szerszámköltség:       1500+6000 Ft+áfa
Kérje más méretekre is árajánlatunk!

reklámtáskák

Reklámtáskák

Futártasak

PE Kívül szürke, belül fekete, lezárható, vastag anyagú tasak különböző olyan termékek postázására, elküldésére, amelyet ütődéstől nem kell védeni (pl. ruhanemű, dobozolt termékek). Sok esetben papírboríték helyett használják, mert annál erősebb, és a leragasztás sokkal nehezebben nyílik fel.

 

FUTÁRTASAK

 

50 db

 

100 db

 

500 db

 

Ár: Ft/db+áfa

 

170×240 mm

 

20

 

15

 

13

 

 

170×250 mm ÖKO

 

nincs

 

14

 

13

50 db/csomag

 

240×350 mm

 

40

 

24

 

22

 

 

250×350 mm ÖKO

 

nincs

 

24

 

22

 

 

300×450 mm

 

52

 

39

 

34

 

 

305×450 mm ÖKO

 

nincs

 

33

 

31

 

 

350×450 mm ÖKO

 

nincs

 

38

 

35

100 db/csomag

 

350×450 mm

 

70

 

42

 

39

 

 

400×500 mm

 

86

 

52

 

47

 

 

450×525 mm ÖKO

92

 

55

51

 

 

450×550 mm

85

 

59

51

 

 

450×600 mm

119

90

78

 

 

450×600 mm ÖKO

113

69

63

500 db/karton

 

500×800 mm ÖKO

184

110

101

 

 

550×770 mm

148

111

97

 

 

600×900 mm

199

149

130

 

 

600×900 mm ÖKO

245

147

135

 

 

850×900 mm ÖKO

344

206

189

 

 

Egyéb futártasakok

 

 

100 db

 

200 db

 

500 db

 

Ár: Ft/db+áfa

350×500 mm PE

Ragasztócsík nélkül!

 

  29

 

28

 

27

1 rolni/10 db

350×450 mm

Papír leragasztható

 

  211

 

201

 

191

1 db

400×480 mm

Papír leragasztható

 

 217

 

207

 

197

1 db

 

reklámtáskák

vászontáskák

Rövidfüles kivitelben
28x35x15 cm
35x40x20 cm
40x45x20 cm
45x45x20 cm
50x60x20 cm
35x40x10x20 cm
45x45x10x20 cm – nyers, fehér, színes anyagból!

reklamtaska vaszon 3skarakter

                                                                                                 Hosszúfüles kivitelben                                                                                                   mérettől függően 60-80 cm hosszú fülekkel
28x35x60 cm
35x40x80 cm
45x45x80 cm
50x60x80 cm
35x40x10x80 cm
45x45x10x80 cm

reklamtaska non women 3skarakter

Non Women táska
Nem szövött anyagból!
28x35x15 vagy 70 cm
35x40x20 vagy 80 cm
45x45x20 vagy 80 cm
50x60x20 vagy 80 cm
35x40x10x20 vagy 80 cm
45x45x15x20 vagy 80 cm
Nyomat – 1000 db-tól ingyenes szita és filmkészítés, alatta: 1500 Ft film + 6000 Ft szita
Nyomás: darabszám függvénye Ft/db+áfa

 

reklámtáskák

tasakok

Simítózáras tasakok

SzélességHosszúság100 – 900 dbNettó       Termékdíj1000 – 6000 dbNettó    Termékdíj
40609,100,103,300,10
50709,350,103,750,10
5023011,950,105,850,10
60809,450,104,000,10
6013010,100,104,400,10
7010010,100,104,400,10
8012010,500,104,900,10
8018012,200,106,200,10
10012011,400,205,500,20
10015011,950,206,100,20
12012012,200,206,200,20
12018012,600,206,900,02
15020013,550,207,500,20
15022014,300,207,850,20
15025014,900,209,600,20
16022014,500,208,500,20
18025015,800,209,700,20
20025017,250,3011,400,30
20030017,950,3011,800,30
22031020,900,3014,200,30
23032019,400,3013,300,30
25035020,500,3015,000,30
30040024,350,3018,500,30
35045029,500,3023,400,30
42053047,700,3037,400,30

reklamtaska simitozaras 3skarakter

Termékeink 10 000 db (nagy méret) – 20 000 db (kis méret) feletti mennyiség esetén nyomdázott, fedett kivitelben is előállíthatók. A simítózáras tasak nyomdázására, egyedi kivitelre kérjen árajánlatot!

Celofán (biofol) tasakok

celofán tasak valójában BOPP anyagból készül. Kiválóan használható díszcsomagolásra.

reklamtaska tasakok 3skarakter

SzélességHosszúságÁtmérő100 – 900 dbNettó Termékdíj1000 db-tólNettó Termékdíj
57,53,1813,450,1010,55 0,10 
693,8213,600,1010,65 0,10 
7104,4613,700,1010,75 0,10 
8125,1013,800,1010,80 0,10 
8155,1013,850,1010,85 0,10 
10156,3713,900,1010,90 0,10 
1217,57,6414,250,2011,15 0,20 
12257,6414,000,2010,950,20
14208,9214,950,2011,65 0,20 
13308,2815,200,2011,850,20
15259,5515,450,2012,05 0,20 
15309,5515,850,3012,350,30
173010,8317,350,3013,45 0,30 
182511,4616,000,3012,450,30
203012,7417,850,3013,800,30
203512,7418,800,3014,500,30
233514,6519,700,4015,20 0,40 
234014,6520,800,4016,00 0,40 
253515,9220,400,4015,700,40
254515,9222,300,4017,100,40
304019,1123,500,4018,000,40
304519,1124,850,5019,000,50
305019,1126,200,5020,000,50
354522,2927,550,5021,00 0,50 
355022,2928,900,5022,00 0,50 
405025,4830,650,5023,30 0,50 

                                                                                         Papírtasakok (1 ill. 2 rétegű)
                                                                                                         Él talpas
                                               Talpkiképzés nélküli papírzacskó, oldalredős vagy oldalredő nélküli kivitelben.
                    Szélesség: 7-38 cm között – Hosszúság: 15-74 cm között. – Alapanyaga: 80 gr fehér vagy barna nátron.

reklamtaska tasak eltalpas 3skarakter                                                                                                   Redős, talpas
                                     Talpkiképzéssel kialakított papírzacskó, oldalredős vagy oldalredő nélküli kivitelben.
                          Szélesség: 7,5 – 22 cm között – Hosszúság: 19,5 – 30 cm között. – Oldalredő: 5 – 11 cm között.
                                                                      Alapanyaga: 80 gr fehér vagy barna nátron.
                                       Készen:               10×6,5x 27 cm              Ár:                                         50 db/csomag
                                                                    16x10x 37 cm                     
                                                                    23x10x 32 cm     barna      darabszám fügvénye       Ft/db+áfa
                                                                                          Nyomtatás max. 6 színnel.

 

Reklámtáskák

Az árak tájékoztató jellegűek! Kérje aktuális árajánlatunk!

reklámtáskák

dobozok

PVC dobozok egyedi gyártása

Víztiszta PVC alapanyagból
Falvastagság: 0,20 vagy 0,25
Szélesség: 43 – 185 mm között 20 mm-ként növekedve
Magasság: 60 – 300 mm között
Levehető tetővel együtt!
Kérje egyedi árajánlatunk!

reklamtaska pvc hengeres 3skarakter

Boros dobozok
Parafából kivitelezve
Sima parafadoboz           340×80 mm
Sima parafadoboz ablakkal
Plüs borításos parafadoboz
Plüs borításos parafadoboz ablakkal (bordó, zöld, kék)
Fém fedéllel (150 Ft-al olcsóbb)
Fa záródással
Kérhető magyar címerrel együtt
Ár: 900 Ft körül! Kérje árajánlatunk!
Szitanyomással emblémázható: 1500 Ft filmkészítés – 6000 Ft szitaköltség + Nyomás: darabszám fügvénye Ft/db+áfa
Papír címkével együtt is elegánsan néz ki! (Kérje rá árajánlatunk!)

reklamtaska parafa borosdoboz 3skarakter

Papírhengerből kivitelezve
Fém vagy műanyag aljjal, fedéllel – polietilén vagy alumínium vagy sima karton belső – külső felület lakk vagy fólia bevonattal!
Falvastagság 0,5 – 2,2 mm
Átmérő:         40 – 52,8 – 65 – 73 – 80 – 99 – 130 mm lehet!
Magasság:    75 – 900 mm között (fém fedélnél a max. 450 mm)

  reklamtaska papirhenger 3skarakter                                                                                                 Fából kivitelezve

     Lehetséges – Tolótetős, Csatos, Italládák, nyír rétegelt lemezből, festett, bélelt, tolótetős, hárfából, natúr, szögelt tetős
                                 ezen belül egy-kettő-három-négypalackos egy-kettő-három-fafüles 3-4-6-12 palackos
                                                                                          Ára:     darabszám fügbánye Ft/db + áfa (nyír egyes)

reklamtaska fa borosdoboz 3skarakter                                                                                                            Dobozok

Cégünk egyedi megrendelésre készít különböző formájú és kivitelű dobozokat, az egészen egyszerű gyűjtő csomagolástól az                                                    exkluzív megjelenésű dobozokig. Általában 250-300 grammos dobozkarton anyagból.                                                                             A dobozok külső felülete védőlakkal,       vagy fóliázással védhető a külső behatások ellen.                                                                                   A doboz stancoláskor (formára vágás stanckéssel) kapja meg végső formáját.                                                                                                    A dobozokat általában egy oldalon ragasztva, és lapra szerelten szállítjuk.

                      Termékeink alapanyaga környezetbarát, újrahasznosítható az MSZ EN 450141 foglaltaknak megfelelően,                                                                        “E”2mm,”B”3mm,”C”4mm,”BC”5mm,”EC”7mm vastag hullámlemezből is készülhetnek.

reklamtaskak doboz 3skarakter

                                                                                                 Tető-fenék lapolt doboz
                                                                   Stanc szerszám nélkül milliméter pontossággal készíthető!

                                                                                                  Kimetszett doboz
                                                          Füles, ablakos, önzáródó, behajtott, perforált … a lehetőségek száma.
                                                                  Lehet natúr, szitázott, kasírozott, fóliázott … csak Önön múlik!
                                                                Stanc szerszám szükséges hozzá! Ára a vágóél hosszától függ! 

csomagolóanyagok

Reklámtáskák

Csomagolópapír

Íves
Szélesség: 10 – 75 cm között
Nyomathossz: 25 – 50 cm között
Alapanyag vastagsága: 25 – 90 gr/m2 között

 

Tekercses
Szélesség: 8 – 102 cm között
Nyomathossz: 16 – 66 cm között
Alapanyag vastagsága: 25 – 80 gr/m2 között
Nyomtatás: 1 – 6 színnel flexo vagy ofszet nyomtatással.
Kérje árajánlatunk!

reklámtáskák

a csomagolás története

Elődjeink általában elfogyasztották az ételt, de gyorsan rájöttek, hogy különösen jó ötlet lenne megtakarítani néhány készletet arra az esetre, amikor szűkösebb idők köszöntenek be. A legkorábbi csomagolóanyagokat számukra minden bizonnyal a természet szolgáltatta csontok, bőrök, levelek formájában. Amiről azonban konkrét tárgyi leleteink is vannak, az az egyiptomiak csomagolási innovációja. A piramisokat emelő nép már Krisztus előtt 1500 körül olvasztott mészkővel, szódával, homokkal és szilikáttal kevert üvegedényeket hozott létre. Pár száz év múlva már az edényeket és a bögréket is üvegből formálták. A csomagolást innovációját a kereskedelméről híres föníciaiak vitték tovább, akik felfedezték a fúvócsövet, a keresztény Európa pedig az átlátszó üveg megalkotását tette mindezekhez hozzá.

A papír már nagyon korán megjelent csomagolóanyagként, hiszen a papírt már régóta képesek vagyunk könnyen átalakítani. Ebben a kínaiak jártak élen, ahol a Krisztus előtti első és második században a Han-dinasztia alatt, Cai Lun találta fel azt az akkor még forradalminak számító papírkészítési módszert, amelyhez vélhetően a fészküket készítő darazsak adták az inspirációt. Növényi rostokat, úgymint kendert, eperfakérget, vagy selymet vízbe áztattak, majd az így keletkezett pépből kifacsarták a vizet. Ezt követően vékony lapot nyomtak belőle, majd azt kiszárították a napon, ezt ők már élelmiszerek csomagolására használták. A gyártás technikáját a következő 1500 évben tovább finomították. Így jutott el a Közel-Keleten keresztül 1310-ben az Egyesült Királyságba, majd Amerikába 1690-ben. 

A korai papír alapanyagok lenből vagy akár az elhasználódott textíliákból kerültek gyártásra, míg 1867-ben kifejlesztették a mostani papír alapanyagát, a fa alapú pépet. De a kereskedelemben használatos papírzsákok elterjedése csak 1905 után vált lehetővé, amikor feltalálták a ragasztott papír gyártására alkalmas automata gépsort. Így kiválthatók lettek a sokkal drágább textil zsákok is például a liszt csomagolására. Papírzsákok sorozatgyártásáról csak 1925-től beszélhetünk, amikor a zsákok elvarrása is lehetővé vált.

Visszatérve a rómaiakra: az első században élt Plinius írótól maradt fenn, hogy a rómaiak a töményt másodlagos minőségű papyrusba csomagolták, mert az szépen, esztétikusan mutatott. Ez volt az első ismert példája annak a gyakorlatnak, hogy egy árut a csomagolása adott el. Aztán az ismeret megszűnt, a középkorban a hatodik században kezdték a teát már papírba csomagolni, és megjelent az első papírtáska is.      

                                                                                                                   A fától a fémig       

 Bár a fahordókat közel 7000 évvel ezelőtt találták ki Egyiptomban, a középkorban vált igazán népszerűvé, ugyanis felhasználhatók voltak különféle élelmiszerek tárolására, beleértve a folyadékokat, és sokkal kevésbé voltak törékenyek, mint az üveg vagy fajansz eszközök. Bohémiába a csehek 1200 körül találhatták fel az ónlemezeket, amelyek később, a 14. század környékén már lehetővé tették a konzervdobozok gyártását. Ennek mikéntjét abban a korban viszonylag hosszú ideig titokban is tartották, de a fémre történő átállás elavulttá tette az ónlemezek használatát.

Meglepő módon a konzervétel fogalma viszonylag újkeletű, és a francia hódító, Bonaparte Napóleon nevéhez fűződik. Történt ugyanis, hogy a diktátor 1809-ben azt ígérte: aki a hadsereg élelmiszerellátásának védelmére a megfelelő módszerrel áll elő, annak busás összeg, 12 000 frank üti a markát! A summát a párizsi séf, cukrász Nikolas Appert vághatta zsebre, akinek az ónötvözettel körülvett konzervdoboza képes volt megőrizni az ételeket a fertőtlenítés után is. Egy évvel később az angol Peter Durant megszerezte a jogot, hogy a hengeres kannát szabadalmaztassa.

 A fémcsomagolás történetében az első nyomtatott doboz 1866-ban készült az Egyesült Államokban. További lépésként logikus: ha már van fémkonzerv, kell hozzá konzervnyitó is – ezt pedig 1875-ben találták fel. Még előtte megjelentek a flexibilis, fémből előállított csomagolások, és ennek legfontosabb felhasználási területét az 1890-es évektől terjedő fogkrémes tubusok jelentették. Az ételeket viszont csak 1960 után kezdték ilyen tubusokba tölteni. Az első, a maihoz hasonló alumíniumkonzervek 1959-ben bukkantak fel az üzletek polcain.

Az emberek évszázadok óta kereskednek egymással. És a megtermelt, becsomagolt árukat el kellett szállítani a megrendelt helyre. Ehhez 1792-től modern konténerekhez hasonló dobozokat használzak Angliában kombinált vasúti és lószállításra. A kereskedelem nőtt, szélesedett. Viszont a kikötők nem feltétlenül voltak összekötve az autóutakkal, és nehéz volt a hajóról teherautókra pakolni.

Az észak-karolinai Malcolm MacLean benzinkutasként kezdte, majd kamionos lett 1934-ben. Figyelemmel kísérte a fuvarozást, amikor feltűnt neki az ömlesztett áruk rakományokkal mennyi elpazarolt idővel jár.

1955-ben gőzhajózási társaságot vásárol azzal a gondolattal, hogy teljes teherautó utánfutókat szállítson a rakományukkal együtt. Azonban rájött, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb lenne egy olyan tároló eszköz, amelyet a járműből közvetlenül a hajóra lehetne emelni anélkül, hogy először ki kellene pakolnia annak tartalmát. Ez lett a mai konténerek igazi elődje. Pár év alatt ez a csomagolás, tárolás és fuvarozó konténerrendszer elterjed az egész világon, mivel a hajók fedélzetén történő optimalizálása hihetetlen időmegtakarítást jelent. Ezután bevezetik a konténerek nemzetközi szabványosítását. Egészen pontosan 1956. április 26-tól beszélünk modern konténerszállításról.      

                                                                                                               A papír újabb térhódítása

1800-as évek elején egyre több termék gyártója jelent meg előre csomagolt áruikkal, melyek már márkajelzéssel és figyelemfelhívó képekkel voltak ellátva, ami a brand építés első megnyilvánulása volt a csomagolásokon. Bár tudjuk, hogy ez valószínűleg 1817-ben történt, még mindig vita tárgyát képezi, hogy ki találta fel a csomagolást. Az biztos, hogy ez az első kereskedelmi használatra szánt dobozba a Németországban készült „The Game of Besieging” nevű ostromjátékot csomagolták. A papírzacskókat 1852-ben fejlesztették ki, Azonban csak jóval később, 1870-ben szabadalmaztatták az első lapos fenekű bevásárlószatyrot, ami Margaret Knight nevéhez fűződik. A papírból aztán később már kartonpapírt és viaszos, vagy vízálló papírt is készítettek.

A nagy ipari forradalom és a nyomában bekövetkezett tömegtermelés minden addiginál szükségesebbé tette a gyorsan előállítható, praktikus csomagolóanyag megteremtését. Szerencsére már az 1870-es évekre megvolt a papírzacskót előállító gépsor, és rájöttek a papaírragasztási technológiákra is. Ekkoriban egy brooklyni gyártó, a skót Robert Gair a kartondoboz gyártását is kitalálta. 1890 Megsérült egy szállítmány papírzacskógyártó üzemében. Ahelyett, hogy meghajtogatta volna, elvágta a zacskókat. 

Miközben Gair meg akarta menteni a 20 000 zacskóból azt, amit lehetett, Heuréka-élményt élt át: rájött, hogy a papírt dobozzá tudja alakítani. Így találta fel véletlenül a világ első előre gyártott flatpack (lapos csomagolású) dobozát! 1906-ban a Kellog’s testvérek a pelyhesített gabonaféléket egy viaszos, hővel lezárt dobozba rakták, amely köré papírt tekertek. Erre került rá a márkanév és a reklám. Annyira sikeres lett a „Toasted Corn Flakes”, a Michigan állambeli termék, hogy hamarosan tömegek reggeliző szokásait változtatta meg.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                   

reklámtáskák

 A legfontosabb találmányok

Az első műanyagot Alexander Parkers készítette 1838-ban, és 1862-ben a londoni Nagy Nemzetközi Vásáron mutatták be. A polietilént 1933-ban fedezték fel, és elsősorban műanyag zacskók, fóliák gyártásánál használták. 1920-ban jött az áttörés. Ekkor Hermann Staudinger német kémikus egy tanulmányában azt állította, hogy a gumi és más polimerek, mint például a keményítő, a cellulóz és a fehérjék rövid, ismétlődő molekuláris egységek hosszú láncaiként kapcsolódnak kovalens kötésekhez.

 Ez az elképzelés vezetett egyrészt Staudinger 1953-as Nobel-díjához, de a csomagolástechnika történetének mérföldkövéhez is: kutatása eredménye számtalan műanyag, és textil létrehozását, magyarán az olcsóbb és óriási mennyiségben előállítható csomagolás létrehozását tette lehetővé. Staudinger nélkül nem következhetett volna be a műanyag aranykora.

A celluloidot az amerikai polgárháború idején találták ki 1861 és 1865 között, méghozzá egy pályázat okán: az elefántcsont hiánya miatt az Egyesült Államok egyik biliárdgolyó-gyártója 10 000 dolláros jutalmat ajánlott fel egy elefántcsontpótlóra. A John Wesley Hyatt nevű New York-i mérnök és testvére, Isaiah Smith Hyatt alkották meg sok évnyi kísérletezés után az új anyagot.

Jacques E. Brandenbergert, a svájci textilmérnököt annyira bosszantották az abroszon éktelenkedő borfoltok, hogy munkájának jelentős részét azok kiküszöbölésére fordította. Tíz éven át kísérletezett a folyadéktaszító szövettel. Sajnos eredménytelenül, de közben 1900-ban feltalálta a celofánt, így erőfeszítései legalább nem voltak hiábavalóak.

A hatodik századtól már ismerünk papírtáskához hasonló termékeket, azonban csak jóval később, 1870-ben szabadalmaztatták az első lapos fenekű bevásárlószatyrot, ami Margaret Knight nevéhez fűződik.

Richard Drew 1930-ban feltalálta a cellofán ragasztószalagot, amelyet hamarosan sok élelmiszerbolt és pékség használt termékeik csomagolásához. Ma már minden háztartásban megtalálható az átlátszó ragasztószalag.

1960-ban Mario Lepore, detroiti születésű mérnök feltalált egy gépet, amely automatikusan összehajtogatja és lezárja a nyeregtetős kartoncsomagolást. Ez igazi forradalmat jelentett a tejipar számára, mivel a tejet most már közvetlenül a gazdaságokban is hatékonyan lehet csomagolni és lezárni. (Automatizálás kezdete)  

reklámtáskák

Nyak és karszalagok

Nyak és karszalagok

nyak és karszalagok

a nyakszalag története

A modern reklámcélú nyakpánt eredete és elődei:

  1. Praktikus zsinórok és pántok (ősidők): Az emberiség a kezdetektől fogva használt zsinórokat, köteleket és pántokat, hogy tárgyakat magukkal vigyenek, rögzítsenek, vagy kéznél tartsanak. Gondoljunk csak a vadászok eszközeire, vagy egyszerűen arra, hogy egy kést, baltát, vagy valamilyen eszközt a nyakba akasztva tartsanak. Ezek a legegyszerűbb, funkcionális elődei a mai nyakpántnak.
  2. Lovagkor: A rendjelek (pl. egy rendhez, uralkodóhoz vagy uralkodói családhoz tartozó lovagrend jelvénye, mint az Aranygyapjas Rend) egyértelműen mutatták a viselő státuszát, hovatartozását, lojalitását és érdemeit. Aki ilyen jelvényt viselt, az egy adott csoport tagja volt, felismerhető volt és bizonyos előnyöket (vagy kötelezettségeket) élvezett. Egy rendjel elnyerése hatalmas presztízst és tiszteletet jelentett. Ez volt a legmagasabb elismerés, amit egy lovag vagy nemes kaphatott az uralkodójától.
  3. Katonai és tengerészeti alkalmazások (középkor, kora újkor és azon túl):
    • Kardkötők és fegyverszíjak: A katonák gyakran viseltek fegyvereiket (például kardokat, tőröket, pisztolyokat) a nyakukba akasztva, vagy a vállukon átvetve zsinórok vagy szíjak segítségével. Ez biztosította, hogy a fegyver ne vesszen el, és gyorsan hozzáférhető legyen.
    • Sípzsinórok: A tengerészetnél és később a hadseregnél is használtak sípokat, amelyeket gyakran nyakba akasztva viseltek a parancsnokok vagy altisztek, hogy könnyen tudjanak jelezni. Ezek a sípokat tartó zsinórok már nagyon hasonlítottak a mai nyakpántokhoz, bár még nem reklámcélra készültek.
  4. A modern „lanyard” kialakulása (19. század vége – 20. század): A modern „lanyard” kifejezés (ami angolul a nyakpántot jelenti) eredetileg a tengerészethez és katonasághoz köthető, ahol fegyvereket, sípokat, késeket és egyéb eszközöket tartottak a nyakukban vagy az egyenruhájukhoz rögzítve egy zsinórral, hogy elkerüljék az elvesztésüket.

A 20. században, ahogy a technológia fejlődött (pl. a rádiók, azonosító kártyák megjelenése), egyre nagyobb szükség volt arra, hogy ezeket az eszközöket biztonságosan és könnyen elérhető módon viseljék az emberek.

nyak és karszalagok

A reklámcélú nyakpánt megjelenése:

Funkciói

  • Azonosítási cél: Először is, az azonosító kártyák (belépők, VIP passzok) hordozására váltak elengedhetetlenné nagyobb rendezvényeken, irodaházakban.
  • Márkaépítés és promóció: Ezt követően jött az ötlet, hogy ezeket a pántokat logókkal, cégnévvel vagy események nevével lássák el. Így válnak egy hordozható reklámfelületté, amit a viselő egész nap magán hord, és amit sokan látnak.
  • Kulcstartó és egyéb funkciók: Idővel kulcstartók, USB pendrive-ok, mobiltelefonok vagy más apró tárgyak hordozására is alkalmassá tették, növelve ezzel praktikumát és elterjedését.

A 20. század második fele, különösen a ’80-as és ’90-es évek

Ekkor kezdett el igazán elterjedni a nyakpánt, mint azonosító kártyák (ID badge-ek) hordozója, főleg:

  • Vállalati környezetben: Ahogy a nagyvállalatok növekedtek, és a biztonsági protokollok szigorodtak, szükségessé vált az alkalmazottak könnyű azonosítása. A nyakpánt erre kiváló, kéznél lévő megoldást kínált. Ezeket kezdetben valószínűleg csak egyszerű, egyszínű pántok voltak, de hamar megjelent rajtuk a cég logója.
  • Rendezvényeken és konferenciákon: A ’80-as évektől kezdve egyre több nagyszabású konferencia, vásár és fesztivál zajlott. Ezeken a rendezvényeken elengedhetetlenné vált a belépők, VIP-passzok, sajtóigazolványok látható viselése. A nyakpánt erre ideális eszköz volt
  • Zenei fesztiválok: Például a Glastonbury Fesztivál már az 1970-es években is használt nyakpántokat a belépők és azonosítók hordozására. A Glastonbury Fesztivál a méreténél és a kulturális hatásánál fogva valószínűleg gyorsan átvette az újdonságokat az azonosítás és a promóció terén. Ha az 1970-es években használtak is nyakpántokat, azok valószínűleg még egyszerűbb, logó nélküli változatok voltak. Ahogy a technológia és a marketing fejlődött, a Glastonbury is elkezdte logózni a passzokat és a hozzájuk tartozó nyakpántokat, ezzel is erősítve a fesztivál identitását és a márkaépítést.

A 21. század eleje és a digitális forradalom

  • A „promóciós termék” felértékelődése: A 2000-es évekre a reklámcélú termékek (promotional items) iparága hatalmasra nőtt. A cégek felismerték, hogy a logózott termékek – mint a tollak, bögrék, vagy épp a nyakpántok – kiválóan alkalmasak a márkaépítésre és a láthatóság növelésére.
  • Anyag- és gyártástechnológiai fejlődés: A szublimációs nyomtatás és más modern technológiák megjelenésével sokkal összetettebb, színesebb és részletesebb logókat, mintákat lehetett a nyakpántokra nyomtatni, ami még vonzóbbá tette őket reklámcélra.
  • Kütyük elterjedése: A digitális fényképezőgépek, USB pendrive-ok, mobiltelefonok és más kisebb elektronikai eszközök elterjedésével a nyakpántok a „kütyü-hordozó” funkciót is felvették, tovább növelve népszerűségüket.
Nyak és karszalagok

NYAK ÉS KARSZALAGOK

szublimációs nyakszalagok

Nyak és karszalagok
                                 Szublimációs nyomott nyakpánt, kiváló minőségű poliamid alapú szalag, minőségi nyomással.                                                                               Szövött nyakpánt – kiváló minőségű poliamid alapú szalag, minőségi nyomással.
                                                   Hosszúsága: 90 cm hosszú – Nyomtatás: hő szublimációs transzfer nyomás.                                                                                                  Gyártási idő: 1, 1-5 hét –                      Minimális rendelési mennyiség:100 db
Egyedi árajánlatok:  Példányszám? és Nyomás: hány színnel? és Anyagszélesség 10 -15 – 20 mm? és Kiegészítő? – alapján!

Kiegészítők

Csepp karabiner – Szélesség: 10 – 15 – 20 mm

nyak es karszalagok5 3skarakter

Drótkarabíner – Szélesség: 20 mm

Oldható vég – Szélesség: 15 -20 mm

nyak es karszalagok3 3skarakter

Kihúzható műanyag síbérlet vagy passztartó fekete műanyag koronggal.

Nyomva és karabinerrel ellátva!

nyak es karszalagok 3skarakter

Nyomva Ft/db+áfa

 

Nyak és karszalagok

NYAK ÉS KARSZALAGOK

papír karszalagok

tyvek papír karszalag

Nyak és karszalagok

                                                   Kivitelezése: ¾” 19 mm és 1”25,4 mm széles, leporellóban hajtogatva                                                                                             Hosszúsága 25 cm, Tulajdonságai: vízálló, kiváló szakító szilárdságú, színét nem veszti el.                                    Minimálisan rendelhető: 100 db
                                           Lehet még szintetikus papír, amelynek felülete a Tyvek karszalagénál fényesebb.                                                 Nyomtatható felület: 34” = 15×150 mm – 1” = 20×150 mm

Lehetséges – színes, vonalkódos, mintás, kuponos kivitelben.

 

Nyak és karszalagok

NYAK ÉS KARSZALAGOK

textil karszalagok

Nyak és karszalagok

Alumínium gyűrűs és műanyag önzáró gyűrűs kivitelben:
Karszalag mérete: 15mm x 390mm (feliratozható terület: 12mm x 390mm)
Szükséges nyomat méret kifutókkal: 18mm x 400mm – 6 színnel szublimált nyomással feliratozható.

Minimálisan 100 db induló példánytól!

 

Lehetséges – fémzáras, műanyag pattintós záras, műanyag hengerzáras kivitelben.

 

nyak es karszalagok9 3skarakter

Áraink:

Fesztivál textil karszalag1-2 oldalon nyomva
100 db210
300 db126
500 db112
700 db102
1000 db94,50
2000 db86,50            Ft/db+áfa

Karszalag+műanyag biztonsági zár+emblémázva 2 oldalon!

Szövött karszalagok!

 

Nyak és karszalagok

NYAK ÉS KARSZALAGOK

Műanyag karszalagok

vinyl karszalag

Nyak és karszalagok

Nagy nyomtatható felületének (63×18 mm) köszönhetően a legkedveltebb Vinyl karszalag – max. 3 színnel nyomható!
Választható alapszínek: világoskék, ezüstszürke, fehér, sárga, piros, electric zöld, neon narancs, neon pink, neon sárga, lila, királykék, neon piros.

 

Mérete: 240×25 mm

Ellenörzőszelvényes kivitelben.

nyak es karszalagok12 3skarakter

szilikon karkötő

Szilikon karkötő bármilyen panton-közeli színben rendelhető. 
Minimális rendelési mennyiség: 100 db.  Mérete: S:155x12x2 mm és M:180x12x2 mm és L:202x12x2 mm

nyak es karszalagok14 3skarakter

Emblémázás: 1 színnel lehetséges szitanyomással, mélynyomással és dombornyomással!
Nyomtatási felület: 90×8 mm 

nyak es karszalagok15 3skarakter

Egyedi karszalag – az Ön által tervezett formában 6 és 50 mm szélesség között! (2-3 hét alatt elkészíthető!)

nyak és karszalagok

jól láthatósági pánt

Hajlításra összepöndörödő pánt

Mérete: 235×29 mm – emblémázási méret:  20×200 mm – max. 2 színnel!
Legkisebb mennyiség: 100 db/karton
Ár: 74 Ft/db+áfa + emblémázás! (szitázással)

 

Kérje részletes ár tájékoztatónk!

Nyak és karszalagok

Nyak és karszalagok

Display állványok

Display állványok

display állványok

roll-up

Display állványok

Méret: 85×200 cm – Grafikai méret: 87×210 cm  (Javasolt felbontás a 150 dpi vagy 60 pixel/cm) – Súly: 2,6 kg

Ár: 1 db 26.500 Ft – 2-4 db 24.500 Ft – 5-8 db 22.500 Ft/db+áfa (nyomtatással együtt)

Méret: 100×200 cm – Grafikai méret: 102×210 cm (Javasolt felbontás a 150 dpi vagy 60 pixel/cm) – Súly: 2,9 kg
Ár: 1 db 29.500 Ft – 2-4 db 27.500 Ft – 5-8 db 25.500 Ft/db+áfa (nyomtatással együtt!)

roll up 3skarakter

Méret: 120×200 cm – Grafikai méret: 122×210 cm (Javasolt felbontás a 150 dpi vagy 60 pixel/cm)- Súly: 3,2 kg
Ár: 1 db 34.000 Ft – 2-4 db 32.000 Ft – 5-8 db 30.000 Ft/db+áfa (nyomtatással együtt!)

Méret: 150×200 cm – Grafikai méret: 122×210 cm (Javasolt felbontás a 150 dpi vagy 60 pixel/cm)- Súly: 3,2 kg
Ár: 1 db 38.000 Ft – 2-4 db 36.000 Ft – 5-8 db 34.000 Ft/db+áfa (nyomtatással együtt!)

display allvanyok 3skarakter

Exkluzív Roll-up

Méret: 85×200 cm  (Továbbfejlesztett, megerősített, exkluzív kivitelű!)
Anyaga: Eloxált vastag/erős alumínium – vastagabb hordozó táska – Blockout 250 gr nyomat anyag

Ár: 32.000 Ft+áfa (Akció!)

 

GIGA Roll-up 200×200 cm – Grafikai méret: 200×205 cm – súly 13 kg

Ár: 40.000 Ft szerkezet + 20.000 Ft nyomat (PVC ponyva) +áfa

                                  Grafika: Javasolt felbontás: 150 dpi vagy 60 pixel/cm – de minimum 100 dpi vagy 40 pixel/cm                                                                                        Garancia: 6 hónap, Panel rögzítése: beragasztott, Tartozék: hord táska                                                          Összeállítása kb. 1 percet vesz igénybe:

Összeállítása és szétszerelése gyors, egyszerű. A felső sínbe csíptetett nyomatot kihúzza, a tartó rúdba felül beakasztja és kész.                                         Használat után a talp részbe egy rugó segítségével a plakát magától feltekeredik.                                                                               A támasztó láb behajtható, a tartó rúd széthúzható, így könnyen és biztonságosan szállítható.

                                                                                                         Nyomatcsere:                                                                                                                                                                              85×200 cm 14.000 Ft+áfa nyomat + 1000 Ft+áfa csere                                                                     100×200 cm 16.000 Ft+áfa nyomat + 1000 Ft+áfa csere

Display állványok

Display állványok

x-banner

Display állványok

10                                                                                         Háromféle méretben kapható:                                                                                                                                                                           60×160 cm méretben – Ára: 7100 Ft+áfa                                                                                                                                                                   80×180 cm méretben – Ára: 8300 Ft+áfa                                                                                                                                       120×200 cm méretben – Ára: 10500 Ft+áfa                                                         

pattintós plakátkeret

Display állványok
25 mm széles profillal!

  Max: 2500 Ft + áfa A/4 méretben
                                                                                        Max: 3100 Ft + áfa A/3 méretben                                                                                                                                                                               Max: 3350 Ft + áfa A/2 méretben                                                                                                                                                                              Max: 5200 Ft + áfa A/1 méretben                                                                                                                                                                              Max: 7780 Ft + áfa A/0 méretben                                                                                                                                                                              Max: 6420 Ft + áfa B/1 méretben                                                                                         Max: 3450 Ft + áfa B/2 méretben

Display állványok

kínáló pult

Display állványok

                                                                                                         Promociós Pult frízzel                                                                                                                                                                                           Méret: 80×80 cm + 80×30 cm fríz                                                                                              Ár: 29.600 Ft/db+áfa

kinalopult nagy 3skarakter                                                                                             Promociós Pult nagy frízzel                                                                                                                                                                                  Méret: 182×90 cm + 80×30 cm fríz                                                                                       Ár: 42.600 Ft/db+áfa

kinalopult kerek 3skarakter                                                                                                             Kerek Pult                                                                                                                                                                                                                  Méret: 127×90 cm                                                                                                          Ár: 33.600 Ft/db+áfa

Display állványok

sajtófal

Display állványok

                                                                           Szövet sajtófal íves vagy egyenes kivitelben                                                                               Méret: 3×3=250×230 cm        vagy 3×4=300×230 cm
Ár:       Egyenes: 54.000 Ft/db+áfa 61.000 Ft/db+áfa    + nyomat!

pop up textilfal 3skarakter                                                                                                      POP-UP Textilfal                                                                                                                                                                                           225×225 cm vagy 300×225 cm                                                                                                  Ár: 44.000 Ft/db+áfa vagy 60.000 Ft/db+áfa     

vilagito sajtofal 3skarakter                                                                                               Világító LED textilfal                                                                                                                                                                                                 100×200 cm grafikával                                                                                                                                                                                       Ár: 68.000 Ft/db+áfától + nyomat                                                                                                                                                               valamint falra szerelhető változatban is kapható!                                                                         Mérete: 85×200, 100×200 és 120×240 cm

roll up textil 3skarakter                                                                                                    Roll-up textilfal                                                                                                                                                                         85×200 vagy 100×200 vagy 120×200 cm méretben                                                                      Ár: 22.000 Ft bagy 23.000 Ft vagy 25.000 Ft/db+fa + nyomat

kinalo pult vilagito 3skarakter                                                                                            Kínáló pult LED világítással                                                                                                                                                                                             100×100 cm grafikával                                                                                                Ár: 60.000 Ft/db+áfától + nyomat

 2

Display állványok

megállító tábla

Display állványok

Megállító tábla, fém, felcsapható, eloxált keret, tükröződésmentes védőfólia, krómozott sarok
Méret: 500-700×900-1200 mm  –

                                                                                                     Poszterméret:                                                                                                      Beltéri

A/2 – Ár:  15.000 Ft+áfa

B/2 – Ár:  18.000 Ft+áfa

A/1 – Ár:  19.900 Ft+áfa

         B/1 – Ár:  24.900 Ft+áfa        

megallito tabla kulteri3skarakter                                                                                                               Kültéri                                                                                                                                                                                                               A/1 – Ár:  39.900 Ft+áfa                                                                                                  4 db-tól kedvezmények! 

+ vinyl fólia laminálva: 5000 Ft+áfa

Egyszerű kivitelű, fehér, polisztirolból hajlított, vagy krétával írható megállító tábla
Méret: 500×880 mm – poszterméret:  815×480 mm

megallito tabla2 3skarakter

Ár: 19.000 Ft/db+áfától
+ vynil fólia laminálva: 5000 Ft+áfa

Display állványok

vitrin szekrény

Reklámtáblák

Zárható vitrin, parafa vagy mágneses hátlappal

Választható:    

                                 XS profil = 6 db A/4 lapnak, SCS profil = 8 db lapnak, LG profil = 10 db lapnak, XT profil = 12 lapnak           Szállítás: kb. 4-5 munkanap alatt

Kérje árajánlatunk! (Kezdő árak: 49.800 Ft+áfá-tól!)

Alumínium plakáttartó sín

Ebben a négy hosszban kaphatóak:

85 cm  –  100 cm  –  120 cm  –  150 cm

                                          Tartalmaz: 2 db eloxált alumínium sínt + 2 fogantyút + 4 db műanyag kupak végzárót.                                        (Plakát tetejénak és aljának rögzítésére)

Elérhető: ezüst és fekete  színben

Kérje árajánlatunk! (Kezdő árak 30 db-nál 3.413 Ft/db+áfa – 85 cm-nél)

PlakattartoSin

Display állványok

egyedi gyártású display

Display állványok

Grafikai formák, emberalakok!  Display állványok

Display állványok

amit a pos -ról tudni érdemes!

POS : Point of Sale

Olyan reklámeszközöket foglal magába, amelyek az eladás helyszínén igyekeznek a vásárlók kegyeit elnyerni. Ezek az eszközök a legkülönbözőbbek lehetnek mind formájukat, mind anyagukat, mind rendeltetésüket illetően. Lehetnek promóciós kartonállványok az akciós termékek kínálására (display-ek), lehetnek a polcról kiugró, lelógó, fityegő táblácskák (wobblerek), lehetnek a polcok szegélyének felületét kihasználó promóciós csíkok, plakátok, matricák, pénzvisszaadó tálcák, megállító táblák – és sorolhatnánk a végtelenségig.

Az eladáshelyi reklámeszközöket az alábbi angol rövidítésekkel szokták említeni: POS (Point of Sale) vagy a POP (Point of Purchase)

Az eladáshelyi reklámozás lényege a termék vagy szolgáltatás bemutatása és felkínálása. Előnye, hogy a reklámeszköz ott fejti ki hatását, ahol maga a termék is található, hatékony alkalmazása pedig impulzusvásárlásokhoz vezethet.

1. Az eladáshelyi reklám külső eszközei

Elsősorban nem a termékre vagy szolgáltatásra, hanem a kereskedelmi egységre igyekeznek felhívni a figyelmet, céljuk a potenciális vásárlók tájékoztatása az üzlet meglétéről és kínálatáról.
Eszközei:

  • Weboldal
  • Cégér
  • Kirakat
  • Megállító tábla
  • Hangos reklám

2. Az eladáshelyi reklám belső eszközei

Az üzleten belül hatnak a vásárlókra, ezért céljuk nem a bolt népszerűsítése, hanem az egyes termékek vagy szolgáltatások ismertségének és forgalmának növelése.
Eszközei.

  • Csomagolás
  • Árukínálók: display eszközök
  • Reklámtáblák: megállító tábla, várakoztató tábla, irányító tábla
  • Reklámnyomtatványok: prospektusok, szórólapok, plakátok
  • Irányító módszer
  • Bemutatók, kóstoltatás

    Eladáshelyi reklámok mindazokat a reklámmegjelenítési formákat értjük, amelyek a vevőt az üzletben tájékoztatják az áruk és                            szolgáltatások vásárlási lehetőségeiről. A reklámozásnak ezt a csoportját idegen szóval POS-nak nevezzük.                    Külső POS eszközök azok az eszközök, amelyeket a vásárló az üzletbe lépés előtt, az üzlet közvetlen környezetében észlel.

A külső POS eszközök fajtái:

  • bolt elnevezése
  • portál
  • kirakat
  • megállító táblák
  • hangos reklám
  • egyéb külső tényezők: reklámzászlók, kirakati ragasztott feliratok, földre festett reklám, stb.

Belső POS eszközök azok az eszközök, amelyeket a vásárló az üzletben észlel.
Az üzlet belső elrendezése forgalomnövelő tényező.

A belső kialakítást meghatározó tényezők:

  • fogyasztási szokások – az árukezelés és –tárolás feltételei
  • vásárlási szokások – a termékfelhasználás szempontjai
  • a vásárlási gyakoriság – a kereslethez igazodó választékkombináció

Belső POS eszközök fajtái:

I. Berendezés

  • polcok – vitrinek
  • gondolák – hűtőszekrények – állványok

II. A vásárlói útvonal kialakítása

Figyelembe kell venni a vevőmozgás irányát, mert:

  • Általánosan annak az elvnek kell érvényesülni, hogy a jó helyeket a nagyobb bevételt hozó áru-csoportok, illetve árucikkek számára kell fenntartani

III. A polcok optimális elhelyezése az üzlethelyiségen belül

Erős forgalmú helyek:

Gyenge forgalmú helyek:

IV. Az áruelrendezés szabályai

A polcokon az áruválasztékot úgy kell kialakítani, hogy szélességében és mélységében is jól áttekinthető legyen. A polc feltöltése keltsen a bolt iránt bizalmat.

Állandó termék kihelyezési technikák

Az áruelrendezés horizontális(vízszintes) szabályai:

    • egy termék különböző nagyságú kiszerelését együtt, egymás mellett helyezik el
    • egy áru különböző fajtáit úgy helyezik el, hogy jobbra a drágábbak és nagyobbak, balra mellette az olcsóbbak és kisebbek állnak
    • azok az áruk, amelyek leginkább keresettek, az árucsoport középvonalában vannak elhelyezve. A drága árukat az árucsoport középvonalától jobbra helyezik.
    • az olcsó árukat az árucsoport középvonalától balra helyezik el
    • a vonzó és a „kell” alapvető árucikkeket az árucsoport vagy polc szélső zónáiba teszik
    • Az áruelrendezés vertikális(függőleges) szabályai:
    • a különösen keresett árukat a látható zónába helyezik
    • a drága és minőségileg kiváló árut az állvány felső polcára helyezik
    • minél nagyobb egy áru és minél felismerhetőbb a csomagolása, annál mélyebben helyezhető el

A figyelemfelkeltés eszközei és pontjai az üzleten belül:

  • A kiskereskedelmi egységek belső kialakítása nagyban hozzájárul a bolt üzleti sikeréhez. Az üzlettér a kereskedelmi vállalkozás frontvonala, mert ennek kialakítása hat legközvetlenebbül a fogyasztókra.
  • Az eladótér a termék bemutatására szolgáló terület. A vevők előnyben részesítik a nagyobb eladótérrel rendelkező üzleteket. A vevők költési intenzitása azonos típusú kereskedelmi egységekben általában tükrözi az alapterület különbségeit.

A legtöbb helyen polcrendszerre helyezik ki a termékeket, ennek folyamatát elhelyezésnek, implementálásnak nevezik. Megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos kihelyezést.

  • A látómező vagy kontakthosszúság a polcok azon zónája, amelyet a vásárló egyszerre átlát az üzletben.
  • A termék csomagolása fontos kommunikációs eszköz. Az arc vagy face a terméknek a vásárló felé fordított, márkaazonosításra alkalmas oldala. Általános szabály, hogy a szemmagasságban elhelyezett áruk kapósabbak. A polcmagasság mellett nagy jelentősége van a kihelyezett display-eknek, melyek a többi termék közül kirívó, figyelemfelkeltő eszközök.
  • A haladási sebességtől függ, hogy mit és mennyit vesz észre a fogyasztó. Az üzleten belül mozgás ritmusát lehet befolyásolni.
  • Végső soron, az üzleten belüli marketingeszközök közül a kihelyezés, a bevásárló helyi reklám és a csomagolás a vevő döntésére ható legfontosabb látványelem.

Display állványok

Zászló

Zászló6

zászló

zászlótörténet

Zászló6

A zászló általában stratégiai segédeszköz, amely azt a célt szolgálta, hogy nagy távolságból is áttekinthetők legyenek az egyes csapat-egységek. Később szimbólummá vált, hirdetve egy-egy csapat-egység dicsőségét, egy nemzet vagy egy személy jelképe, rúdra erősített egyedi megkülönböztető jelkép, minden oldalról felismerhető, könnyű, hordozható, átveszi és meg is haladja a címer szerepét szélesebb alkalmazhatóság a miatt.

Régen háborúkban használták a csapatok elkülönítésére és vezénylésére. A legelterjedtebb jelzés egy csapat, vagy küldöttség származási ország átjelölendő. Erősen rányomja színvilágára a bélyegét a hadseregtől való származtatás.

Leggyakrabban élénk színeket használnak. Vannak különféle jelzésekre és reklámozásra használt zászlók. Habár hasonló szimbólumokat már a legelső civilizációk is használtak, modern megjelenésének körülményei a mai napig vita tárgyát képezik. Jó páran Kínára gondolnak, míg mások a Római Birodalomban használt vexillumot tartják a mai zászlók ősének. Eredetileg nem zászlókat használtak a római légiók jelzésre, hanem más eszközöket, mint például a sast Augustus X. légiójánál.                               

A középkorban zászlókat leg inkább a vezetők meg különböztetésére használtak. Európában a lovag ok, Japánban a szamurájok, Kínában a tábornokok használták. Kolumbusz Kristóf felfedezéseinek idejétől szokás (és később törvényi előírás) volt a hajók nemzetiségét zászlóval jelölni. Ezek a mai nemzeti zászlók és hajózási zászlók elődjei. Ma is zászlókat használnak a nemzetközi tengeri kommunikációban. Lásd Nemzetközi hajózási jelzőzászlók.

A 17. század végétől a lovagok helyét egyre inkább átvették a szervezett hadseregek, és a zászlók már nemcsak a nemzetiséget, hanem a csapatot is jelölték. Ettől kezdve a zászló megszerzése egyet jelentett a győzelemmel. Mivel nagyon sok gondot okozott a zászlóvivőnek, ezért az első világháború óta csak ünnepi alkalmakkor használják.

                                                                                            Nemzeti zászlók

A legelterjedtebb feladata egy zászlónak egy nép vagy ország szimbolizálása. Pár példa erre: a skót zászló valószínűleg a legrégebbi ma is használt nemzeti zászló az andráskereszttel.

4skot zaszlo

                                                                                              Skót nemzeti zászló

Más országok, amik szintén használják ezt a szimbólumot: Jamaica, Oroszország tengeri zászlói, Nova Scotia, Egyesült Királyság. Dánia zászlaja a legrégibb ma is használatban lévő országhoz kapcsolódó zászló. Ez adta az ötletet a többi észak-európai ország zászlajához is, így például a Feöeri, a finn, a svéd, az izlandi, és a norvég zászlókhoz. Svájc zászlaja adta a Nemzetközi Vöröskereszt zászlajának ötletét.

Hollandia zászlaja a legrégebbi trikolor. 1572-től a herceg zászlaja narancssárga –fehér – kék lett. Nem sokkal később a narancssárgát pirosra cserélték. 1630-tól ez a három szín lett a legkedveltebb a trikolór készítésénél. Oroszország, India és Franciaország zászlaja is innét vették az ötletet. A nemzeti zászló a nemzet minden polgára számára az egyik legfontosabb jelkép, amely kifejezi az identitást és a polgárok összetartozását.

Tisztelet a zászló iránt, ha mindenki tisztában van annak helyes használatával. Egy nemzeti zászló alá nem lehet felvonni egy másikat. Ha több zászló lobog egy helyen, mindegyik rúdnak, azonos hosszúságúnak, a zászlók méretének pedig azonosnak kell lennie. Nemzetközi rendezvények alkalmával a zászlókat az országok angol nevének sorrendjében kell felvonni. Két állam esetén a vendéglátó ország zászlója kerüljön baloldalra.

                                                                                                        Hadi zászlók

Ezek önálló hadsereggel rendelkező országok zászlai, melyeket háborúsorán használnak. Vannak országok (mint például az Egyesült Királyság vagy a náci Németország) saját zászlót készítettek erre a célra, mely eltér a nemzeti zászlótól. Ezeket hívják kifejezetten hadi lobogóknak. Más államok (mint az USA vagy Svájc) a nemzeti zászlót használják. A Fülöp-szigetek ugyanazt a zászlót használja, de hadi események alkalmával megfordítják a színeket. Szintén így hívják a tengerészetnél használt zászlókat.

hadi zaszlo 3skarakter         

                                                                                                    Tengeri zászlók

A zászlók rendkívül fontosak a tengeren, ahol ezek jelentik a különbséget élet és halál között, és itt a zászlók, és azok mozgatása rendkívül pontosan szabályoz. A kereskedőhajók és a jachtok kiteszik annak az országnak a zászlóját, amelyikben a hajót bejegyezték, és a személyzet tagjainak nemzetiségére utaló zászlókat. Néhány országban a jachtok zászlaja különbözik a kereskedelmi hajók zászlóitól, hogy jelezzék, a jacht szállítmánya nem igényel vámkezelést. Ha még is kereskedelmi árut szállít a hajó, akkor ezt a legtöbb jogrendszer csempészésnek minősíti. A számok és betűk jelzésére szabályozott nemzetközi rendszer létezik. Minden jelzőzászlónak megvan a saját jelentése.

zaszlojelzesek

                                                                                                         Zászlójelzések

                                                                                                       Különlegességek

A zászlók többsége téglalap alakú, de lehet bármilyen alakú és formájú, a mit a szél megtud lobogtatni. Lehet négyzet, mint Svájc és a Vatikán zászlója. Általában megegyezik a két oldal mintázata, de van, hogy különbözik (Ohio, Paraquay, Oregon). A legfurcsább alakja Nepál zászlójának van: két egymásra helyezett háromszög. Az egyetlen egyszínű, díszítés nélküli zászló Líbiáé.

zaszlo2 3skarakter

                                                                                                          Nepáli zászló

                                                                                                         Sportzászlók

Mivel könnyen és egyértelműen lehet vele jelezni, ezért elterjedt a sportban is. Az amerikai és a kanadai futballban zászlóval jelzik, ha valami nem szabályszerű a játék folyamán. Az előbbiben sárga, az utóbbiban piros zászlót használnak. Az autó- és motorversenyeken ezek segítségével kommunikálnak a vezetővel. Ezek közül a legismertebb a fekete-fehér kockás zászló. Ezzel intik le a győztest. Sárga zászló jelzi, ha valami miatt lassabban kell menni a megszokottnál, piros zászlót pedig a verseny felfüggesztésekor használnak. Fekete zászló jelzi a büntetéseket.

A labdarúgásban az asszisztens a partvonalon különböző zászlókat tart. Ezzel jeleznek, ha szabálytalanság történik a pályán, vagy ha bedobás, szöglet következik.                                  

Ráadásul a szurkolók majdnem minden sportágban zászlókat lengetve szurkolnak sportolójuknak, csapatuknak. A legtöbb csapatnak van saját zászlaja, egyéni versenyeken pedig a szimpatikus versenyző országának zászlaját lengetik. A gall labdarúgásban és a a hurlingban zöld zászló jelzi a gólt, és fehér zászló a pontot. Az ausztrál futballban két zászlót lengetnek gól, egy zászlót pont esetén.

sport zaszlo 3skarakter

                                    Partjelzői zászlók (labdarúgás)                                                             Rajt-cél zászló (motorverseny)

                                                                                                         Úszózászlók

Ausztráliában, Új-Zélandon, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Királyságban két piros-sárga zászlót használnak, hogy jelezzék a fürdőzési területet. Ha a strand zárva van, a zászlókat keresztbe teszik. Általában két, egymásra fordított háromszög alkotja. Ausztráliában ezenkívül több színt használnak, más-más tartalommal. A piros bezárt strandot, a sárga nehezen úszható vizet, a zöld jó állapotú strandot jelez. Kijjebb lehet még kék zászló, ami a nem motorikus sporteszközök használati sávjának külső határát jelöli. Létezik zászló külön a szörfösök figyelmeztetésére is. Ez el van negyedelve, és a bal felső, valamint a jobb alsó fehér, a többi fekete.

                                                                   Nyitott úszásra alkalmas         Zárt úszásra kijelölt

uszo zaszlo 3skarakter

zászló

a magyar zászló története

Már a nomád magyaroknak is voltak zászlóik, minden törzsnek a sajátja. Semmivel nem bizonyítható azonban, hogy a fejedelem használta a turulmadaras fekete zászlót. Árpád fejedelem háromszögletű vörös zászlaja a letelepedés után kiegészült egy fehér kereszttel. Az Árpádok vörös-fehérsávos vagy kettős kereszttel díszített zászlót használtak, az Anjouk a vörös-fehér sávok mellé a liliomot is felvették. A vegyesházi királyok szintén a saját családi színeiket egyesítették a vörös-fehér színekkel. A Habsburg dinasztia megszüntette a jelképek magyar jellegét.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Magyarország nemzeti színei (piros-fehér-zöld) II. Mátyás király idején, 1618-ban szerepeltek először együtt egy pecsétzsinóron. A zöld szín alighanem a címerből került a piros és a fehér mellé. A zöld szín a 16. századtól rendszertelenül jelenik meg a zászlókon. Az első zászló, amelyen együtt szerepel a három szín, 1601-ből származik, ezt a török szultán ajándékozta Báthory Zsigmondnak. A francia forradalom és a francia trikolór hatására a három szín újértelmezést kapott, a reformkorban pedig a függetlenség és a szabadságjelképe volt.

magyar tortenelmi 3skarakter

1848. XXI. törvénycikk a nemzeti színről és az ország címeréről

1. A nemzeti és ország címere ősi jogaiba visszaállíttatik.

2. Ennélfogva a háromszínű rózsa polgári jelképeken újra fölvétetvén, egyszersmind megállapíttatik, hogy minden középületnél, s közintézetnél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és az ország címere használtassák. – Egyébiránt a kapcsolt részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország címere mellett, saját színeiket és címerüket is használhassák. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc első sikereinek eredményeként „a nemzeti szín és az ország címere ősi jogaiba visszaállíttatik!”

magyar hadizaszlo 3skarakter

A vörös az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt szimbolizálta. A királyságidején a királyi korona a magyar nemzeti zászló részét képezte. Hivatalosan a kiegyezéstől használható ismét a magyar zászló, amelynek közepén megtalálható a nemzeti címer. A nemzeti zászló a mai napig a piros-fehér-zöld színű. 1945 után a korona nélküli, úgynevezett Kossuth-címer került a zászlóra.

Az 1949. évi Alkotmány a címert, a hagyományokat és a történelmi jogfolytonosságot figyelmen kívül hagyva, a népköztársasági címerrel váltotta fel. A rendszerváltozás óta ismét a koronás címer díszíti a piros-fehér-zöld színű nemzeti lobogót.

zászló

nemzeti és nemzetközi zászlók

Nemzeti zászló

 

10 db60×40 cm90×60 cm150×90 cm200×100 cm
Magyar sima700110023002900
Magyar címeres1000160033003800
Gyászzászlók700110023002900
Árpád-sávos zászló1600200032004500
Székely zászló1690359064908490

Történelmi zászlók:

Bethlen G – Bocskai zászlója, Hunyadi János-Mátyás király zászlója, II. Rákóczi F – 1848-as Honvéd: kérje árajánlatunk!

                                                                                            Önkormányzati zászlók

onkormagyzati zaszlo 3skarakter

                                                                               2400 település és 19 megye címerei itt:

                                                               http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzati-cimerek                                                                                                                    vagy küldje meg saját települése címerét és ennek alapján elkészítjük                                                                                                                                   az Önök által kért méretben és konfekcionálásban!
                                                                                             Kérje egyedi árajánlatunk!

                                                                                                   Nemzetközi zászlók

 

10 db60×40 cm90×60 cm150×90 cm200×100 cm
Címeres varrott2600380051007200 (Szlovén, Szlovák, Horvát, stb.)
Kombinált varrott46006200830015100 (Angol, USA, Norvég, stb.)
Egyszerű nyomott2500370050007100 (Kanadai, Török, stb.)
Varrott1300180039004500 (Francia, Német, Spanyol, stb.)
Kombinált varrott3200430080009500 (Svájci, Finn, Svéd, stb.)
Európa2100310044006100

 

Zászló

zászló

alapanyagok és eljárások

Alapanyagok

                                                                                                   Hurkolt polyester:                                                                                                                          Lágy esésű műszálas zászlóanyag. Ezt használjuk a legtöbbször a kültéri lobogók és molinók, valamint                            a strandzászlók készítéséhez. Az anyag könnyű szerkezete miatt a nyomtatott minta 80%-ban látszik a fonák oldalon is.                  A szél a hurkolt szerkezet miatt jobban átfúj rajta, így kevésbé „tépi” a zászlót, így rendkívül jól bírja az időjárás viszontagságait.                                                (110 g/m2) Megkülönböztetünk hurkolt, sűrűn hurkolt, matt és fényes anyagokat     

hurkolt polieszter 3skarakter                                                                                                     Vastag polyester:                                                                                                                                                                    Kiválóan alkalmas kül- és beltéri molinók készítésére.                                                                                                                   Az anyag vastagabb és merevebb tartású, mint a hurkolt polyester és sűrű szövésű,                                                    így a nyomatok élénk és intenzív színűek lesznek. (220 g/m2)

                                                                                                       Festővászon                                                                                                             Lehetséges szélessége: 61 cm és 106,7 cm, grammsúlya mindkét esetben 340 gr

festovaszon 3skarakter

Eljárások

Digitális direkt diszperziós textil nyomtatás
A poliészter textil anyagra az ipari piezo nyomtatófej nagy mennyiségben közvetlenül rá lövi a festéket. Majd szárítás után, a szitanyomással megegyezően utókezeljük. A nyomat az intenzív színeknél a textil mindkét oldalán tökéletesen azonos minőségben látszik, ám azoknál a színeknél amelyek a 75% festékterhelésnél kevesebbet kapnak a hátoldalon a nyomat fakóbb.

Az ezzel a technológiával készült nyomatok magas fényállóságúak (a 10-es skálán 5-ös,7-es, ez színenként eltérő lehet). A motívumot max. 720×720 dpi. felbontással 160 cm-es szélességig, 200×200 dpi felbontással 320 cm szélességig tudunk poliészter alapanyagra nyomtatni.

                                                                                        Digitális oldószeres nyomtatás                                                                                                 Ezzel a technológiával pvc ponyvák, építési reklámhálók, öntapadó matricák, papír alapú plakátok nyomtatását végezzük.       A nyomtatóban lévő oldószeres festék kissé feloldja a média felületét, ezáltal jól megtapad. 250 cm szélességig maximálisan 1440×1440 dpi felbontásban tudunk nyomtatni, 320 cm a legnagyobb egyben lenyomható szélességünk, aminél 300×300 dpi a felbontás. 

Természetesen a nyomatok nagyfrekvenciás hegesztővel történő összeolvasztása révén bármekkora egybefüggő épülethálót, vagy ponyvát el tudunk készíteni.

                                                                                                  Szabvány méretek:                                                                                                      60×40 cm
90×60 cm
150×90 cm
200×100 cm
300×150 cm max.
Az általános anyagszélesség 150 cm, ennél szélesebb zászló esetén, két darabból kell összevarrni a kész zászlót.

Nyomásuk:
digitálisan max. 140 cm magasságban, toldás varrása
szitázva max. 200 cm magasságban, toldás nélkül!

 

Zászló

zászló

zászlófajták

Asztali zászló

Nemzetközi szabvány: 15 x 22,5 cm
Szatén anyagból készül – Konfekcionálás igény szerint (rojttal vagy zsinórozva)
                                   A zászlóra felfüggesztő zsinórt varrunk, amely igény szerint kőrbe futhat az egész zászlón.                                                                                                     A zsinóron kívül esztétikus dísz lehet a zászlóalján lévő rojt is.                                                               Tartást a két réteg szatén selyem közötti vetex közbéléssel adunk.

Magyar vagy nemzetközi
Céges zászló: egyedi kalkuláció alapján!
Asztali zászlótartók: 14×28 cm = 1400 Ft-tól
                                                            Csavar vagy kúpos talppal, anyaga króm, arany vagy ezüst +                                                                                                                      lándzsahegyes vagy díszgömbös vagy csavart akasztó kialakítással!                                                                 Ajándék zászlók: 7×13 cm 

asztali zaszlo 3skarakter

Papírzászló

Méret: 105×148 mm – amelyet hurkapálcára teszünk fel
Nyomásuk ofszet technológiával: 1000 db-tól
Ár képzés egyedi!
Készen kapható: magyar címeres – magyar címer nélküli – EUR zászló

papir zaszlo 3skarakter

Asztali : Beach/Cápa és Csepp – Árbóc

                                                                                                     Bot          Zászló                                                                                                                                                                                                            50 cm – 20×30 cm                                                                                                                                                                                                        75 cm  –  30×45 cm                                                                                                                                                                                                       120 cm – 45×70 cm                                                                                                                                                                                                      150 cm – 100×150 cm                                                                                                          A rudak átmérője 12 mm, anyaga csiszolt fa    

asztali beach zaszlo 3skarakter

    Zászlófüzér 

Anyaga: Hurkolt 100% poliészter anyag (110 gramm/m2) 

A zászlók formájukat tekintve lehetnek: körbevágott téglalap – háromszög – ötszög – pajzs.

Egy füzér különböző méretű, grafikájú zászlókat is tartalmazhat. A zászlók ajánlott mérete 20×30cm-es.    zaszlo fuzer 3skarakter  

Klubzászlók
Készülhet falra akasztható, egy oldalon nyomott, vagy asztali zászlótartókhoz, illetve autóba kétoldalas kivitelben.
Formája általában háromszögletű, ötszögletű vagy pajzs alakú.

Standard zászlóméret: 12×16 cm vagy 16×22 cm vagy 22×30 cm      

klub zaszlo 3skarakter

Strandzászlók – Beach Flag

Cápa és Csepp és Téglalap alakúak

Egyéb méretek:

55×220 cm 65×198 cm
64×264 cm 75×230 cm
72×372 cm 82×300 cm
70×400 cm 110×350 cm
80×500 cm 120×430 cm

beach zaszlo 3skarakter

 Nyomat: 110g súlyú, hurkolt poliészter textil alapanyag, mely súlyánál fogva kellemesen feszül a szerkezetben. Az anyag szinte áttetsző, ezért a nyomat a hátoldalra közel azonos mértékben átlátszik. A hátoldal inverze a szemből nézett dekorációnak!                                                                                                     A felülete matt, hurkolt, nem fényzáró.                                                                                            Minőségi strapabíró teleszkópos szerkezet, vastag gyöngyvászon hord táskával, választható megbízható talppal.

Választható talpak:
Műanyag vízzel tölthető zászlótalp – 20 Liter térfogatú nehéz talp, kültérire ajánlott
Fém lemeztalp – 35×35 cm 5 kg fekete acél lemeztalp kültérire és beltérire egyaránt alkalmas
„Pók talp” – légies, krómozott nehéz fém összecsukható kereszttalp (4-5 kg) magas fesztávolság, alkalmas kültérire és beltérire. Súlyozást nem igényel.
Lapos fém leszögelhető fekete acél kereszttalp 75 cm fesztávolság (6 kg)

Ballagási, Anyakönyvvezetői szalag

szalagok BallagasiSzalag BallagasiSzalagg

zászló

kiegészítők

Falitartók – 1 vagy 2 vagy 3 ágú

falitarto 3skarakter

Farúd – 2050 Ft/m  (2m és 2,5 m, 30 ill. 35 átmérővel)
Műanyag rúd: 1200 Ft/m (1m és 1,5 és 2m)

zaszlorud1 3skarakter
Egyes-kettes-hármas-ötös kis zászló tartó!
Egyes, kettes, hármas beltéri réztalp. Beltéri műkő talp.

zaszlotarto 3skarakter

 

Külsőben

                                                                                   Műanyag téglalap leterhelő talp – 26 kg                                                                                                                                                             Illeszthető 76 mm – 60 mm – 40 mm oszlophoz!                                                                             Ára: 12.900 Ft/db+áfa

zaszlotalp

Irodai teleszkópos rúd
Méret: 155-250 cm – Anyaga: krómozott alumínium – 30 cm átmérőjű talapzattal.

kollazs1

Két vagy háromkaros mobil zászlótartó

                                                                                                         Műszaki adatok:                                                                                                                                                                                                    Magassága         300 cm                                                                                                                                                                                           Zászlók mérete: 80×250 cm                                                                                             Súlya:              85 kg

Zászló

varrási módok

Ringlizett –    50 cm-nként
Bújtatós – ebbe zászlórúd vezetve, zászlórúd átmérőjéhez igazítva
Karabineres – műanyag, felhúzható zászlókhoz
Zsinórozott – alul-felül bújtatóval – ebbe zsinór vezetve
Rudas – függesztett, felső bújtatóban rúddal

zastlo varras 3skarakter

építési háló

Az erős PVC háló 300 gr, más néven MESH anyagot jellemzően építkezéseken, vagy homlokzatok eltakarásánál használják. A hálós kialakítású alapanyag miatt a grafika ~ 60%-a látható, ezért azt ajánljuk, hogy a grafika ne legyen túlságosan részlet gazdag. Élettartama 5 év, a nyomaté 3 év!

– Felület: Matt
– Súly: ~340gr/m2
– Cérna vastagság: 1000D x 1000D
– Szövés sűrűség: 12×12/cm2
– Húzószilárdság: 1500N/cm
– Szakítószilárdság: 530N/cm
– Fényáteresztő képesség: 40%

Épületháló nyomtatás árlista:
0-3 m2:                 7500 Ft/m2
nagyobb mennyiségnél kérje árajánlatunk!

mesh 3skarakter

zászlórúd

Alapanyag szerint lehet: üvegszálas (Tidaflag) – vas(szinterezett fém) – alumínium
Lehet belső és külső zsinórozású!
Méretük: 6 m – 9 m – 12 m
Extrák: csúcsdísz, merevítő kar, helyszíni telepítés!

A rudak többféle zászló felfogatási lehetőséget kínálnak:

zaszlorud3 3skarakter

• dönthető lobogós: a zászló felszereléséhez az alaptest csavaranyáit letekerjük, a rudat eldöntjük, rúdvégen lévő akasztóba a zászló felső karabinerét beakasztjuk, majd a többi karabinert a rúdra elhelyezett karikába kapcsoljuk. A rudat felállítjuk és csavarokkal gondosan rögzítjük.


• dönthető rúdvég szélforgós: a zászló felszereléséhez az alaptest csavaranyáit letekerjük, a rudat eldöntjük, a rúdvég szélforgóra ráhúzzuk a zászló bújtatóját, majd karabinereit a rúdra elhelyezett karikákba kapcsoljuk. A rudat felállítjuk és a csavarokkal gondosan rögzítjük.


• leengedhető: felhúzó kötél segítségével cseréljük a zászlót. A kötél a rúd oldalán lévő kikötőszarvra rögzíthető
• leengedhető zárható: rongálás, lopás ellen védett kivitel, ahol a rúd védi és rejti el a kötélzetet, egy ellensúly segítségével tartva megfelelő helyzetben a zászlót. A kötélzet egy kulccsal zárt ajtó mögött található.
• leengedhető szélforgós, zárható: a zászló döntése nélkül, a zászló bármikor cserélhető a szélforgó le- illetve felhúzásával. Rejtett zsinórvezetésű, kulccsal zárható.

 

Zászló

kormányrendelet

A Kormány 132/2000. (VII. 14.) kormányrendelete a középületek fellobogózásának egyes kérdéseiről

A Kormány a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló – a 2000. évi XXXVIII. törvénnyel módosított – 1995. évi LXXIII. törvény (a továbbiakban: Njt.) 21. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

     A zászló (lobogó)

1. §.
(1) Az Njt. 5/A.§-ában megjelölt középületeken (a továbbiakban: középület), illetve azok előtt az e rendelet mellékletében meghatározott méretű zászlót (lobogót) kell kitűzni, illetve felvonni

(2) Az (1) bekezdés szerinti célra textil szálas anyagból szövéstechnológiával készült, piros, fehér és zöld színű szövetből varrott zászló (lobogó) használható, amely megfelel a zászlószövetek színjellemzőiről és színtartóssági követelményéről szóló MSZ 1361-1988 szabványnak.

(3) A zászlót (lobogót) – tekintélyének megőrzése érdekében – rendszeresen, legalább három havonta tisztítani kell.

(4) A zászlót (lobogót) legalább évente cserélni kell.

(5) Ha a zászló (lobogó) az elhasználódása (kopása, rojtosodása, fakulása stb.) folytán jelentősen – szabad szemmel is észlelhetően – eltér a (2) bekezdésben említett szabvány követelményeitől, a (4) bekezdésben meghatározott időtartam letelte előtt is haladéktalanul gondoskodni kell a cseréjéről.

A zászlórúd

2. §.

A zászlót a mellékletben meghatározott méretű, fából készült zászlórúdra erősítve kell kitűzni. A zászlórúd nyers színű, fehér vagy fehér alapon spirálisan lefutó nemzetiszínű csíkozású lehet.

Az árbóc

3. §.

(1) A középületek előtt a lobogó felvonásának céljára mellékletben meghatározott méretű, fából készült árboc állítható fel. Az árboc nyers színű, fehér vagy fehér alapon spirálisan lefutó nemzetiszínű csíkozású lehet.

(2) Gondoskodni kell az árbóc környezetének esztétikus és a lobogóhoz méltó kialakításáról, valamint az árboc és környezete folyamatos tisztán tartásáról, karbantartásáról.

     Az ellenőrzés

4. §.

A zászló (lobogó) kitűzésére (felvonására) irányadó jogszabályi rendelkezések betartásának ellenőrzéséről a közterület-felügyelet, ahol pedig közterület-felügyelet nem működik, a jegyző gondoskodik.

Záró rendelkezések

5. §.

(1) Ez a rendelet 2000. augusztus 20. napján lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII.28) kormányrendelet a következő címmel és 6/A §-sal egészül ki:
“A középületek fellobogózása szabályainak megsértése

6/A. § (1) Aki

a) a Magyar Köztársaság zászlójának (a továbbiakban zászló), illetve lobogójának (a továbbiakban: lobogó) kitűzésre (felvonására) vonatkozó külön jogszabályban előírt kötelezettségét nem teljesíti,

b) a zászló (lobogó), illetve a zászlórúd és a lobogó felvonására szolgáló árboc külön jogszabályban meghatározott méretére és más jellemzőire, tisztítására, cseréjére, valamint a gondozására (karbantartására) irányadó előírásokat megszegi százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a jegyző hatáskörébe tartozik.”

(3) Az e rendelet hatálybalépésekor a középületek, illetve azok környezetének fellobogózására használt zászlók (lobogók) továbbá zászlórudak és a lobogó felvonására szolgáló árbocok e rendelet hatálybalépését követően is használhatók. A zászló (lobogó) cseréje, továbbá új árboc létesítése esetén azonban az e rendelet szerinti követelményeknek megfelelő zászló (lobogó) és zászlórúd beszerzéséről, illetőleg árboc állításáról kell gondoskodni.

A miniszterelnök helyett:
Dr. Pintér Sándor s.k.
Belügyminiszter

  Melléklet a 132/2000. (VII.14.) Kormányrendelethez

1. Zászló- és a hozzá tartozó zászlórúd-méretek

Zászló                   Zászlórúd
1. 100 x 200 cm  2,5 m
2. 150 x 300 cm  3,5 m
3. 200 x 400 cm  4 m

2. Lobogó- és a hozzá tartozó árboc méretek

Lobogó                 Árboc
1. 100 x 200 cm  6 m
2. 150 x 300 cm  9 m
3. 200 x 400 cm  12 m

Zászló5

zászló

Bélyegző készítés

belyegzo keszites2 3skarakter

Bélyegző készítés

Bélyegző készítés

A bélyegző története

A világ első ismert kézi bélyegzőjét 1449-ben használták Velencében „Mediolarum Cursores“ (országok futára) felirattal, melyet postai bélyegzőként alkalmaztak. Ez egy kör alakú bélyegző (pontosabban pecsét) volt, középen Francesco Sforza milánói herceg címerével.  Sajnos ebből az időből nem igazán maradtak fent levelek, így a pecsét készítő kilétéről és a későbbi bélyegzőkről sincs bővebb információnk. Csak a 17. század közepétől maradtak fent nagy számban levelek, melyekről tanulmányozhatóak voltak a pecsét lenyomatok. A bélyegzők használata igazából ebben az időben terjedt el.

Ekkor jelentek meg a dátummal, és pár esetben még pontos idővel is ellátott pecsétek, amiket  elsősorban a postai tevékenység koordinálására használtak. Az első dátumot is tartalmazó pecsét lenyomat 1661-ből származik. Ezek után, viszonylag korán jelent meg az első „fizetve” témájú bélyegző Londonban „Paid One Penny” szöveggel 1681-ben.

A ma is használt gumis bélyegzők története a gumi felfedezésével kezdődött, amikor Charles Marie de la Condamine francia tudós rátalált erre az érdekes anyagra 1736-ban az Amazonas vidékén. Majd bő száz évvel később a gumi mai formáját az azonos keresztnévvel rendelkező Charles Goodyear kísérletezése folyamán nyerte el. Történt akkor, hogy Goodyear véletlenül egy kis nyersgumit ejtett forró kénbe, melynek köszönhetően a gumi megszilárdult. Ezt a jelenséget nevezték később vulkanizálásnak, melynek hatására a gumi elvesztette azt a képességét, hogy a hőmérsékletváltozásra változzon az állaga.

Ez az apró baleset vezetett a mai napig is használt bélyegző szöveglemezek anyagához. A felfedezés olyan későbbi találmányokhoz segített hozzá, mint a kerékgumi, bélyegző szöveglemezek, cipőtalp, vagy akár az elasztikus anyagok. A sors fintora, hogy Goodyear a kísérletezései során hatalmas adósságot halmozott fel, mely után halálos ágyán a következő szavakkal búcsúzott: „Én boldogan halok meg, a többiek meggazdagodhatnak.” Így is lett!

Sok országban, például az Egyesült Királyságban a bélyegeket a mindenkori uralkodó portréjával jelentették és jelentetik meg. A hivatalnokoknak természetesen nem volt szabad az uralkodó arcát elcsúfítani, hanem ezt gondosan el kellett kerülniük. 1850-ben Spanyolországban emiatt a bélyegző alakja egy négylevelű lóhere formáját kapta, mely Izabella királynő arcát volt hivatva keretbe foglalni. A bélyegzők gyártása az 1900-as években lendült fel, amikor is több prototípus is elkészült. Már egész korán megjelentek olyan modellek, mint a dátum, vagy automata sorszámozó bélyegzők. A bélyegzőkészítés ezek után gyors fejlődésnek indult, melyhez hozzájárult a technológia modernizálódása is. Üzemszerű előállításának megjelenése gyors elterjedéséhez vezetett, főleg az üzleti és hivatali környezetben, megkönnyítve az adminisztrációs munkákat.

Külön iparág épült a bélyegző gyártásra, és hamarosan megjelentek azok a világmárkák, amiket ma már óriási bélyegző és pecsét készítő üzemek ontanak magunkból. A technika fejlődésének hála, ma már nemcsak postákon és hivatalokban használhatóak a bélyegzők, hanem több tucat új alkalmazási terület jelent meg. Egyre inkább felismerték a postai bélyegzőkben reklámhordozót és így jöttek létre az olyan külön bélyegzők, melyek egy korlátozott időtartamra szóltak és egy meghatározott eseményhez kötődtek A bélyegzés betört a gyermekjátékok, a marketing, de még a konyhai eszközök piacára is. 1976-ban ismerte meg a világ a műanyagházas önfestékező bélyegző fogalmát (Trodat).

bélyegző készítés

önfestékező szövegbélyegzők

belyegzo keszites2 3skarakter

Választható bélyegzőház színek: fekete-sötétkék-piros-sárga-zöld

Választható lenyomat színek: fekete-kék-lila-piros-zöld-száraz

Áraink bruttó árak! 

3 sor – az ajánlott maximum  Ár: 2470  Traxx 9010  –   9×26 mm a lenyomat maximális mérete!

belyegzo3 3skarakter

4 sor – az ajánlott maximum  Ár: 2750  Traxx 9011 –  14 × 38 mm a lenyomat maximális mérete!

 

5 sor – az ajánlott maximum  Ár: 3420 Traxx 9012  –   18 × 48 mm – Lenyomat maximális mérete

belyegzo4 3skarakter

7 sor – az ajánlott maximum  Ár: 3990 Traxx 9013  –   22 × 58 mm – Lenyomat maximális mérete

 

8 sor – az ajánlott maximum  Ár: 4650 Traxx 9015 –  30×70 mm – Lenyomat maximális mérete

belyegzo7 3skarakter

2 sor – az ajánlott maximum  Ár: 4220  Traxx 9016   –   10 × 70 mm – Lenyomat maximális mérete

 

3 sor – az ajánlott maximum Ár: 2510  Traxx 9021  –   14 x 14 mm – Lenyomat maximális mérete

belyegzo5 3skarakter

7 sor – az ajánlott maximum  Ár: 2650  Tarxx 9022  –    20 x 20 mm – Lenyomat maximális mérete

 

8 sor – az ajánlott maximum  Ár: 4180   Traxx 9023   –   30 x 30 mm – Lenyomat maximális mérete

belyegzo6 3skarakter

10 sor – az ajánlott maximum  Ár: 5150  Traxx 9024   –   40 x 40 mm – Lenyomat maximális mérete

 

15 sor – az ajánlott maximum  Ár: 7590  Traxx 9026   –   38 x 75 mm – Lenyomat maximális mérete                 belyegzo8 3skarakter

                           15 sor – az ajánlott maximum  Ár: 7330  Traxx 9027   –   40 x 60 mm – Lenyomat maximális mérete

 

bélyegző készítés

önfestékező dátum és számbélyegzők

                   4 sor – az ajánlott maximum  Ár: 6540  Traxx7050   –   24 x 40 mm, dátum: 4 mm – Lenyomat maximális mérete

belyegzo10 3skarakter

8 sor – az ajánlott maximum  Ár: 5390  Traxx7024    –   40 x 40 mm, dátum: 3 mm – Lenyomat maximális mérete

 

2 sor – az ajánlott maximum  Ár: 5100   Traxx 7813   –    26 x 9 mm, dátum: 3 mm – Lenyomat maximális mérete

belyegzo9 3skarakter

1 sor – az ajánlott maximum Ár: 4340  Traxx  7850   –   24 x 12 mm, dátum 3 mm – Lenyomat maximális mérete

bélyegző készítés

fémbélyegzők

 

8 sor – az ajánlott maximum  Ár: 7690 Traxx JF 635   –   30 × 46 mm – Lenyomat maximális mérete

8 sor – az ajánlott maximum  Ár: 8930  Traxx JF 645   –   28 × 58 mm – Lenyomat maximális mérete                                                                            

8 sor – az ajánlott maximum  Ár: 10270 Traxx JF 665   –   38 × 58 mm – Lenyomat maximális mérete

belyegzo17 3skarakter

8sor – az ajánlott maximum  Ár: 12380  Traxx JF 630   –   30 × 46 mm, dátum: 4 mm – Lenyomat maximális

8sor – az ajánlott maximum  Ár: 12380   Traxx JF 640   –   28 × 60 mm, dátum: 4 mm – Lenyomat maximális mérete
8sor – az ajánlott maximum Ár: 13250  Traxx JF 660   –   38 × 58 mm, dátum: 4 mm – Lenyomat maximális mérete
6sor – az ajánlott maximum Ár: 9680  Traxx JF 6608   –   38 x 57 mm, 8 számjegyű, 4mm magas szám + szöveg 

 

Bélyegző készítés

bélyegző készítés

zseb bélyegzők

 

6sor – az ajánlott maximum Ár: 3190 Pocket OB   –   50×20 mm – Lenyomat maximális mérete

5sor – az ajánlott maximum  Ár: 3900  Pocket 4116   –   41×16 mm – Lenyomat maximális mérete

belyegzo16 3skarakter

6sor – az ajánlott maximum  Ár: 4340  Pocket  5119   –   51×19 mm – Lenyomat maximális mérete

8sor – az ajánlott maximum  Ár: 5000 Pocket  4242  –  40×40 mm – Lenyomat maximális mérete 

bélyegző készítés - kiegészítők

festékpárnák

Bélyegző készítés

                                                               Tintapárna típustól függően  Ár: 580-770-960-1160-1350 Ft-ért!                                                                                                                           Bélyegző párna típustól függően  Ár: 800-900-1500 Ft-ért!                                                         

  Maximális méret: 160×90 mm   2200 Ft+áfa 

Fanyeles bélyegzők

Bélyegző készítés

                                                                          3sor – az ajánlott maximum     Ár: 2950 Ft 1 x 1 cm                                                                                                                                                                 Lenyomat maximális mérete                                                                                            5sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950  2×2 cm
9sor – az ajánlott maximum     Ár: 2950  3×3 cm
13sor – az ajánlott maximum  Ár: 2950 4×4 cm
15sor – az ajánlott maximum  Ár: 2950  5×5 cm
20sor – az ajánlott maximum  Ár: 3630  6×6 cm
20sor – az ajánlott maximum  Ár: 4540  7×7 cm
20sor – az ajánlott maximum  Ár: 5590  8×8 cm
20sor – az ajánlott maximum  Ár: 6780  9 x 9 cm

belyegzo13 3skarakter
3sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950  1×2 cm 
3sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950     1×3 cm 
3sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950 1×4 cm
3sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950 – 1×8 cm
5sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950  3×2 cm
5sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950  4×2 cm
5sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950  5×2 cm
5sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950  6×2 cm
5sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950  8×2 cm

belyegzo12 3skarakter
9sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950  5×3 cm
9sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950  6×3 cm
9sor – az ajánlott maximum    Ár: 2950  7×3 cm
13sor – az ajánlott maximum  Ár: 2950  6×4 cm
13sor – az ajánlott maximum  Ár: 3350  8×4 cm
16sor – az ajánlott maximum  Ár: 3560  7×5 cm
                                                                           20sor – az ajánlott maximum  Ár: 4470  8×6 cm                                                                                                                                                      20sor – az ajánlott maximum  Ár: 3520 9×7 cm                                                                              Legnagyobb méretünk: 150×100 mm  Ár: 3900 Ft

Gumikészítés

gumi

Ár: 3100 Ft Csak gumikészítés és felrakás! 30 cm2-ig!
100 Ft/cm2                                                  30 cm2 felett!
2000 Ft embléma felár               1 db 

 

Bélyegző készítés

Bélyegző készítés

Bélyegző készítés

Könyvkötés

Könyvnyomtatás nyomda

könyvkötés

Könyvkötés

vállalunk

akcio.konyvkotess                                                                    Vállalunk: diploma és szakdolgozat kötést

színes műbőrkötésben, 90 fokon aranyfóliával, mélydombor nyomással, 24 óra alatt!
A dolgozat nyomtatásánál javaslom a gerincnél a 2.5 mm elöl, jobb oldalon 20 mm, alul 30 mm, fent a 20 mm margószéleket! Maximum 500 lap kötése!

konyvkotes2 3skarakter

egyedi és nagy példányszámú kötést
folyóiratok – ragasztott vagy kézi varrott formában
régi könyvek – visszaállítjuk eredeti állapotukba, régi borítók felhasználásával vagy új tábla készítésével
vendégkönyvek – műbőr, velúr és akár valódi bőrkötéssel kézzel aládolgozott domborítással, gerinc bordázással
oklevéltartó – szalagos (sarok vagy közép) vagy beragasztott formában. (diplomák, bizonyítványok)
étlaptartók – nyomott, egyedi tervezésű borítóval, belső kidolgozása lehet csavaros, csatos, szalagos
valamint
egyedi ajándék- és emlékkönyvek (különleges alkalmakra), albumok, naplók, konferenciamappák, telefonregiszterek, névjegytartók, noteszek és anyakönyvek, pályázati anyagok, fotóalbumok, törzskönyvek, iktató könyvek, jegyzőkönyvek, arculati kézikönyvek kötését is.

Egyedi elképzelések kivitelezése, születésnapi ötletek megvalósítása.konyvkotes3 3skarakteriktatokonyvekPlüss oklevéltartók műanyag alapon – rendkívül kedvező áron!konyvkotes5 3skarakter

könyvkötés

köthető max. lapszámok

Fémgerinces klasszikus kötés – 320 ÍV ( 80gr/m2-es papírnál )
Műanyag spirálozással – 550 ÍV ( 80gr/m2-es papírnál )
Fémspirálozással – 120 ÍV ( 80gr/m2-es papírnál )
Fémspirál plusszal – 250 ÍV ( 80gr/m2 papírnál )
Bőrkötéssel, kézi ragasztókötés – 500 ÍV ( 80gr/m2-es papírnál )

könyvkötés

Az alábbi anyagokkal dolgozunk

Könyvkötés
Könyvkötés

könyvkötés

könyvkötés

A Könyvkötészet Hajnala

A könyvkötés művészete és mestersége évezredekkel ezelőtt, a írásbeliség megjelenésével és terjedésével egyidejűleg alakult ki. Eleinte nem a mai értelemben vett könyveket kötöttek be, hanem inkább az agyagtáblák, papirusztekercsek és pergamenlapok rendszerezésére és megóvására szolgáltak a kezdetleges módszerek.

Az Ősi Kezdetek

  • Egyiptom: Az ókori Egyiptomban a papirusztekercseket fahengerekre tekerték fel, és gyakran bőrszíjakkal rögzítették, hogy megóvják a sérülésektől. Bár ez még nem volt könyvkötés a modern értelemben, ez volt az első lépés az írásos anyagok tárolásának és védelmének irányába.

  • Mezopotámia: Az agyagtáblákat, bár nem lehetett őket „bekötni”, gyakran fadobozokban vagy polcokon tárolták rendszerezve, jelezve a gyűjtemények iránti igényt.

A Könyv Formájának Megjelenése

A valódi könyvkötés a kódexek megjelenésével kezdett el kibontakozni. A kódexek előnye a tekercsekkel szemben az volt, hogy könnyebben lehetett lapozni bennük, és mindkét oldalukra írni lehetett. Ez a forma valószínűleg a római korban alakult ki, és a kereszténység terjedésével vált igazán népszerűvé, mivel a vallási szövegek olvasásához és hordozásához praktikusabb volt a kódex forma.

A Középkor és a Könyvkötészet Virágkora

A középkor volt a könyvkötészet aranykora, különösen a kolostorokban. A szerzetesek másolták a kéziratokat, és gyakran maguk is bekötötték azokat. Ebben az időszakban vált a könyvkötés egyre kifinomultabb mesterséggé.

  • Anyagok: Pergament, később papírt használtak, a borítókhoz pedig fát, majd bőrt.

  • Díszítés: A könyveket gyakran gazdagon díszítették, aranyozással, drágakövekkel, zománccal és elefántcsont faragványokkal. Ezek a könyvek nemcsak írásos művek voltak, hanem műalkotások is.

  • Technikák: Megjelentek a gerinc megerősítésének, a lapok összevarrásának és a borítók rögzítésének kifinomultabb módszerei.

A Nyomtatás Forradalma

A könyvnyomtatás feltalálása Johannes Gutenberg által a 15. század közepén forradalmasította a könyvkészítést és ezzel együtt a könyvkötészetet is. A nyomtatott könyvek sokkal olcsóbbá és hozzáférhetőbbé váltak, ami hatalmas keresletet generált.

  • Tömegtermelés: A könyvkötőknek alkalmazkodniuk kellett a megnövekedett mennyiséghez, ami egyszerűsítette a folyamatokat és új technikák bevezetéséhez vezetett.

  • Stílusok kialakulása: Megjelentek a különböző könyvkötészeti stílusok, amelyek az adott kor művészeti irányzatait tükrözték.

könyvkötés

1. Ipari, tömegtermelésű kötészet:

Ez továbbra is a legelterjedtebb forma, amely a könyvkiadás gerincét adja. A nagy példányszámú könyvek, tankönyvek, folyóiratok és magazinos borítóinak elkészítéséért felelős. Itt a hangsúly a hatékonyságon, gyorsaságon és költséghatékonyságon van, modern gépek és automatizált folyamatok segítségével. Ide tartozik a leggyakoribb kötési módok, mint:

  • Puhafedeles (ragasztókötés): A legolcsóbb és legelterjedtebb, papír borítóval.

  • Keménytáblás (cérnafűzött vagy ragasztott): Tartósabb, általában szépirodalmi, tudományos könyveknél, lexikonoknál használatos.

  • Spirálkötés: Füzetek, jegyzetfüzetek, naptárak, szakdolgozatok esetében népszerű, könnyű lapozhatóságot biztosít.

2. Kézműves kötészet és egyedi darabok:

Ez az a terület, ahol a könyvkötészet művészete és egyedisége érvényesül. Ide tartoznak:

  • Magánkiadások és kis példányszámú könyvek: A digitális nyomtatásnak köszönhetően ma már sokkal könnyebb és olcsóbb saját könyvet kiadni. Ilyenkor a szerzők vagy magánszemélyek gyakran keresnek fel kézműves könyvkötőket, hogy egyedi, minőségi kötést készítsenek a műveikhez. Ez lehet családkönyv, verseskötet, receptkönyv vagy bármilyen személyes kiadvány.

  • Művész könyvek és bibliofil kiadások: Kifejezetten gyűjtőknek szánt, limitált példányszámú, művészi értékű könyvek, ahol a kötés maga is a műalkotás része. Kiváló minőségű anyagokkal, különleges díszítésekkel készülnek.

  • Ajándék és emlékkönyvek: Egyedi tervezésű vendégkönyvek, emlékkönyvek esküvőkre, jubileumokra, babaszületésekre, vagy akár különleges céges ajándékok.

  • Diplomamunkák és szakdolgozatok: Bár sok egyetemen már elfogadják a spirálkötést is, a professzionális, keménytáblás kötés továbbra is népszerű választás a hallgatók körében, hiszen ez adja meg a végleges munkának a méltó megjelenést.

  • Fotóalbumok: Egyre népszerűbbek az egyedi tervezésű, kézműves fotóalbumok, ahol a kötés minősége és esztétikája kiemeli a benne lévő emlékeket.

3. Könyvrestaurálás és -javítás:

Ez egy nagyon fontos és speciális ága a könyvkötészetnek. A régi, sérült, elhasználódott könyveket (legyenek azok családi örökségek, múzeumi darabok vagy antikvár kincsek) restaurátorok javítják, pótolják a hiányzó részeket, erősítik a kötést, és visszaállítják eredeti állapotukat. Ez a munka komoly szakértelmet és türelmet igényel.

4. Folyóiratok, iratok egybekötése:

Könyvtárak, levéltárak, hivatalok és magánszemélyek is igénylik a folyóiratok, újságok, hivatalos iratok, jogszabálygyűjtemények egybekötését, hogy rendszerezett, tartós formában tárolhassák azokat.

A digitális nyomtatás hatása:

A digitális nyomtatás hatalmas lökést adott a könyvkötészetnek, különösen a kis példányszámú és egyedi megrendelések terén. Lehetővé teszi, hogy gazdaságosan készüljenek el akár egyetlen példányban is könyvek, ami korábban az ofszet technológiával megfizethetetlen lett volna. Ez a trend erősíti a kézműves és egyedi könyvkötészet iránti igényt.

könyvkötés